Tiszatáj, 2004 (58. évfolyam, 1-12. szám
2004 / 4. szám - REGÉNY ÉS TÖRTÉNELEM - Gyáni Gábor: Történelem és regény: a történelmi regény
TI* tiszatas záló) irodalmi kifejezési formáknak, a realizmus igénye azonban ma is elevenen hat. Kivált akkor és ott, amikor és ahol a „tudományos” irodalomértelmezést a szintén tudományosként fellépő modern ideológia totalitásigénye hatja át. Ebből pedig már szinte automatikusan következik, hogy a valóság tudományos nézőpontja könyörtelenül maga alá gyűri a művészi tapasztalatszerzés és kifejezésmód autonómiáját. Mi mással magyarázhatnánk, hogy a filozófus (és ideológus) Lukács oly mértékben előtérbe igyekezett állítani irodalomelméletében a művészet megismerő szerepét; ezzel ugyanakkor veszélyesen közelítette egymáshoz a kreatív művészetet (az irodalmat), valamint a diszkurzív tudásformákat, mely utóbbiakba a modern történetírás is mindig kész (volt) magára ismerni. A valószerű és az igaz „Ez a könyv olyan történész kalandozásainak eredménye, aki a múlt elmesélésének új formáját választotta” - ezzel a mondattal kezdődik Natalie Zemon Davis Martin Guerre visszatérése című munkája, amely egy 16. századi francia paraszt különös, a távoli múltban már többször is elbeszélt történetét eleveníti fel, hogy végül történeti narratívába öntse. A könyv megszületése éppoly különös, mint volt maga a bemutatandó tárgy. Amikor Davis először találkozott a középkori eseménysor legfontosabb forrását képező valamikori beszámolóval, úgy ítélte meg, filmet, vagyis fikciós feldolgozást kíván a téma. Hiszen: „A történész csak ritkán talál egy ennyire tökéletes narratív szerkezetet a múlt eseményeiben vagy egy ennyire erős, tömegekre ható, drámai vonzerejű történetet.” A film végül el is készült az ő tevőleges közreműködésével. A munka során érlelődött meg benne az elhatározás, hogy történészként is elmerül a témában. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy a filmes fikcionalizálás egy sor olyan kérdésre irányította rá a figyelmét, melyekkel történész ritkán vagy soha sem foglalkozik, mindenekelőtt a valamikor élt emberek személyes motivációjára. A másik, hogy a film készítése során az alkotók eltávolodtak a dokumentumoktól, ami a megismerés racionalizmusától fűtött Davis némi elégedetlenségét váltotta ki. .A film tehát, összegzi tapasztalatait, a kitalálás kérdésével szembesítette a történészt. [...Következésképpen vissza kellett térnem saját mesterségemhez. [...] Elhatároztam, hogy elkészítem e lebilincselő történet első részletes történeti feldolgozását a múltból megmaradt összes kis papírfoszlány felhasználásával.”24 Az eredmény újólag szokatlanra sikeredett; olyan munka lett belőle, amely „részben saját alkotó fantáziám szüleménye, melyet azonban a múltbeli források segítségével tartottam szigorú ellenőrzés alatt”.25 Davis esete a legkevésbé sem kivételes, hiszen se szeri, se száma ma már az olyan, többnyire élénk olvasói érdeklődést kiváltó, történetírói műveknek, melyek fikció és tudomány határmezsgyéjén foglalnak helyet. S nem is csak a Martin Guerre visszatérése ragadta meg a filmesek fantáziáját, de Umberto Eco A rózsa neve című regénye szintúgy. Ez utóbbinak azonban már a pontos műfaji besorolása is némi nehézségbe ütközik. A mű a regényírói paktum értelmében 26 kétségkívül regény, más szempontból azonban mégsem tisztán csak fikció. Például azért sem, mert szerzője tudós ember, és főként pedig Natalie Zemon Davis: Martin Guerre visszatérése. Magvető, Bp., 1999. 5., 6. , Uo. 16. 26 A fogalomhoz Id. Philippe Lejeune: Az önéletírói paktum. In: Uő: Önéletírás, élettörténet, napló. Válogatás Philippe Lejeune írásaiból. L’Harmattan, Bp., 2003. 31.