Thalassa - Pszichoanalízis–Társadalom–Kultúra, 2001 (12. évfolyam, 2-3. szám)
TANULMÁNYOK - MARNO DÁVID: A pszichoanalitikus narratíva
Thalassa TANULMÁNYOK A PSZICHOANALITIKUS NARRATÍVA1 Marno Dávid Bevezetés Az alábbi dolgozat egy történetfilozófiai kérdésfelvetésből született. Eredetileg ugyanis az a probléma foglalkoztatott, hogy milyen terápiás és kognitív státusa van a hegeli történetfilozófia narratívájának. Ennek kapcsán kezdtem el foglalkozni a pszichoanalitikus narratíva elméletével. A kiinduló koncepcióm szerint a kérdést egy Hegel-Freud összevetéssel szerettem volna megválaszolni, mivel azt gondoltam, a két gon d Szeretnék köszönetet mondani a biztatásért, a türelemért és a rengeteg segítségért két témavezetőmnek, Kelemen János és Erős Ferenc professzor uraknak. Hasonló hálával tartozom Bence György professzor úrnak a bizalomért, a támogatásért és nem utolsósorban a hasznos tanácsokért. Nélkülük ez a dolgozat bizonyosan nem készülhetett volna el - csak remélhetem, hogy egyiküknek sem okoztam csalódást. A dolgozat megírásakor a Láthatatlan Kollégium diákja voltam. Egy ilyen összevetés alapjául szolgálhat például a következő két idézet: „Röviden, a történész terhét mindhárman (ti. a realista historizmus képviselői, Hegel, Balzac és Tocqueville) morális kötelességként értelmezték, amelynek célja felszabadítani az embereket a történelem terhe alól. Nem úgy látták, hogy a történésznek kortól és helytől független etikai rendszert kell előírnia, sajátos feladatának inkább azt tekintették, hogy tudatosítsa az emberekben: jelenlegi helyzetük részben mindig sajátosan emberi választások terméke, éppen ezért pontosan ugyanebben a mértékben, újabb emberi cselekedetek révén meg is változtatható vagy módosítható. A történelem ily módon érzékennyé tette az embereket a mindenkori elért jelen dinamikus elemei iránt, a változás kikerülhetetlenségét tanította, ezáltal hozzájárult ahhoz, hogy harag és neheztelés nélkül lehessen ezt a jelent a múltra vonatkoztatni.” Hayden White, 1997. 64-65. o. 3 (12) 2001, 2-3, 3-54