Theologiai Szemle, 1982 (25. új évfolyam, 1-6. szám)
1982 / 2. szám - KÖNYVSZEMLE - Tóth Béla, P.: A teljes élet
egyrészt a citesianismus-coccejanismus és bizonyos mértékig még az ortodoxia majd a racionalizmus és idealizmus között folyik, mutatja be Koncz Sándor kitűnő tanulmánya (A filozófia és teológia oktatása 1703— 1849 között), pontos történeti hátteret rajzolva, s az egyes fontosabb személyeket (is). Csécsi János, a Szathmnári Paksi tanár-dinasztia, Rozgonyi József, Sipos Pál, Őri Fülep Gábor, egyenként is elemezve. A kollégium történetének alakulását 1849-től 1919-ig Barcza József dolgozata kíséri végig. A szabadságharc utáni nehéz kezdet majd Haynau rendelete, amelyben felfüggesztette a magyar protestáns egyház és iskolák autonómiáját, kilátástalan, sötét jövőt ígér a kollégiumnak. A küzdelem az iskoláért újra megindult, de az csak 1860. május 15-én kapta vissza szabadságjogait. Ettől kezdve újra felfelé ível a kollégium pályája, javul a helyzete, a tanulók száma megnő, új létesítmények keletkeznek. Külön fejezetet szentel Barcza József értekezésében a „pataki szellem” kialakulásának, a kollégium belső életének, a tanárok és diákok együttes munkálkodásának, közösségének. A kollégium jogakadémiával bővül, amelynek oktatási színvonala egyetemi. A felfelé ívelés idején újabb válságos helyzetbe kerül a kollégium. 1916-ban a teológiai és jogi kar kezdeményezi, hogy a főiskolát helyezzék át Miskolcra, mert a rohamosan fejlődő város a lelkész- és jogászképzésnek több előnyt, nagyobb életteret képes nyújtani Pataknál, s reális lehetőséget kínál annak protestáns egyetemmé fejlesztésére. A háború azonban elterelte a figyelmet mind a protestáns egyetem eszméjéről, mind az áthelyezés kérdéséről. Ezek után a tanulmány röviden felvázolja a kollégium helyzetét a háború éveiben és a tanácsköztársaság napjaiban. Czegle Imre: A tudományok művelése a kollégiumban 1849—1919 között című stúdiuma az iskola, annak tanárai tudományos és közéleti tevékenységét, szerkesztői és irodalmi működését beleágyazva a kor művelődési képébe, roppant széles körű, alapos anyaggyűjtő munkával, lexikom-szerűen tárja az olvasó elé. E fejezet a tanulmánykötet egyik legértékesebb része. T. Erdélyi Ilona: Erdélyi János Sárospatakon című írása Erdélyi Jánosnak, a diáknak és tanárnak Patákkal összefonódott életét írja meg, amely a kollégium története egy szakaszának bemutatása is egyszerre. " Barcza József vázlatos áttekintést nyújt a kollégium 1919 utáni történetéről, a gazdasági helyzetről, a jogakadémia 1923-ban történt megszüntetése körülményeiről, a tanítóképző intézetről, a gimnázium újabb fellendüléséről, a teológiai akadémia életéről és Patak egyedülálló, kellően még fel nem dolgozott tevékenységéről, a népfőiskoláról. Hörcsik Richárd szorgos kutatómunkája nyomán előkerültek a kollégium épületeire vonatkozó dokumentumok a régebbi épületektől kezdve a legújabb időkig, s megelevenednek a pártfogók, előttünk áll az egész épület-komplexum. Szentimrei Mihály a kollégium tudományos gyűjteményeit mutatja be (a Nagykönyvtárat, a levéltárat, a múzeumot és annak gyűjteményeit, valamint az egyedülálló Adattárat, amely a faluszeminárium gyűjtéséből nőtt ki az olvasónak, azok keletkezésében, történetében és legfontosabb anyagában. Takács Béla pedig rövid összefoglalást ad a sárospataki nyomda történetéről 1650-től 1949-ig. (A szerző nagy nyomdatörténeti monográfiája 1978-ban jelent meg nyomtatásban a Magyar Helikon gondozásában.) Az ízléses, szép kivitelű kötetet számos fénykép illusztrálja. A közölt tanulmányok mozaikszerűen illeszkednek ugyan, de nem egyenlő tudományos értékűek. A tanulmánykötet így kitűnően tükrözi a sárospataki kollégium története kutatásának jelenlegi állását, eredményeit, s mutatja, a további kutatásnak merre kell haladnia, hol vannak kiegészíteni valók. Egy névmutató könnyebben használhatóvá tette volna az értékes munkát. Ladányi Sándor A teljes élet Philip Potter; Life in All its Fullness, Genf, 1981. 173. o. Ismerve az ökumenikus mozgalom mai „válságát”, ami az Egyházak Világtanácsa tényleges, politikai súlyú cselekvéseinek következményeként lett a 70-es évek végére a nemzetközi egyházi élet egyik főtémájává, azt hinné az ember, hogy az EVT főtitkára 1981-ben (angol nyelven) megjelent könyvében védekezni és magyarázkodni fog. A helyzet jellemzéséhez elég talán utalni pl. a skót református zsinat külügyi bizottságának határozatára, amely megvon minden anyagi támogatást a világtanács Rasszizmus Elleni Programjától, mivel abból Genf 85 000 dollárt folyósított a rodézia-zimbabwei Hazafias Front támogatására, és felhívta Genf figyelmét a „skót egyházban tapasztalható komoly bizalmatlanságra az EVT iránt”, e kényes és vitatott politikai lépések következtében. (Reformed World, 1978/4. 188—189. o.) A védekezés és magyarázkodás azonban a gyengeségnek, esetleg a nézetek ingatagságának, vagy az igazi hit és meggyőződés hiányának jele lenne — és Philip Potter nem ez az ember. Könyve arról győz meg bennünket, hogy Philip Potter az EVT főtitkáraként is mindent hitből, mégpedig a Jézus Krisztusba vetett hitből tesz. Meg kell ezt állapítanunk, még akkor is, ha magukban a vitatott kérdésekben kockázatos lenne valós, megbízható, személyes tapasztalaton alapuló ismeretek hiányában véleményt mondanunk. Hiszen, és éppen erre figyelmeztet egyebek közt Philip Potter, az „információ” ma legtöbbször eszköz a hatalom kezében hangulatkeltésre, saját céljainak előmozdítására, manipulációra, akár ellenségeskedések szítása és fenntartása formájában is, ha ez „hasznos” ... (92. o.) Ezért tehát valós, személyes tapasztalatok hiányában tőlünk távoleső, bonyolult, általunk itt alapjában meg nem vizsgálható kérdésekben — nézetünk szerint — helyesebb az ún. „állásfoglalások” mellőzése. Mi az viszont, amit mégis elmondhatunk Philip Potter könyve kapcsán? Mindenek előtt az, hogy hinnünk kell szavának, mert míg pl. a rasszizmus elleni fellépés — egy olyan társadalmi közegben, ahol az esetleg az establishment, hivatalos ideológiai programja is — lehet egyszerűen „lip-service” is, addig egy olyan közegben, ahol ez a társadalom vezető erőinek, politikai tényezőinek, propagandagépezetének, sajtókampányainak kihívását jelenti, ott valószínűbb, hogy prófétai szolgálat. Az első esetben lehet szó akár a Krisztus szavától régen elidegenedett egyház, a „nagy parázna” hízelkedő szavairól, aki a „fenevad” hátán ül, és a föld királyaival paráználkodik; második esetben ugyanazok a szavak (és az EVT esetében: tettek!) lehetnek akár egy, az évszázadokon át hiába várt, az őt környező szekuláris hatalmi tényezőktől immár függetlenedő, a „trón és oltár” összefonódását végre valóban felszámoló, eszmélő egyház életének biztató jelei.