Tiszatáj, 2004 (58. évfolyam, 1-12. szám
2004 / 6. szám - REGÉNY ÉS TÖRTÉNELEM - Olasz Sándor: Köznapi fikció és műfajpoétikai nyitottság (Márai Sándor történelmi regényei)
2004- június 5711 litás. Márai történetszemlélete ugyanakkor rokon azokkal a felismerésekkel is, amelyek az elbeszélő fikció és a történetírás narratívái közötti hasonlóságot állapítják meg. Hayden White Metahistory c. könyvétől az újhistorizmusig felfokozott érdeklődés mutatkozik a történelmi eseményekhez kapcsolódó apró részletek iránt. „A »nagy elbeszélésekről« való lemondás következtében ez (tudniilik a kis dolgok frekventálása) gyakran együtt jár azzal, hogy »a maga nemében páratlan részlet« visszaírja a diszkurzusba a totalizáló történeti narratívát, amennyiben az epizód sokkal inkább lesz valamely rejtve maradó egység reprezentációja vagy lenyomata, mint inszignifikánsan önmaga.” A rankei „úgy, ahogy valójában történt” igényével szembeszegülő történetírás és a 20. századi történelmi regény közötti termékeny kapcsolat egyfelől a történetírás objektivitását, másfelől a 19. századi regény realizmusát kérdőjelezi meg. Hayden White 1973-ban megjelent könyve visszamenőleg és előre is legalizál minden olyan elképzelést, amely a történelemben mindig jelen lévő fikcionális elemnek jelentőséget tulajdonít. Igen, „fattyú műfaj” jön létre, „a történelem és költészet istentelen, de nem természetellenes egyesülésének gyümölcse”. Egyszerre lehet valami a múlt eseményeinek modellje, reprodukálása és metaforikus kijelentések, jelképkomplexumok tárháza. A valóságreferenciákkal való összhang mellett a megtörtént eseményeket azonban nagyon sokféleképpen lehet cselekményesíteni. Az ironikus tagadás - mondja Hayden White - egészen odáig vezethet, hogy a narratív beszámoló nézőpontja szerint a történéseknek nincs különösebb jelentőségük, s még abban sem lehetünk biztosak, hogy körülhatárolható kezdettel, középpel és befejezéssel rendelkeznek. Történész és regényíró e fölismerések tükrében (Mészöly Miklós szavaival) a „kiszínezés többletével” él, s ez „mégsem a megmásítás rokona”, „a valóság úgy perverz, hogy csak akkor meztelen, ha felöltöztetjük”. „Felöltöztet” Márai is: az antik történetíróktól a szentírásig sokféle helyen megtalálható tényeket átrendezi, elbeszélői, az elbeszélésben megszólalók mindig csak egy bizonyos részleges nézőpontból tekintenek az eseményekre, melyek „önmagukban egy kocka vagy egy gúla módjára léteznek, egy kockát azonban soha nem látunk egyszerre minden oldalról...”. Márai csaknem mindegyik regényében ragaszkodik a nézőpontok pluralitásához. Az elbeszélő sohasem egyetlen nézőpont nevében érvel, legjobban talán a Rómában történt valami megszámlálhatatlanul sok látószöge érzékelteti a részleges igazságok sokféleségét. Ha egy nézőpont érvényesül, mint a Harminc ezüstpénz első százhúsz oldalán, akkor valójában esszéprózát olvasunk. (Fontos, hogy még itt sem esszéregényt. A Rómában történt valami egyik jegyzetében Márai fulmináns megjegyzést tesz „az esszéregény öszvér-zsenijeire”.) Ám akármelyik pólust szemléljük, Márai olyan elbeszélést hoz létre, amely nem csupán egymás utáni eseményekkel és ezen események szereplőinek szándékaival foglalkozik, hanem struktúrákkal, olykor kiismerhetetlennek tetsző masinériákkal, gondolkodásmódokkal. Mintha osztaná Braudelnek az események jelentéktelenségével kapcsolatos álláspontját. Hiszen néhány köznapi ember 4 Vekerdi László: Az Annales történetszemléletéről. In: Befejezetlen jelen. Bp. 1971. 9-32. 5 Dobos István: A szöveg történetisége - a történelem textualitása. Az újhistorizmus. In: Az irodalomértés formái. Debrecen, 2002.58-103. 6 Hayden White: A történelmi szöveg mint irodalmi műalkotás. In: Testes könyv I. Szerk. Kiss Attila, Kovács Sándor S. K., Odorics Ferenc. Szeged, 1996. 334-347. 7 Paul Weyne: Sem tények, sem geometriai létező, hanem események. A történelem poétikája. In: Narratívák 4. Szerk. Thomka Beáta. Bp. 2000. 71.