Thalassa - Pszichoanalízis–Társadalom–Kultúra, 2001 (12. évfolyam, 2-3. szám)

TANULMÁNYOK - BÁNFALVI ATTILA: A pszichoanalízis mint álcás nő

Thalassa (12) 2001, 2-3: 55-82 A PSZICHOANALÍZIS MINT ÁLCÁS NŐ A pszichoanalízis és a nő kulturális megítélésének némely megegyezéséről* Bánfalvi Attila „Röviden szólva, sohasem lehetünk elég gyöngédek a nőkhöz!” Friedrich Nietzsche A heurisztikus metafora A „Freud temetése” vitában valószínűleg nem fogalmazódtak meg a pszichoanalízist az eddigi története során ért vádakhoz képest radikáli­san új szempontok. Inkább úgy látszik, hogy a vádak „cizellálódtak” és némiképp radikalizálódtak. Az alapvető támadási irányok Freud hírne­vének két alapvonását veszi célba: az egyik elvitatja az eredetiség és az igazság összekapcsolódását munkásságában*­­. E szempont már csak azért is figyelemre méltó, mert - némi meglepetésként - azt tapasztal­hatjuk, hogy a század kulturális-gondolati tendenciát inkább elválaszt­ . Az írás a Research Support Scheme támogatásával készült. I Vö.: „A klasszikus manőver azt állítja, hogy bármi, amit Freud mondott és igaz, az vagy banális és közhely, vagy megtalálható olyan íróknál és gondolkodóknál, mint Shakespeare, Pascal, Hobbes, Dosztojevszkij és Nietzsche, akik megelőlegezték őt (és néha mindkettő). És bármi, amit mond és helyes, azt valahonnan máshonnan lopta; oly­kor még az emberiség egyetemes bölcsességét is a saját felfedezéseként adja el. [...] Másrészről, ha az, amit mond helytelen, akkor az teljesen az övé, és bolondok vagyunk, ha hiszünk neki.” John Forrester: Dispatches from the Freud Wars, Psychoanalysis and Its Passions, Harvard University Press, Cambridge, 1997, 10. p. 55

Next