Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-10 / 108. szám
4 NAPLÓ A dunakömlődi Szabadság tsz-ben a választások előtt • • Tavaszi éltető eső áztatja Dunakömlöd határát. A Szabadság termelőszövetkezet tagjai abbahagyják a munkát: az ősz kalászosok adatozását. Kisebb-nagyobb csoportokban indulnak a község felé. Élénk beszélgetés folyik az úton, öröm tölti el szívüket, mert a tavaszi eső oly kedvezőleg hat a vetésekre, hogy máris látják munkájuk gyümölcsét, a bő termést. Vigh Sándor, a növénytermesztési munkacsapat vezetője éppen most jegyzi meg: hasonló tapasz mostanában nem volt, hogy április végére derékig érő búzánk legyen. — Az ám, — bólint rá Timár István. — olyan rohamosan fejlődik az őszi búzánk, hogy még az acatolást sem tudjuk befejezni — mutat a völgy felé. Ez a legkisebb baj — legyint a növénytermelő munkacsapat egyik tagja. — a gyorsan fejlődő búza úgyis elnyomja a gazt. Így beszélgetés közben érkeznek meg a munkacsapat tagjai a tsz irodájába, ahol már többen együtt ülnek és beszélgetnek a tsz életéről, fejlődéséről és feladatairól. Cs. Timár György megjegyzi a beszélgetők felé: büszke is lehet vetésére a termelőszövetkezet, mert mindenütt kitűnik, túlszárnyalja az egyénileg dolgozó parasztok vetését. Büszkén mondja: Két embert hallottam beszélgetni, akit éppen a búzatáblák mellett haladtak el azt mondta az egyik: — ez a tábla biztosan az állami gazdaságé, vagy a termelőszövetkezeté. — Bizony az övék jó kétszeresére nőtt, a miénkhez viszonyítva — fűzte hozzá társa. Büszkék vagyunk, mikor ezt halljuk a kívülálló dolgozó parasztoktól, amikor pár évvel ezelőtt idegenkedve tekintettek a közös gazdálkodás felé. Akkor lehetünk jogosan büszkék, ha a továbbiakban is minden lehetőséget felhasználunk hogy eddigi eredményeinket fokozzuk.• Ezért fontos, hogy minden termelőszövetkezeti tag bekapcsolódjon ,a közös munkába és becsületesen dolgozzon. A közös munka csak akkor eredményes, ha minden egyes tag valóban szívügyének tekinti a tsz érdekeit. A tavalyi évben még gyenge volt nálunk is a munkafegyelem, nem volt jó a szervezés és a tervkészítés. Ez igen károsan hatott a termelésre. Ez évben már mindenki személyesen felelős az átvett földterületért, s azokat a tagokat, akik ,,dísztagokként“ szerepeltek, máshova jártak dolgozni eltávolítottuk, a tévelygőket pedig felvilágosítottuk, és máris lényeges változás van a termelőszövetkezet életében. Okultunk az avari hibákon gondoskodtunk idejében a takarmányról, így az idén már nem lesz takarmányhiányunk. Kora tavasztól késő őszig zöld és nedvdús takarmányt tudunk biztosítani állatállományunknak. Sípos István, a tsz elnökhelyettese sem állja meg szó nélkül a beszélgetést. — Nekünk, tsz-tagoknak könnyebb gazdálkodni, mint az egyénileg dogozó parasztoknak, államunk segítséget nyújtott számunkra, kölcsön kaptunk vetőmagot megvásárolhattuk a műtrágyát, beadási kedvezményben részesülünk nem beszélve arról a hatalmas segítségről, amit a gépesítéssel kaptunk. — Géppel sokkal könnyebb a talajelőkészítés, növényápolás és vetés. Ez tette lehetővé, hogy a május 17-re tett felajánlásunkat május 1 -re terjedtettük. Májusi l*e helyett pedig április 25-ig minden tavaszi növényféleséget elvetettünk. A tagokon múlik a továbbiakban, hogyan szavazunk naponta a Magyar Függetlenségi Népfrontra jó munkánkkal. Sokkal jobb érzés az, amikor megdicsérik jó munkáért csoportunkat, mint az amikor ostorozzák a hanyag munkáért. A beszélgetés során fény derült arra, hogy a dunakömlődi Szabadság termelőszövetkezet a vetés befejezése mellett elvégezte az őszi vetések ápolását is megkapálta a 10 hold cukorrépát, megkezdték a napraforgó darabolását. A tagság adott szavának valóra váltása után újabb vállalást tett: vállalták, hogy május 17-én tető alá helyezik az istállót, minden növényápolási munkát, határidő előtt 3 nappal előbb elvégeznek, hogy a továbbiakban is példát mutassanak a környékbeli dolgozó parasztoknak, és bebizonyítsák a nagyüzemgazdálkodás fölényét. Az eddigi eredmények elérésében nagy érdemük van a kommunistáknak és a DISZ-fiataloknak akik minden munkában példát mutatnak. — Nem egy olyan párttag van, mint Vigh Sándor, Locó József, Giricz Máté, Uhrin Imre, Szilágyi Lajos, akik példamutatóan veszik ki részüket a munkából. Jó munkájukkal már legtöbbje túlhaladta a 200 munkaegységet. A DISZ a fiatalok közül Nagy Etel, Szmola Imre, akik legjobb munkát végeznek és közel 200 munkaegységet teljesítettek eddig. A párttagokat és a DISZ-fiatalokat követi Egerszegi Sándor, Tímár Sándor, Hornok Imre, de sorolhatnánk tovább, akik megértették, hogy a további jó eredmények eléréséhez elengedhetetlenül szükséges a tagság odaadó munkája. De megértették a nők és a családtagok is, hogy nekik is a termeló munkában a helyük. Közös erővel kell, hogy harcoljanak a magasabb termésért, a népfront május 17-i győzelméért. Közel 600 ezer forint értékű kártérítést engedtek el eddig a beadásukat teljesítő dolgozó parasztoknak A választási békeverseny során az országban sokezer dolgozó paraszt teljesítette és teljesíti beadási kötelezettségét. A minisztertanács határozata előírja, hogy a beadási hátralékok miatt valamennyi kártérítést el kell engedni annak, aki május 1. előtt beadja az év első négy hónapjára előírt tejet, tojást és baromfit. Tolna megyében 581.338 forint kártérítést engedtek el eddig. Május 1. tiszteletére Bikács községben Ichack János tojás bedási kötelezettségét 100 százalékban teljesítette, de utána megfogadta, hogy május 17-re baromfibeadását is 100 százalékra teljesíti. Xagyvejke községben Ketterer András, Kóbor Béla dolgozó parasztok május 1- tiszteletére az első félévi tojás- és baromfibeadási kötelezettségüket 100 százalékig teljesítették. Sióagárd községben Hágák János, Loboda Mihályné, Lengyel Ferenc, Balogh József és Konos István dolgozó parasztok becsülettel tettek eleget a beadási kötelezettségüknek, s ezért a tanács a kivetett kártérítést teljes egészében elengedte. Községi tanácsaink fontos feladata az, hogy a dolgozó parasztok tudomására hozzák és ismertessék a kártérítés elengedésére a rendelet idevonatkozó részét, hogy ezzel is elősegítsék a begyűjtést, de elősegítsék azt is, hogy a becsületes, hazáját, a békét szerető dolgozók pártunk, kormányzatunk határozata alapján kivétel nélkül részesüljön a kedvezményben, mert azok a dolgozó parasztok, akik határidőre eleget tesznek beadási kötelezettségüknek, nemcsak a kártérítés lesz elengedve, hanem az egész ország dolgozói népének hálája és tisztelete is rájuk irányul. Május 15-ig kérhetik felvéteüiket a választói névjegyzékből kmaradónak Azok a szekszárdi személyek, akik állandó lakóhelyükön nem lettek felvéve a választói névjegyzékbe és szavazati joguk van, a városi tanács I. emelet 6. sz. irodájában a pótnévjegyzékbe való felvételüket május hó 15-ig kérhetik. Akik pedig fel vannak véve a választói névjegyzékbe, de a választás napján nem tartózkodnak az állandó lakóhelyükön a fenti cím alatt szintén, névjegyzékkivonatot kérhetnek és ezzel az ország bármely területén szavazhatnak. ii i ii 14 VASÁRNAP, MÁJUS 10 ÜGYELETE 8 GYÓGYSZERITAK. 11/1. sz. Ail. gyógyszertár. NÉVNAP: Arink — IDŐJÁRÁSJELENTÉS: — Vái luké Időjárás vasárnap estig: felhőátvonullisok, több helyen eső. Mérsékelt, időnként élénk északi-északnyugati szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területiére vasárnap reggel 0—plusz déliben 6—0 fok között. Az 1953 április 21-i továbbképzési nap megyénkben a választási előkészületek jegyében folyt le Nevelőink felkészülése kamuti/ fejlődést <mutatott tá elmúlt továbbképzési napot." a szakmai anyag megtárgyalása nem maradt csupán szakmai vonalon, mert helyesen kötötték össze az elméletei az élet mindennapi gyakorlatával. A megye egyik legeredményesebb konferenciája a r rimaföldvári alsótagozatú konferencia volt. Schmera Lajosné elvtársnő tartott bemutató tanítást. a Magyar rizsek című olvasmányból. A tanítást értékelés és vita követte. A vita végén Nagy Ilona, a dunaföldvári általános iskola nevelője kért szót és a következőket mondotta: „Ez a tanítás egy olyan elégtétel nekem, amit 50 éve várok. Édesapám is tanító volt egy tiszamelléki kis faluban. A falu egyik határrészét hatalmas nádas borította, a többi rész nagybirtok volt. Három olasz férfi jött el községünkbe tanulmányozni a nádas madárvilágát. Madáreleséget is hoztak bőven. Hónapok alatt úgy öisszebarátkoztak édesapámmal, hogy már eléggé megértették egymást. Mikor elmentek, otthagytak egy fél zsák hantolatlan rizst. Az olaszok hiányos előadásából s néhány könyvből olvasgatva a rizstermelésről, felbátorodtak és az öreg harangozóval elvetették a rizst. .A teljes szakismeret nélkül termelt, rizs is olyan termést hozott azonban, hogy apám, a fiatal falusi tanító, boldogan vitt fel egy gyönyörű koszorút a termésből a mil. leneumi ün nepségre. Audienciát kért a földművelésügyi minisztertől. De természetesen nem kapott. De állhatatos kérelmére egy államtitkár mégis szabadult vele, előrebocsátváa, hogy nagyon siet. Apám bemutatta büszkeségét és elmondotta, hogy milyen kedvező a terep a rizstermelésre, azon a mocsaras vidéken, hiszen a mocsárvíz leengedhelö a listai zsilipen, csak egy egészen kevés állami segítség kellene: mérnököl, és szakemberek a rizstermeléshez. Az államtitkár méltatlankodva fakadt ki: — Ugyan kérem, minden falusi tanító álmodozik! Még a búzánkat sem tudjuk eladni! Három év termelése ár itthon az országnak! — Apám kifejtette, hogy neki nem is ez a célja, hannem ezzel megfelelő munkaalkalmat lehetne teremteni és meg lehetne akadályozni az ezrekre menő amerikai kivándorlást. Nem marad már férfi a vidéken: Tiszabő, Tiszaszeg, Nagykörű minden értékes férfija kimegy az országból, mert nincs munkája. Az államtitkár azzal zárta le a beszélgetést, hogy nem egy falusi tanítóra vár ennek a problémánál a megoldása, s egy kis rizstermeléssel úgy sem oldható meg a munkanélküliség. — Én még serdülő lám, ha voltam ekkor, s azóta is ha eszembe jutott, mindig égő seb volt nekem lelkes, okos apám megszégyenítése. — De múltak az évtizedek, s belőlem is öreg tanítónéni lett, s egyszeresak olvastam egy hatalmas cikket a Szabad Népben. Elgondolhatják, mit éreztem akkor, amikor a cikk arról szól, hogy ugyanabban a tagban, ahol apám kísérletezett, hatalmas arányú és sikerű rizstermelés indult meg. A nép egy év alatt elsajátítottt és megszerette ezt a munkát és új korszak nyílt ott meg a földművelő nemzedékre. Apám már 30 éve meghalt, de elégtételt kapott. Az új élet megvalósította a „régi álmodozásokat". Én még csak boldogabb lehetek, hogy nemcsak termelik hazánkban a rizst, hanem iskolában is tanítunk a ,,Magyar rizsről." Nekem ez a tanítás nem ma és nem itt kezdődött, hanem 50 évvel ezelőtt a Tisza mentén. NÉMET ZOLTÁN neve tr^gikűta földvár. „A MAGYAR RIZS“ 1 #53 MÁJUS 1* Választási gyűlések május 10-én VÁLASZTÁSI NAGYGYŰLÉSEK: Uzora: Vass Istvánná elvtársnő, az MNDSZ főtitkára. Dunaszentgyörgy: Szabó Piroska elvtársnő, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára. Tengelic: Király László elvtárs, az MDP Tolnamegyei Pártbizottságának titkára és Hosnyánszky János, a tengelici Petőfi tsz Kossuth-díjas elnöke. VÁLASZTÁSI KISGYŰLÉSEK: Öcsény: Tuska Pál elvtárs, Sárpilis: Soltész Dezső és Andi József. Sárszentlőrinc: Pataki Ferenc és Sebestyén István. Tornanémedi: Koffmann János és Hermann Károlyné. Apai hant: Ambrusics József, Bogos Domokos, Nak: Kócs Árpád. Szegély: Orbán János és Péti János. Nagykónyi: Márton András. Sióagárd: Szügyi Elek. Bogyiszlói Szekás Antal. Madocsa: Varga István. Nagyszékely: Bacsa József és Mónus István. Kocsola: Sajgó Ferenc. Csibrák: Kuruc, István. Kety: Iváncsik Lajos, A dunaföldvári sportolók felajánlásokkal készülnek a választások tiszteletére A dunaföldvári sportélet mindjobban előrelendül, a vezetőség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fiatalsággal a sportot megszerettesse. Bár sok akadályt kell a vezetőségnek legyőznie, elsősorban a pálya kérdése a legnagyobb feladat, mert ez csak a labdarúgásra alkalmas — átmenetileg. A vezetőség már három évvel ezelőtt is hiába fáradozott ennek a kérdésnek a megoldásáért, de minden kísérletük dugábádéit és amint látszik, még sok víz is folyik a Dunán, míg onnan egyszer elmossa ezt a „gyufaskatulya“ pályát a malom mellé, ahová szeretnék létesíteni az új sporttelepet. A mostani vezetőség a pályahiány elenére is komolyan foglalkozik a sportolókkal és az országos választások tiszteletére szép felajánlást tettek A felajánlásokat júl 31-ig bezárólag teljesíteni fogják a földváriak: 1. Az 1053. évi fejlesztési terv teljesítése. 2. Vezetőség részéről az MHK próbázások letétele. "• Szakosztályi tagok MHK próbáinak letétele. 4. A DISZ szervezet aktíváinak bevonása a sportkörbe. 5. A Bölcskei Falusi SK. részére e honlapban Bölcskén a labdarugó, asztalitenisz, röplabda, kerékpár és ökölvívó minta edzést fognak bemutatni. A bonyhádi ált. gimnázium sportköre Tevelen Most, amikor az ország valamennyi községében a dolgozók készülnek a II. falusi szpártakádra, szükség van arra, hogy a sport terén is megfelelő agitációt fejtsünk ki. Részben ennek az érdekében, részben pedig az iskola jó munkájának ismertetése céljából indult el a közel 120 tagú csoport Tévéire, hogy ott a sport- és kultúrműsorral szórakoztassa a teves dolgozókat és ízelítőt adjon abból a szép életből, amit a ma diákjai élnek. A teveli úttörők és dolgozók úgy fogadták a diákokat, minda testvéreiket, fiaikat várták volna. Délután 3 óra tájban már szépszámú közönség gyűlt össze a teveli sportpályán, hogy megtekintse a bonyhádi JTSB rendezésében a bonyhádi általános Petőfi 5. gimnázium sportolóinak tornász és atlétikai bemutatóját. Néhány perccel 3 óra után vonult be a férfi és női csapat és a Himnusszsal megkezdődött a bemutató. A Himnusz után Boros Dezső testnevelési tanár az iskola életéről, a közeli választásokról és a magyar sportról emlékezett meg. A lányok MHK gyakorlatával kezdődött a műsor. A lányok szépen együtt dolgoztak és a térdi úttörőkben olyan hatást keltett a gyakorlat szép bemutatása, hogy innen is önnön is hangzott — holnap leteszem az MHK próbát. A 100 m-es síkfutásban nehéz terep ellenére is igen jó eredmények születtek. Zag a gimnázium egyik élsportolója 11.9.-*$ idővel ért elsőnek a célba. Második Weber, harmadik Somogyi lett. Alig, hogy beérkeztek a futók a célba, érkeztek meg a szerb tornászok is. Súlylökésnél ismét Zag került ki győztesen 11.9 m-es dobásával, második Schwarcz. A női gerelygyakorlatot minden lány szépen végezte el, különösen» Balogot kell kiemelnünk. A többieket is név szerint fel lehetne sorolni, olyan szépen végezte mindenki a gyakorlatot. Magasugrás: Pech, Keller, Zag szerepelt szépen, mindhárman 160 körül ugrottak. Ki kell emelnünk Pecht és Kellert, akiknek stílusa kiváltotta a közönség tetszését. A fiúk MHK, illetve lendület gmnasztikája szintén hasonló eredményt ért el, mint a lányok MITK gyakorlata. Diszkoszvetésben 35 m-el lett első Schwarcz, második Wéber. 800 m-es távon Pech 2.D.,s idővel elsőnek futott át a távon. Második Kővári, harmadik Somogyi lett, szintén jó idővel. A következő szám a fiúk és lányok talaj gyakorlata. Mint tudjuk talajon a lányok, illetve nők sokkal szebben, jobban tudnak dolgozni. Négy nevet kell kiemelnünk: Balogh, Gulli, Páncél, Wiesner. Nem igen lehet különbséget tenni köztük, olyan szépen dolgozott mindegyik. Gerelyvetésben Végh. (4? m), kalapács, vetésben Zag lett az első. A közel 500 főnyi közönségnek különösen az atlétikai számok tetszettek- de azért a többi számokat is élénk figyelemmel kísérték A közönség megelégedetten hagyta el a pályát, szép sportbemutatót látott, minden simán, gördülékenyen ment. Este az általános iskola udvarán a kulltúrbrigád a közel 120 tagú énekkar és a kb 50 tagú kamarakórus, s a színjátszócsoport mutatta be tudományát. A teveli dolgozók boldogan mentek haza, mert olyan élményben volt részük, amilyen eddig ritkán adódott számukra. SAKK Paksi járás úttörő bajnoka: Dunaföldvári általános iskola. Az elmúlt vasárnap a paksi 1. sz. ált. iskolában bonyolították le a paksi járás úttörői részére az ezévi sakkbajnokságot. A versenyre mintegy 20 úttörő pajtás jött össze, hogy eldöntsék: melyik iskola nyeri meg a járás bajnoka címet. Nagy küzdelem után a dunaföldvári iskola bizojkult a legjobbnak, mert 20 ponttal lettek az elsők, 2. Paks I. sz. ált. iskola 16 pont. 3 Paks TL sz. általános isk. 12 pont, 4. Németkér ált. isk. 12 pont. Mi az oka a Bonyhádi Varsas SK gyenge szereplésének? A Bonyhádi Vasas SK labdarugó csapata ebben az évben nem a legjobban szerepelt. Nem tud a csapat a hullámvölgyből kikerülni, bár a csapat szelleme elég jó. A dumiföldvári mérkőzésen a csapat egyáltalán nem játszott alsóbbrendű szerepet, mert a legvérmesebb földvári szurkolók is azt mondták a mérkőzés után, hogy az eredmény lehetett volna megfordított is, és semmit sem szólhattak volna. Ez valóban így is van. A csatárok cipőjében van a hiba, mert a góllövést rossz irányzékkel célozzák. Pedig a labdarúgásnál a gól a fontos, ez a játék fokmérője! Örvendetes jelenség a fiatal kapus, Lugosi szereplése, aki mérkőzésről-mérkőzésre állandóan javul és a csapat egyik biztos pontja. A védelemmel általában a vezetőség elégedett. Csak a csatárkor gólképtelenségére panaszkodnak. A kidolgozott gólhelyzeteknek csak részbeni értékelése esetén is legalább 4—5 ponttal többnek kellene lenni a csapatnak, amivel ezzel máris lényegesen jobb helyezést ért volna el. Sajnálatos, hogy a csapat legmegbízhatóbb labdarugója Horváth középfedezet, immár két hete fekvő beteg A tamásiak elleni mérkőzésen megsérült, amely sérülés eléggé makaccsá vált és javulás alig észlelhető. A D. Postások elleni mérkőzésen a csapat lényeges jobban játszott és a házaiak ellen — reméli a vezetőség — a csapat a szokott formáját fogja megjátszani. Közepes érdeklődés mellett zajlott le a Bonyhádi Vasas SK közgyűlése. A Bonyhádi Vasas SK április 1 °.re hirdetett vezetőségválasztó gyűlése a megjelentek csekély számára való tekintettel elmaradt és azt 2 íre hívta ismét össze a vezetőség, melyen megjelent Mihályi elvtárs, a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének területi elnöke, továbbá Cyimesi Ferenc a Zománcművek üzemi MDP titkára is, továbbá a tagság részéről mintegy 60 fő. Keér Mátyás a Zománcművek lB. elnöke nyitotta meg a gyűlést, mely után Kerner József sportköri elnök ismertette az elmúlt esztendő munkáját, mely véleménye szerint inkább visszaesést, mint fejlődést hozott a sportkör életében. Majd azokat a feladatokat és célokat ismertette a tagsággal, amelyeket a sportkörnek meg kell valósítani és kérte az újonnan megválasztandó vezetőséget, hogy minden erejével és igyekezetével azon legyen, hogy a sportkör jó munkája minél jobban járuljon hozzá az egyetemes magyar szocialista sport felépítéséhez. A beszámolót több értékes hozzászólás követte, ezek közül igen talpraesett volt Fülös György és ifj. Tláhn József felszólalása. A tagság részéről Weisz Márkus, Kmasi Béla és Fngel László is hozzászólt a felmerülő problémákhoz. Az elnök válasza után a jelölőbizottság ismertette a tagsággal az új vezetéséibe ajánlottak névsorát, melyet a tagság egyhangúlag elfogadott. Néhány régi vezetőségi tag mellett bekerült az elnökségbe Polccsák Ferenc, Barabás Jenő, Kovács Ágnes és ifj. Feik József. Bonyhádon minden sportszerető dolgozó bízik abban, hogy a sportkör új vezetősége komolyf eredményes munkát fog kifejteni és ez máris alapját fogja képezni a Bonyhádi Vasas Sportkör nagyarányú fejlődésének, amelyet az elmúlt években hiába is vártunk A bonyhádi ált. isk. MNK munkája A multkorban azt olvastuk a Tolnai Napló hasábjain, hogy a bonyhádi ált. iskolában nem folyik semmpjele MITK, illetve LMHK munka, annak ellenére, hogy már itt az ideje a próbálásoknak. Ez a helyzet már megváltozott, mert az ált. iskola felajánlotta, hogy május 1. tiszteletére teljesítik a tervüket. Ez meg is történt.Lukács igazgató és Paál László jó szervező munkáinak tudható be, hogy a/ ált isk. LMHK tervét 120 százalékra teljesítette. MOZI Szabad Ifjúság: Május *—13-ig: FELTÁMADOTT A TENGER. Színes, kétrészes magyar történelmi filmjáték. Akciós jegy érvényes. Május 8—3-ig az előadások kezdete: vásár- és ünnepnap 3, 6. 9 órakor. Hétköznap 6, 9 órakor Matiné műsort Május- én dett órakor: Néma barikád. Uj kezdések- Vasár* és ünnepnap fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. Hétköznap fél 7 és fél 9 órakor. TOLNA! NAPLÓ A elő? szerkesztő: SOMOGYI LÁSZLÓ Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ rkesztőség és kiadóhivatal telefonszáma*? 2010. 2011 Szekszárd, Széchenyi utca 18 N. BegVKzámlaszám: 00.878.06"»—*38 F!lefitzetési flíss havi 11.— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Maráty utca tft. sz. Telefon: 20-27 A nyomdáért felel: MEU ES REZbö.