Theologiai Szemle, 1962 (5. új évfolyam, 1-12. szám)
1962 / 3-4. szám - VILÁGSZEMLE
gosultságát csak akkor érvényesíti, ha nem lenne elég pfalzi jelentkező. Mégis 1771—1795-ig évenként rendszeresen 2—2 magyar (erdélyi) részesült a teljes stipendiumban. Ezután 1816-ig, 20 év alatt összesen csak 2 magyar kapta meg, 1816-ban újra 2, s megint 12 évig nem volt egy magyar diák sem. 1828-ban: 1, 1829-ben: 4, 1847-ben: 1, 1856- ban: 1, s 1857-től kezdve, rendszeresen 15 magyar diák kapta meg ezt a stipendiumot, így valóban érvényesült Bernard utolsó akarata és a végrendelet szelleme. (A pfalziak ugyanis nem egyszer egészen maguknak akarták kisajátítani a stipendiumot.) Dr. S. D. van Veen utrechti professzor, a stipendium történetírója Hét Stipendium Bernardinum Utrecht 1911. c. könyvében az alapítványról elmélkedve semmi magyarázatát nem találja annak, hogy Bernard miért teológusoknak s köztük magyaroknak is rendelte az alapítványt. A pfalzit annyiban érthetőnek tartja, mert Bernard Pfalzban született. Egyesek amaz állítását, hogy harmadszor is megnősült volna s felesége magyar nő lett volna, semmi sem igazolja. Második feleségétől csak „ágytól és asztaltól” vált el és felesége 1753-ba halt meg. Ekkor Bernard már 77 éves volt. A Stipendium Bernardinum 150 éves jubileumán, 1911-ben tartott ünnepségeken csak 4 volt Bernardiner volt kinn Magyarországról Utrechtben: Könyves Tóth Kálmán debreceni lelkész, dr. Nagy Zsigmond leányával és Sebestyén Jenő Az utrechti egyetem fennállásának 300 éves jubileumán a magyarok által adományozott emléktáblát a négytagú (dr. Sebestyén Jenő, dr. Pongrácz József, dr. Marton János) küldöttség vezetője, D. Dr. Kállay Kálmán debreceni professzor helyezte el az utrechti egyetem falában. Az emléktábla egy magyar peregrinus diákot ábrázol, jobb kezében vándorbottal, bal kezében bibliát magához szorítva. A háttérben a kép bal sarkában az utrechti dóm karcsú tornya, jobb sarkában a debreceni Nagytemplom homlokzati képe tűnik szembe. Fent évszámok a 300 éves jubileumra utalva: MDCXXXVI—MCMXXXVL, alul ezzel a latin felirattal: „Sanguine Christi Conglutinati Sumus”. „Almae Matri Trajecti ad Rhenum Pro Bonis Annorum Trecentorum Multiplicibus Gratissimi Filii Hungarici”. Magam is épp a jubileum idején (1932—1936) voltam kint Utrechtben, mint Bernardista, ahol főleg a régi magyarok nyomait kutattam és levéltári adatokat gyűjtöttem a Franekerben tanult magyar diákokra vonatkozóan 1597—1794-ig. A Bernardinum egyházi hatására jellemző, hogy öt püspököt adott a magyar református egyháznak: 2 erdélyit (dr. Nagy Károly, dr. Kenessey Béla), és 3 itthonit (dr. Budai Ézsaiás Debrecen, dr. Antal Géza Pápa, Petri Elek Budapest). Tudományos és teológiai hatására rávilágít, hogy mintegy 40 teológiai és egyéb egyetemi tanár került ki a Bernardisták sorai közül, köztük 20 teológiai, 12 filozófiai és 1 orvosdoktor. Megállapítható, hogy éppen a jórészt Bernardisták által hozott holland teológiai hatások jól és kívánatosan ellensúlyozták a nálunk amúgy is annyira túltengő német teológiai s egyéb hatásokat. Főleg a liberális és modern teológia jött hozzánk holland közvetítéssel (Kovács Albert és Ödön, Nagy Gusztáv, Zoványi Jenő stb.). A históriai-kritikai iskola is (Varga Zsigmond, Marton Lajos, Kállay Kálmán stb.) szelidebb formájában holland hatásra vezethető vissza. Különösen erős volt a holland dr. Kuyper Ábrahám féle neokálvinizmus hatása (dr. Sebestyén Jenő és iskolája főleg amsterdami és kampeni hatásokkal erősödve). A legújabb existencialista, valamint bibliai és ökumenikus teológia is főleg holland közvetítéssel érte el egyházunkat, sőt még részben az angolszász és az északi skandináv és dán teológiai hatás is. Még néhány érdekesség. Az első Rousseau-ellenes filozófus, Szathmári Paksi Mihály és az első anti-kantiánus bölcsész, Rozgonyi József sárospataki tanárok is Bernardisták voltak. Közülük kerül aki az ún. „Utrechti Biblia” utolsó kiadója, egyben újságíró és mezőgazdaságfejlesztő is, Pethe Ferenc személyében. Budai Ézsaiás vezette be a magyar tanítási nyelvet a debreceni Kollégiumban és híres tankönyveiben. Író és költő is került ki közülük: Könyves Tóth Kálmán és Szalay Károly személyében. Híres ideggyógyász professzor volt dr. Csörsz Károly. Fordítók és műfordítók is voltak szép számmal és híres szónokok és parókiaépítő lelkipásztorok. Az ökumenikus mozgalom úttörői kerültek ki közülük. Az 1918-as Országos Református Tanács lapjának, az „Új Reformáció”nak a főszerkesztője, dr. Veress Jenő is Bernardista volt. Teológiai és társadalmi haladó gondolkozásukért lettek csendes mártírokká Zoványi Jenő és sógora Rohoska József is. Holland—magyar szótárszerkesztők is kerültek ki soraikból, mint Gál Endre (Tata), Fülöp Ferenc (Erdőszentgyörgy), Zugor István (Bia) és Tótpál Márton (Ercsi). Híres sakkbajnok volt az egyébként is nagytudományú dr. Filep Gusztáv esperes Mezőkeresztesen. A holland irodalmat ismertette és fordította dr. Nagy Zsigmond és Szalay Károly. Neves történészek voltak soraikban: Zoványi Jenő, dr. Antal Géza, dr. Miklós Ödön, dr. Tóth Endre. A Stipendium Bernardinum 200 év alatt 250 magyar református teológus diáknak adott tanulási lehetőséget. Forró Imre * Pákozdy Lászlónak a jubileumi évben utrechti doktori vizsgát tett ösztöndíjasnak a tervei szerint készült, ugyanakkor tett reol. doktori vizsgát Czeglédy István professzor (Bpest) is. (Szerk.) 106 „Hensinger hóhér” The Christian Century, Chicago, 1961. nov. 15. Ismeretes olvasóink előtt a Szovjetunió kormányának Adolf Heusinger, volt hitlerista tábornok, jelenleg pedig a NATO washingtoni hadműveleti tervező bizottságának elnöke, háborús bűnösként való kiadatása iránti követelése. Ezzel kapcsolatban bizonyára nem lesz érdektelen elolvasni az egyik lekintélyesebb amerikai egyházi hetilap, a chicagói The Christian Century állásfoglalását Heusinger kérdésében. Az amerikai lap 1961. november 15-i számában fenti címmel megjelent cikk szó szerinti fordítását az alábbiakban közöljük: „Mennyi az igazság abban az orosz vádban, hogy a nyugatnémet rendszer revansisták uralma alatt