Tiszatáj, 2004 (58. évfolyam, 1-12. szám
2004 / 4. szám - REGÉNY ÉS TÖRTÉNELEM - Gyáni Gábor: Történelem és regény: a történelmi regény
52 TI 2004. április rist, a történelmileg konkrétat a nagy történelmi egész felől tekintve. A „szükségszerű anakronizmus” fogalma arra szolgál tehát, hogy az empirizmus mocsarába való süllyedés veszélye nélkül is megállapíthassuk a múlt valamely kontextusának a jelentőségét, miközben egy pillanatra sem vesztjük szem elől a történelmi folyamat egészét, azt, aminek a mai elbeszélő van csupán teljesen a tudatában. Mint írja: „a ’szükségszerű anakronizmus’ szervesen nőhet ki a történelmi anyagból, ha a jelen költői által ábrázolt múltat világosan a jelen szükségszerű előtörténeteként fogják fel és élik át [...] És ebben az esetben a múlt eseményeinek, erkölcseinek stb. újraformálása csupán annyiban áll, hogy a költő azokat a törekvéseket, amelyek már a múltban elevenek és hatékonyak voltak, amelyek a jelenhez vezettek, de amelyeket a kortársak természetszerűleg nem ismertek fel később átlátható jelentőségükben, olyan jelentőséggel ruházza fel, amilyennel azok - a múlt termékei - a jelen számára objektíve történelmileg rendelkeztek.” A történelmi szükségszerűség „igazi összetevőinek” a művészi feldolgozása biztosítja Lukács szerint azt az „írói hitelességet”, ami a történelmi regény történelmi hitelességét is kellőképpen szavatolja, „és emellett egyáltalán nem jön tekintetbe, hogy az egyes részletek történelmileg megfelelnek-e a tényeknek vagy sem”.21 A történelmi regény nagyhatású lukácsi felfogását rekonstruálva arra kívántunk rámutatni, hogy a modernizmust megelőzően a történetírói és a fikcionális beszédmód azonosítása, vagy gyakori egybemosásuk annak ellenére is kézenfekvő volt, hogy ez időben a tudomány már a művészet ellenében igyekezett magát meghatározni. A 19. század eleje olyan kor volt, „amikor a művészet, a tudomány, a filozófia és a történetírás együtt próbált közös erőfeszítéseket tenni a francia forradalom tapasztalatainak megértésére.” E cél érdekében pedig az értelmiségiek, bármilyen területen működtek is, készek voltak áthágni az egyes tudományokat elválasztó határokat, s nyitottak voltak a valóság szerveződését megvilágító metaforák előtt.22 * * Hazánkban viszont még a 19. század derekán is szinte közmegegyezésként alkalmazták a „történészi művek kettős, tudományos és költői természetének elvét (és értékelésük kettős normakészletét)”.2з Áttételesen ugyan, ám jól példázza ezt Lukács irodalmi realizmus elmélete és kivált a történelmi regény kapcsán kidolgozott történelmi realizmus fogalma. Noha Lukács a modernizmusok korában élt és alkotott, akkor tehát, amikor az irodalom nyíltan fellázadt a történelem ellen, de a marxista elméletalkotó antimodernista ethosz jegyében látott hozzá a realista irodalomtörténeti kánon kidolgozásához. E vállalkozásához pedig szinte kapóra jött neki, hogy a 19. század történetírói és irodalmi beszédmódját egyaránt mélyen áthatotta a mimézisz eszménye. Az a valósághatás, melyről Barthes is beszél a történelmi diskurzus kapcsán, műfajok hosszú sorának adott ekkor (tartós) életet, melyek némelyike máig sem vesztett jottányit sem vitathatatlan népszerűségéből (újsághír, képi megjelenítés, vagy a különféle dokumentarista műfajok). Nem hiányzik a sorból a realista regény (vagy a történelmi realizmus jegyében írt történelmi regény) sem, amely idővel átadta ugyan helyét a fikció és a realitás közti szakadékra reflektáló (azt egyszersmind temati- 21 Uo. 76-77., 79-80. 22 Hayden White A történelem terhe. Uő. i. m. 51-52. 22 Dávidházi Péter: Epika és történetírás közös forrásvidékén. Toldy Ferenc és a hazai Annales-hagyomány. In: Rákai Orsolya-Z. Kovács Zoltán, szerk.: A narratív identitás kérdései a társadalomtudományokban. Gondolat-Pompeji, Bp.-Szeged, 2003. 29.