Tolnai Napló, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-14 / 11. szám
1 A mözsi tanács jól mozgósított a vetés befejezésére Möm község vetési tervét 100 százalékra teljesítette. Igen komoly szervező és felvilágosító munkát igényelt a tanács tagjaitól ennek a feladatnak végrehajtása. A vetés befejezése érdekében TO kisgyűlést és ugyanennyi gaz dag ryüés t tartottak, mert tudatába voltak annak, hogy ísak így tudják jövő évben is teljesíteni beadási kötelezettségüket. A tanács tagjai jól mozgósították a külső aktívákat, a mezőgazdasági állandóbizottság bevonta azokat az élenjáró dolgozó parasztokat aktívának, akik a begyűjtésben, az őszi szántásban és a vetésben is példakép élenjártak. Tóth Ferenc, Gyűrök Lajos, Légrádi József és Barna András, elsőnek végezték el a vetést és a mélyszántást, ezenkívül mindenből teljesítették, sőt túlteljesítették beadási kötelezettségüket. Ezekkel az élenjáró dolgozó parádétokkal tárgyalta meg a tanács és a mezőgazdasági állandó bizottság,hogyan tudnák teljesíteni vetési tervüket és pótolni lemaradásukat. Az eredmény nem is maradt el, mert a dolgozó parasztok javaslatot hoztak arra, hogy a hátralévő 15 holdat, mely vetetlenül volt a községben, úgy vessék <•, hogy mindenki ajánljon fel annyi búzát, amennyit tehetségéhez mérten tud. Nem egy dolgozó paraszt volt, aki 20.10, vagy 5 kiló búzával járult hozzá ehhez a nemes kezdeményezéshez. Rövidesen összegyűlt a szükséges vetőmag és elvetették a még hátralévő vetetlen területeket. A mez*a példa azt bizonyítja, hogy dolgozó parasztságunk körében igen komoly kezdeményezési széklem van és többségében megértik a vetési terv fontosságát. A községi tanács munkájában az elért eredmények mellett hiányosság az, hogy a község mélyszántási tervét és a trágyázást csak 80 százalékra teljesítették. A vetési terv teljesítése mellett lemaradt a trágyázás és a mélyszántás, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a következő évben növelj; tudjuk terméshozamunkat, amire Gerő Ernő elvtára november 20-én, a Központi Vezetőség ülésén felhívta figyelmünket. Ennek szellemében kell fokozni versenyüket Múzsán a mezőgazdasági állandó bizottság tagjainak és aktíváinak, hogy ezen a téren is lemaradásukat pótolva teljesíteni tudják a tervet. A begyűjtésnél túlteljesítették előirányzatukat gaboEllenőrizzék, hogy a versenypontokat hogyan hajtották végre a községek. Nyújtsanak támogatást és népszerűsítsék a versenyben azt a községet, mely eredményes munkát végzett és az első helyre került. 1a a járási tanács a községek versenyét állandóan nyilvántartja és segíti, sokkal eredményesebb munkát tud kifejteni Mözs község is, mert az ilyen élenjáró dolgozók, mint Tóth Ferenc és társai, versenyükkel már bebizonyították, hogy lehet teljesíteni mindenből beadási kötelezettségüket. Hanta András már m lOMi-ag évre is 12 kiló sovány baromfit adott be. A versensze nem segíti a dolgozó parasztok tervteljesitését és a versenyen kérésztű! győződnek meg, hogy kik azok akik akadályozni próbálják szabotálásukkal a tervteljesitést. • A községben megtalálhatók azok a kulákok, akik akadályozzák a község tervteljesítését és alá akarják fából, szénából, sertésből, szarvasmarhából, borból és tejből. Lemaradás van a tojás, baromfi, burgonya, kukorica, napraforgó és a hüvelyesekből. A lemaradás oka ezeknél, hogy a versenyszellem elühanyhult, nem értékelik Mözs és Fácánkert községek közötti versenyt. A járási tanács értékelte egyidőben, de november 21-e óta az sem küldte meg Mözs községnek a két község versenyéről az értékelést. A két község pedig egyáltalán nem cserélte ki tapasztalatait egymással, nem tudatosították, hogyan állnak a begyűjtéssel és milyen módszereket alkalmaztak eredményesen. ásni a dolgozó parasztság elért eredményeit. Ilyenek Dárdai János, Pákozdi Rornénia, Varga Józsefné és társai, akik már évek óta nem teljesítették beadásukat, megkárosították a dolgozó nép államát. Dárdai János 4 darab 126 kilós sertés, 2 darab szarvasmarha, 560 kiló búza, 600 kiló rozs, 637 kiló árpa, V54 kiló kukorica, 5 mázsa napraforgó, 31,7 kiló bab és S00 kiló burgonyával adósa államunknak. Pákozdi Kornéliné 1 darab 136 kilós sertés, 173 kiló napraforgó, 728 darab tojás, 419 liter tej. 9.332 forint adóval és kártérítéssel tartozik és károsította meg a dolgozó nép államát. A községi tanácsnak és a pártszervezetnek meg kell mutatni a dolgozó parasztságnak, hogy kik azok, akik miatt a községnek is szégyenkeznie kell, hogy nem tudott eleget tenni minden téren kötelezettségének.i A járási tanácsnak a jövőben sokkal többet kell foglalkozni a községek versenyének értékelésével. Megjelent Vas Zoltán A Szovjetunió új ötéves terve hatalmas lépés a kommunizmus építésének útján“ című előadása A Szikra kiadásában megjelent Vas Zoltán elvtársunk, a Magyar Dolgozók Párja Központi Előadói Irodája eőadássorozata keretében 1952 november 25-én megtartott .,A Szovjetunió új ötéves terve hatalmas lépés a kommunizmus építésének útján'' című előadása. A megye üzemi művészeti csoportjainak szekszárdi bemutatóján Csupán néhány kirakat mélyében elrejtett felirat hirdette, hogy szombaton nagy és pompás kultúrműsor szórakoztatja majd Szekszárd dolgozóit. Megyénk üzemeinek öntevékeny művészei lépnek fel a Művészeti Csoportok II. Országos Versenyének kötelező bemutatóján. Mégis öröm töltötte el szívünket, mert az elmúlt hetek során tóvárosi művészekhez szokott szekszárdi közönség telt házzal nézte végig a 6 üzem közel 1.5 különféle csoportjának szereplését. Felejthetetlen és tanulságokban gazdag műsort nyújtott a verseny. Elöljáróban is meg kell jegyezni: hatalmas és erőteljes fejlődésről tanúskodnak üzemi csoportjaink, lassan egyre veszedelmesebb ellenfelei lesznek — ha nem is közvetlenül a versenyben, de a nézőközönség szívében — a már sok sikert aratott falusi csoportoknak. A hiba csupán az, hogy egyetlen rigmusbrigád sem lépett fel a maga vidám, serkentő vagy dicsérő csasztaskájával, ami pedig különösen üzemi csoportjainknál igen jelentős, hiszen egy bíráló, serkentő, leleplező, vagy további jó munkára ösztönző kis dalocskával határtalan mértékben segíthetik elő a termelést Egy ízlésesen összeválogatott virágcsokor volt ez a verseny. A hatásos népi táncoktól a kissé túlsúlyban lévő színdarabokon át az énekkarokig minden szakág — persze a rigmusbrigád kivételével — képviselői bemutatták tudásuk legjavát. A már sok sikert aratott szekszárdi kórházi énekkar kapta az első tapsokat. Népdalait, klasszikus műveit és mozgalmi dalait nagy művészettel, pontos összeszokottsággal énekelte. Széles skálájú kulturált énekkar, amely igazi művészi produkciót lépes nyújtani a hallgatóságnak. Csupán azt kifogásolhatjuk náluk, hogy kottából énekeltek. Különösen tetszett a közönségnek a Tolnai Selyemgyár színjászógárdájának ..Legdrágább kincsünk” című előadása. Darabjuk arról szólt, hogy egy amerikai fogolytáborban szenved köze. 100 ukrán lány, akiknek vezetőjét egy brazil fizetember rá akarja venni arra, hogy az ő szabadulása árán adja el társnőit rabszolgának ültetvényeire. Terve megbukik a kis szovjet lány becsületes, igaz érzésén, hazaszeretetén. Mély átérzés, pontos kidolgozás, ügyes szerepfelfogás jellemzi játékukat. Hatásos, de nem hatásvadász Remekbe szabott, de nem túlzott. Nem kérésüké sikerült a Dombóvári Fémtömegcikk üzem dolgozóinak népi játéka: a , Paprikacsipődés’■ A paprikafűzők munkájuk befejezése után a kultúrotthonba sietnek próbálni a kultúrversenyre Egy öreg parasztasszony is eljön, aki ott elmondja a fiataloknak életét. Elmondja a múltbeli nyomort és örömtől csillogó szemmel néz végig a vidáman táncoló fiatalokon: a diákokon, az ipari tanulókon, a paraszt jegényeken, akik apró csípődésekkel szórakoztatják egymást Nem véletlen hogy többször is fel kellett húzni a függönyt a közönség tapsviharral kifejezett köszönete miatt. De itt dicsérettel egybekötve meg kell mindjárt azt is jegyeznünk, hogy az üzem dolgozóinak több, mint fele szerepelt a versenyben. ügyes volt a Paksi Konzervgyár baranyai népi tánca is. Általában ők és a Dunaföldvári Kendiergyár dolgozói adták a legtöbb számot. Persze itt-ott apró hibák csúsztak be, de ezt elkerülhetik azzal, ha a további versenyekre csak egy jól kidolgozott számmal jönnek, vagy pedig a szereplőket nem vonják be több darabba. Befejezésül csak annyit: ma már nem „divatos” a kisvárosok előadás kezdéseinek szokásos tízperces késése Dolgozóink megszokták a szinte percre beosztott munkát, így elvárják a percnyi pontos kezdést is.' NAPLÓ Párt híre /« PROPAGANDISTÁK. OKTATÁSBA BEVONT ELVTÁRSAK ! II.VKI Mikl Felhívjuk Szekszárd város területén lévő oktatásba bevont elvtársak figyelmét, hogy január hó libán, pénteken c*h ti órakor a Pártoktatás Házában „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban” címmel konzultációt tartunk. PÁRTOKTATÁS HÁZA. KADER KÉPZŐ TANKOL VÁM PROPAGAMIISTÁI ÉS HALLGATÓI I HIYELMÉBE ! Szekszárdon a Pártoktatás Házában január 14-én, szerdán délelőtt fél 11 órakor előadást tartunk a Politikai gazdaságtan alapfogalmairól a megye valamennyi járásaiból a Párttörténet II. évfolyam propagandistái és hallgatói részére. Szekszárd város területéről pedig a II. évfolyam Párttörténet propagandistái és hallgatói és a Politikai Gazdaságtan II. évfolyam és I. évfolyam propagandistái és hallgatói részére. Felhívjuk a Ügyeimet a II. évfolyam Párttörténet propagandistái és hallgatóinak az előadás feltétlen meghallgatására, amely azokat az alapfogalmakat tisztázza az elvtársak számára, amelyek nélkül a következő tananyagot nehezen tudnák megérteni. * Felhívjuk a Párttörténet II. éves hallgatóinak figyelmét, hogy az SZKP XIX. kongresszusa IV. részéből a konferenciát 17-én, reggel 8 órakor tartjuk a Pártoktatás Házában. (Nem az MSZT-né!) Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. BŐIM IMRÉNÉ: konferenciavezető. A Faluszínház Tolna megyében Ismét megyénkbe érkezett az Állami Faluszínház egyik csoportja. Már sok sikert aratott Tartuffe című szatirikus vígjátékot adják elő megyénk több községében Január 14-én Sióagárdon. 15-én Szekszárdon,9 én Kövesden 20-án Györkönyben. 21-én Nagydorogon 22-én Bölcskén 23-án Madocsán 2 -an Zombán, 25- én Paiksonán Gerjenben és 27-én Dunaföldváron, 10R3 MNTAR «4 Szívós küzdelmek a szekszárdi üzemi kosárlabdabajnokság megnyitásán Szombaton délután élénk érdeklődés mellett indultak meg Szekszárdon az ált. gimnázium tornacsarnokában az üzemi kosárkitedabajnoksá küzdelmei. A tornán a Dózsa, a közgazdasági technikum, az Építők I. és II., a Petőfi és az MTSK vesz részt, azonban ezúttal elmaradt az Építők II.— MISE mérkőzés, mivel az Építők 11. csapata nem volt teljes. A két sportkör elmaradt mérkőzését majd hétközben játssza le. Az első fordulóban már parázs küzdelmekre került sor. A Dózsa, és az Építők összecsapásán meghosszabbításra került sor és a meghosszabbításban az Építők mellé állt a szerencse. Egyetlen ponttal győztek. A másik mérkőzésen a Közgazdasági Technikum szintén csak szoros küzdelem után döntötte el a maga javára a küzdelmet. Már az első fordulónak komoly tanulságai voltak. Az a fső tanulság az, hogy a közgazdasági technikum csapatának, az üzemi bajnokságokon való részvétele nem jelent felkészülést a kosárlabda középiskolás bajnokságokra. Az üzemi bajnokságokon ugyanis nem lehet várni azt, hogy szabályos mérkőzésre kerüljön sor. Így viszont ilyen játékfelfogás elsajátítása mellett kelemetlen meglepetések érhetik a diákcsapatot majd a középiskolás bajnokságok során. A játékvezetők működésével sem értettünk egyet. Éspedig azért nem, mert az ellépések lefújásában sokkal nagyobb igyekezetet árulták el, mint a személyi hibák megítélésében. Így azután nemcsak, hogy nem sok köze volt a kosárlabdához a lejátszott mérkőzéseknek, de olyan sérülésekre is sor került (lásd pl. Hóman), amelyek semmi esetre sem kívánatosak. A mérkőzések hevében természetesen a játékosok elfeledték az üzemi bajnokságnak az elsőrendű célját és talán a kelleténél nagyobb esőbedobással játszottak és küzdöttek, miközben egy sereg meg nem torolt súlyos szabálytalanságra került sor. Természetesen nem várjuk azt, hogy a jórészt labdarúgó játékosok máról- holnapra el Fa jértítsák a kosárlabdasport eléggé nehéz művészetét, de arra igenis figyelmet kell szentelni, hogy a tevékeny pihenő céljait szolgáló mérkőzéseken a másik csapat játékosainak testi épségét sokkal inkább szem előtt tartsuk. Végül pedig ismét felvetjük a kérdést: Vajjon csak e neknek a játékosoknak van szükségük mozgásra, tornatermi felkészülésre a bajnoki idény«? A Dózsa és a Petőfi a mindöt szebb S játékosig igénylő kosárlabda játék lént nem tudott két csapat nevezéséről gontoskodni és az Építők ha már nevezett, neki volt abban a helyzetben, hogy két csapatod valóban meg is jelenjek? Akik az üzemni kosárlabdabajnokságon részt vesznek és egymás testi épségét szem előtt tartják, azok minden bizonnyal sokkal felkészültebben inti útnak majd az 1953. évi bajnokság küzdőire. Az egyes mérkőzésekről az alábbiakban számolunk be: ■[ , Építők—Dózsa 32,'ú t (8:9). Vezette: Tollár és Kovács. Hatalmas harcot vívott egymással mindkét együttes. Az első félidő végén a Dózsa vezetett eg v ponttal, a II. It hdó végén a játékidő végeztével azonban 19:19-re alakult az eredmény. A kiírók szerint meghosszabbítás következett. A meghosszabbításban aztán az Épített Fehér által a félpályáról dobott kosárral szerezték meg a győzelmet. A Dózsa ősmintából Csutorás, az Építőkéből Müller n«tt ki. Kosárdobók: Fehér 2, Nagy 1, Kiss 3, Müller 10, Korvay 6, illetve Berkes ■—, Horváth 5, Dmitoros 13, Nagynémedi 4* Dall.os , Hetesi 2. Közgazdasági technikum— Petőfi 10:28 (19.17). Vezette: Tollár és Csapó. Ezen a mérkőzésen is szoros küzdeilem folyt. A Petőfi kapott jobban lázba, de aztán Pálinkás révén májKssak kiegyenlített a kisgazdasági technikum, hanem* a félidőig 2 pontos vezetésre is szert tett. A 11. félidőben folytatódott a nagy hasó és végülis a, első félidőben megszerzett 2 pontos elMnnyel győzött a közgazdasági technikum, amelynek lényegesen nagyobb technikája a pankrációs mérkőzés során nem tudott érvényesülni. Különösen Pálinkás és Gyűszfi, illetve Babits és Hóman játéka emelkedett ki. Kosárdobók: Pálinkás Ih, Gyűszű 3, Dömötör —, Klézli 4, Frei— 1, Hoffer —, Dajka —, Rács —, Robi 5 illetve Baka I, Babits 21, Hóman 6, Németh Asztalos —, Eszterbauer —, Várad! —, Várnai Az elmaradt Építők TI.—MTSE mérkőzésre hétközben kerül majd sor. A bajnokság TI. fordulóját a következő szombaton játsszák majd a csapatok. Év eleji eredmények az iskolai MHK-ban A múlt évi MHK értékelése segít bennünket abban, hogy az újév próbázásainak előkészítése már zökkenőmentes legyen. Az iskolai MHK eredményeinek értékelése naptári év szerint történik ugyan, a munka pedig az iskolaévhez kapcsolódik. Okozhat-e ez zavart a pedagógus tervezésében és hiányokat az iskolai MHK eredményeiben? Nem bizonyítja ezt az is, hogy egyes iskolák helyesen oldották meg feladataikat. Az 1953. évben befejezendő próbákra a tanév elején, már szeptemberben jelentették a tanulókat. Az ősz folyamán rendszeres edzést biztosítottak, olyan testnevelési ágakból, melyekből az edzés lehetetlen, illetve csak hiányos lehet a tél folyamán. Volt olyan iskola, ahol már részpróbát is tettek. Pl. A eikói, mucsfai, váraljai, felső- leperdi, nagyszékelyi általános iskolákban. Az ősz beállta aonlim nem jelentheti a ,,téli álom“ kezdetét. A szervezet megköveteli a folyamatosságot, a rendszeres edzés biztosítását, így válik veszélytelenné a futás téli edzése. Számtalan sebejőség van arra, hogy tornaterem nélkül biztosíthassuk a téli foglalkozás lehetőségét. Pl. szabadgyakorlat, dobások, húzódzkodás, természetjárás, stb. Ezekből a tél folyamán is próbáztathatunk. Csakis így válik lehetségesé az, hogy a tanév vég«*» ne legyen olyan munkatorlódás, mint v«tt az 1931/52. tanév végén. Ha a tavalyi eredményeket nézzük, igen biztató az, hogy olyan iskolát, melyek tavaly rendszertelen munkát vesztek, gyöke résén javítottak a szervezésen, így pl. az alsócsámpai, felsőleperdi általáros iskolák. Járási értékelésünk a következő, tekintetbe véve a jelentkezettek és a részpróbázottak számát: 1. gyönki, 2. domtólóvári, 3. bonyhádi, 4. paksi járás. Legnagyobb a lemaradás a szekszárdi és tamási járásban. Ez az értékelés természetesen csak olyan iskolák eredményeiből adódik, melyek január 3-ra pontosan beküldték jelentéseiket az illetékes szervekhez. Helyesen cselekedtek azok az iskolák, melyek jelentéseiket nyomtatvány hiányában is elküldték, megjelölve, hogy mennyi a jelentkezők ás részpróbázók száma. Tekintettel arra, hogy februári jelentésükhöz már megkapják az iskolák az új nyomtatványokat, reméljük, hogy adatszolgáltatásunk a következő kitért már reálisabb lesz. És a legkisebb eredmény is tudomásul szolgál a felcxttes szerveknek és biztosíthatjuk annak nyílnossngát. Az Papitok női csapata győzött, a férfiak vereséget szenvedtek Baján A Szekszárdi Építők férfi és női csapata (utólag benevezett a Bajai Téli Kupára az Építők és a Bástya férfi csapata is) vasárnap ismét Baján vendégszerepelt. A lányoknak a Meteort legyőző Dunántúli Áramszolgáltató állalat, a fiuknak a Honvéd volt az ellenfele. A női csapat első félideji játéka alapján biztos győzelmet aratott, a férfi együttesen azonban erősen kiütközött egyes játékosok edzéshiánya és sima vereséget szenvedtek a Honvéd együttesétől. \ mérkőzések lefolyásáról az alábbiakban számolunk be.1 .Bajai Honvéd Szekszárdi Építők 74:16 (34:28). Férfi Baja. Az 1. félidőben még csak tartotta magát valahogy a szekszárdi csapat, de a H. félidőben mindjobban kiütközött az Építők egyes játékosainak edzésA METEOR Női CSAPATA EGYIK MÉRKŐZÉSÉT MEGNYERTE, MÁSIKAT elvesztette a bajai téli kupában A Bástya férfi csapata is vereséget szenvedett Vasárnap délelőtt az áll. gimnázium tornateremében élénk érdeklődés mellett került sor a Bajai Téli Kupa mérkőzések keretében a Bajai Építők női csapatainak,valamint a Baji Vörös Meteor férfi csapatának a vendégjátékává. A három mérkőzésből csak egyet nyert meg a Meteor női csapata a Bajai Építők ft. ellen. A másik két összecsapáson bajai győzelem született. Eizek az eredmények is felhívják illetékes vezetők figyelmét arra, hogy a szekszárdi kosárlabdasport az elmúlt hónapok folyamán erősen visszaesett. Ezen pedig valamiképpen változtatnunk kell Az egyes mérkőzések lefolyásáról az alábbiakban számolunk be: Bajai Vörös Meteor—Szekszárdi Bástya 5S:4ü (29:23). Szekszárd, 100 néző. Vezette: Szűcs. A Bástya tartalékos együttessel állt fel és végeredményben elég szoros küzdelem után szenvedett vereséget a bajai fiúktól. Legjobb dobók: Weininger 19, Lapkovich 12 és Tárnok 10, illetve üailacher 10 és Csapó 10. hiánya és végeredményben szinte komoly küzdelem nélkül engedték át a győzelmet a bajai Honvéd együttesének. Legjobb dobók a szekszárdi együttes részéről a kjövei közök voltak: Lukács 17, Romvári 1ó, Bilitzky>, Gyulay b, Várnai 4, Váraik 1, Szittya 2. Szekszárdi Építők—Bajai Déldunánjlzíii Áramszolgáltató 56:43 (50:17). Női. Az félidőben jól játszik a szekszárdi csapat és 13 pontos vezetésre tesz szert. A 11. félidőben a kora reggeli utazástól fáradt szekszárdiak ellen erősít a hazai csapat és kiegyenlítetté tudja tenni a küzdelmet, azonban az I. félidőben megszerzett előnyből csak 2 pontot tud lemorzsolni. A szekszárdi együttes legjobb dobói: Idei 12, Váradiné 10, Kovács 9 volt. Bajai Építők—Szekszárdi Vörös Meteor 4?:43 (19:25). Szekszárd. Női, 150 néző. Vezette: Csapó és Szűcs. Az I. félidőben a hazai együttes kap jobban lábra és a félidő végéig 6 pontos előnyt szerez. A H. félidőben fokozatosan jönnek fel a bajalányok és az utolsó^ pillanatokban *?^rc>esés pontokkal a győzelmet is elhódítják^ * Meteor lányoktól. Az edzéshiány erősen Vlütközött a hazai együttesen és ennek kell tulajdonítanunk a sikertelenséget és £ art, hogy a második mérkőzésen is csak a II. félidőre csirik visszt. Legjobb dobók: Kalovitsné 18, Nyílasné 7, illetve Barbacsiné S*% Romvári 16. Szekszárdi Vörös Meteor—Bajai Építők TL 4S.2L (28:10). Szekszárd, 150 néző. Női:1* tettet Csapó és Szűcs. Az előző mérkőzéstől fáradtan is végig irányította a játék»*', a hazai együttes a lényegesen gyengébb fizikumú és technikai felkészült>»é f új vendégegyüttes ellen. Legjobb dobók: Bari»« csillé 14, Szél 18, illetve Sári 5. 11 1 i «•: k SZERDA. JANUÁR 14 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR 11/1. sz. Al. gyógyszertár NÉVNAP: íotjog. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS! — Várható időjárás szerda estig: változó felhőzet, többfelé még kisebb havazás. Mérsékelt, helyenként élénk északi-északkeleti szél. Az éjszakai lehűlés kissé erősödik, a nappali hőmérsékl l alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: szerdán reggel nyugaton mínusz ú—mínusz 9, keleten mínusz 4—mínusz 7, délben mínusz 2—plusz 1— fok között. A várható napi középhőmérséklet január 14-én, szerdán négy fok alatt, lesz. Mozi Szalául Ifjúság. Január 14-én: KAKI-CSONYÉJ. Akciós jegy érvényes! Ke/16 sorc: vasár- és ünnepnap 4, 6 és b <órakor, hétköznap: 6 és 8 órakor. EGY grriTitura kovácaszerszám eladó. Cl», özv. Major Györgyné, Decs. nélkülözhetetlen az agitációs munkában TOLNAI NAPLÓ Felelős «szerkesztő SOMOGYI LÁSZLÓ Felelős kiadó KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszáma: 20-10 20-11 Szekszárd, Széchenyi utca 18 MNB egy számlaszám 00 878 0ft»—*58 Előfizetési díj: havi II.— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Péc Murikáccy Sihály utca 10 «*• Telefon A nyomdáért felel: «0-27 MELLES REZSŐ