Thalassa - Pszichoanalízis–Társadalom–Kultúra, 2001 (12. évfolyam, 2-3. szám)
TANULMÁNYOK - MARNO DÁVID: A pszichoanalitikus narratíva
Tanulmányok ként az irodalomkritikusok jeleskedtek az ilyen értelmezésekben, és egyes pszichoanalitikusok, illetve hagyományosabb felfogást valló irodalomkritikusok komoly felháborodását váltották ki azzal, hogy az esettanulmányokat megpróbálták áthelyezni a non-fiction kánonjából a fictionébe.* Vagyis, egy dolgozatbeli megkülönböztetést megelőlegezve, a narratológiai vizsgálatot elsősorban az esettanulmányokra mint a kezeléstörténetek irodalmi leírásaira terjesztették ki, nem pedig a kortörténetre, ami az esettanulmányokon belül, a kezelés instrumentumaként jelenik meg. Én viszont a kortörténet narratív struktúrájára fogok koncentrálni, és a kezeléstörténetre csak másodsorban, ennek kontextusaként. Végezetül néhány szót a dolgozat felépítéséről. Kiindulópontom az, hogy Freud a pszichológia addigi története során elsőként tett kísérletet arra, hogy a pszichikus betegségekről történeti beszámolót adjon. Amilyen jelentős újítás volt ez, annyi elméleti nehézséggel járt, és Freud élete végéig finomította a kezelések során elbeszélt történetek elméleti hátterét. Ezt az elméleti hátteret nevezem a dolgozatban Freud narratívaelméletének. Az elmélet fő feladata az volt, hogy magyarázatot adjon arra, a kortörténetek elbeszélései miért és hogyan tölthetik be a kezelés során a nekik tulajdonított funkciót, azaz miért és hogyan rendelkezhetnek terápiás hatással. Noha a pszichoanalízis Freud utáni fejleményeit nem fogom vizsgálni, ez nem jelenti azt, hogy egy statikus elméletről lesz szó; ellenkezőleg, a dolgozatban végig arra törekszem, hogy a narratíva terápiás szerepét és az ennek alapjául szolgáló elméletet a freudi elmélet genezisét követve vizsgáljam, így a dolgozat gondolatmenete nagyjából követi Freud műveinek kronológiai rendjét, az esettanulmányoktól a metapszichológiai írásokig. Az egyetlen jelentős kivétel talán az Álomfejtés; ezt, mivel főként a benne foglalt topográfiai elméletet használom fel, csak a metapszichológiai szövegek helyén értelmezem. 4 4 „Biography, even in the form of the case history, appears to be intimate with fiction: it is a hypothetical construction.” (Peter Brooks); „It [the case history] is a story, or fiction not only because it has a narrative structure but also because the narrative account has been rendered in language, in conscious speech, and no longer exist in the deformed language of symptoms.” (Steven Marcus); „There is no fiction or nonfiction as we commonly understand the distinction: there is only narrative” (E. L. Doctorow); Idézi: Cohn, 1992. 23-24. o. Dorrit Cohn ebben a cikkében éppen ennek az átkanonizálásnak a kivédésére törekszik.