Tiszatáj, 1975 (29. évfolyam, 1-12. szám
1975 / 7. szám - Zelk Zoltán: Elkésett vers
ZELK ZOLTÁN Elkésett vers Kórházi ágyamhoz lihegve (félek, mégis elkésve már) szalad a hír: Nagy László-számot készít-szerkeszt a Tiszatáj. Hát így igen, így az igazság, mert őneki ez már dukál, s milyen jó nékem, az öregnek, hogy tudja: ezt a Tiszatáj. Hogy tudja: elindult Iszkázról, s anyjának szót fogadva jár, míg szófogadó anyja s apja nem lesz a Duna- s Tisza-táj. Ismertem őt fickó korában, mikor haja még volt sötét, mikor rútságos köznapokban írta vasárnap gyönyörét. S láttam csikót faragni fából, csak játszva, mert játszani jó, és jött a perc és égre szállt a táltossá varázsolt csikó. És jött az év, mely nyári arcát téli hajjal földíszíté, és lett az ő szép téli—nyári arca is a költészeté. Ady ostoros unokája, József Attila hű fia, ki dühét mellkasába gyűrte, ha volt is miért sírnia. Barátja sok! És ellensége? ha van, az se csodálkozik, mert oly nagy kópé! ha akarja, holnap bátyánkká változik! 13