Theologiai Szemle, 2005 (48. új évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - TANÍTS MINKET, URUNK! - Schmid, Konrad: Jób szenvedéseinek problémája - a könyv prológusának fényében
TANÍTS MINKET, URUNK! Dr. Konrad Schmid Jób szenvedéseinek problémája a könyv prológusának fényében . Jób könyvének a prológusa a Biblia egyik különleges darabja. Az, aki e szöveget olvassa, alig tud szabadulni attól a benyomásától, hogy itt egy mesével van dolga. Nem csupán a történet kezdő szavai keltik bennünk ezt az érzést, amit szinte ösztönösen egészítünk ki magunkban a meséink jellegzetes kezdetére így: „Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember ac földjén...”. Nem, e kezdeten túl a két mennyei jelenet is meseszerű hatást kelt bennünk, ahogyan - egy teljesen irreálisnak tűnő nézőpontból -, betekintést engednek az olvasóknak a mennyei történésekbe. E jelenetekben Isten és a Sátán, azaz a történet szerint Isten udvartartásának egyik alacsonyabb rendű beosztottja alkudozik a pertuban” (Wellhausen) a kegyes Jób bőrére, miközben az olvasók mindennek szem- és fültanúivá válnak, mintha ők maguk is ott, a mennyben lennének. Lehet úgy beszélni Istenről, ahogy ezt Jób könyvének a prológusa teszi? És mi haszna, mi értelme van így beszélni róla? Vagy ez a fajta beszédmód már nem Istenről (von Gott), hanem Isten felett (Uber Gott) kimondott szó, ahogy Rudolf Bultmann e kétfajta beszédet megkülönbözteti — egy olyan beszédmód, ami Istent tárgyiasítja, s őt csupán a mennyei lények egyikévé degradálja? Ahhoz, hogy az Ószövetségnek ezzel és a többi hasonló szövegével megbirkózhassunk, a kutatók gyakran utalnak a feltételezett ókori világképre, ami a földi szféra mellett egy mennyei szférát is ismer. Ez a mennyei szféra ugyan felette áll a földinek, de ugyanúgy cselekmények és események színtere lehet, akár a föld. Ennek a hivatkozásnak kétségtelenül megvan a maga jogosultsága, de egyben megvannak a maga korlátai is. Ezek a korlátok pedig ott jelentkeznek, ahol az ókori világképre való hivatkozás valójában az igemagyarázat akadályozójává válik, mert a speciális, teljesen egyedi lób-prológust kizárólag e világkép függvényeként akarják értelmezni, és ezzel annak tartalmi jellegzetességeit szem elől tévesztik. Hogy ezt a csapdát elkerülhessük, egy metodikai és egy történeti szempontot is be kell vonni a prológus vizsgálatába. Metodikai szempontból bármilyen olyan magyarázat, ami a prológus sajátosságaira Jób könyvén belül tud elfogadható magyarázatot adni, előnyt kell, hogy élvezzen minden olyan magyarázattal szemben, ami e prológust csupán a korabeli világkép folyományának tekinti. Történetileg pedig azt kell figyelembe venni: nyelvészeti megfigyelések azt bizonyítják, hogy az ősréginek beállított mennyei jelenetek valójában csak a fogság utáni időben keletkezhettek; márpedig ebben a korszakban a prológus gondolatai mindennek mondhatóak, csak tipikusnak vagy általánosnak nem, s éppen hogy nem tekinthetők az akkori, hipotetikusan rekonstruált világkép magától értetődő elemének. A prima vista benyomásunk e prológus naivan meseszerű jellegéről az alaposabb vizsgálatok alapján gyorsan csalóka benyomásnak bizonyul. Valójában a prológusnak e különleges megfogalmazása mögött egy határozott teológia szándék húzódik meg. A folytatásban egy közelebbi, alaposabb, a prológus tágabb kontextusára is figyelmet fordító vizsgálódás során ennek a teológiai szándéknak a felkutatására vállalkozunk. II. A részletes elemzés során mindenek előtt a szakasznak azt az irodalmi horizontját kell megvizsgálnunk, amelyen a prológust magyarázni kívánjuk. Az egyik rendkívül népszerű és elterjedt elmélet szerint Jób könyvének elbeszélő kerete, s így maga a prológus is (Jób 1- 2 + 42,7-17) a könyv középső, lényegesen terjedelmesebb költői részleteitől (Jób 3,1-42,6) függetlenül keletkezett. Ezen az elméleten belül az mindenesetre vita tárgyát képezi, hogy a mennyei jelenetek (Jób 1,6-11 és 2,lkk) az elbeszélő kerethez kezdettől fogva hozzátartoztak-e, vagy utólag illesztették őket bele. A keret-elbeszélés és a költői részek elkülönítése mellett rendszerint a következő négy érvet szokták felsorolni: Először is a prózai keret és a költői dialógus már formájában is elüt egymástól. Másodszor: Isten nevét eltérően használják a keret-elbeszélés és a költői részletek: Míg a keretelbeszélésben mindig a ״ Jahve” név szerepel, addig a költői részletekben az ״ Él”, ,JEllah”, és a ״ Saddaj” nevek használatosak, a Jahve név pedig csak elvétve fordul elő. A harmadik érv az, hogy a keretelbeszélés szerint Jób Isten iránti rendíthetetlen alázattal tűri szenvedéseit, míg a költői részletek szerint fellázad szenvedései miatt, és felháborodott hangon perlekedik Istennel. Negyedszer: Jób a keret-elbeszélésben egy nomád sejk benyomását kelti, a költői részletekben viszont inkább úgy jelenik meg, mint egy előkelő városlakó. Ezek a szempontok, ha valóban bizonyító erejűek lennének, amellett szólnának, hogy itt két, eredetileg önálló forrásművel van dolgunk. Ez a feltételezés azonban egy sor új problémát vet fel. A költői részek ugyanis feltételezik Jób sorsának tragikus rosszra fordulását, anélkül, hogy arról konkrétan akár egy sort is olvashatnánk, mint ahogy magukból a költői részletekből Jób vitapartnereiről sem tudunk meg semmit. Úgy tűnik tehát, hogy a költői részletek, Jób és barátainak a vitája érthetetlen a keret-elbeszélés, legalábbis annak az első fele, a prológus nélkül. Az, hogy a keret-elbeszélés valaha önállóan is megállhatott a lábán, valószínűbbnek tűnik, ha korántsem olyan evidens, mint ahogy azt gyakran feltételezik. Az exegéták többsége szerint a keret-elbeszélés két felét tartalmilag egy kerek egész, Jóbról szóló elbeszéléssé lehet összekapcsolni. Valóban, a két szakasz egymás mögé illesztve egy nagyjából folyamatos elbeszélést ad ki. Ez az elbeszélés azonban tartalmilag szinte kínosan banális. A történet ugyanis egy olyan főhősről szólna, akit teljesen