Tiszatáj, 2004 (58. évfolyam, 1-12. szám
2004 / 4. szám - REGÉNY ÉS TÖRTÉNELEM - Gyáni Gábor: Történelem és regény: a történelmi regény
11* tiszatáj a problémájával; (3) nem néztek szembe az elbeszélő és a szerző lehetséges szétválásánakszétválasztásának a szükségességével; (4) változatlanul ragaszkodtak a kronológiailag tagolt, egyúttal zárt történetforma alkalmazásához, melynek mindenkor van eleje, közepe és vége.A Történelem és fikció elválása azonban éppen azért is következett be, mert a fikciós beszédmód idővel mind jobban eltávolodott a mimézist addig követni próbált ideájától azáltal, hogy a modernséget, a modernizmust választotta; azt tehát, ami „az írásban és az írás kudarcában, a szavak és retorikai figurák tételezésének és visszavételének hiábavalóságában mindig a kitalálás eljárását tárja fel s az olvasóban tudatosítja a fikció és realitás közötti szakadékot”.10 Történelmi realizmus az irodalomban: a lukácsi kánon Irodalom és történelem kapcsolatát a 19. században megszabó imént említett körülmények kedvező tápot adtak a történelmi regény lukácsi fogalmának a megszületéséhez. Nem feladatunk Lukács realizmus fogalmának akár csak érintőleges bemutatása és értékelése sem, mégsem kerülhetjük meg, hogy legalább néhány szóban ne térjünk ki rá. Hiszen A történelmi regény című munkájában Lukács a történelmi tapasztalat fikcionalizálására is alkalmazta irodalmi realizmus fogalmát, melyet eredetileg a kortárs társadalmi tapasztalat művészi feldolgozását értelmezve dolgozott ki kanonikus (normatív) szándékkal. Lukácsnak a művészet, elsősorban persze a regény- és drámairodalom iránti érdeklődése mélyén az állt, hogy közvetett és sajátos összefüggést vélt felismerni a teoretikus társadalom és műalkotás között. Ilyenformán a művészi alkotásoknak szinte kizárólag azok a sajátosságai foglalkoztatták Lukácsot, melyekben ezt a kapcsolatot tetten érhette. Az irodalmi realizmus e koncepciója, amely Hegel esztétikai elképzeléseinek köszönheti talán a legtöbbet, a következő főbb fogalmi csomópontokon nyugszik: a konkrét egyetemesség elve, az élet totális szemlélete, a tipikus fogalma, a társadalmi lét és az egyéni mikrokozmosz dialektikus szintézise, valamint az alkotó - a műveiben megnyilatkozó és a magánemberi hitvallásától olykor elütő - világnézetének a kivételes fontossága.11 Ezek együttes eredményeként Lukács az irodalmi műalkotást, durván mondva, igyekezett a tartalmára redukálni, amit így kimondatlanul is tudományos alkotásként értékelt. Ilyenformán nem tett határozott és egyértelmű különbséget az emberi (társas) tapasztalatok fikcionális és diszkurzív feldolgozásának eltérő két módja között, mégha implicite el is ismerte a megjelenítés irodalmi sajátszerűségét, kijelentvén: „Tehát a történelmi regény feladata az, hogy a történelmi körülmények és alakok létét és éppígylétét költői eszközökkel bizonyítsa.’’12 A költői eszközökről szólva a poétikai hatáskeltés kívánalmát hangsúlyozta: az író törekszik rá, „hogy a történelmi valóságot úgy ábrázolja, amilyen az valóban volt. em 9 Dominick LaCapra: History and the novel. In: Uő: History and Criticism. Cornell University Press, Ithaca-London, 1985.122. 10 Hans Robert Jauss: Az irodalmi posztmodernség. In: Uő: Recepcióelmélet - esztétikai tapasztalat - irodalmi hermeneutika. Irodalomelméleti tanulmányok. Osiris, Bp., 1997. 222. 11 George Bisztray: Marxist Models of Literary Realism. Columbia University Press, New York, 1978. 62-65.; Id. még Vajda Gábor: Lukács György realizmuselmélete. Híd, 1972/4. 582-596. 12 Lukács György: A történelmi regény. Magvető, Bp., 1977. 52.