Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-03-29 / 73. szám
A nagyszékely termelőcsoport példája nyomán fokozódó lelkesedéssel végzi dolgozó parasztságunk a tavaszi vetést Dolgozó parasztságunk a jó idő beálltával nagy lendülettel kezdte el a tavaszi találatt titkákat. Minden percnyi időt felhasznált arra, hogy a tavasziakat kellő időben elvethesse. Dolgozó paraszt nálunk tudja, hogy az idejében elvetett növényféleségek sokkal magasabb terméseredményt fognak biztosítani, mint a későbbi vetésnek, melyeket már száraz talajba fognak elvetni. Dolgozó parasztságunk tudja, hogy a bő terméssel az egész dolgozó nép életszínvonalának felemelését segíti <a fő és a Szovjetunió által vezetett béketábort erősíti. Éppen ezért Pártunk iránymutatását követve, végzik a tavaszi munkát és egymást hívják ki versenyre, annak sikeres elvégzése érdekében. A versenymozgalom kiterjed a községekre, állami gazdaságokra, termelőszövetkezeti csoportokra, és az egyéni dolgozó parasztságunkra. Termelőszövetkezeti csoportjaink közül versenyre hívták egymást a keszei hidegküti Új élet, a belecskai Szabadság, és a nagyszékelyi Dózsa Népe termelőszövetkezeti csoportok. A kistormás Dózsa Népe, a nagyszékelyi Dózsa Népe, a miszlai Újbarázda, a miszlai Békés és még számos termelőszövetkezeti csoport hívta ki egymást versenyre a tavaszi munkák sikeres elvégzésének érdekében. A miszlai Béke termelőszövetkezeti csoport és az udvari Petőfi termelőszövetkezeti csoport gyapottermelési versenyre hívták ki a gyömki Vörös Csillag és a nagyszékelyi Dózsa Népe termelőszövetkezeti csoportokat. A varsádi Szabadság termelőszövetkezeti csoport a gyönki járás összes termelőcsoportjait versenyre hívta ki. A tavaszi munkálatok elvégzésénél a gyönki járásban élen jár a nagyszékelyi termelőcsoport, amely már 100 százalékig befejezte tavaszi munkálatait. Nyomon követi a keszőhidegkuti és a bögyészi Újbarázda termelőcsoport is, ahol szintén befejezték a tavaszi munkálatokat. Termelőszövetkezeteink mellett a községek is versenyben vannak egymással. Varsád község dolgozó parasztsága eddig 80 százalékos eredményt ért el tavaszi vetési munkálatokban, amit nagyban elősegített a pártszervezet, a DÉFOSZ és a tanács állandó jó munkája. .Állandóan telve lúgosítú munkát végeztek a dölgöző parasztságunk között, hogy a tavaszi munkák időben és pontosan el legyenek végezve. Utca ideál hívja ki versenyre, hogy melyik fog járni az élen. Kistormás kihívta Felsőitánát versenyre és vállalták, hogy az összes tavaszi munkálataikat a kukorica kivételével április 4-ére el fogják végezni, Tolnanémedi Simontornyát hívta versenyre. Vállalták, hogy a Szabad Föld kampány ideje alatt, akinek még bem jár sémi svem újság, be fogják szervezni Szabad Föld előfizetőnek. Simontornya ezt a kihívást még azzal toldotta meg, hogy tisgyűlések tartásával a béke aláírás gyűjtést a lehető legrövidebb idő alatt elvégzik A tamási járás dolgozó parasztsága is a DÉFOSZ taggyűléseken vállalták, a tavaszi munkák mielőbbi elvégzését. Iregszemcse dolgozó parasztsága felajánlotta, hogy az összes tavaszi munkálatokat április 4-re befejezik, melyet már 96 százalékig teljesítettek is. Iregszemcse dolgozó parasztsága közül Bukta János 12 holdas középparaszt, Farkas Károly középparasztot hívta ki versenyre a tavaszi munkák határidő előtti elvégzésére. Majd Szemesi István 5 holdas kisparaszt Vidra János 0 holdas kisparasztot hívta versenyre. A mezőőrök felajánlották, hogy felszabadulásunk tiszteletére a járásukban lévő összes hidakat ki fogják javítani. Értény község dolgozó parasztsága között. Szabó József középparaszt, Fábián Péter középparasztot, Gelencsér György kisparaszt Kalocsa Ferenc kisparasztot hívta ki a tavaszi munkák mielőbbi elvégzésére versenyben. Árpa, zab, napraforgó, len, vörösesére. Ideérni H vetésüket március 20-ára be is fejezték. Dolgozó parasztságunk tudja,hogy a versenymozgalom kiszélesedése népgazdaságunk erősödését jelentk ami ötéves tervünk sikeres befejezését biztosítja. Éppen ezért veszi fel részét a versenymozgásomból és mutat példa azok felé a dolgozó parasztok felé, akik még nem kapcsolódtak Irrte versenybe. Decs község tanácsa tisztasági versenyre hívja ki a zombai tanácsot Decs község tanácsa a dolgozókkal és a tömegszervezetekkel karöltve tisztasági hetet rendez. Versenyre hívják Zomba község tanácsát mert tudják azt, hogy a múlt rendszer mert községeinket elhanyagolták, s nem vették figyelembe, hogy milyen fontos a községekben is, hogy az utak, iskolák, óvodák, egészségügyi intézmények, vízlevezető árkok, rendben legyenek. A népi demokrácia megadta számunkra, hogy községeinkben is, mint városainkban végre legyenek mindezek hajtva. Pártunk irányításával fiatal tanácsaink mindezt felismerték, így Decs község tanácsa felismerve a fent említett hiányosságokat, a következő versenyfel tételek mellett hívja ki Zomba község tanácsát: 1. Közületi épületek, iskolák óvodák, egészségügyi intézmények épületének meszelése, kitisztítása, ahol lehetőség van virágos kertek létesítése, illetőleg cserepes virágok kihelyezése. Iskolás, óvodás gyermekek egyéni tisztasága, az iskolákban osztályokon belül verseny keretében. 2. Lakóházak külső és belső meszelése legalább 80 százalékban. Házak udvarainak és környékének tisztántartása, szemét, hulladék, trágya ürülék kérdésének rendezése. WC-k rendbehozása, ahol nincs, ott a WC-k létesítése. 3. Virágos kertek létesítése, a házak előtt, ahol erre lehetőség van, ahol nincs, ott cserepes virág, illetve futónövények állandó kihelyezése. 4. Fásítás és gyermek - játszótér létesítése. 5. Piactér rendezése, állandó asztalokkal való ellátása. 6. Utcák, terek tisztasága és vízlevezető árkok rendezése. Felkérjük Zomba község tanácsát, hogy minél előbb válaszoljon a versenykihívásunkra. A verseny időpontjának javasoljuk március utolsó hetét. Az eredmények feltételét felszabadulásunk 6. évfordulóján, április 4-én Fűzesen megválasztott bizottság fogja kiértékelni, valamint munkánk elvégzését is. DECS KÖZSÉG TANÁCSA cA kid kfíru/nei SZIKRA KÖNYVKIADÓ: A Magyar Tanácsköztársaság 1919. (MDP Közp. Előadói Iroda előadásai 8. sz. 50 oldal, fűzve 1 forint. Dzserzsinszkij: Válogatott cikkek és beszédek 1908 -1926. 1590 oldal, kötve 15 forint. Kzin: A politikai iskola vezetésénk módszeréről (A propagandista könyvtára. 6. sz.) 70 oldal, fűzve 1.50 Él. Tajvan — A Kínai Népköztársaság elválaszthatatlan része (Nemzetközi kérdések 51. sz.) 48 oldal, fűzve 1.50 forint. SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ: Szekerényi Lehel: Napkelte (regény 272 oldal, fűzve 17.50. kötve 2.i. I . Veres Péter: Pályamunkások (Elbeszélés) 188 oldal, fűzve ÉJ.50. kötv líl.— focin'. Bolgár köztök antológiája, 192 o.<lai, fűzve 16, kötve 22 forint. UJ MAGYAR KÖNYVKIADÓ: Ital-Belocs' rkovszkij: Barbár pár: Elbeszélések 200 oldal. fűzve II. kőve 16 f««■!«•• Grosszmann: Sztálingrád hősei (Szabadságharcos kiskönyvtár É sz.) öt oldal, fűzve 1.20 fariul. Vigodszkaja: A gyűlölet lángja (regény) 200 oldal, fűzve 9.50, kötve 15 fariul. IFJÚSÁGI KÖNYVKIADÓ: Arzsanov-t.Jarosev: Az ellenség hálában, 170 oldal, kőive 11.50 forint MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ: Kovács Endre: Bem apó, 82 oldal, fűzve 4 forint. Fedorov: Miért rozsdásodnak a lémek ? (Természettudományos kiskönyvtár 05.) 10 oldal, fűzve 1.50 forint. * Sakkverseny. Az MSZBH tiszteletére rendezett sakk versenyre tizenketten neveztek be. A verseny még nem fejeződött be, mert a négy legjobb körmérkőzés keretében fogja eldönteni az elsőség kérdését. A négy legjobb: Szegesdi, Palásthy, Sebestyén és Landauer. A végső eredmény kialakulása e hét végére várható. NAPLO MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. sz. Áll. gyógyszertár.. NÉVNAP: Augusztu. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás Csütörtök estig: Felhős idő, sokfelé eső, mérsékelt, időnként élénk nyugati- északnyugati szél hőmérséklet csökken. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére csütörtökön reggel: nyugaton 2 plusz 1, keleten 0 plusz 3, délben nyugaton 4—7, keljein 0—9 fok között. — A városi tanács felhívja a szőlőtermelő gazdák figyelmét, hogy akik szőlőtermelési szerződést kötöttek, a pétisót a földművesszövetkezet gaboraraktárában, a szerződés felmutatása alapján megkaphatják. — Minden gazdálkodó dolgozó paraszt szántóterületének arányához köteles előnövénynek herét, ballacint és lucernát vetni, hogy a búzavetést pihent földbe tudja következő évben vetni. — Szekszárd városi tisztiorvosi hivatal felhívja a tejbeszolgáltatók figyelmét, hogy a tejcsarnokban beadandó tejet vízzel ne szaporítsák, mert a legszigorúbb büntetőbírói eljárásnak teszik ki magukat. Az ellenőrzés során megállapítást nyert az, hogy sokan lelkiismeretlenül a tejet nagymértékben hamisították. Az ellenőrzés hetenként többször megtörténik, Sebestyén Jánost 5 hónapi, Németh Mártont 3 hónapi, Balázs Mihályt 4 hónapi börtönre ítélte a megyei bíróság, mert Bonyhád-Börzsöny községben egy 18 éves leányon erőszakot követtek el. — Dunaföldvár és Bölcske között Kaulik Lázár szekerének egy motorkerékpárral nekirohantak Kiss József és Németh István dunaföldvári lakosok. Kaulik Lázár a szekérről leesett fejére és súlyos agyrázkódást szenvedett. A földművesszövetkezet közli a szőlőtermelőkkel, hogy a bor felvásárlását a már ismert keretek között tovább folytatja, bármilyen mennyiségben vásárolja. A vásárolt bormennyiséget a helyszínen azonnal készpénzzel fizetik. Vásárol: vörös, siller, fixtí és fehér borokat. — A Tenyészállatforgalmi Vállalat értesíti a dolgozó parasztságot, hogy a tenyésztésre alkalmas lovakat megvásárolja. A vásár indul április 2-ától 6-áig, Sárbogárd, Tengelic, Szekszárd, Bonyhád, Bátaszék, Kurd és Hőgyész községekben. Az állatforgalmi olyan lovakat vásárol meg, amely legalább 60 napig a gazdája tulajdonában volt és a járlattal a vérvizsgálatot igazolni tudja. A megvásárolt állatokat azonnal készpénzzel fizetik. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ szekSzírik <gaiumí.u i. TELEFON x Ä2-3S. Március 24 - től 29-ig is Különös házasság |y i Mikszáth Kálmán halhatatlan regényéből készült új magyar színes filmalkotás Előadások: hétköznap 6—S, vh 's<ir- és ünnepnap 4—6—8 kor fj]! Pénztár: hétköznap 4-tel, vasárnap 2-1tálaz akciós jegyek mán érvényesek » g I a mi MAHCICS 2» A tamási asszonyok csapatzászlót ajándékoztak Néphadseregünknek . tamásiban is nagy lendületet vett a dolgozó asszonyok békeharca, az MNDSZ-szervezeten keresztül. A Párt mindig támogatta az asszonyokat és ennek hatására Tamásiban az MNDSZ szervezetileg is jelentősen megerősödött. Nem hiába -világított rá szeretett Rákosi elvtársunk a szervező és népnevelő munka fontosságára, mert Tamásiban is megfogadták azt és 25 tagot szerveztek be maguk közé.Tudják azt, hogy a békéért vívott egyre élesedő harcban csak szervezetten érhetnek el nagyobb eredményeket. Elmélyítik a kapcsolatot honvédségünkkel, békénk és fejlődésünk hű őrzőivel Érzik, hogy ők biztosítják dog jövőnket, a háborús uszító külső és belső ellenséggel szemben. Szeretik őket és március 15-én csapatzászlót adtak át nekik az MNDSZ asszonyok és Tamási egész dolgozó népe nevében, ünnepség keretében. Pulya Jánosné ügyvezető beszédében rávilágított honvédségünk erősítésének fontosságára, az MNDSZ részéről. „Minket is súlyosan érint az imperialisták háborús készülődése, hisz azokat vesztenénk el, akiket legjobban szeretünk.A tamási község dolgozó asszonyai boldogan vállalták, hogy ha arra kerül a sor, ők is felvonulnak a béke megvédésére. A dombóvári rangadót Simontornya nyerte A IV. forduló nem hozott sok meglepetést. A rossz időjárás miatt nem sok néző előtt játszódtak le a mérkőzések. Meglepetésnek számít a Sz. Meteor— Nagymányok 6:4-es eredménye, továbbá Dunaföldvár 9:1-es fiagy győzelme Máza ellen. A nap mérkőzésén otthonában verte meg Simontornya Dombóvári Lokomotív együttesét és így csak két csapat van a csoportban, amelyik még pontot nem vesztett. EREDMÉNYEK: Simontornya—Domb Lokomotív 3:2. Nagymányok—Sz. Meteor 6:4. Sz. Építők Decs DÉFOSZ 3:2. Bátaszék— Fadd Kinizsi 4:3. Dföldvár— Máza 9:1. tolna—Paks 3:1. Soányhád—D. Postás 5:0. Bajnokság állása: 1. Na.sigmányok 4 4 — •— 27: 5 3 2. Sim. BTC 4 4 — 11: 4 ? 3. Domb. Lók. 4 2 1 1 13: 8 1 4. Dunaföld v. 4 2 1 1 15:11 ? 5. Sz. Építők 4 2 1 18: 6 5 6. Zolfta 4 2 — 212:8 4 7. Bonyhíd 4 2 — 2 10: 9 4 8. Dom. Postás 4 2 — 2 8: 1 A 9. Bátaszék 4 2 — 2 7:10 1 10. Máza 4 1 1 2 7:17 3 11. Padd 1 1 1 2 10:12 3 12. Sz. Meteor 4 — 2 2 10:15 2 13. Paks 4 — 1 3 5:17 1 14. Dees 4 — — 4 6-1 ft it . Tolnai Vörös Labodó— Paks AGSK 3:1 (0:1) Paks Bajnoki, 200 néző. A tolnaiak kezdenek széllel szemben, de az első 10 percig a paksi csapat van fölényben. A tolnaiak is vezetnek több támadást, de a paksi védelem mindig helyén van és így az eredmény elmaradt. A 25. percben a tolnai kapu előtt kavarodás támad, az egyik tolnai védő a másikba rúgja a labdát, majd arról visszapattan és a paksi jobb összekötő közelről a hálóba továbbítja. A gól után a tolnai csapat nem adja meg magát, tovább támad, de eredményt nem tud elérni. A II. félidőben a tolnai csapat többet kezdeményez és állandóan támadásban van. A 12. percben Cser révén sikerül kiegyenlítenie. A gól után sorozatos támadást indít Tolna, majd a 25. percben újra Cser a kapust kicselezi és a labdát a hálóba gurítja. A bekapott gól után a paksi csapat kissé visszaesik. A 38. percben sarokrúgásból Bizony megszerzi a tolnaiak utolsó gólját., Bírálat. A tolnai csapat csapat tartalékosan állott fel. A védelem igen jól működött, a csapat formája emelkedőben van. A paksi csapatban inkább a védelem volt gyengébb és hibájuk volt az, hogy egy-két jó csatár játékosra építettek, akiket a tolnai védelem jól semlegesített. A paksi csapat elbizakodottan játszott. Jók voltak: Schmidt, Oszkó, Lappéter, Izsgum, illetve Dantai, Heidt és Magyar. Nagyszámú közönség előtt játszottak asztaliteniszezésok A Magyar—Szovjet Barátság Hónapja tiszteletére több sportágban volt verseny, ezek közül legkimagaslóbb sportesemény az asztalitenisz verseny volt. Három helyről jöttek össze a játékosok: Dombóvár, Tolna és Szekszárd dolgozói mérkőztek meg. Különösen a férfiaknál alakult ki izgalmasan a végső küzdelem, a nőknél ellenben a csekélyszámú benevezés miatt nem tudott nagy játék kifejlődni. Kár, hogy a szekszárdi nők a versenyre nem neveztek be számszerűleg is nagyobb létszámmal, pedig a megyei bajnokság alig 15 nap múlva itt lesz EREDMÉNYEK: Férfi egyéni: 1. Eizenberg (Szekszárd), 2. Pálinkás (Tolna), 3. Papp (Szekszárd), 4. Csurgai (Dombóvár) Ifj. fiú: 1. Regényi (Dombóvár), 2. Vida (Tolna), 3. Herban (Dombóvár), 4. Link (Tolna). Női egyéni: 1. Marosi (Dombóvár), 2. lelkes (Tolna), 3. Géza (Dombóvár), 4. Hüblirné (Szekszárd). Ifj. női: 1.Kacsály (Szekszárd), 2. Dasztál (tolna), 3. Gémes (Tolna), 4 Kovács (Dombóvár). A verseny után Somogyi Béla versenyvezető osztotta ki a győztesek részére a szép serlegeket, a helyezettek pedig érmeket kaptak. Majd Somogyi elvtárs a következőket mondotta: “ Népi demokráciánk biztosította mindnyájunk részére, hogy ma már az asztalitenisz sport nem a kiváltságosok sportja. Ezt mutatja az a kép, ami elénk tárul, ha egy országos bajnokságot hirdetünk, s több százezer nevező" van ebben a sportágban, de hasonló a helyzet más sportágban is.". Ha a helyezetteket S-6-4-2 pontokkal osztályoznánk, érdekes kpet kapnánk. Bár Tolna nem vitt haza egy első helyezést sem, mégis a pontozásos Versenyben első lenne. Tolna 30. Dombóvár 28. és Szeksárd 22 pontot kapna. Majd az április 7 -8-i bajnokság sok mindenre ad feleletet, bizonyára újra nagy mérkőzések kerülnek sorra. JÓSLATAINK A VASÁRNAPI TOTO RA Bástya—Honvéd: 2, 1 — Győri Vasas—Szombathelyi Lokomotiv: 1, 1 — Szegedi Honvéd—Kinizsi: 2, x — Dózsa—Szegedi Petőfi: Él — Diósgyőri Vasas—Dorogi Bányász: 1, x — Csepeli Vasas—Salgótarjáni Bányász: 1,1 — Pápai Vörös Lobogó—Dinamó Az újhegyi csapatnak általában nem megy Pápán, de múlt vasárnapi idegenben elért győzelme gondolkodóba ejti a pályázókat. 1, x — Nyíregyházai Vasas Elektromos—Miskolci Építők: 1, x — Miskolci Lokomotív Bp. Postás: 2. x. — Egri Pedagógus—Bp. Lokomotiv: 2, 1 — Salgótarjáni Vasas—Pereces: 1. x. — Vác Kinizsi Lendület: 2, x. — Pótmérkőzések: Szegedi Lokomotív—Békéscsaba: 1, 2. — Cegléd—Szolnoki P. Szikra: 1, 2. Szombathelyi Vörös Lobogó—Csillaghegy: 1, x. ... Póc -bányatelepi Bányász...Pécsi BDSE: A bányászcsapat igen jó otthon, lelkesedésével legyőzheti a nagyobb tudású, de nem olyan egységes BDSE-t. 1. 2. Sióagárd Tolna V. Lobogó II. 5:0 (3:0). Barátságos. Sióagárd. A visszavágó mérkőzésre jól felkészült a helyi csapat. A nagy szélviharban jobban játszott a sióagárdi csatársor és ontotta a gólokat. Góllövik: Slih, Páli, Nagy, Sági es Malinger. TO I N A I N ,\ P I O Felelős küldte KIK »IV I. \ S / I. fl S/„i ki —/.'MSre os tc ; vs lid; ivok-v.ird. ''m.'lietiyi-tiU-.i V—V». 1,4,: sK-it. Po»!aI«k«n, kpéitznii i »-rkks/.ómliU '.: Mi-1KSt Fldfizefrsi dij: hart u,~* forint Pécsi Szikra nyomd* Pér*. Munk'k'sv Mili.iÉ-ihch ifi I i- IíJoii : 20-2?. A nyumd.ii'-rt felel: CíAüDOSI J<*7.SKK.