Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-11-09 / 261. szám
4 A munkaerő helyes kihasználásával a gyapotcsata sikeréért A jfyap^t*»edé<ST munkáik kezelésén nstr^T lendülettel indultak a munkába az állami gazdaságok dolgozói. Ezekben a napokban szép eredmények születike meg. A többi között Szombat Mária 73.5 kiló, Vágner Richárdné 75 kiló, Kemény Anna SL5 IhQó, Herr Katalin 42 kiló, Gecse Lajosmé 40 kg gyapotot szedtek egy nap alatt. Ez a nagy lendület később csökkent. A jó eredmények láttán gazdaság vezetőink elbizakodtk. Nem gondoltak arra, hogy ha kiengedik kezükből a munkátatok helyes irányítását, az nagyban a gyapotszedés rovására megy. Több gazdaságnnk, ahol elsőnek tartották a gyapotszedési munkálatokat, már be is fejezte azt. Ilyenek a hőgyészi és a palánki állami gazdaságok. Vannak azonban olyan gazdaságok is, ahol a vezetők nem kezelték lelkiismeretesen a gyapotszedés szorgalmazását, nem gondoltak arra, hogy az esőzések és a fagyok által több ezer méter textilanyagtól esünk el Hogy megelőzhesük azt a kárt, amely a gyapot egy részének megsemmisülése által fordulnak elő, minden gazdaság sürgősen tegyen intézkedéseket megfelelő létszámú gyapotszedő munkacsapatok beállisztására. Elrettentő példa legyen az olyan, mint az a kéleperdi, ahol több, mint 300 hold gyapot van és a rendelkezésre álló munkaerőnek csak egy részét mozgósították. Eddig mindössze 134 mázsa gyapotot szedtek el. Legalább 100 mázsával többet tudtak volna leszedni, ha megfelelően mozgósítják, illetve igénybe veszik a munkaerőt. Dombóváron több, mint százfőnyi DISZ-fiatal várta az elmúlt héten, hogy az állami gazdaságba szállítják gyapotot szedni- Az alsóseperdi gazdaságnak a szállítás nem lett volna nehéz feladat, mert még vasúton is meg tudták volna azt oldani. Az alsóleperdi gazdaság nem élt ezzel a lehetőséggel Az eddiginél sokkal nagyobb lendületet kell biztosítani a gyapotszedés terén a biritói, nagytormási, gyapai és a rácegresi állami gazdaságoknak, ahol a gyapotszedés terén szintén nagy lemaradások vannak. A lemaradt gazdaságok az eddiginél sokkal nagyobb segítséget kérjenek az üzemi pártszervezetektől és az üzemi bizottságoktól. A gazdaságok forduljanak bizalommal a helyi tanácsokhoz, mert csak így tudják a rejtett tartalékokat feltárni, így tudják a szükséges munkaerőt beszervezni az állami gazdaságok gyapotszedéséhez. Az állami gazdaságok nagy gondot fordítsanak arra is, hogy a gyapotszedő társadalmi munkásoknak a többi dolgozókkal együtt biztosítva legyen a kellő ellátásaik. Csírájában el kell fojtani minden olyan megnyilvánulást ami vagy a dolgozói, vagy a gazdaság kárára menne. Több esetben előfordult, hogy rosszul mérték le a dolgozók teljesítményét. Ilyen hibák főleg a bajmádi, rácegresi és a várdombi állami gazdaságokban voltak. Igen súlyos hiba volt az is, hogy több állami gazdaság csak 10—15 nap múlva rendezte a társadalmi munkások bérét és többet ígértek, mint amennyit a valóságban fizettek. Több gazdaságban a helyietlen munkaszervezés miatt csak 9—10 órára tudták a munkásokat a munkahelyükre szállítani és a hazaszállítást csak úgy tudták biztosítani, ha azt már délután 34 órakor elkezdték. A gazdaságok üzemi pártszervezeteire, üzemi bizottságaira és igazgatóira a hibák felszámolása terén nagy feladat hárul. A hátralévő napokban meg kell javítani a munkaszervezést, mert csak így lehet növelni a dolgozók teljesítményét. Indítsanak versenyt a gazdaságok a munkanapok, órák és percek tökéletes kihasználásáért , mert ezen múlik, hogy megtudjuk-e menteni dolgozó népünk számára a többezer méter textilnek való gyapotot. Állami Gazdaságok Tolnamegyei Központja. A dalmandi gépállomás számos traktorosa túlteljesítette november 7-re tett felajánlását A dalmandi gépállomás dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére tett felajánlásaik nagy részét nemcsak teljesítették, hanem túl is teljesítették. A dalmandi traktorosok a jó munkával való ünneplésükkel hozzásegítették állami gazdaságainkat, termelőcsoportjainkat és az egyéni gazdákat, hogy az őszi vetés és mélyszántás időbeni elvégzésével megvethessék az alapjait a következő évi bő termésnek. A dalmandi traktmviisték nemcsak beszélnek arról, hogy "követik pártunk útmutatását", hanem valóban követik is. Erre mutatnak azok a helyes kezdeményezések, amelyek az ipari munkások példája nyomán jöttek létre és november 7 méltó megünneplését jelentették. Právics István a november 7 tiszteletére tett felajánlásában tervének 150 százalékos teljesítését vállalta. Ezt a vállalását már november 7 előtt túlteljesítette, mert 172 százalékos eredményt ért el. Právics István ezzel a kiváló eredményével megmutatta, hogy ő is harcos építője a szocializmusnak. Právics István jó munkáját nemcsak a magas tervteljesítési százaléka, hanem a keresete is szemléltetően visszatükrözik. Az elmúlt hónapban több, mint 2.100 forintot keresett. Keppel Ferenc szintén jó eredményt ért el a felajánlásának túlteljesítésénél. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére tett felajánlását 23 százalékkal túlteljesítette. Keppel Ferenc példásan kivette a részét az őszi mezőgazdasági munkálatok sikeréért vívott harcból. Ezzel nemcsak az ötéves terv sikerét segítette nagyban elő, hanem a saját életszínvonala is jelentősen növekedett. Napról-napra jó teljesítményeket ért el és ennek eredményeképpen az október havi keresete 1.980 forintot felül volt. Joó Dezső 22 százalékkal teljesítette túl vállalását, mert a 130 százalék helyett 152 százalékra teljesítette idénytervét. Joó Dezső októberi keresete 1.897 forint volt. Tüszkő László szintén jó eredményt ért el a felajánlások túlteljesítésében és ezzel méltóképpen ünnepelte november 7-ét. Bajorja József azok közé a traktorosok közé tartozik, akiknek vállalása nemcsak szóbeszéd maradt, hanem élő valósággá vált. Tüszke és Bajerla 20—20 százalékkal teljesítették túl az őszi idénytervük teljesítése terén tett vállalásukat. A dalmandi traktorosok nem elégedtek meg ezzel az eredménnyel. Felmérték a lehetőségeket és elhatározták, hogy december 10-ig 150 százalélkig teljesítik az őszi idénytervüket. A tamási gépállomáson Csizmadia József ért el jó eredményt a november 7 tiszteletére tett felajánlása túlteljesítése terén. Csizmadia József 90 százalékot vállalt és 120 százalékot teljesített. Pék János 20 százalékkal teljesítette túl a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére tett vállalását. Harc a „fehér arany“ mielőbbi betakarításáért Vasárnap már a kora reggeli órákban az Állami Gazdaságok Megyei Központja előtt a szekszárdi üzemek dolgozóit látjuk gyülekezini, akik a nagytormási állami gazdaságba mennek ki gyapotot szedni. Többszáz dolgozó nagy lelkesedéssel végezte a gyapotszedési munkát, hogy minél jobban hozzájárulhassanak a „fehér arany“ sikeres betakarításához. A gyapotföldön brigádokat és csoportokat alakítottak és versenyben dolgoztak. A verseny így hangzik: "Ki szed több gyapotot? Ez a jelszó lelkesítette az üzemek dolgozóit és ezen keresztül a versenyben jó eredmények születtek a dolgozók között "7 Elvvtárs, hájy kiló gyapotot szedtél? — kérdezte Vaszkó Erzsébet Daradics Ferenctől, aki délig 5 kiló 10 deka gyapotot szedett. — Daradics elvtárs kissé huzakodva felelt: _ Én 8.40 kiló gyapotot szedtem. Úgy látszik, lemaradok a versenyben. Ebéd után ismét újult erővel fogtak a további munkához azzal a jelszóval: _ Majd a végén csattan az ostor. — Nagy örömmel szedték továbbra is a gyapotot és harcoltak azért, hogy ki lesz estére a napi munka győztese. Estefelé, amikor minden dolgozónak lemérték a szedett gyapotját, megtudtuk, hogy Vaszkó Erzsébet, a szekszárdi pártiskola hallgatója nyerte meg a versenyt, akinek teljesítménye 10.90 kiló gyapot volt. Ezenkívül vannak még jó eredmények, akik közel 10 kilós eredményt értek el. Gál Amália ugyancsal, a pártiskola hallgatója, aki 9.20 kilót szedett. Kuhn Andrást, a szekszárdi Borforgalmi Vállalat dolgozójának teljesítménye 8.60 kiló volt. A szekszárdi Népbolit dolgozói nagy igyekezettel és odaadással szedték a gyapotot. Bányai Györgyi, a Népbolt dolgozója mondta: “ Én először szedek gyapotot, de igen megkedveltem. Délelőtti eredményem igen gyenge volt, mert csak 3.10 kilót szedtem. A délutáni eredményem 3.20 kiló volt, ezzel a napi teljesítményem 6.30 kiló. Ha minden dolgozó követte volna Bányai Györgyi példáját, akkor megyénk nem az utolsók között kullogna a gyapot betakarításában, hanem az elsők között lenne. Elítélték a naki sikkasztó boltkeselőt A dolgozó jogosan elvárják, de aki visszaél a bizalmukkal, hűtle: kezeli a dolgozó nép vagyonát, az nyerje a méltó büntetését. Az ok megnyilvánulásokkal szemben, amilyen Nakon megtörtént, nem letünk elnézőek. A naki földműves*zetkezetnél Jakab János boltkezdöbb, mint 8.000 forinttal károsító meg a szövetkezet vagyonát. Jak János amellett, hogy saját célra használt fel különféle árukat a szerkezt vagyonából, hanyag mun végzett a szövetkezet boltjában. Az ilyen boltkezelők nem mélt atra, hogy a tagság bizalmából a fönti vesszövetkezetnél boltkezelői fiú c,... ‘Csenek be. Jakab Jánosra sújtott a dolgozó nép ökle. A do ?TM .járásbíróság 8 havi 1,őrlői j Ven „közügyektől való eltiltó lelte a hűtlen boltkezelőt NAPLÓ PÁRTHÍREK Középfokú kádertanfolyam hallgatóinak Párttörténet és Politikai gazdaságtan szakon az első konferencia november 10-én, szombaton délelőtt 9 órakor lesz megtartva a járási székhelyeken és Szekszárdon a Pártoktatók Házában. Megyei Pártbizottság Ágit. Prop. Oszt. I ® 1. A JEL PÉNTEK, NOVEMBER 9 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR, I1/1. sz. Áll. gyógyszertár, NÉVNAP: Tivadar. — IDŐJÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás pénteken estig: Változó felhőzet, többfelé esővel. Reggel különösen az ország északkeleti részében köddel. Mérsékelt délkeletidéli szél. A hőmérséklet északkeleten emelkedik, másutt alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: péntek reggel az északkeleti megyékben 4—7, másutt 7—10, délben a délnyugati megyékben 12— 15, egyebütt 10—13 fok között. A Meteorológiai Intézet jelentése a fűtés alapjául szolgáló napi középhőmérsékletről: November 9-én a várható napi középhőmérséket Budapesten 10 C fok. A Duna meghosszabbított vonalától nyugatra, a Börzsöny hegység vidékének kivételével 11 C fok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár megyékben 9, az ország többi részén 10 C fok. Tehát a központi fűtéses lakóházak fűtéséről szóló belügyminiszteri rendelet értelmében a lakóházakban a központi fűtőberendezéseket Budapesten és az ország egész területén a rendelet 4 §-ában megállapított I. fokozat szerint lehet fűteni. — A szekszárdi járási tanács mint elsőfokú rendőri büntető bíróság az Aszfaltozó- és Kövező Vállalat tolnai építésvezetőjét, Tollár Károly üzemvezető főmérnököt 300 és Urbanovits Miklósnál, mint a vállalat munkakönyv felelősét 80 forint pénzbírságra büntette, mert a vállalat 3 olyan dolgozót, aki a megyei tanács XII. osztályának közvetítésével vállalhatott volna munkát, — tehát önkényesen kilépők voltak előző munkahelyükről — azt közvetítés nélkül alkalmazták. Hilbert András, a csurgópusztai állami gazdaság sertéspásztora az álllmi, erdőből két méter kitermelt tűzifát lopott el. A dombóvári járásbíróság közérdeket veszélyeztető bűntett miatt 3 hónapi börtönre és 200 forint pénzbüntetésre ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását a bíróság felfüggesztette. . M.HI* Csúnya, durva mérkőzés Bátaszéki Lokomotiv—Paksi AG 4:1 2:1 Szekszárd, 1000 néző. Vezette: Majoros. — Szép őszi idő kedvezett az utolsó megyei bajnoki mérkőzésnek és a szurkolók, bátaszékiek, paksiak, szekszárdiak, vegyesen nagy számmal lepték el a pályát. A két csapat a következő összeállításban játszott: — Bátaszék: Frei — Horváth, Fábik, Kovács — Mikii, Németh — Szabó, Kiss, Schlitt, Frei, Kiss. — Paks: Budai Franc, Simon, Haag — Darók, Bombó — Bányai, Győry, Fetter, Darnai, Horváth. Az első 20 percben fölényt harcol ki a paksi csapat a lassúnak mutatkozó bátaszéki védelemmel szemben, azonban a messziről, pontatlanul lőtt lövések rendre célt tévesztenek. Bátaszék ritkábban, de veszélyesebben támad. A játék durva. A 21. percben Kiss elfut a szélen, beadását Schlitt Szabónak továbbítja, aki közvetlen közelről, nehéz szögből megszerzi Bátaszéknek a vezetést. 1:0. A játék még durvább lesz. Csúnyi belemenések tarkítják a játékot és ebben egyik csapat gém vethet a másik szemére semmit A 39. percben megszületik a vasutasok második gólja. Paksi támadás után előkerül a labda. Simon vagy 40 méterről ívelten hazaad. A kapus rosszul számítja ki a labda útját és az felette a hálóba hull. 2:0. öngól. Egy percre rá kezez a bátaszéki védelem és a megítélt büntetőt Győry a jobb sarokba küldi. 2:1. A II. félidőben Paks tovább folytatja kíméletlen játékmodorát. Bátaszéket viszont megnyugtatja a vezetés és nem viszonozza a belemenéseket. A szekszárdi közönség is Bátaszéknek drukkol. Már a 7. percben újabb gólt ér a vasutas csapat. A paksi kapu előtt tumultus alakul ki és Schlitt a kapunak háttal állva a kapu jobb sarkába emeli a labdát. Szép csatárteljesítmény veit. 3:1. A 28. percben tl-cből szerzi meg Bátaszék az utolsó gólt. A játékvezető a kapus durva játékát végre harmadszorra megtorolja és a büntetőt Frei helyezi a hálóba. 4:1. A mérkőzés vége felé a játékvezető 2 paksi és egy bátaszéki játékost kiállított. Bírálat: Inkább pankrációnak illette, mint labdarúgó mérkőzésnek a két csapat másodszori találkozása. Nem ellenfelek, hanem ellenségek voltak a pályán. Az első 20 perctől eltekintve Bátaszék játszott fölényben és különösen azután került fölénybe, hogy Paks belemenéseit nem viszonozta. A labdarúgócsapatoknak, de különösen i Paksnak meg kell értenie, hogy az ilyen,Zeltemtől áthatott játék nem csak, hogy nem szolgálja a megyei labdarúgósportjának a fejlődését, de megbotránkoztatója a szurkolóseregeinek is, akik a szép novemberi napon nagy számban vették köri ki a játékterret. Jók voltak: Schlitt,^i’rel és Szabó, valamint Darnai. A játékvezető nem járt el kellő eréllyel az életveszélyes játékot játszó játékosok ellen. Ezzel befejeződtek Tolna megye 1951. évi megyei labdarúgó bajnokságának küzdelmei. Bátaszék győzelmével megtartotta a 10. helyet. A megyei bajnokság alábbiakban közös végeredményét juk: az 1.Nagymá. 26231 2137:29 47 2.Simontor. 26193 4 79:32 41 3.D. Lököm. 26155 6 96:52 85 4.Dunaföldv. 26163 7 82:53 35 5.Bonyhád 26154 7 70:44 34 ff.Sz. Építők 26145 7 70:51 33 7.Tolna 261 313 74:65 26 8.Máza 2611 213 61:58 24 9.D. Postás 269 116 73:81 19 10.Bátaszék 269 116 68:85 19 11.Paks 267 316 50:81 17 12.Sz. Meteor 266 317 40:85 15 13.Decs 266 20 53:84 12 14.Fadd 261 529 28:1717 Sz. Dózsa—Mórágy 8:0 (4:0) Mórágyon, megyei osztályozó. Nagyiramban kezdődik a játék, s a 3. percben Géczi elfut, lövését a mórágyi kapus szögletre tolja. Szögletrúgást Molnár szépen íveli, de a védelem ment. Hosszú percekig Mórágy térfelén folyik a játék. A 10. percben Schlarb lövésébe a jobbhátvéd beleteszi a lábát és róla a kapuba pattan a labda. 1:0. Továbbra is a Dózsa támad, Mórágy csak szórványosan támad, de veszélyesen. A csatárok a jó helyzeteket elügyetlenkedik. Újabb Dózsa támadásnál Géczi eredményes 2:0. Kezdés után Marosi lövését a védő kézzel üti le, a 11-est Molnár értékesíti, 3:0. Kezdés után Géczi kiteszi Riblinget, aki elfut a jobbszélen, lövése a bal sarokba köt ki, 4:0. Szép csatárteljesítmény volt. Brandt 20 méteres lövése a kapufán csattan. A II. félidőben a Dózsa támad. Marosi keresztlabdájával elfut Ribling, hátraadott labdáját Géczi nagy lövéssel küldi a jobb sarokba, 5:0. Most már a Dózsa nem erőlteti magát, de így is egymás után éri el góljait. Rövid passzokkal közelíti meg Mórágy kapuját, s Marosi kipattanó lövését Ribling juttatja a hálóba, 6:0. Utána újabb támadás, s Marosi rúg gólt, 7:0. Iskolajátékot mutat a Dózsa. Géczi szépen szökteti Schlarbot, aki megszerzi a 8. gólt. Jók: Marosi, Ribling, Zborai, Schlitt, illetve a mórágyi középcsatár, a jobbhátvéd és jobbszélső. Bírálat: Jóiramú mérkőzés volt, s időnként igen jó játékot mutatH a két csapat, a II. félidőben a Dózsa felőrölte ellenfele erejét. NOVEMBER 11-ÉN KOSÁRLABDA BÉKE-KUPÁT RENDEZ AZ MTSB DOMBÓVÁRON A kosárlabdasport fejlesztése és a csapatok foglalkoztatása érdekében az MTSB november hó 11-én Dombóváron, a vasutas sportcsarnokban férfi és női csapatok részvételével Béke Kupát rendez, melynek győztese 1 — 1 serlegjuttatásban részesül. Nevezett díj 30 forint csapatonként. A sorsolást az MTSB a helyszínen ejti meg. Itt közöljük azt is, hogy az 1951. évi megyei kosárlabdabajnokság győzteseinek és helyezettjeinek éremdíjazását az MTSB kiküldötte a Béke Kupa mérkőzések előtt kis ünnepség keretében nyújtja át. — Gusztics Józsefné egy darab 50 kilós sertést vágott engedély nélkül, melynek húsát feketén kimérte. A dombóvári járásbíróság büntető tanácsa közérdeket veszélyeztető bűntett miatt 600 forint pénzbüntetésre ítélte. A dombóvári DISZ tagjai fáradságot nem ismerve végzik a község dolgozó parasztjai között a begyűjtés és az őszi munkák időelőtti elvégzésének érdekében a felvilágosító munkát. Igyekeznek a község dolgozó parasztjait felvilágosítani arról, hogy minden szembeadott gabonával a nép államát, a munkásosztály és a dolgozó parasztságunk életszínvonalának emelkedését is elősegítik. — Pőcz Györgyné noszlánypuszai lakos a földművesszövetkezet tejbegyüjtőjébe vizes tejet szállított be. Így akarta a tejbeszolgáltatási kötelezettségét teljesíteni. A járási tejekeeől azonban leleplezte és feljelentette. A dombóvári járásbíróság Pecz Györgynél közellátás érdekét veszélyeztető bűntett miatt 2 hónapi börtönre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte. MOZI SzHbril Ifjúság: IVaN SZUSZANTIN Akciós jcfig mnu érvényes Előadások rm«ri< ünnepnap: 4, 6 és 8 órakor, hétköznap: h és 8 órakor. 1051 NOVEMBER * DOMBÓVÁRI LOKOMOTÍV— SOMOGYSZOBI LOKOMOTÍV 8:0 (3:0) Dombóvár, vasutas bajnokság. Vezette: Vindics. A dombóvári csapat sok fiatalt szerepeltetett a mérkőzésen és szén játék után biztosan győzött Bertus (3), G. Kiss (2), Gelencsér (2) és Némeh góljaival. TOLNAI V. L BONYHÁDI VASAS H 2:0 (0:0) Bonyhád, Kupa-mérkőzés. Vezette: Móder. A bonyhádi csapat váratlanul kormoly ellenfélnek bizonyult és a mértő iés nagy részében sokat támadtt. A csatársora sok gólhelyzetet hozott össze, de a lövéseiket nem kísérte szerencse. A Vörös Lobogó csapata csak a 111. félidő 25. és 28. percében lőt gólokkal győzött. A mérkőzés meglepőése a hazai tartalékok nagyszerű játéka. Góllövők: Isgum és Adám Tippszelvény kapható Dohányárudákban és Postahivataloknál. Tippszelvény árusításra jelentkezni lehet (levélben is) a megyeszékhelyi Országos Takarékpénztár fióknál. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: PÁLINKÁS GYÖRGY Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Szerkesztőség telefonszáma: 22-10. Kiadóhivatal telefonszáma: 20-10. MN. B. egyszámlaszám OSö.'S l.as. Előfizetési díj: havi 1__forint. Pécsi Szikra nyomda Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. ti. Telefon: 20-27. A nyomdáért felel: MELLES REZSŐ