Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-06-28 / 148. szám
4 A paksi járás dolgozói a nagyobb gyapottermésért harcolnak Vasárnap már kora reggel megélénkült Paks utcáin az élet. Hosszú sorokban hol’ innen, hol onnan r nrnek a dolgozók. Az úttörők úgy 1jiszki, hogy az iskola padjai után most a szabadba vágynak, s ezzel magyarázható az, hogy megelőzték a felnőtteket, de a DISZ-fiatalokat is.A toronyóra a háromnegyed ötöt ütötte, amikor az első úttörő csoport megérkezett. De nem keltett öt perc sem, s a DISZ-székház előtt közel 100 fő tolongott. Várták az autókat, hogy az andráspasattai állami gazdaság gyapot földjein egyesést és egyéb növényápolási munkát végezzenek. Amint közeledünk a kanacsi határrészhez, vidám érték fogad. A határban amerre szemünket, piros és fehér fejkendők színesítik a sárga zöldfoltoktól tépázott zöld mezőt. — Amint közebb érünk, vörös zászlót látunk, amelyet a gyenge szél fúj. Mint később megtudtuk, a dunaföldvári Népbelt DISZ-szervezetének munkaterületét jelzi. A mai napon a paksi járás keleti része az andráspusztai állami gazdaság segítségére sietett. Itt vannak a dunaiföldváriak, mintegy 250 fővel, a bölcskei dolgozók 60 fővel köztük sok diákkal képviseltetik magukat. Madocsáról 25, Dunakömlödről 40, Paksról 200, NémetkémM is közel 20 dolgozó jött gyapotot egyelni és gyomlálni. A kanacsi részen a felsoroltak nagy része dolgozik. Ki dolgozik legjobban? Mindenki igyekszik a legjobbat a legtöbbet nyújtani. /I [iSMiatalok jó pódát mutatnak A dunaföldvári Népből! DISZ-titkára — Kocsis Valéria elmondja: — A Népből? DISZ-szervezetének csaknem minden tagja itt van velünk. Csak azok maradtak otthon, akiknek szolgálatuk van. Igyekszünk a legjobb munkát végezni, mert tudjuk, hogy mit DISZ fiatalok vállaltuk Tolna megyében 7.500 hold gyapot megmunkálását. Tehát vállalásunknak így akarunk eleget tenni. De nemcsak Kocsis Valéria mutat jó példát. A többi DISZ vezetőségi tagok is a legjobbak között vannak: Deák Lajos propagandista, Kiss Lajos szervező-titkár is. A dunaföldvári tanácsot is a fiatalok képviselik. Karos Katalin nem maradt le a DISZ tagtársaitól. Ott van, ahol a többi. Lépésről lépésre követi őket, néha elhagyja azokat, majd a DISZ-szervezet tagjai előzik meg. Nehéz volt az útjuk, amíg Kanadára értek. Az egyik csoport vonattal érkezett, míg a másik rész autóval indult útnak. Ezek a dolgozók háromszor tolták ki a sárból a megsüllyedt autót. A munka után jó ebédet is kaptak Itt a diófák övezte tanyán, ahol most jó étvággyal esznek a dolgozók, valamikor kulák gazdálkodott. Még kei sem érünk a kana esi részről, már látszik a Szalmás-dűlő . néven ismert határrész. A dombtetőre erősen tűz a nap. Itt paksi dolgozók varrnak. Reggel itt is nagy lendülettel indult meg a munka. Itt is, akár csak Karracson, az ifjúság tőrt az élére, de közvetlen mögöttük voltak a tanács dolgozói, a pedagógusok, az úttörők is.A fokozódó meleg Itt is hamarosan arra késztette az egyesület, hogy fehér kendőt tegyenek fejükre. 80 hold gyapotföldben kezdték meg a munkát. Estére alig maradt tíz hold, amelyet nem egyeltek ki. A dolgozók nagy része munkájuk eredményét a koreai harcosok részére ajánlották fel, amely bizonyítja hogy együtt éreznek a mi szabadségünkért is küzdő koreaiakkal. Míg ők vérükkel védik hazájukat, addig mi békés építő munkával visszük egyre fokozottabb ütemben diadalra a szocializmus építését. TA PA A TOLNAI NAPLÓ SZTALA Nagy feladatok előtt állnak még dolgozóink 1951-es tervünk teljesítése érdekében. A harmadik negyedév előirányzatának megvalósításához az eddigieknél nagyobb erőfeszítésekre lesz szükség. Ebben a harcban nagy szerepük van újítóinknak is. A jobb és könnyebb munka megszervezése, a termelékenység emelése szervesen összefügg nagy feladataink végrehajtásával, ötéves tervünk valóra váltásával. Számos vállalat dolgozói az újítások bevezetésével nagy megtakarításokat érnek el, mind időben, mind anyagban. Ezért harcolnak építőiparunk újítói is. Az újítások emelkedő száma, a megtakarítások fokozódása lehetővé teszik, hogy az építőiparban mutatkozó lemaradásokat behozva, teljesíthessék évi tervüket. A szekszárdi Magasépítő Vállalatnál is sikeres munkát végeztek az újítók. Rajtsányi Imre, a már módosított kéménydugók szerkezetét egyszerűsítette, így kevésbbé gondos kezelés mellett sem megy tönkre. Ezzel egyszer s mindenkorra kizárta a javítás szükségességét. A vállalat már ezeket a kéménydugókat alkalmazza. A várható megtakarítás az előkalkuláció szerint évi 3.356 forint, Csehák Mihály újítása egy szalagfűrész-vezető. A szalagfűrész-vezetőt ez ideig egy 8x8 cm nagyságú falap alkotta. Ez azonban rövid idő alatt kivágódott úgy, hogy a vezetés bizonytalanná vált. Viszont a gépkezelő félve, hogy a cserélési idő kereseti veszteséget okoz, inkább nem cserélte ki a vezető falapot, hanem a bizonytalanul vezetett fűrésszel dolgozott tovább. Ennek kiküszöbölésére készített az újító egy vezető betétet alumíniumból, vagy bronzból és csak két kis lécet kell időnként cserélni, de ezt is csak ritkán. Ha ki is maródik, a csavarok fellazítása után össze lehet tolni, így újból jó vezetővé válik. A megtakarítás a vállalatnál lévő két farézsnél évi 879.64 forint. Heisz Henrik újítása a korongcsiszoló. Az asztalosüzemben csiszológépet eddig nem alkalmaztak, a szegélyléceket, az ajtó és ablak vékonyabb léceit gyalulással és kézi csiszolással dolgozták ki. Az újító egy korongot készített, melyre csiszolópapírt ragasztott és ezzel az élcsiszolás idejét egy harmadára csökkentette le. A vállalatnál az eddig elvégzett munka után a megtakarítás 1.251 forint, két hónap alatt. A várható évi megtakarítás az előkalkuláció szerint 10.008 forint. Újítóink megértették, hogy a munka termelékenységének emelésével életszínvonalukat emelik és hozzájárulnak az ötéves terv idő előtti befejezéséhez, a béketábor erősítéséhez. Romboló munkája miatt leváltották a murgai földművesszövetkezet ügyvezetőjét A murgai földművesszövetkezet a kisebb földművesszövetkezetek közé tartozik. Maga a bolt üzemág mégis 2.981.08 forint veszteséget mutat az I. negyedévben. Ha megvizsgáljuk a költségeket a boltnál, azonnal szembetűnik a fuvarköltségek aránytalan nagysága. Ennek egyik fő oka az, hogy maga az üzemvezető egyben a szövetkezet fuvarosa is. Munkabér kifizetések terén is szembetűnő állapot uralkodik a jutalékos alkalmazottaknál A szövetkezet összes vesztesége több mint 3000 forint volt az első negyedévben. Nagyon rossz a népi ellenőrzés is a murgai földművesszövetkezetnél. Úgy tűnik fel, mintha a szövetkezetnek nem is lenne vezetősége, mert az ügyvezető maga „gazdálkodik“ a szövetkezet vagyonával. Az ügyvezető maga jár saját kocsiján fuvarba s nem célja, hogy a szövetkezetnek fuvarköltségek terén megtakaríást érjen el, sőt ellenkezőleg. Példám a györiki fuvaroknál 00 kilométer kerülővel megtehető országúti fuvart számítja fel, ugyanakkor az 12 kilométer földúton is megtehető és ő arra is jár mindig jó idő esetén. Hossz a kapcsolata a Párttal, tanáccsal, a tömegszervezetekkel is a msirgai földművesszövetkezetnek. Ezt bizonyítja az is, hogy a tanácselnök és a szövetkezet ügyvezetője nem segítik egymást munkájukban és ellenségeskedés van közöttük. Így történt meg az egyik alkalommal, hogy a tanácselnök bement a szövetkezeti boltba és nyyitotta kiszolgálás közben a boltost, amikor tele volt a bolt vevővel, hogy azonnal zárjon be és menjen a tanácshoz. A boltvezető természetesen nem zárta le az üzletet és nem küldte ki a vevőket, a tanácselnök háromszori sürgető telefonálására sem. A végén kiderült, hogy gyűlés előtt több mint egy órával azt akarta vele megbeszélni a tanácselnök, hogy közigazgatási tanfolyamra fogják küldeni. A tanács azonban még csak meg sem kérdezte a szövetkezet igazgatóságát, hogy mi a véleményük erről. Bakó László ügyvezetőt romboló munkája miatt leváltották. Nem lehetünk elnézéssel az olyan személyekkel szemben, akik a dolgozók államát megkárosítják. A fuvarköltségek csökkentésére az árufuvarozást ezentúl a kétyi szövetkezettel közösen fogják megoldani. Ezzel szemben a szentgáli szövetkezet, mely ugyancsak a legkisebb szövetkezetünk, mégis 9 üzemága közül mindössze csak 2 veszteséges. Ez a kettő is csak azért, mert holtszezon volt az 1. negyedévben ezeknél az üzemágaknál, mint például a terményfelvásárlásnál. A szövetkezet az I. negyedévben több mint>.000 forint tiszta jövedelmet ért el. A jó működésnek az a magyarázata, hogy a szentgáli szövetkezet kötelezettségeit időben és pontosan teljesíti köztartozások terén, tehát nem kell neki kamatot és bírságokat fizetni. Nagy súlyt fektetnek a takarékosságra, jól szervezik meg az árufuvarozásokat. A kollektív szerződés pontjait szigorúan betartják a bérezéseknél. De jól működik a szövetkezet felügyelőbizottsága is. A Párttal és a tömegszervezetekkel jó a kapcsolata a szövetkezetnek, mely megmutatkozik különböző kampányfeladatok elvégzésénél a házi agitációban, mint például a hulladékgyűjtésnél is. NAPLÓ 1»Átt T HIREK Felsőfokú káderoktatásban tanulók részére június 29-én délután 2 órakor Szekszárdon a Pártoktatók Házában konferencia lesz. Középfokú káderoktatásban résztvevőknek július 2 án reggel 8 órakor Szekszárdon a Pártoktatók Házában és a járási székhelyeken konfereciát tartunk. * CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 28 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: [[1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Szeréna. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás csütörtök estig: Változó mennyiségű felhőzet, amelyből ma néhány helyen, holnap több helyen, főleg az ország nyugati és északi vidékein lehetnek kisebb esők. Időnként még élénk északnyugati, nyugati szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: Reggel nyugaton 9—12, keleten 12—15, délben nyugaton 22—25, keleten 24—27 fok között. — Kelemen József szentegáli lakost a megyei bíróság fellebbviteli büntető tanácsa többszöri csalás bűntettte miatt 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte. — Szekszárd város tisztiorvosi hivatala felkészült az aratás-cséplési munkákra. Biztosítja az elsősegélynyújtást a dolgozóknak, olyan formában, hogy a cséplőgépeket mentőszekrényekkel látják el. A cséplés folyamán pedig ellenőrzi, hogy biztosítottak-e a cséplőmunkások számára jó ivóvizet, nehogy a dolgozók napszúrást, bélhurutot, vagy más egyéb betegséget kapjanak a nagy melegtől. — Özv. Király Jánosné döbröközi lakos, a beszolgáltatást nem teljesítette. A megyei bíróság fellebbviteli büntető tanácsa beszolgáltatás elmulasztása miatt 3 hónapi börtönre és 600 forint pénzbüntetésre ítélte. — 4 hónapi börtönre és 200 forint pénzbüntetésre ítélte a megyei bíróság fellebbviteli tanácsa Illés Antal döbröközi lakost, mert engedély nélkül lakásán több esetben bort készített ki. — Hertelendi István és Nertelendi Ferenc döbröközi lakosokat a bíróság a jegyvizsgáló kalauz akadályozása miatt ítélte el. A megyei bíróság fellebbviteli büntető tanácsa Hertelendi Istvánt 7 hónapi börtönre, Nertelendi Ferencet pedig 6 hónapi börtönre ítélte. Mellékbüntetésként mindkét vádlottat 3—3 évre tiltották el a politikai jogaik gyakorlásáttól. — Bálind István bátaszéki molnármester a megyei bíróság fellebbviteli büntető tanácsa közellátási kihágás büntette miatt 2.000 forint pénzbürtetésre ítélte. 1951 JUNIUS 2S Hunkában a Vörös Meteor Sportegyesület A Vörös Meteor Sportegyesület munkájáról eddig niwa igen hallottunk. Amilyen csendben dolgoztak eddig, rövidesen a nyilvánosság is tudomást fog szerezni jó munkájukról. Városunkban négy sportkör alakult meg és egyes körökhöz 4-5 nagyüzem tartozik. Így az I. sz. sportkörhöz tartozik: SZTK, Tüzép, Mezőker és Mag.termeltető V. — II. sz. sportkör: Nemzeti Bank, Beruházási Bank, OSZH, Földművesszövetkezet, — III. sz. sportkör: Fűszert, Textil Vállalat, Műszaki Kis Gép, Vegyianyag ÁV. — IV. sz. sportkör: Népbolt, Terményforgalmi Vállalat Mészöv. Július 1 én lesz a Vörös Meteor SE területi elnökség választása. A területi elnökség áll egy elnökből, 6 tagból és ezenkívül még négy felülvizsgálati tagból. Ugyanekkor fogja megválasztani a tagság a négy országos küldöttet. Az értekezlet, e hó elsején 9 órakor kezdődik a SZMT- székházban Szombaton délután 5 órakor postaversenyt tart a V. Meteor sportegyesület három számban, férfiak és nők részére. Versenyszámok: gránátdobás, távolugrás és 1000 (500) m síkfutás. A résztvevő sportkörök 1—3 helyezettjeit versenyzászlóval díjazzák. A postaversenyben a Vasas, a Textil, a Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezet sportkörei vesz mek részt. Sárközi ÁMG—Máza 4:0 (3:0) TCSE RÓVA Máza, vezette: Jónás. — A labdát a vendégek indítják el, ha azután több, mint 10 percig a hazaiak voltak fölényben. Az ÁMG-védelem szilárdan áll a lábán és minden akciót csírájában elfojt. Később a vendégek magukra találnak és a játék kiegyensúlyozott lett. Az iram nagy. A 27. percben Mihalovics II. elfut a jobbszélen, a labdát, beadja Mihalovics I fogja el és laposan a hálóba küldi, 1:0. A gól után a vendégek tovább ostromolnak, aminek az eredménye egy öngól lett, 2:0. a házai csapat a gyorsan bekapott gól után kapkodva játszik, ezt a pillanatnyi helyzetet a vendégek kihasználják és 2 perc múlva Mihalovics I. a védők közül kiugrik, a labdát a kapu bal sarkába gurítja, 3:0. A II. félidőben a helyi csapat nagy támadásokat indít. Több, mint 20 percig a kapujukhoz szegezi a vendégeket. A védelem nagy munkát végez és minden támadást visszaver. A játék hullámzik ezután míg végre a 40. percben Mihalovics NI. beadását Németh értékesíti 4:0. Mezőnyjáték után ér véget a mérkőzés. BÍRÁLAT: A vendégcsapat igazságosan nyerte meg ezt a mérkőzést. A játékosok mind megértették a mérkőzés nagy jelentőségét és szívverésekkel harcoltak a labdáért. A hazaiak kissé elbizakodottan játszottak. A játék mindvégig sportszerű keretek között folyt le. Paksi ÁG—Dombóvári Lokmotív 2:2 (2:0) Dombóvár, 500 néző. Vezette: Molnár. — Paksi ÁG: Asztalos — Haag, Bagó, Magyar — Darnai, Bognár — Bányai, Győri Fetter, Horváth, Rusznyák. Dombóvári Lokomotív: Csutorás — Sipos, Bertus, G. Kiss — Nyirati, Szabó — Berki, Nagy B., Gál, Horváth, Bodoki. Nagy iramban kezdődik a játék, de rögtön kiderül mindkét oldalon a csatárok gyengesége. A vasutasok többet támadnak, de a jól védekező paksi védelem mindig idejében ép közbe és elhárítja a csatársor vérszegény támadásait.. A paksiak csak szórványos lefutásokkal kísérleteznek, a 42. percben lefut a paksi csatársor, Fehér 16 méterről lő és a labda a fölényeskedő pózoló Csutorás kezeiből a hálóba esik, 1:0. A paksiak telkesen rohamoznak és a kapkodó védők közül a 43. percben Bányai kiugrik és a kapuját elhagyó Csutorás mellett a hálóba lő, 2:0. A félidő hátralévő részében lelkesen támad a paksi csapat. A II. félidő elején hatalmas hajrát vált ki a D. Lokomotív. A 2. percben Bagó felvágja 16-oson belül a kitörő Gált, a 11-est Bodoki értékesíti. Az 5. percben Nagy B. kiugratja Gált, de ő igen jó helyzetben a kapusba lövi a labdát, a 10- percben a kiugró Horváthot buktatják a 16 os sarkán, a szabadrúgást G. Kiss mellé lövi. A 12. percben Nagy B. helyett Gelencsér áll be. Gelencsér szépen beívelt labdáját Horváth a kapura küldi és a kitünően védő Asztalos e könnyű labdát saját hálójába ejti be 2:2. Nagy harc indul meg ezután a győztes gólért. A paksiak nem adják fel a harcot. A 26. percben a gyors Fetter Bertus mellett kiugrik, lövését Csutorás csak merész lábravetődéssel tudja kivédeni. A Lokomotív is támad, de eredményt tehetetlen csatársora nem tud elérni, a 39. percben Fetter újra faképnél hagyja Bertust, de a lövése kapu mellé száll. Mezőnyjátékkal ért véget a mérkőzés. BÍRÁLAT: A mérkőzés nem várt nagy küzdelmet hozott. Csak küzdelem volt és nem játék. A Lokomotív csatársora siralmasan játszott. A párimsi együttesben keményen, sőt helyenként túl keményen, lelkesen küzdő együttest ismertek meg a dombóváriak.. A csatársorból Győri és Horváth, a védelemből pedig Bagó és Asztalos tűnt fel. A vasutasoknál Szabó volt jó. Csutorás gyenge napot fogott ki. MEGYEI IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG BONYHÁDON Az MTSB szombaton és vasárnap ifjúságiak részére Bonyhádon atlétikai versenyt rendez. A versenyen részt vesznek a járási bajnokság első helyezettjei és a meghívottak. A verseny szombaton délután 4 órakor és vasárnap délelőtt 9 órakor kezdődik. Előreláthatólag több mint 150 versenyző vesz részt a megyei ifjúsági bajnokságon. Versenyszámok: 100. 200, 400. 800, 2.000 méteres síkfutások: 80. 110 m. gátfutás, 3-as ugrás, súlyemelés, magasugrás, gerely- és diszkoszvetés, rúdugrás és kalapácsvetés,továbbá 4x400-as stafétafutás. BIRKÓZÁS Vasárnap Dombóváron a Szombathelyi Lokomotiv és a Dombóvári Lokomotív birkózói mérkőztek a sportcsarnokban. Először az ifjúságiak csaptak össze és a D. Lokomotiv 4:3 arányban győzött. Eredmények: felől a D. Lók. Esküdt kikap Halmaitól, Váradi veszt Horváth I. ellen. Györe tussal veszt! Sebestyén ellen. Fülöp az est legszebb mérkőzésén tussal győz Halmosi ellen. Fülöp nagy tehetség .CeUer tussal győz Tóth ellen. Varga a 20. másodpercben tussal győz Ferenci ellen. Varga a jövő nagy ígérete! Rácz győz tussal a jóval nehezebb ellenfele, Horváth ellen. Szeniorok: Dombóvári Lokomotív— Szombathelyi Lokomotív 5:2. Takács győz Larkovics TL ellen, Fádler tussal veszt Moha ellen. Márkus kiemeli és tussolja Bekért, Orbán pontozással győz Nagy ellen, Bölcs szép akció után tussolja Horváth II-t. Somfalvi veszt Sárkány ellen pontozással, Kondik gyönyörű mérkőzésén tussolja a jóval nehezebb Karost, ASZTALITENISZ D földvári Cipészek—Dunai Vasmű Mélyépítők 18:17. Egyenlő erők küzdelméből a szerencsésebb Cipészek kerültek ki győztesül. A második csapatok küzdelmében a Dunai Vasmű csapata került ki győztesként 9:5 arányban. DUNAI VASMŰ—DUNAFÖLDVÁRI CIPÉSZEK 7:2 (4:1) A pentelei csapat a mérkőzést mindvégig kezében tartotta, bár a gólarány kialakulásában nagy szerepet játszott, hogy a játékvezető 3 lesgólt adott meg a pentelei csapat javára. A Cipészek egy 11-est kihagytak. * Dombóvári Lokomotiv H.—Fatelítő 5:2 (3:1). * Domb. Lokomotiv kölyök—Tüskei Dózsa kölyök 10:0 (5:0). * A Dombóvári Lokomotiv ökölvívó csapata július 1-én a Kaposvári Lokomotiv csapatát látja vendégük Stáb:itt A gV nap: fó! <i cm A MOZI MŰSORA: “ -------------------------■ rf v •fjuság: ZENG A VÖLGY. V. : ’ > nyes! Előadások: Va*drff «• ^ . fel 3, fél 7, fél P. KétkörMgéda 1 uskx, I it 11 SI rj ü K f, vevőinket, hogy fuV f .Iliiül- hó 2. és 3. napjain, iúehc a ), fi Rövid* és Kőtől i.-im hogy kereskedelmis V italatnil és szekszárdi fiókjainknál ni ép ■fén is — leltározás miatt a kisrpbrá Lászünetel. Mintatermeinkben a Ven Jelé felvételét július hó 3-tól kezdődően M téltágosan eszközöljük. Pécsi (lipünniv [UNK]'» Kreskedelmi Vállalat. Pécsi Rövid é« Köröttem Nagykereskedelmi Vállalat. Pécs: Texti!- nagvkereskedelmi Vállalat. Pécsi Rövid- és’ Kötőtűim Nagykereskedelmi és Pécsi textilnnsv kereskedelmi Vállalatok ezeksárdi fiókjai. , 3 ICA. TOLNAI NAPLO Felelős szerkesztő: GAl. I AI. Felelős kiadó: KIRÁLY I AS I. O Szerkesztőség telefonszáma:22-10 Kiadóit iratai telefonszámif 20-10 M. IV. R. Esvszámlaszám: TO.Vi—vs F-léfbelé«) rtijt havi 1i forint. Pács, Munkácsy Mihély-ntr« to »r„ Pécsi Szikra nyomda Telefon: 20-27. A nyomdáért feláll GaKDOSI JóLSEP.