Thalassa - Pszichoanalízis–Társadalom–Kultúra, 1998 (9. évfolyam, 2-3. szám)
TANULMÁNYOK - TENGELYI LÁSZLÓ: A vágy filozófiai felfedezése
Tengelyi László: A vágy filozófiai felfedezése comme déjaposé dans mon désir d'etre.Fordítás helyett körülírással: abban a pillanatban, amikor létem igenléséhez, tudatos vállalásához elérkezem, rá kell ébrednem, hogy a bennem élő létvágy megelőzött, így bizonyul a Spinozas conatus eredendőbbnek a descartes-i cogitónál. A létvágyról kiderül, hogy elválaszthatatlan igazi valómtól, attól az éntől, amelynek magamra eszmélve tudatára ébredek. Már itt helyénvaló a kifejezés, amelyet Ricoeur majd Freud elméletét értelmezve alkot meg: cogito blessé, „sebzett öntudat”. A seb oka hasadásesemény a vágyban: a létvágy, amely megelőzi az öntudatot, magától elkülönül minden olyan vágytól, amely az ént a világ egyes dolgaihoz fűzi. Ez a megfigyelés teszi lehetővé Nabert számára, hogy az etikát e létvágyra alapozza. Ebben a nabert-i értelemben állítható, hogy Ricoeur a hatvanas években a filozófia egészének etikai színezetet próbál adni. Útja az öntudatot megelőző vágy gondolatától, amelyet mesterétől átvesz, érthető következetességgel vezet el a pszichoanalízissel való számvetéshez. Ricoeur ugyanis Freud „metapszichológiai” vizsgálódásaiban olyan törekvést vél fölfedezni, amely e vágy megragadására irányul. A pszichoanalitikai elméletet teljes egészében is „az örök előzetes feltárásának”is tekinti. Ezért is vezeti be a freudi elmélet megjelölésére a szubjektum archeológiájának fogalmát. Ebből a nézőpontból veszi szemügyre Ricoeur a moralitás pszichoanalitikai értelmezését. Úgy fogja föl ezt az értelmezést, mint ami egybeesik a felettes én genetikai magyarázatával. Állítása szerint Freud „a tekintélyt igyekszik a vágy történetébe bevezetni” avagy, másképp fogalmazva, azt próbálja földeríteni, hogy miképp „emelkedik ki a magasabb rendű” - le sublime - „a vágyból”. De hogyan ítéli meg Ricoeur Freudnak a moralitásról kialakított elképzelését? Miután részletekbe menő és fontos tanulságokkal járó elemzést dolgozott ki olyan freudi fogalmakról, mint identifikáció, ideálképződés és szublimáció, végül vállalkozik az összértékelésre is. Kiemeli, hogy Freud két alapvető állítást próbál együttesen fenntartani. Az első állítás a felettes én keletkezését arra a körülményre vezeti vissza, hogy az én az Oidipusz-komplexus elfojtására kezdetben „az apától kölcsönzi az erőt”, és a továbbiakban is „külső tekintély befolyására” hagyatkozik.4 A második ál P. Ricoeur, De l’interprétation. Essai sur Freud, Seuil, Paris 1965,443. o. 2 Uo., 426. o.: „manifestation du toujours antérieur”. 3 Uo., 210. o. 4 Vö. S. Freud, Das Ich und das Es, in: Das Ich und das Es und andere metapsychologische Schriften, Fischer, Frankfurt am Main 1980, 188. o. 5