Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-10-26 / 250. szám
» aplo ÚJ MAGYAR FILMÜNK: A múl mázad elején, amikor a bécsi udvar gyarmatának tekintette Magyarországot, amikor az ország fővárosát németajkú vidéki várossá nyomorította az elnyomás, a döcögő kondékon egy vidám szán társulat járta a vidéket. Magyar komédiások maroknyi csapata, akik bűszikén tűrték az éhezést, és a megaláztatásokat. Látták feladatuk fontosságát: hirdetni a magyar szót, a magyar kultúrát, ébren tartaná a magyar nyelvet, amely már a nép utolsó fegyverévé vált függetlensége megőrzésében. A lelkes, hősi kis társulat szemerénye a tehetséges, gyönyörűhangú szép, fiatal színésznő: Déryné Széppataki Róza. Róla szól a legújabb magyar film. Alakján keresztül emléket állít a nemzeti kultúra, a magyar nyelv élenjáró katonáinak, áldozatos úttörőinek. Dérynét nemcsak szeretetreméltó színésznőnek ismerjük meg ebből a filmből, hanem öntudatos, elveiért minden áldozatra kész, bátor asszonynak. Nagy nehézségekkel kellett megküzdenie. Éhezve, fázva járta társaival az országot, zsebpénzéből kuporgatta a színpadi ruhára valót. És milyen „színpadokon“ kellett szerepelnie? Rozoga, nyitott csűrök, kocsmahelyiségek szolgáltak a magyar színészet hajlékául. S a nehézségeknél is szörnyűbbek voltak azok a megaláztatások, amelyeket el kellett szenvednie. Ki volt szolgáltatva a színházi világ urai arcátlan tolakodásának, hozzá nem ültő, pénzéhes férje durva támadásainak. Őt azonban minden nehézségen átvezette céltudatos hazafiassága ,a nagy ügy iránti lelkesedése és a művészet olthatatlan szeretete. Szentpétery Zsigmond, a vidám vándorszínész, Déryné szerelme volt az, aki felnyitotta szemét, megmagyarázta neki, munkája értelmét: felvidítani, megvigasztalni a szomorú, barázdált paraszti arcokat, vidám, erős, magabiztos emberekké tenni a parasztokat, olyanokká, akik nem hagyják már magukat kiuzsorázni A nép megértette Dérynét és társulata szép ajándékát. Szeretettel fogadták, képességeikhez képest minden jóval elhalmozták őket. Déryné egyízben súlyosan megbetegedett a színpadul szolgáló lyukas tetejű fészerben. Magas lázban feküdt, kicsíny szállodai szobájában. Egy este ablaka alatt összegyűlt közönsége, akinek szebbé varázsolta életüket, s most ők vidították fel a beteg asszonyt: fáklyás éjjelizenét adtak neki! Dérynét szerette a nép s emlékét ma is szeretettel őrzi az utókor, a felszabadult magyar nép országa. Példája ma is hazafiasságra, büszke öntudatra, az osztályellenség elleni kérlelhetetlen harcra lelkesít, így segít az új magyar film — amely csaknem másfél évszázad távolából szól hozzánk — mai küzdelmeink megvívásában. A Déryné kiváló szereposztásban kerül a közönség elé. Főszerepét Tolnai Klári játssza, a gyönyörű énekszámok Gyurkovics Mária hangján csendülnek fel. A többi szerepet Sárdi János, Túras Ida, Bilicsi Tivadar, Honthy Hanna, Básthy Lajos és Rajnai Gábor játssza. PÁRTHÍREK Értesítjük a felsőfokú és a középkáderképző tanfolyam hallgatókat, hogy október hó 26-án, pénteken délelőtt 9 órakor a Bolsevik Párt történetét tanulmányozó elvtársak részére előadást tartunk. Az előadás a Bolsevik Párt története első fejezetéről szól. Előadó: Somi Benjamin elvtárs, a Megyei Előadó Iroda tagja. Előadást tartunk a felsőfokú és középkáderképző tanfolyam hallgatóknak október 27-én, szombaton délelőtt 9 órakor. Az előadás címe „Miért tanulmányozzuk a kapitalizmus politikai gazdaságtanát“ és „Marxi értékelmélet néhány fő kérdése4*. Az előadást központi előadó tartja. Mivel az előadások az anyag tanulmányozásához mind a két szakon elengedhetetlenül fontosak, így az elvtársak feltétlenül vegyenek részt az ellőadásokon, úgy a középkáder, mint a felsőkáder tanfolyam hallgatói. Felhívjuk figyelmét a járásokban dolgozó elvtársaknak, hogy az előadásokra a járásokból is jöjjenek be. Pártoktatók Háza HÍREK PÉNTEK, OKTÓBER 26. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR:1/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Demeter. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás péntek estig: Felhőáitvonulások, főként az ország délnyugati felében esővel, esetleg zivatarral. Mérsékelt, helyenként élénkebb északkeleti, keleti szél. Erősebb éjszakai lehűlés északkeleten. A nappali hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: reggel északkeleten 2—5, másutt 6—9, délben nyugaton 14—17, keleten 16—19 fok között. — „Egészségkönyvet“ kap minden 1951-ben született lengyel gyermek. Az egészségügyi minisztérium anya- és csecsevédelmi osztálya október 1-vel bevezette az „egészségügyi“ könyvecskéket, melyeket az anyák a szülőotthonokban, kórházakban és tanácsadó központokban vehetnek át. A könyvecskékben feljegyzik a gyermekek fejlődési adatait születésüktől kezdve 14 életévükig. A könyvecskében feltüntetik az oltásokat, a gyermekbetegségek lefolyását és valamennyi gyógykezelést, amit a gyermek kapott. A szülők kő.teljesek a könyvecskét megőrizni. Az új rendszer rendkívül jelentős a járványok leküzdése és a gyermekbetegségek korlátozása szempontjából. A Tamási Vajüzem dolgosai harcolnak 1951 -es tervük túlteljesítéséért Amikor belépünk a Tamási Vajüzem területére, példás tisztaság fogad bennünket. Gondosan kimosott tejeskannák egymás mellé sorakozva állnak a folyosón. A Tamási Vajüzem hónapok óta a minőségi termelésben országos viszonylatban az első helyet foglalja el. Ahhoz, hogy ezt a szép eredményt elérték, nagyban hozzájárult az üzem dolgozóinak odaadó és lelkes munkája, de elősegítette a dolgozók számos ötlete és újítása is a minőség megjavításánál. Bent az üzemben vígan folyik a munka. Hogy 1951-es évi tervüket határidő előtt megvalósítsák, számos dolgozó jár élen a termelésben. Kis* Ron*, az üzem DISZ.titkára, a Tolnamegyei Tejipari Egyesülés lgjobb dolgozója, aki már több,öt ki lett tüntetve a versenyben lett jó eredményéért. Most is H0 százalékot teljesített, munkamódszerét átadja a tobbi dolgozó társainak, hogy azokat is a nagyobb eredmények eléréséhez segítse. Gondosan mosogatja a nagy tejeskannákat Miklós Erzsébet DISZ-tag, aki a minőség terén is élenjár. Munkájáról (elnézve, így mondja: — 1 5 százalékot teljesítettem, de vállaltam , hogy minden nap 4 liter tejet tartok meg. Ezt a tejmegtakarítást úgy érem el, hogy a tejeskannákat felöntés után kicsorgatom, ezzel ellértem azt, hogy a vállalásom a legutóbbi kiértékelés szerint is 125 százalék volt. Párosversenyben vagyok Eurc Tamás mosogató felöntővel — mulat jobbra, ahol meglátjuk Kurc Tamás DISZ-fiatalt, súroló kefével mosogatja a mosogatókádat. A teljesítményszázalékban most Kurc Tamás jár az élen, most is 113 százalékot, a takarékossági versenyben pedig 115,9 százalékot teljesített. A két versenytárs mögött nem marad le Mandl Ilona pasztőrösvő, akinek teljesítménye 115 százalék. Kiss István elívárs az áruszállításoknál jól látja el feladatait. A külső szállításokat pedig úgy szervezi meg, hogy az üzem zavartalan menetelét biztosítsa. Legjobb vajköpülő Vörös Béla, aki jó munkamegszervezéssel és odaadó munkájával elérte azt, hogy a ' aj gyár',as terén minőségül ég a Tamásit .ijíszem országos viszonyla'tb.ill az első. Számos öllel és újítás segíti a minőség és a tenelékenység emelését l’app József kateinikészírt, többszörös nyila ismét hasznos újí nst boz áll a felszínre. Az eddig emberi erővel szállított vashordókat a hasznos újítás nyomán az eddig nem használt kocsin szállítják. Pető István kazánfűtő újítása a fölözött tej habzásának megakadályozásával mintegy 20 liter tejet takarítanak meg naponta, évente pedig 7440 forintot. Csik László üzemvezető újítása a tej- és tejszín pasztőrözésénél a pasztör megindulásakor a beengedett folyadékot mindaddig visszavezetni a pasztörbe, amíg a kellő hőfokot el nem éri, ez nagyban elősegíti a minőség emelését. A dolgozók nap, mint nap szép eredményeket érnek el, de a november 7-i munkaversenybe nem kapcsolódnak be, a vezetőség azon az állásponton van, hogy ezeket az eredményesek, nem lehet fokozni. Pedig lehet. Miklósi Erzsébet anyagtakarékossági munkája is mutatja, eleinte csak 4 liier tejet takarította, meg, ma pedig 125 százalékot is elér a takarékosság terén. A Vezetőség tehát tekintse feladatának azt, hogy e szép eredmények tovább fokozását úgy szervezzék meg, hogy a Tamási Vajüzem ne csak a minőség terén álljon az első helyen, hanem a termelékenység terén is az első helyet foglalja el. 1081 OKTÓBER 2« A Tatarozó Vállalat dolgozói harcolnak évi tervük túlteljesítéséért • Sarantó kőművesbrigád 242 százalékot teljesített A világ népei szívükbe vésik azoknak a neveit, akik é Lenjárnak a termelésben, akik a munka hősei. Dolgozóink felismerték a nehézségeket a munkaterületükön és igyekeznek azokon segíteni újításokkal, észszerűsítésekkel, minden gondolatukkal azon vannak, hogy emeljék a termelékenységet. Dolgozóink színe-java, sztahá, novisták, kiváló munkások dolgoznak azon, hogy könnyítsenek dolgozó társaik munkáján, hogy az állandó eredmények fokozásával vigyék győzelemre 1951-es évi tervük teljesítését. A Tolna megyei Tatarozó Építő Vállalat dolgozói is azon fáradoznak, hogy minél jobb, minél nagyobb eredmények elérésével tegyenek hitet békénk megvédése mellett. A vállalat dolgozóinak legutóbbi dekádjelentése ismét új munkagyőzelmeket hozott a felszínre. A tolnai építésvezetőség dolgozói számos újítást és ötletet adnak be a termelés fokozása érdekében, emellett állandóan folyik a munkamódszerátadás. Ezzel elérték azt, hogy nap, mint nap, kimagasló teljesítmények születnek az építésvezetőség dolgozóinál. Elsőnek győztesként ismét a termelésben élenjáró Saramó kőműves-brigád került ki, aki állandóan magas százalékot teljesít, a most kiértékeltek alapján is 242 százalékot teljesített. A Varga-brigád is igyekszik 202 százalékos teljesítménnyel, hogy a termelésben győztes brigádot utolérje. A Vörös-brigád 199 százalékos teljesítménnyel halad a termelésben. Az egyéni teljesítmények is lelkes munkáról tanúskodnak. Pirgi Lőrinc 224, Apró István 219 százalékot teljesítettek. A szekszárdi építésvezetőség dolgozóinak szorgalmas munkája nyomán születnek a jó brigádteljesítmények, így például a Hegyi-brigád 228, a Jakab-brigád 184 százalékot teljesített. Dombóváron legjobb brigád a Villámbrigád 208 százalékos teljesítménnyel. Komoly előkészületek Tolnán az MHK-próbákra Lelkes hangulatban folynak a Vörös Lobogó SK úszó- és vízilabda szakosztályának MHK-edzései. Az edzéseket, melyeket Szentirmai tanár és Rubold edző sporttársak vezetnek, nagy létszámban látogatják a szakosztály tagjai, valamint az üzem dolgozói. A szakosztály vállalása: november 7-re nem lesz olyan tag, aki ne tett volna MHK- próbát. A vízilabdacsapat tagjai és a szakosztály vezetői ezenfelül elvállalták, hogy egyenként öt üzemi dolgozót készítenek elő MIK-próbára, hogy ezzel is elősegítsék szocialista tömegsportunk erősítését. szekszárdi sakkozók Miért alszik Kurdon és Kisszékelyen a szállítási szerződéskötés agitációja A kurdi földművesszövetkezet ügyvezetője, Banizs Gyula még mindig nem szervezte meg a népnevelő munkát. Hiányzik a szövetkezet dolgozói részéről a pultagitáció és ezért nem értek el eredményt. Már hetek óta az utolsók között kullognak a szerződéskötési versenyben. A szövetkezet vezetősége nem mutat példát, nem mennek ki a dolgozó parasztik közé felvilágosító munkát végezni. A kurdi szövetkezet aktívái ha munkahelyükön és szabadidejükben beszélnének a dolgozó parasztoknak a szállítási szerződéskötések előnyeiről, annak gazdasági és politikai jelentőségéről, akkor nem a sereghajtók között lennének, hanem az elsők között. Kardon is megvan minden lehetőség ahhoz, hogy terménybegyűjtési tervüket teljesíteni tudják. A szövetkezet bakancsot, lábbelit kapott, mely elősegíti a szerződéskötést. 11 kisszékelyi szövetkezet ügyvezetője Kun József és a nagyszékely szövetkezet ügyvezetője, Pásztor Andrásné sem javították meg munkájukat, nem törődnek a szállítási szerződéskötéssel. Hanyagul kezelik a szerződéskötést, s a népnevelők nem járnak ki rendszeresen a dolgozó parasztok közé agitálni. A munkahelyükön a szövetkezet dolgozói nem fejtenek ki felvilágosító munkát, üresek a faliújságtáblák és a versenytáblák, mely mind azt mutatja, hogy nem törődnek a szállítási szerződéskötéssel. A szövetkezetek ügyvezetői nagyobb gondot fordítsanak a népnevelő munkára, jó felvilágosító munkával és propagandával javítsák meg szerződéskötési eredményeiket, mert hetek óta nem emelik 1—2 mázsás eredményüket és a sereghajtók között kullognak. Jobb kapcsolatot építsenek ki a pártszervezettel, a tanáccsal és a tömegszervezetekkel, kérjenek tőlük segítséget, fs felvilágosító munkába vonják be az élenjáró dolgozó parasztokat és alkalmazzák a legjobb agitációs módszert, a személyes példamutatást a szövetkezet vezetői és aktívái. A bolti dolgozók vegyenek példát Tandó János pálfai szövetkezeti gyakornoktól, aki 40 mázsa kukoricára köttetett szállítási szerződést, Gárdi János udvari boltkezelőről, aki résztvesz az 50 mázsás mozgalomban és jó pult agitációval már teljesítette vállalását, ezenkívül részjegybefizetésben és tagtoborzásban is jó eredményt ért el. (A MÉSZÖV jelentése nyomán) Otthonra találtak a Az elmúlt hónapokban lezajlott sakkversenyek megmutatták, hogy Szekszárdon is hamarosan tömöríteni kell a legjobb versenyzőket egy, vagy legfeljebb két egyesületbe úgy, mint azt a megyében már több helyen sikerrel keresztülvitték. A szekszárdi sakkozók széttagoltsága és az ezzel járó erkölcsi és anyagi támogatás hiánya eredményezte az eddigi félsikereket Mivel most a szekszárdi Dózsa és a Vörös Meteor sportkörök elvállalták a sakkozók patronálását, remélhető, hogy e két sportkör a jövőben sikeresen fogja képviselni a város színeit Mivel az igazolások még folynak, nem ismerjük az újjonnan megalakult szakosztályok erőviszonyait, de biztosak vagyunk abban, hogy mindkét sportkör igyekezni fog helyi sakksportunk színvonalát emelni és ezzel az egyetemes magyar sport érdekeit szolgálni". Sportköri hírek SIMONTORNYA A Simontornyai Vörös Lobogó SK tagjai és vezetői az MHK-edzéseken elég komolyan készülődtek a próbázásokra, bár megfelelő sportpálya nagyon hiányzik , így a labdarúgópályán végezték el edzéseiket. A sportkör tagjaiból mintegy 160 próbázott, közülük 24-en a II. fokozatot, a többiek pedig az I. fokozatot nyerték meg. Az általános iskola tanulói közül 53 készült rendszeres edzéssel Hámori István nevelésügyi dolgozó vezetésével a próbázásra és közülük 39 eredményesen le is tette a próbát. A Vörös Lobogó sportkör mind a megyei, mint a területi spártákiádon részt vett és jó eredményt ért el. A megyei versenyen 27 versenyző közül 4 első, 5 második és 3 harmadik helyezést ért el A röplabdacsapat — férfi és női — a megyei spártákiádon első lett. A területi spártákiádon 37 versenyző indult. Itt 1 első, 12 második helyezést ért el. A férfi és női röplabdacsapata pedig második helyezést ért el. A labdarúgócsapata lelkesen készült az utolsó mérkőzésekre. Nagymányok ellen szép győzelmet aratott, csak az utolsó mérkőzésen csúszott ki egy pont a tarsolyból Farkson. Bár a futballcsapat az őszi fordulóban jól szerepelt és pontjainak számát szépen növelte, mégis a szurkolótábor többet — több gólt — és lelkesebb játékot várt a csapattól. A vezetőség is látja a hibákat és tavaszra igyekszik megfelelő utánpótlásról gondoskodni. Különösen az ifjú játékos anyagra gondol, ahonnan az utánpótlás fog kikerülni. A simontornyaiak nem akarnak idegen tollakkal ékeskedni, hanem saját nevelési játékosaira gondol. A sportkör tagjai mind üzemi munkások s nemcsak mint sportemberek, de mint jó szakmunkások is megállják helyüket és a többtermelésben is élenjárnak. A TOLNAI TEXTIL SK spartakiád csapata _ mint már ezt jelentettük — a területi versenyen első helyezést ért el. Az országos versenyen a női atléta csapata a 16 kerületi győztes csapat között a 9. helyet foglalta el. A női kerékpáros csapata pedig az első helyen végzett, a férfi kerékpár csapata a 4. helyet foglalta el. Az asztalitenisz (női) az 5. helyen, a férfi csapata pedig a negyedik helyet foglalta el. Az 1951. évi SZOT országos döntőben a női kerékpáros csapata az olimpikonokkal és élversenyzőkkel egy vonalban az előkelő 3. helyen kötött ki, a Csepeli Vasas és Bp. Vörös Meteor SK után. Ez az eredmény azt mutatja, hogy az ország 13 nagy sportköre közötti versenyben nem lebcesülendő és biztató a megyei egészséges sport fejlődésére. ÉLVEZETES MÉRKŐZÉSEK A VÖRÖS METEOR GÖRÖG-RÓMAI EGYÉNI BIRKÓZÓVERSENYÉN Október hó 21-én a Szabadság-szálló nagytermében egyéni birkózóversenyt rendezett a szekszárdi Vörös Meteor, amelyen a vendéglátó egyesületen kívül a dombóvári versenyzők vettek részt. Egyes súlycsoportokban élvezetes összecsapásokban gyönyörködhetett az egybegyűlt nézőközönség. A versenyen 4—4 első helyezést ért el a vendégcsapat is és a hazaiak is. Részletes eredmények a következők: Lepkesúly: (2 induló): 1. Kappel Sz., 2 Hermész D. Légsúly: (5 indul): 1. Fáik N. Sz., 2. Váradi D., 5. Esküdt D. Pehelysúly: 1. Györe D., 2. Balogh Sz., 5 Fadler D. (5 induló). Könnyíísúly:(3 induló): 1. Szajkó Sz., 2 Kuti D., 3. Takács D. Váltósúly: (5 induló): 1. Varga D., 2. Czeller D., 3. Lóránt Sz. Középsúly: (5 induló)- 1. Deme Sz., 2 Horváth D., 3. Papp D. Félnehézsúly: (2 induló): 1. Böjtös D., 2 Bate Sz. Nehézsúly: (3 induló): 1. Bene, D. 2. H'kken Cz., 3. Endréd Sz. MAZA—VÁRALJA 4:1 (2:0) Váralja, 200 néző. Kupa mérkőzés Vezette: jUnioros. Máza: Zöld (Mucha) — Szemes, László H., Láng — Somogyvári, Ratio — László I., Miksai, Feil. 1inde, Henri. Váralja: Bindrák — Ziegelheim, Balogh, Horváth — Kupa TI., Stier , Katus. Kupa I. Tóth, Máth, Pintér. Máza kezdi a játékot. A mázai csatárok egymásután érnek el szögletet, de egyikből sem lesz gól. A 20. percben László II. fejese bepördül a váraljai hálóba, 1:0. A következő percben Miklai lövése súrolja a kapufát. A játék csapkodóvá válik, cgyik csapat sem játszik szépen. A 40. percben a váraljai kapus lábbal véd, a labda Fob elé kerül, amit laposan a hálóba rúgja, 2:0. Szünet után változatos a játék. A (0. percben Váralja szögletet ér el, nagy kavarodás támad a túszai kapu előtt, de az utolsó pillanatban a védők tisztáznak. Majd Balogh 10 méterről az üres kapu ha Uc lövi a labdát A 1". percben 11-eshez jut a hazai csapat, Ruspa I. értékesíti. 2:1. A 20 percben Fed 3:1-re növeli a góbik számát egyéni játék után. Máza fölénye kezd kialakulni, de a jól védő Bindrák a vetelt elhárítja. Befejezés előtt két perccel Feil ifjabb gólt creb 4:1. BIRALAT: Máza megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A hazaiak védelme jól működött, különösen a kapus. EZ ISBN! 11 találatra 5.875.— forintot 11 találatra 412.50 forintot 9««tálajra 66.25 forintot fizet a 42-ik fogadási lieten a OZI Szabad Ifjúság: DÉRYNÉ. Akciós jegy nem érvényes! Előadások kezdete vasár- és ünnepnap: 4, 6 és 8 órakor, hétköznap: 6 és 8 órakor. TOLNAI NAPLÓ Felelős Szerkesztő: PÁLINKÁS GYÖRGY Felelős kiadó- KIRILY LÁSZLÓ Szerkesztőség telefonszámia: 22 iő. Kiadóhivatal telefonszáma: 2010 M. N. B. égAszámlilizáni ::i<i.V.’i "4. Előfizetési (Hji havi ti__terlat. Pécsi Szikra nyomda Pécs, Munkácsy Mihalvnica tój?.. Tblpfiins í'O a? A nyomdáért felel: M FILES REZSŐ