Theologiai Szemle, 1965 (8. új évfolyam, 1-12. szám)

1965 / 1-2. szám

TIS­E­OLÓ­GI­AI SZEMLE 1965. január—február . Szerkesztő bizottság: Dr. Bartha Tibor, dr. Bodonhelyi József, dr. Czeglédy István, dr. Esze Tamás, dr. Kádár Imre (felelős szerkesztő), dr. Nagy Gyula, dr Ottlyk Ernő, dr. Pákozdy László (főszerkesztő), dr. Pálfy Miklós (társszerkesztő), dr. Tóth Endre, dr. Varga Zsigmond J.­­Szerkesztőség és Kiadóhivatal, Budapest, XIV. Abonyi u. 21. Református Egyetemes Konvent. A bibliai és rendszeres teológiai tárgyú kéziratokat kérjük a főszerkesztő címére (Debrecen, Postafiók 143), egyéb kéziratokat kérjük a felelős szerkesztő címére (Budapest, VII., Tanács körút 9., IV. 14.) küldeni. Előfizetési díj egész évre 140,—, félévre 70,— forint. Kettős szám ára 24,— forint. 65.0385/2 — Zrínyi Nyomda, Budapest. Fr.: Bolgár I. /Q szerkesztő megjegyzései Évnyitó számunk vezető cikkében szerkesztőségünk azokkal a sajátos feladatokkal foglalkozik, amelyek egyházainkra evangéliumi szolgálataik teljesítése köz­ben az idén, hazánk felszabadulásának huszadik­ év­fordulójával kapcsolatban várnak. Jézus Krisztus egy­házai e földön a magyar népnek az egyházai, gyüleke­zeteik úgy tagjai az egyetemes keresztyénségnek, hogy egyúttal szerves, felelős részei a magyar nemzet közös­ségének, benne és vele hordozzák népünk örömeit és gondjait. A történelmi határkő ebben az esztendőben különösen kötelez bennünket a hálaadásra, és ebből fakadó szolgálataink elmélyült elemzésére. Folyóira­tunk, mint a magyar evangéliumi keresztyénség öku­menikus teológiájának szerve, a jubiláris évben hang­súlyozottan is felelősnek érzi magát azért, hogy a nagy fordulat történelmi és társadalmi összefüggéseinek tu­dományos felmérésével segítséget adjon majd olva­sóinknak, a lelkipásztoroknak és a gyülekezeteknek szolgálataik lelkiismeretes elvégzéséhez. További három évfordulóról is emlékezik ez a szám: Bereczky Albert Olvasónaplója élén foglalkozik Schweitzer Albert, a nagy keresztyén humanista ki­lencvenedik születésnapja világméretű megünneplésé­vel; részletesebb életrajzát Kocsis Elemér közli. Való­ban biztató és lelkesítő, hogy a feszültségekkel terhes világban társadalmi, világnézeti, faji, nemzeti, fele­kezeti különbség nélkül ünnepelte az emberiség azt a férfiút, aki „az őserdők doktoraként” le tudta tenni oly sok és oly gazdag talentumának minden gyümölcsét Mestere „legkisebb atyafiainak” asztalára. (Hadd mondjam el itt, hogy az ősszel az elsőéves teológusok­nak első ökumenika órájukon írásban, névtelenül kel­lett válaszolniuk néhány, tájékozódó kérdésre, köztük arra, hogy kit tartanak a világ ma élő legnagyobb em­berének. Egy híján valamennyien Schweitzer Albertre „szavaztak”, zömében azzal az indoklással, hogy az ő élete a leghívebb bizonyságtétel Krisztus evangéliu­máról.) Egy másik megemlékezésünk Csikesz Sándorról, az egyik legnagyobb hatású debreceni teológiai profesz­­szorról szól, halálának huszonötödik évfordulóján. Ro­busztus egyénisége tanítványain keresztül ma is ele­venen hat; alig volt professzor, akinek hatása olyan mély nyomokat hagyott volna diákjainak gondolkodá­sában és magatartásában, mint az övé. Az egykori Theológiai Szemle is az ő kezdeményezése, amikor tíz­éves szünetelés után 1958-ban újból megindult, Öku­menikus Tanácsunk égisze alatt, ismét közös protestáns folyóiratként jelent meg, ebben a tekintetben is Csi­kesz Sándor alapításához térve vissza. Egyik régi mun­katársa, Závory Elek ízes elbeszélése szemléletesen idézi, vissza a nagy tanár életének néhány jellemző epizódját. Más új cikkírókkal is találkozik az olvasó ebben a­­ számunkban; az idén fokozott mértékben szeretnénk teljesíteni azt a feladatunkat, hogy folyóiratunkban a széles protestáns mező fémjelzett írástudó emberei kö­zött az ifjú lelkész nemzedék tehetséges tagjai is szó­hoz juthassanak. Örömmel számolhatunk be arról is, hogy terebélyesedő olvasó­táborunkban a nagyobb és kisebb protestáns­ felekezetek lelkipásztorai mellett nö­vekszik a katolikus előfizetők száma, és egyre több az olyan olvasónk is, aki nem belülről, hanem kívülről érdeklődik a teológia mai problémái iránt, nyilván mert érettnek — vagy legalábbis beérőnek — tartja az időt a becsületes párbeszéd megindulására a hívő és a nem hivő humanisták között. Olvasóink körének ez a tágulása is sürgeti, hogy régi programunk egyik kitű­zött célját — írógárdánk kiszélesedését — igyekezzünk tőlünk telhetőleg meggyorsítani.

Next