Tiszatáj, 2019 (73. évfolyam, 1-12. szám

2019 / 2. szám - ALAGSORI TÖRTÉNETEK - Hajnal Géza: Gérecz Attila füzete

?? A tiszatáj költészete Gérecz Attilának összesen negyvenhárom saját verse és tizennégy műfordítása maradt ránk.­ Mind rabságban született, sok közülük rövidebb-hosszabb ideig csak a költő fejében létezett, nem volt lehetősége leírni sorait. Ha sikerült is rögzíteni a szöveget, többnyire ceruzával vé­cépapírra írt. Vác, Márianosztra és a budapesti Gyűjtőfogház különféle börtönrészlegeiben töltötte büntetését, ennek megfelelően a versek kijuttatási lehetősége és módja is eltérő volt. A versek három témakörhöz kapcsolhatók: Isten-élményhez, az anya alakjához és a szerele­mes indíttatáshoz. Gérecz Attila versei csak posztumusz kiadásban jelenhettek meg. A költő nem láthatta a verseit sajtó alá rendezve, kézírással leírva sem sokszor. Két alkalommal biztosan. Először 1955 februárjában, amikor a váci börtönben úgynevezett „Sztálin" vécépapírra leírta addig elkészült műveit és egy hosszú levél kíséretében sikerült kijuttatnia édesanyjához, illetve amikor szabadulása előtt valamennyivel a Gyűjtőfogházban két barátjával - Lőrinczy György­­gyel 10­1 és Dánielfy Tiborral 11 - egy kockás füzetbe rótták le a sorokat. Arról semmilyen információnk nincs, hogy 1956. november elseje és hetedike - halála napja - között kezébe került-e bármelyik verse legépelve vagy az édesanyja másolatában. Az bizton állítható, hogy a váci börtönből kijuttatott változatot addigra már legépelte H. Drechsel Mária, és a vécépapírt megsemmisítették. Mária visszaemlékezése szerint a vé­cépapírra ceruzával írta kedvese a sorokat, amiket ő négy példányban gépelt le titokban a munkahelyén. A továbbiakban ennek a változatnak a neve Gépirat. A kockás füzetet nagy valószínűséggel Gérecz Attila maga hozta ki a Gyűjtőfogházból. Az egyik legnagyobb talány, hogy később hol lehetett a füzet. Az a gyanúm, Gérecz édesanyja őrizgette haláláig, 1977-ig, majd Árpád vitte magával Svájcba. Első felesége halála után má­sodszor is megnősült, a nála jóval fiatalabb felesége, Christine jóllehet egyáltalán nem beszél magyarul, mégis tudta (vagy megérezte) a füzet valódi értékét, s ő hozta el Magyarországra . A saját versek száma is vitatott volt. A szökését megörökítő nagy művét egy egységnek tekintem. Az első magyarországi kiadásban csak hat műfordítás szerepelt, a Kráter-féle változatban már hét, ami­hez hozzáadódott még hét a kockás füzetből. 10 Gérecz Attilát Márianosztráról visszavitték a Gyűjtőbe, anélkül, hogy a szökéséért rárótt két év bün­tetését letöltötte volna. 1956 tavaszán már biztosan Budapesten volt. Semmi mást nem tudtunk er­ről a négy-öt hónapról, csupán annyit, hogy egyetlen verset írt, a Levél címűt. A költőn kívül két sze­replője van: Gyurka, Gérecz fiatal rabtársa, valamint Éva, Gyurka szerelme. Gyurka Gérecz jó barátja lett, Lőrinczy Györgynek hívták. 11 Dánielfyt Géreczhez hasonlóan tizenkét évre ítélték, az Iparművészeti Főiskola hallgatójaként tartóz­tatták le, többek között azért, mert az MDP-titkárának felesége ellen fegyveres merényletet terve­zett... Emellett feljárt egykori igazgatójához, Kovács Arisztidhez, és megmutatta neki díszletterveit. (Milyen érdekes Lőrinczyvel a közös érdeklődésük, Lőrinczy élete végéig az Operettszínház fővilágo­sítója volt, fiai is színházi emberek lettek.) A „klerikális reakcióhoz" való tartozásán túl nyilvánvaló­an az sem sokat segített rajta, hogy édesapja alezredesként szolgált, aki fiát a kőszegi hadapródisko­lába járatta a bencés gimnázium előtt. Dánielfy Tibor festő karrierjét törte derékba a börtönbünte­tés, de a fogságban őrzői kihasználták a tehetségét, és az úgynevezett festőbrigádba osztották. Hol az őrök feleségeit kellett lefesteniük fényképek alapján, hol pedig csendéletet másoltak valamelyik ma­gas rangú ávós irodájába. Dánielly a forradalom leverése után Franciaországba emigrált, és termé­szetesen aktívan részt vett a Nemzetőr terjesztésében. Csak utólag vettem észre, hogy ő írt legelő­ször emlékező cikket Attiláról, 1957 márciusában! (Dánielfy Tibor, „Karjukra fűztek mind a fénynya­lábok'', Emlékezés Gérecz Attiláról - Nemzetőr, 2. évf. 3. sz. (1957. március 5.), p. 6.)

Next