Tiszatáj, 2004 (58. évfolyam, 1-12. szám
2004 / 7. szám - 125 ÉVE SZÜLETETT MÓRICZ ZSIGMOND - Balogh Tamás: Mai színpadra átírta: Móricz Zsigmond (Egy kiadatlan Móricz-könyv története)
lli tiszatáj esetleg végleg lemondott kiadásáról, talán Nagy György József ajánlotta fel, hogy - könyvkötő lévén - megpróbál könyvet készíteni belőle. Az sem lehetetlen, hogy valóban közreműködött volna a Csikós-kötet nyomdai előállításánál, s amikor az megfeneklett, a korrektúra egyszerűen nála maradt. A Csikós tehát Makóra került (majd vélhetően Nagy György József halála után Csongrádra, végül Szegedre), s nem jelent meg. Móricz valóban lemondhatott róla. Ugyanekkor azonban talán legjelentősebb irodalmi leletmentésére készült: Magvető címmel antológiát szerkesztett a régebbi korok magyar irodalmából; ez az összeállítás 1940 nyarán - amikor már kész volt a Csikós-átirattal, de még nem közölte a Kelet Népében - került a nyomdába. De „még meg se jelent a Magvető, [Móricz] már óriás tervet dolgozott ki. Ki fog adni ezen a címen egy sorozatot, melyben a múlt század többé-kevésbé divatjamúlt irodalmának javát szedi össze, és irodalmi »retussal« élvezhetővé csiszolja a mai olvasó számára. A sorozatban Kemény Zsigmond, Kuthy Lajos, Pálffy Albert, Vas Gereben, Tolnai Lajos, Justh Zsigmond mindenesetre benne lesz, ki egy, ki több művel.”48 Ez a sorozat végül is nem készült el, Móricz nem talált a kiadásra vállalkozó kiadót. Ezért az átdolgozott művek a Kelet Népében jöttek sorban: itt jelent meg a Csikós, a Magyar Elektra, és itt jelent meg Tolnai Lajos két regényének (Nemes vér, Szentistváni Kéri család) móriczi átirata is. A múlt századi „elfeledett” regényíró életművének az utókorra mentése lett Móricz elsődleges célja: mindent elolvasott Tolnaitól, az örökös (a fiatalon meghalt Tolnai Béla [1866-1917]) özvegyének havi száz pengő előlegeket küld a majdan megjelenő újraírt regények jogaiért, és még halála előtt pár hónappal is, amikor 1942 júliusában „megint Szolnokon volt, Tolnai Lajos regényein dolgozott, őszre mégiscsak ki akart adni közülük ötöt. Egyre jobban bámulta ezt az elődjét. Nem akart belenyugodni, hogy nem olvassa senki, ennek semmi más oka nem lehet, mint a régimódi nyelve. De ha ő végigszánt rajta a ceruzájával, ha kihúzza a divatjamúlt szavakat, leegyszerűsíti, maivá teszi: feltétlenül remek, érdemes olvasnivaló. Nem fért a fejébe, miért kifogásolják, éppen a szakemberek, a kritikusok, hogy ő munkát szán rég meghalt írók könyveire. Utóvégre azok a könyvek úgy is megmaradnak, örökre, ahogy születtek. De ha az írójuk ma élne, éppen úgy korrigálná a regényét, ahogy ő tette folyton, minden egyes új kiadásnál a magáéval. Minden időnek megvan a maga nyelve, ez együtt fejlődik, változik az élettel. Meglehet, éppen Móricz utolsó idézett mondata miatt nem mindenki gondolta úgy, hogy más szerzők korábban megírt munkáit az adott kor nyelvi igényeihez kell igazítani. Talán ezért is nem volt igény a tervezett „újraírt klasszikusok” könyvsorozatra, s talán éppen ezért nem jelent meg végül az átdolgozott Csikós, amely - könnyen elképzelhető - éppen ennek a sorozatnak lehetett volna egyik darabja. Azonban a Szigligeti-Móricz-darab sorsa akármily különösen csonka is, mégsem egyedi eset: a Csikóshoz hasonló története lett egy másik, közvetlenül a nyomdai folyamat vége előtt megrekedt Móricz-könyvnek is. Tasi József tette közzé Móricz utolsó befejezett. ■t8 Móricz Virág: Apám regénye, 569. , Móricz Virág: I. m.: 603.