Textilmunkás, 1983 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1983-08-01 / 8. szám

Huszonöt év után szakítás a szakszervezettel „Hosszú idő után érett meg bennem az elhatározás, hogy kilépjek a szakszervezetből. Úgy veszem észre, hogy Magyaror­szágon nincs jelentősége a szakszervezetnek. Mintha ellaposo­dott volna a mozgalom... Igen, példát is tudnék mondani. Az üdültetés színvonala alig fejlődött valamit az utóbbi 25 esz­tendőben ... Elhatározásomat erősítette a közelmúltban hozott néhány döntés. Sérelmesnek tartottam például, amilyen módon beve­zették az ötnapos munkahetet. Miután az ebédidőt le kell dol­goznunk, ugyanannyit töltök benn a munkahelyemen, mint ko­rábban. Na meg, ha az ember kiszámított pénzből él, a szabad szombatokon otthon van, be kell fűtenie és ez költségtöbble­tet okoz. Nem tetszett nekem az sem, ahogyan a lengyel helyzetet kezelték a magyar szakszervezetek. Nem akartam közösséget vállalni ebben az ügyben, ezért tavaly úgy döntöttem, hogy 25 évi tagság után szakítok a szakszervezettel. 1958 óta dolgozom itt, ez az első munkahelyem, a vállalati szakszervezettel külö­nösebb bajom nem volt. Az utóbbi tíz évben kilencszer nyaral­tam vállalati üdülőben, igaz, minden második évben a felesé­gem révén. Ugyanis ő is itt dolgozik. Szakszervezeti beutalót soha nem kaptam, igaz, nem is kértem. 1975-ben a szövetkezeti lakás megszerzéséhez a vállalati szakszervezet javaslata alap­ján támogatást kaptunk. A feleségem? Ő tagja a szakszervezetnek és a pártnak is ... Nem, nincs köztünk konfliktus emiatt. Nézze, én világéletem­ben demokratikus gondolkozású voltam. Neki az a nézete, ne­kem meg ez... Lehet, hogy később, ha változnak a feltételek, megváltozik a véleményem is...” Farkas Péter, az Újpesti Gyapjúszövőgyár központi gyárának művezetője indo­kolja így tavalyi döntését. Ami­ben nem volt egyedül a gyár­ban: harmincan léptek ki a szakszervezetből. Muszkatai Ilona vszb-titkár úgy véli, hogy az alacsony szakszervezeti szervezettséget elsősorban a nagy fluktuáció okozza. — Mire meggyőznénk az új embereket, már a vállalattól is odébb állnak — mondja. — Emellett a tavalyi kilépések zöme egybeesett az új nyug­díjbesorolással. Többen felve­tették, hogy akárcsak a párt­ban, a szakszervezetben is az alapkeresetet kellene a tagdíj alapjának tekinteni. Van, aki sértődöttségből lép ki. Egy-egy beutalásra néha tizenöten is jelentkeznek, s aki nem jut hozzá, előfordul, hogy veszi a kalapját. A szakszervezeti tag­ságnak szerintem nagyon so­kan csak a pillanatnyi anyagi előnyeit nézik. Sokallják a tag­díjat, fájlalják, hogy nem ju­tottak beutalóhoz vagy segély­hez ... Fries Lászlóné nopi­ számlá­­ló az utóbbiak sorába tartozik: — 1957 óta voltam tagja a szakszervezetnek, 1958 óta dol­gozom a gyárban. A két gyer­mekemet hosszú időn át egye­dül neveltem, a harmadik in­tézetben van. Tavaly ősszel már egy éve tartásdíjat sem kaptam a volt férjemtől. Kér­tem beiskolázási segélyt, de kihagytak a listáról. Azt gon­doltam, 25 év után nem ezt ér­demlem. Kiléptem a szakszer­vezetből, és írtam egy levelet a vszb-nek. Arra sem méltat­tak, hogy válaszoljanak . .. — Valóban nem foglalkoz­tunk az üggyel — mondja Muszkatal Ilona. — Nagyon mérges lettem, ugyanis mi az üzemi javaslat alapján döntöt­tünk. Elvégre ők pontosabban meg tudják ítélni, ki, milyen körülmények között él. Nálunk a gyárban sok a gyermekeit egyedül nevelő asszony. Rang­sorolni kellett. Fricsné koráb­ban rendszeresen kapott se­gélyt, a gyermekeit ingyen üdültettük, és egyébként is: a munkatársai szerint Fricsné­­nek a mostani férje is segített a gyermeknevelés költségei­ben ... Két különböző ember, két — azonos — döntés. A szám­szerűsített eredmény: a tavalyi kilépések után a gyárban dol­gozók 83—84 százaléka volt szakszervezeti tag. Ezt az arányt 1983-ra sikerült 87 szá­zalékra feltornászni. — Még ez is alacsony — mondja Muszkatal Ilona. — Újfehértói gyárunkban 91 szá­zalékos a szervezettség. Elhatá­roztuk, hogy a főbizalmi, az szb-insztruktor és a gazdasági vezető elbeszélget azokkal, akik nem tagjai a szakszerve­zetnek. őszintén szólva, én pesszimista vagyok: lehet, hogy egy-­két embert sikerül meg­nyernünk, de túl sok reményt nem fűzök az akcióhoz ... MOLNÁR PATRÍCIA A Glavita és a világpiac A Győri Kötöttkesztyűgyár az elmúlt tíz év­ben jelentős változásokon ment keresztül. A 70-es évek közepén kirobbant világgazda­sági válság negatív hatást váltott ki a fogyasz­tói piacokon is. A vásárlóerő csökkenésével bizonyos magasabb árfekvésű termékek hát­térbe szorultak, míg az olcsóbb cikkek, így a kötött kesztűk iránti kereslet nagymértékben nőtt. Ezt a keresleti struktúraváltozást ismerte fel és fordította a népgazdaság és a maga hasz­nára a megfelelő időben a Glovita. A teljes gépi rekonstrukció végrehajtása után a kézi és félautomata gépeket mindenütt a világ műszaki élvonalába tartozó japán auto­mata vezérlésű kötőgépekre cserélték fel. A termelékenység és a munka hatásfoka nagy­mértékben megnőtt, az egygépes kezelésről fo­kozatosan áttértek a 20 gépes kezelésre. A ter­melékenység növekedésével párhuzamosan a dolgozók munka- és szociális feltételei is je­lentősen javultak. A nehéz fizikai megterhe­lés az automata gépek beállításával szinte tel­jesen megszűnt. A Glovita Győri Kötöttkesztyűgyár Európa egyik legmodernebb kötöttkesztyűgyárává fej­lődött. A vállalat jelentős termékcsoport­struktúra változtatást is végrehajtott. A gaz­daságtalan termékek gyártása megszűnt és az átfogó kereskedelmi, gyártmányfejlesztési, gyártásirányítási munka eredményeképp új, a kötöttkesztyűgyártáshoz szervesen nem kap­csolódó termékek gyártása kezdődött meg 1975-től a győri anyavállalathoz tartozó cell­­dömölki gyáregységben. Ilyen termékek a sza­bott orkán, sport- és síkesztyűk, a judo- és karateruhák. Az így kialakított új termékszerkezet a kö­vetkező fő termékeket foglalja magába: kötött munkakesztyű; kötött divatkesztyű; kötött bé­léskesztyű; szabott orkánkesztyű; szabott mun­kakesztyű; judo- és karateruházat; szobapa­pucs. A világszínvonalon gyártott termékek rövid időn belül keresett és kedvelt cikkekké vál­tak a tőkés piacokon, a megbízható, pontos szállítás pedig tovább erősítette a vállalat ki­vívott piaci pozícióját. A beruházás előtt a vállalat a HUNGARO­­TEX és a TANNIMPEX Külkereskedelmi Vállalat segítségével exportálta termékeit. A teljes termékszerkezet-váltás, valamint a mennyiségi és minőségi termelésnövekedés szükségessé tette az új külkereskedelmi vál­lalatok bevonását, ezáltal az egyes külkeres­kedelmi vállalatok közötti egészséges konkur­­renciahelyzet kialakítását. A vállalat szabott orkánkesztyűexportja el­sősorban a skandináv országokba, a juho- és karateruha-exportja a szocialista országokon kívül Franciaországba, a Jacquard kötött di­­vatkesztyű-exportja a nyugat-európai orszá­gokba irányul. A vállalat fő tőkés piacai a következők: Norvégia, Franciaország, NSZK, Hollandia, Jugoszlávia, Finnország. A rubel elszámolású piacok közül a Szovjetunió, Lengyelország és Kuba a legjelentősebb. A piaci megoszlás kesztyűnél az elmúlt tíz évben úgy alakult, hogy a termékek mintegy 59 százalék belföldön, 31 százaléka tőkés pia­cokon, 10 százaléka pedig rubel elszámolású piacokon került értékesítésre. A sportruházati termékeknél az export részaránya lényegesen nagyobb, mintegy 96 százalékos, melyből 79,9 százalék demokrati­kus országok piacaira, 16 százaléka pedig tő­kés piacokra kerül. A tőkés piacokra történt betörés jó hatással volt a belföldi piacokra is, hiszen a mennyiségi igények kielégítése mel­lett a külpiaci impulzusok hatására a vállalat belföldi kínálata minőségileg is jelentősen ja­vult. Az előbbiekben említett tényezők hatására a Győri Kötöttkesztyűgyár a jövedelmezősége, a termelés- és a kereskedelmi tevékenysége alapján, az elmúlt 5 évben háromszor nyerte el a Könnyűipar Kiváló Vállalata címet. (1978, 1981, 1982.) A vállalat országos szinten is kiugró dollár­kitermelési mutatót mondhat magáénak és ezek az eredmények természetesen a dolgo­zóknak juttatott anyagiakban is megmutat­koznak. 1982-ben 8,44 százalékos bérszínvo­nal-növekedést valósítottak meg, míg 1983- ban átlagosan 4 százalék megvalósítása a cél, ami a központi szigorú bér- és jövedelempo­litikai irányelveket figyelembe véve szintén kiemelkedő. A külkereskedelmi tevékenység minőségé­nek és hatékonyságának javítása érdekében a vállalat ez évben pályázott az önálló export­import jog elnyerésére. A gyorsan változó piaci feltételek között csak így lehet hosszú távon jó eredményeket elérni, ha ezekhez a vállalat rövid időn belül rugalmasan alkalmazkodik, nyitott marad új gyártástechnológiák átvételére és kész kocká­zatot vállalni addig még nem gyártott ter­mékek piaci bevezetésével. Ennek jegyében, valamint a bel- és tőkés piaci impulzusok ha­tására foglalkozik a vállalat a­­harisnyagyártás gondolatával, a gyógyászatban forradalmi je­lentőségű csőkötszer kifejlesztésével és piaci bevezetésével, mindig új és új termékek be­­mintázásával. A Glovita, a tőkés piaci versenyképessége megőrzésének lehetőségét, valamint a hosszú távú eredményesség biztosítékát a piaccent­rikus szemléletmódban, a gyártmányfejlesztési tevékenység javításában, az élenjáró gyártás­­technológiák alkalmazásában, a műszaki szín­vonal és ezzel együtt a termékminőség állan­dó javításában látja­k a hazai vásárlók szük­ségleteinek legmesszebbmenőkig történő ki­elégítésével. ANDRÁSKY TIBOR tudósító 1983. AUGUSZTUS TEXTILMIXRÁS 3 Az első elismerés A szakszervezeti munkáért kitüntetések között a dicsérő okle­vél a legkisebb szintű elismerés, s annak, akinek több esztendei mun­káját jutalmazták vele, ha nagy jelentőségű is, aligha indokolt, hogy cikkben emlékezzünk meg róla. Hogy ezúttal kivételt teszünk, annak nyomós oka van: a KSZV mázaszászvári telepén Takács Jánosné szö­vőnő az első, aki szakszervezeti tevékenységéért kitüntetésben része­sült. Igaz, a telep maga sem régi, alig több mint öt esztendeje tartozik a KSZV-hez. Takácsné viszont ennél lé­nyegesen régebben kötött is­meretséget a textiliparral: dol­gozott a Csillaghegyi Lenszövő­ben és Győrben is, s május 1-én volt öt éve,­­hogy férjét követve, aki Mázaszászváron lett művezető, ehhez a kisköz­séghez kötötte az életét. Az öt­éves évforduló valószínűleg sokáig feledhetetlen marad a Takács házaspár részére; a fe­leség ekkor kapta meg a szak­­szervezeti elismerést, a férj pedig a Kiváló Dolgozó kitün­tetést vehette át. Csak a teljes­ség kedvéért: Takácsné ez utóbbi kitüntetésben három esztendővel ezelőtt részesült. Hosszú mozgalmi múlt áll a mázaszászvári szövőnő mögött: tizennyolc esztendeje tagja a szakszervezetnek, de tisztséget itt kapott először: idekerülése után nem sokkal a cérnázó és szövőüzem egyik műszakjának bizalmija lett. Jelenleg huszon­­ketten tartoznak a csoportjá­ba, s ez nem kevesebb, mint 98 százalékos szervezettséget jelent. Mint mondja, egy-két idősebb ember kivételével mindig könnyen boldogult a vele dolgozókkal, a fiatalokat nem kellett sokáig győzködnie, hogy legyenek szervezett dol­gozók, mert ezt természetes­nek veszik. Az új dolgozókkal, ha lehet, még a belépés nap­ján megpróbál beszélni az öl­tözőben, s ezek a beszélgetések általában elég gyorsan a belé­pési nyilatkozat aláírásával ér­nek véget. A bizalmi csoportba egyaránt tartoznak idősebbek és fiatalabbak, 35 év körül van az átlagéletkor, s a bizalmi — bár egy nő esetében ilyet nem illik elárulni — éppen az átla­got képviseli. Szakszervezeti munkája mellett Takácsné a Petőfi Sándor brigád vezetője is. A mindössze négyéves múltra visszatekintő brigád nagy eredményekkel még nem büszkélkedhet, a brigádzászlót mondhatja magáénak. Mint bizalminak adnak a vé­leményére az üzemben, fize­tésemelésnél, a prémiumelosz­tásnál partner, hiszen a műve­zető jól tudja, hogy mivel köz­tük él, évek óta velük együtt dolgozik, jól ismeri munkatár­sait, tudja, ki hányszor aludt el, késett el, mint ahogy azzal is tisztában van, ki az, aki vi­szont példát mutat a többiek­nek. Azt mondja, a munkáért járó bért mindenki tisztessé­gesen megkapja, a prémium plusz, ezért plusztevékenység is dukál... Persze, nemcsak követel a csoportjától, igyekszik kihar­colni is a számukra minden kedvezményt. Máraszászváron az ő csoportjából vették eddig a legtöbben igénybe a szakszer­vezet nyújtotta üdülési lehető­ségeket. Nem követel többet a csoportja számára, mint ami nekik létszámarányosan jár, mindössze arra törekszik, hogy minden alkalmat kihasználja­nak. Vagyis, ha van beutaló, legyen is rá jelentkező, az év bármely szakában! Ha kell, rá­beszéli munkatársait a beutaló elfogadására, bár rögtön hoz­záteszi, hogy nagyon nem kell biztatgatni senkit. A találkozásunk előtt való napon éppen egyik kismama kolléganőjét látogatta meg, mert azt is kötelességének ér­zi, hogy a csoport három gyer­mekgondozási szabadságon le­vő tagját időről időre felkeres­se, tájékozódjon gondjaikról, örömeikről, s ha kell, segítsen. Most például alkalom nyílt erre, mert a fiatalasszony el­mondta, hogy jól jönne a csa­lád számára egy kis kikapcso­lódás. Takácsné — Csom­a Jó­­zsefné telepi szb-titkár segít­ségével — gyorsan intézkedett, s beszélgetésünk idején már meg is szerezték a beutalót a kismama számára a vállalat Balaton-parti fonyód-bélate­­lepi üdülőjébe. De nemcsak az üdülésre győzködi társait, a tanulásra is! Több betanított dolgozót vett rá, hogy vegyenek részt a házi szakmunkásképző tanfo­lyamon. S az eredmény: hár­man jó eredménnyel megsze­rezték a szakmunkás-bizonyít­ványt. Aki azt mondja, hogy azért a tanulás szervezése mégsem a bizalmi dolga, az té­ved. Egy ilyen kis helyen, mint amilyen a mázaszászvári üzem, sok minden más is tar­tozhat még a szakszervezeti bizalmi feladatkörébe. Erre álljon itt csak egyetlen — meglehetősen szokatlan — pél­da: a farsangi bálra is a bizal­miak toborozták a résztvevő­ket ... DR. REIGL ENDRE Takács Jánosné bizalmi A beutalók elosztása a Hazai Fésűsfonóban Ma már természetes igény, hogy a szabadságot kikapcsoló­dással, pihenéssel töltik a családok. Elsősorban a nyári be­utalók közkedveltek, s míg tíz-tizenöt esztendővel ezelőtt szinte lasszóval kellett fogni az embereket, s győzködni őket, hogy menjenek nyaralni, most fordított a helyzet. Az igény­lőkhöz képest túl kevés a beutaló. Az elosztást végzők hely­zete csöppet sem irigylésre méltó. A Hazai Fésűsfonó és Szövőgyárban érdeklődtünk: ők hogyan csinálják, milyen mó­don osztják el a SZOT-beutalókat? Vidó János vszb-titkár vála­szolt a kérdésre: — Amennyire ismerem, ugyanazokat az elveket alkal­mazzuk mint más textilgyá­rak. A beutalókat a létszámhoz viszonyítottan kapjuk, ez évek óta 6,2 százalék. Vannak benne jobbak és rosszabbak, elő- és utószezonra szólók, családos és egyéni beutalóik. Ezt a szociál­politikai bizottságunk hasonló elvek alapján, a létszám sze­rint osztja fel a hat gyárunk között, persze figyelembe vé­ve a gyárak területi elhelyez­kedését, hiszen a bodajkiak nyilván nem mennének Veszp­rémbe nyaralni. A szociálpoli­tikai bizottság előterjesztését aztán a vszb hagyja jóvá. Hoz­zá kell tennem, hogy mi egyet­len beutalót sem tartalékolunk. Amíg csak számokkal kell dolgozni, addig nincs is baj. De mi történik, ha egy-egy le­hetőségre többszörös a túlje­lentkezés? — Előfordult már, igaz, hogy néhány éve egy kétgyermekes beutalóra 25-en pályáztak. A gyakorlat az, hogy a főbizal­miak is megkapják a terüle­tüknek járó beutalókat és a bi­zalmiakkal közösen döntenek az elosztásról, ők azok, akik a legjobban ismerik az embere­ket. Ugyanakkor tisztában vannak a többi terület lehető­ségeivel is, s az szb tudtával cserélnek is egymás között. A bizalmi beszámolók tapasztala­tai alapján állíthatom, hogy az elosztás demokratizmusával nincs baj. Az viszont gondot okoz, hogy sokan nem szeret­nek számolni, s úgy érzik, ha nem kapnak három-négy éven­ként SZOT beutalót, akkor ők háttérbe vannak szorítva. Utá­naszámolva azonban rájöhet­nének, hogy ha egy esztendő­ben a létszám 6,2 százaléka üdülhet, akkor mindenki csak 16 évenként juthat beutalóhoz. Elismerem, ez a szám így kis­sé meghökkenő, de nem lehet figyelmen kívül hagyni. A vállalatnak a SZOT beu­talókon kívül bizonyára van­nak egyéb lehetőségei is az üdültetésre? — Vannak, s ha ezeket is számításba vesszük, akkor ki­derül, hogy minden évben dolgozóinknak 20 százaléka nyaralhat. Először is ott van­nak a textilmunkások kem­pingbeutalói, amelyek júliust és augusztust kivéve kielégítik az igényeket. Budapesti gyá­runknak Siófokon van egy gyermeküdülője és ezen kívül bérel két kőházat is, amelyek­ben egyszerre 20 felnőtt pihen­het. Van még Miskolctapolcán is egy saját 15 férőhelyes üdülője. Kistarcsai gyárunk Siófokon bérel üdülőt, a többi gyárak pedig Ibuszon keresz­tül bérelnek egy-egy szobát dolgozóiknak. Az utóbbi két évben csereüdültetést is szer­veztek gyáraink. A budapestiek és a bodajkiak a Magas-Tátrá­­ba, a kistarcsaiak pedig már régóta az NDK-ba és Cseh­szlovákiába járnak nyaralni. Budapesti gyárunk pedig Keszthelyre is cserélt néhány siófoki helyet. A meleg vizes fürdők iránt ugyanis nagy az érdeklődés, és sajnos éppen ezekből a beutalókból kapjuk a legkevesebbet a SZOT-tól. A vszb-titkár hozzáteszi még, hogy a bizalmi beszámo­lókon minden alkalommal el­hangzott: több beutaló kelle­ne, főként a családosok részé­re. Hiszen azok, akiknek ki­sebb a jövedelmük, vagy nagy a családjuk, a mostani árak mellett csak a szakszervezettől remélhetnek lehetőséget a nya­ralásra, üdülésre.­­ Ha valaha lesz a vállala­tunknak erre a célra közös pénze, tovább fejlesztjük majd az üdültetést. Egyelőre, azon­ban be kell esni azzal, ami van, összességében elég ked­vező a kép, mert minden ötö­dik dolgozónk igénybe veheti a kedvezményes üdültetés va­lamilyen formáját — fejezte be tájékoztatását Vidó János. SZÉNÁSI ÉVA

Next