Tolnai Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-16 / 192. szám

IIN­APLÓ Hogyan teljesítik MHK tervüket a szekszárdi sportkörök A szekszárdi sportköröknél, dacára, hogy már a III. negyedév felénél járunk teljes lanyh­aság és nemtörődömség mutatkozik az MHK-vonalon. Kivételt képez a Dózsa sport­köre, ahol körülbelül a 111. negyedévi elő­irányzatnak megfelelően állnak a próbázás­­sal A többi sportkörök egyáltalán semmi munkát nem­­ végeznek. A Kinizsi sportkör az önaranyzott 9? MHR-próbából még egyet sem prób­áztatott le. A Vörös Meteor sport­kör szeptember 6-án a ,,Vörös Meteor na­po­n" óhajtja az MHR-zókat lepróbáztatni, mintegy 200-at. A Lendület és a Szpartakusz egy árnyalattal már előbbre van, mert elő­­irányzat­uk egyharmad részét már próbáztat­­*ták A Posta*» szintén a Kinizsi sorstársa azzal a különbséggel, hogy neki csak 30 apsztolót kellene lepróbáztatni, de «ebből még egyet sem teljesített. A lemaradás oka tehát: a helytelen szer­vezés. Már az év elején a munka megindu­lása előtt nem fektettek elég súlyt az MHK felelősek a kellő agitációra a jelentkezések­kel kapcsolatban. A vezetőségi tagok bevo­násával, társadalmi aktívák megszervezésé­vel lehetséges oly­an aktívahálózat kiépíté­se, melynek működése a sportkör életén be­lül, főleg az MHK területén igen döntő. A vállalat, vagy intézmény vezetőinek helytelen magatartása az MHK-mozga­lom­m­al szemben Pártunk és kormányunk határozatokban foglalkozik a sport kérdéseivel. Minden vállalatvezetőnek és párttitkárnak egyfor­ma lelkesedéssel kell részt venni a sport­­munkában. Ahogy a termelőmunkában se­gítik a sportolókat, úgy a sportvonalon is segítséget kell nyújtani a nehézségek le­küzdésére. A SZOT 1952-ben hozott határo­zatában külön pontban foglalkozik az VB- titkárok feladatával a sportkörön belül. Az adott lehetőségek kihasználatlanul hagyása Az ellenőrzés során több helyen megálla­pították, hogy a faliújságokat nem használ­ják ki kellőképpen, illetve az MHK-ról édes­keveset írnak. Nem használják ki a nem­zetközi sikereket elérő magyar versenyzők példájára való hivatkozást. Nem használják ki a versenylehetőségeket a sportkörön be­lül, az egyes üzemegységek nem versenyez­nek egymással. Igen jó példa a budapesti Gheorghiu-Dej hajógyár, ahol az üzemegy­ségek versenyzése következtében az MHK szintje hétszeresére emelkedett. A tervezés, a munkaterv nélküli vezetés Nem lehet egy sportkör munkája, termé­szetesen MHK-munkája sem jó, ha azt ötlet­szerűen, előre meg nem határozott terv nél­kül csinálja. Sok sportköri vezető még nem vett magának annyi fáradságot, hogy 1 hónapra előre meghatározza a feladato­kat. Ilyen sportkörökben ötletszerűen spor­tolnak a sportolók és úgy járnak, mint a Vörös Meteor kosarasai, hogy formájuk ál­landóan ingadozik. Az elkövetkezendő feladatok A párt, a DISZ, a SZOT segítségadása a felvilágosító és szervező munkához. Az MHK, a sport népszerűsítése, a faliújságo­kon, előadásokon, sportköri gyűléseken. A hivatalos szervek és a sportkörök közti kapcsolat erősítése és a hivatalos szervek ellenőrzése. Az év elején megkezdett ala­pos szervezés folytatása. Végül m­unkatervek és ütemtervek készítése, illetve annak fel­bontása fél és negyedévekre, majd hóna­pokra. Jó MUNKÁT VÉGEZ AZ ŐCSÉNYI SPORTKÖR Augusztus 3-án a JTSB helyiségében sport­köri beszámolót tartottak, melyen többek között az őcsényi sportkör elnöke is be­számolt, melyet az alábbiakban kivonato­san közlünk. — Az 1952. évi labdarúgó szakosztály mellett megalakítottak több szakosztályt, így asztalitenisz, atlétika, röp­labda, kosárlabda, ökölvívó és teke szak­osztályokat. Ezek az eredmények is bizo­nyítják, hogy 1933. januárjában a vezetőség újraválasztása után felszámolták a múlt hi­báit és felmérték a helyi lehetőségeket. Az eredményeik elérésében igen nagy segít­séget kaptak a helyi pártszervezettől és ta­nácstól. A sportkör vezetősége és sportolói a fej­lesztési tervek teljesítése érdekében a já­rás sportköreit versenyre hívták és páros­­versenyre keltek a tengelici községi sport­körrel. A fenti szakosztályok működtetéséhez tár­sadalmi munkával megépítették a röplabda pályát, kosárlabda pályát, és egy 400 mé­teres körfutópályának földmunkálatait elvé­gezték és csak a salakozás van vissza. Ezen­kívül az öltözőt 3 helyiséggel szintén társa­dalmi munkával megépítették a sportpályán. A sportkör elnöke bírálta a TSB-t a tan­folyamok nyáron való megrendezéséért, mert így a nagy mezőgazdasági munkák miatt a tanfolyamon nem tudtak részt venni. Az MHK terv teljesítését és a fennálló hiányos­ságot ezen a vonalon a VIT versenyek meg­rendezésével kívánják megjavítani. Beszámolt arról a társadalmi munkáról is, melyet a versenykihívásuk is tartalmaz, hogy egy nap a nyári mezőgazdasági mun­kákban segítséget kívánnak nyújtani az ál­lami gazdaságban, így július 19-én az öcsé­n­­yi sportolók és a sportköri vezetők 55-en 5 hold és 390 négyszögöl búzát arattak le, de segítséget nyújtottak egyéb gazdasági munkákban is. A sportkör vezetősége a ve­zetőségi üléseket rendszeresen megtartja. Tervük a továbbiakban: sportpályájuk bőví­tése, az atlétikai pálya salakozása, ugró- és dobószámok pályáinak szakszerű megépítése. Gazdasági vonalon, a sportkör anyagi helyzetét ismertetve közölte, hogy jelenleg 2500 forinttal rendelkeznek, de nagy segít­séget kapnak a közeli állami gazdaságtól ezen a téren. Jelenleg 150 rendszeres tag­­díjfizető tagja van a sportkörnek. Az őcsényi sportkör a Szekszárdi Dózsa sportkört kérte fel patronálásra, mely már eddig is sportfelszereléssel és bemutató ed­zésekkel segítette az őcsényi sportolókat PAKSI KINIZSI— SZTÁLINVÁROSI MÉLYÉPÍTŐK SE 8:0 (5:6) Paks, barátságos mérkőzés, 1200 néző. A játékot már az első félidő elején a ha­zai csapat irányította, amit a harmadik percben elért gól is bizonyít Lendületes, szép­ játékot mutatott a hazai csapat. A vendégcsapat néha tudott csak egy-egy tá­madást intézni, legtöbbnyire az ő térfelü­kön folyt a küzdelem. A vendégcsapat ös­z­­játéka is szép volt, de nem tudták a hely­zeteket kihasználni, a hazai csapat sokkal jobban kihasználta a helyzeteket és a tá­madásokat legtöbbnyire egy-egy góllal fe­jezték be. A II. félidőben már komolyabban játszot­tak a sztál­invárosiak és egy kicsit alább­hagyott a Kinizsi irama. A vendégcsapatban főleg Valf és a kapus vitte a vezető szere­pet, míg a hazai csapatban mind a t1-en gyönyörű, sportszerű összjátékot mutattak. Góllövők: Bálint II. 2, Somodi 11., Bankó, Frenyák 2 és Mészáros. Gombos Péter levelező. 7 S2B 1953 AUGUSZTUS 18 MEDDIG MEHET EZ ÍGY? A labdarúgás nemcsak megyénkben, hanem az egész országban a legnépszerűbb sport­ág. Ennek a sportnak vannak a legvérme­­sebb hívei, akik nem törődnek esővel, szél­lel, viharral, megjelennek a sportpályán, sőt sok esetben csapatukat vidékre is elkísérik. Az utóbbi időben a labdarúgó mérkőzéseket mind gyakrabban fűszerezik a lejátszódó botrányok. A közönség megfeledkezik arról, hogy a játékvezetők szabadidejük feláldozá­sa árán töltik be hivatásukat, hogy a lab­darúgómérkőzések sportszerű keretek között folyhasson le. A nézők egy része megfeled­kezik arról, hogy a játékvezető és a já­tékosok nem azért vannak a pályán, hogy azokat lecsirkefogózzák és lehülyézzék, vagy ehhez hasonló jelzőkkel ,,tiszteljék"­ meg őket. Ha megyénk labda­rúgómérkőzé­seit figyelemmel kísérjük, megállapíthatjuk, hogy az utóbbi időben nem volt olyan va­sárnap, hogy valahol valamilyen formában botrány ne lett volna. A dombóvári pályáról levonult Bonyhád, a Szekszárdon meg nem jelenő Tamási Pe­tőfi és a Simontornyán lejátszódó Dózsa mérkőzéssel kapcsolatos események, majd legutóbb Szekszárdi Építők—Simontornyai "Vörös Lobogó mérkőzés félbeszakítása arra késztet bennünket, hogy foglalkozzunk egy kicsit azzal, hogy mi ennek az oka, hogy a közönség annyira viszi a dolgot, hogy nem riad vissza a sportolók bántalmazásá­tól sem. Én abban látom ennek a kidom­­borodását, hogyha a vidéken játszó csapat elveszti a mérkőzést, azt valamilyen formá­ban a közönségének úgy akarja beadni, hogy nem a csapat volt rossz, nem a csa­pat hibájából történt a vereség, hanem a rendező egyesület közönségének a terrorisz­­tikus fellépése akadályozza meg őket a két pont megszerzésében. Tagadhatatlan az, hogy mindenhol van­nak olyan szurkolók, akik csak az ellenfél hibáit bírálják és megfeledkeznek arról, hogy kedvelt csapatuk ugyanúgy követ el sportszerűtlenséget, mint ahogyan az ellen­fél csapata és most már meg kell érteni elsősorban a sportolóknak, hogy a sport nem azért van, hogy szembeállítsák egymás­sal a sportolót és a nézőt. A sport azért van, hogy testkultúránk fejlesztése mellett kineveljük az egészséges embert, aki a mun­kában és a haza megvédésében egyaránt bátran megállja a helyét. Az MTSB-nek szigorú rendszabályokat kell bevezetni, sokkal szigorúbbat, mint amit legut­óbban a Tolnai Naplóban leközöltek. A Megyei TSB szerezzen érvényt rendelke­zéseinek. Ha a Megyei TSB ezeket a hiá­nyosságokat kiküszöböli munkájából és a hivatásának magaslatán állva vezeti me­gyénk sportját, akkor feltétlenül megszűn­nek a labdarúgómérkőzéseken elő­forduló botrányok. Megyénk labdarúgásról megállapítható, hogy a fejlődés megállít és ennek oka az, hogy az egyesületek nem a sportot, nem a jelek szépségeit akarják bemutatni nézőik­nek, hanem mindenáron való győzelmet akarnak és ebben való magatartásuk kihat a nézőkre is és természetes következménye annak, ha a néző ezek után úgy gondol­kodik, hogy a pályán a megváltott belépő­jegy ellenében azt csinál, amit akar. Deli György Simontornyai VL. elnöke: A DUNAFÖLDVÁRI BÉKE KUPA HÍREI Honvédség Textiles 2:0. Cipész KTSZ Szpartakusz II. 2:6. Befejezés előtt a A 1 .. !. .. 1­1 . '11' . Béke-kupa bajnokság. A tabella állása azt mutatja, hogy a baj­nokság állása eldőlt, mégpedig vasárnap, mikor a Cipész KTSZ váratlan vereséggel sújtotta a Szpartakusz II. csapatát. Ez a mérkőzés volt az, melyet meg kellett volna nyernie a Szpártákusz II. csapatának és így még bele tudott volna szólni az I. és II.-ik helyezésbe. Viszont így vigyázni kell, hogy a harmadik helyet tudja biztosítani magá­nak. Még vissza van a Textiles—Kendergyár mérkőzése a Szpartakusz 11-nek, ezeket a mérkőzéseket komolyan kell fogni, mert a Textiles igen komolyan készül a találkozóra. Révész János levelező. AUGUSZTUS 30-ÁN INDUL A MINŐSÉGI járási labdarúgóbajnokság A Társadalmi Szövetség befejezte a keleti és a nyugati csoport őszi sorsolását, melyet az alábbaikban közlünk: Keleti csoport: I VIII. 30. Sióagárd—P. Kinizsi, Gerjen— Mórágy, Nagydorog—Kajdacs, Fadd— Kölesd, Bogyiszló—Rácegres, P. Traktor—Őcsény, II. 6. Rácegres—P. Traktor, Kölesd­— Bo­gyiszló, Kajdacs—Fadd, Mórágy—Nagydorog, P. Kinizsi—Gerjen, Bölcske—Sióagárd.­ IX. 13. Gerjen—Bölcske, Nagydorog—P. Kinizsi, Fadd—Mórágy, Kajdacs—Bogyiszló, P. Traktor—Kölesd, Őesény—Rácegres. IX. 20. Kölesd—Őcsény, Kajdacs—P Trak­tor, Mórágy—Bogyiszló, P. Kinizsi—Fadd, Bö­l­cske—Nagydorog, Sióagárd—Gerjen. IX. 27. Fadd—Bölcske, Bogyiszló—P. Ki­nizsi, P. Traktor—Mórágy, Őesény—Kajdacs, Rácegres—Kölesd, Nagydorog—Sióagárd. X. 4. Kajdacs—Rácegres, Mórágy—Őesény, P. Kinizsi—P. Traktor, Bölcske—Bogyiszló, Sióagárd—Fadd, Gerjen—Nagydorog. X. 11. P. Traktor—Bö­lcske, Őesény—P. Kinizsi, Rácegres—Mórágy, Kölesd—Kajdacs, B­o­gy­isz­l­ó—S­i­óa­gá­r­d, Fa­d­d—Ge­r­j­e­n. X. 18. Mórágy—Kölesd, P. Kinizsi—Rác­egres, Bölcske—Őesény, Sióagárd—P. Trak­tor, Gerjen—Bogyiszló, Nagydorog—Fadd. X. 25. Bölcske—Rácegres, Kölesd—P. Kini­zsi, Kajdacs—Mórágy, Nagydorog—Bogyiszló. P. Traktor—Gerjen. őesény—Sióagárd. XI. 1. P. Kinizsi—Kajdacs, Bölcske—Kö­lesd. Rácegres—Sióagárd. őesény—Gerjen, Nagydorog—P. Traktor, Fadd—Bogyiszló. XI. 8. Kajdacs—Bölcske, Mórágy—P. Kini­zsi, P. Traktor—Fadd. őesény—Nagydorog, Gerjen—Rác­egres, Kölesd—Sióagárd. XI. 15. Bölcske—Mórágy, Sióagárd—Kaj1­­dacs, Gerjen—Kölesd, Nagydorog—Rácegres, Fadd—Őesény, Bogyiszló— P. Traktor. XI. 22. P. Kinizsi:Bölcske, Őesény—Bo­gyiszló, Rácegres—Fadd, Kölesd—Nagydorog, Kajdacs—Gerjen, Mórágy—Sióagárd. (A pályaválasztók az előlállók.) Nyugati csoport* : VTIT. 30. Gyönk—Iregszemcse, Fornád— Tolnanémedi, D. Sznártákuisz—Szakály, Szakcs—D. Fatelítő, Hőgyész—Pincehely, Ozora—Regőly, Döbrököz—Julié­ j IX. 6. Pincehely—Ozora, D. Fatelítő—Hő­gyész, Szakály—Szakcs, Tolnanémedi—D. Szpártákusz. Tregszemese—Fornád, Gyönk— Döbrököz. Regőly—Tuhé. TX. 13. Fornád—Döbrököz, D. Szpártákusz —Tregszemese, Szakcs—Tolnanémedi, Herész —Szakály, Ozora—D. Fatelitő, Regőly—Pin­cehely, Gyönk—Juhé. IX. 20. D. Fatelitő—Regőly, Szakály— Ozora, Tolnanémedi—Hőgyész, Tregszemese— Szakcs, Döbrököz—D. Szpartakusz, Gyönk— Fornád, Juhé—Pincehely. TX. 27. Szakcs—Döbrököz, Hőgyész—Treg­szemese, Ozora—Tolnanémedi. Regőly—Sza­kály, Pincehely—D Fatelitő. D. Szparta­­kusz—Gyönk. Fornád—Juhé. X. 4. Pincehely—Szakály, Tolnanémedi— Regőly. Ozora—Tregszemese, Döbrököz—Hő­­gyész. Gyönk—Szakcs. Fornád—D. Szparta­­kusz. Tuhé—D. Fatelitő.­­ X. fi. Ozora—Döbrököz. Regőly—Tregszem­ese. Pincehely—Tolnanémedi. D. Fatelitő— Szakály. Hőgyész—Gyönk, Szakcs—Fornád. D. Szpártákusz—Juhé. X. 18. Tolnanémedi—D. Fatelitő, Regszem­cse—Pincehely, Döbrököz—Regőly, Gyönk— Ozora, Fornád—Hőgyész, D. Szpártákusz— Szakos, Juhé—Szakály. X. 25. Pincehely—Döbrököz, D. Fatelitő— Regszemcse, Szakály—Tolnanémedi, Hőgyész —D. Szpártákusz, Fornád—Ozora, Gyünk— Regőly, Juhé—Szakcs. XI. 1. Regszemcse—Szakály, Döbrököz— D. Fatelitő, Gyönk—Pincehely, Fornád—Re­gőly, D. Szpártákusz—Ozora, Szakcs—Hő­gyész, Tolnanémedi—Juhé. XI. 8. Szakály—Döbrököz, Tolnanémedi— Regszemcse, Szakcs—Ozora, Regőly—D. Szpártákusz, Pincehely—Fornád, D. Fate­litő—­Gyönk, Hőgyész—Juhé. XI. 15. Döbrököz—Tolnanémedi, Gyönk— Szakály, Fornád—D. Fatelitő, D. Szparta­­­­kusz—Pincehely, Szakcs—Regőly, Hőgyész— Ozora, Juhé—Regszemcse. XI. 22. Regszemcse—Döbrököz, Regőly— Hőgyész, Pincehely—Szakcs, D Fatelitő—­­ D. Szpartakusz, Szakály—Fornád, Gyönk— Tolnanémedi, Juhé—Ozora. (Pályaválasztók az előlállók.)­­ Azok a sportkörök, amelyek a tavaszi I fordulóban ellenfeleiknél nem jelentek meg, elvesztették pályaválasztó jogukat. A sorsolást is ennek figyelembevételével vé­gezte a Társadalmi Szövetség. 16-ÁN VASáRNAP A PAKSI KINIZSI SPORTKÖR A VIT TISZTELETÉRE SÍ­OR­TVERSENYEKET RENDEZ Vasárnap egész napot betöltő sportműsort állított össze a Paksi Kinizsi sportkör veze­tősége a VIT tiszteletére. Az első sport­műsor délelőtt 10 órakor kezdődik, amikor a paksi községi technikum és a paksi Ki­nizsi kosárlabdázói mérik össze erejüket. Délután fél 3 órakor atlétikai versenyek lesznek a sportpályán, majd fél 4 órakor a paksi járási tanács és a paksi Kinizsi spor­tolói játszanak röplabdamérkőzést. A sport­műsor befejező száma délután 5 órakor kez­dődik, amikor a kalocsai Honvéd és a Paksi Kinizsi labdarúgó csapatok játszanak barát­ságos mérkőzést. SPORTOLÓK TIPPELNEK A VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEKRE Ezen a héten öt sportolót kértünk fel a szokásos vasárnapi mérkőzések tippelődének megtételére. Névszerinti Lépő László, a Szekszárdi Petőfi sportolója, jendrovics Gyula, a Dunaföldvári Szpartakusz sporto­lója, Gabnai József, a Szekszárdi Lendület sportolója, Darn­a­i István, a Paksi Traktor sportolója, végül Somodi Endre, a Paksi Kinizsi sportolója tippelt. Mint a tippelésekből kitűnik három mér­kőzést, mégpedig a Simontornya—Decs, a Dézsa-Postás és a Nagymányok—Tolna mérkőzést mind az öten egyöntetűen egyes­re, tehát a helyi csapatnak tippelték. A Tamási—Dunaföldvár mérkőzésre már hár­man döntetlent és ketten dunaföldvári győ­zelmet tippeltek. Ezek szerint az öt spor­toló közül egyik sportoló sem tartja ké­pesnek Tamásit arra, hogy Dunaföldvártól a két pontot elvegye. A Máza—Bátaszék és a Dombóvári Lokomotiv mérkőzésre is meg­oszlanak a nézetek. Érdekes megfigyelni, hogy a Dombóvári Lokomotivot csak egye­dül Somodi tartja képesnek arra, hogy az Építőktől pontot szerezzen. Lépő ellenben egy döntetlent vár, míg a három másik sportoló Építő győzelmet tippel. A Béke kupa bajnokság állása: 1. Honvédség5 4 —1 29:128 2. Cipész KTSZ5 4 —1 14:78 3. DISZ5 2 —3 4:194 4 Szpartakusz II.3 1 _2 6:52 5 Textiles4 1 —3 9:92 6. Kendergyár4 1 —3 5:142 Domb. Lók.—Építők Dózsa—Postás Petőfi— Bonyhád Tamási—Du­n­af­ö­l­dvár Nagymán­y­ok—Tolna Máza—Bátaszék Simontornya—Decs *o Vo c3PJ eöo a v(U -Ja rO a Ü tv Q Bo cn X 2 2 2 1 1 í 1 1 1 1 2 X 1 2 X 2 2 X X 1 1 1 1 1 1 1 2 X 1 1 1 1 1 1 H 8 IS IS fi VASÁRNAP, AUGUSZTUS 16 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Ábrahám — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás vasárnap estig: változó felhőzet, legfeljebb néhány helyen záporeső, mérsékelt légáram­lás, a hőmérséklet alig változik. — Várható hőmérsékleti értékek az or­szág területére vasárnap reggel: 11—­­4, délben 26—29 fok között. MOZI: Szabad Ifjúság Augusztus 14-től 16-ig: SZERELMI BÁJITAL. Kezdések vasár és ünnepnap: 4, 6 és 8 órakor, hétköznap: fél 7 és fél 9 órakor BILIÁRDASZTAL dákók nélkül, golyókkal eladó: Paks, Iván János kárpitosnál. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: SOMOGYI LÁSZLÓ Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszám­a: 20­10. 20­11 Szekszárd, Széchenyi­-utca 18 M. N. B­egyszámlaszám: 00.878.065—38 Előfizetési díj: havi 11.— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Mihály­ utca 10. sz. Telefon: 20-27 A nyomdáért felel: MELLES REZSŐ RÁDIÓ-nl­OK ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOKj Kossuth­ Rádió: 5.00—8.30-ra: Reggeli zene. — 5.50: Hí­rek. Lapszemle. — 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. — ?.40: Naptár. — ?*45: (hétfő kivételével): Levelezőink jelentik. — 7.55: Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzárás. — 12.06: Hírek. — 14.00: Időjárás- és vízállás jelentés. — 13.15: Hírek szerbül. — 17.00 Hírek.­­— 18.40: Hírek németül —­­9.00 Hírek szerbül — 20.00: Tíz perc külpolitika — 22.00: Hírek. Sport. — 24.00 Hírek. Petőfi-rádió: á.OOj Hanglemezek. — 0.45: Jó reggelt, gyerekek! — ?.15: Hírek szlovénül. — 10.00: Híren. —­ 11.30: Műsorzárás. — 1S.25: Hírek szlovénül. — 19.45: Sport negyedóra. — 10.fiú: Műsorzárás. Augusztus 17., hétfő KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Vasárnapi sporteredmények — 11.30: Operai­ őszletek — 12.10: Hanglemezek. — 12.30: Bukaresti VIT dalai. — 12.50: A ma­gyar rádió diszpécserszolgálata. — 13.00: Jani ]rzs ' $s zenekara. — 13.30- Operett­dalok. — 15: Úttörő-híradó. — 14 35: Heti zenés kalendárium. — 15.30: Szeszler Tibor oboázik. — 15.48: Ligeti: Arany­ dalok. — 16.00: Dalolj velünk! — 16.20: Ifjúsági fej­törő. _ 16.45: Műsor az úttörők zenei szak­köreinek. — 17­10: A rádió népművelési híradója. — 17.30 Az ember tragédiája Részletek Madách Imre drámájából. — 18.00: Jó munkáért szép muzsikát! — 20.00­ Tíz perc külpolitika. — 20.10: tánczene. — 20 40: Négy urak.leves. — Szatírák. — 21­10: Ro­mán zenei hét. — 22.23: Színes esti muzsika. — 23.25: Hanglemezek. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Kér­ingek, polkák. — 7.35: Vidám dallamok. — 8.35: Dalok a XIX századból — 9 00: Kórusművek. — 9.20: Orosz nyelv­lecke. — 9 40: A gyermekrádió műsora —­­0 10: Falusi lakodalmas. — 10 30: óvodá­m­burs — 10.50: Kamarazene a berlini rádió műsorából. — 15.00: Télen a sziklák közt. Elbeszélés. — 16.40: Tánczene. — 17 40­­0 földkéreg kora. Előadás. — 17.55: Szim­fonikus táncok. — 18.40: Szív küldi szív­nek. — 19.00: Galsay Ervin énekel. Augusztus 18., kedd KOSSUTH­ RÁDIÓ 6.00: Levelezőink jelentik — 11.30: A bu­karesti VIT dalaiból. — 12.10: Sportindulók. — 12.30­: A magyar rádió népi zenekara. — 12.50: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 13.00: Szórakoztató muzsika. — 13.30: A román nép dalaiból. — 14.15: Részletek Ka­csóh Pongrác­ műveiből. — 15.30: Hangleme­zek. — 13.50: Operarészletek — 16.20: Ifjú­sági rádiójáték. — 17.10: Egy falu — egy nóta. — 17.40: Megújhodó szülőföldünk: Gö­csej. — 18.00: Mi történt a külpolitikában? — 18.05: A bukaresti VIT-en szerepelt fiatal művészek hangversenyéből. — 20.10: Erkel: Bánk bán. — 23.12: Ellopták szívemet. — 27.47: A rádió népi zenekara csárdásokat játszik. PETŐFI-RÁDIó 7.00: A magyar rádió népi zenekara.—7.45: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műso­rából. — 8.45: Hanglemezek. — 9 20: A gyermek rádió műsora. — 10.10: A magyar rádió népi zenekara. — 10.40: Romeo és Julia — Hl ‘szvit. — 11 00: Solt Ilonka zon­gorázik 11.25: Ipari tanulók rádió ver­sen virradóra.­­ 15 00: A magyar rádió kis­együttese — 15.40- A rádió nyelvlecke elő­adása 16.90: A magyar néphadsereg szim­fonikus zenekara. — 1? 00: a magyar rádió bányászműsora.­­ — 17 40: Részletek mult­századbeli népszínművekből. — 18­00: Kos­­suth-díjasok a mikrofon előtt — 18.15: Hangversen­ykeringő — 18­40 Szív küldi szívnek — 19.00: Zenei élet a Román Nép­­köztársaságban. — 19.30: Filmdalok. Augusztus 19., szerda KOSSUTH-RÁDIÓ (>.00: Levelezőink jelentik — 11.30: Két igazgató. Elbeszélés — 1150: Keringek. — 12­10: Magyar népdalok.­­ 12 30: Hangle­mezek. — 12.50: A magyar rádió diszpécser­szolgálata — 13.00: Mirandolina balettszvit. — 13.55: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. — 14.15: A gyermekrádió műsora. — 14 35: Hangverseny gyermekeknek. — 14.50: Dalok és csárdások. — 15.30: Ticharich Zdenka zongorázik. — 15.50: A bukaresti VIT dalai­ból. — 16.20: Gyermekrádió műsora. — 17.10: Koloratúrkeringők. — 17.25: Szív küldi szívnek — 17.40: A béketábor országaiban. — 17.35: Népi muzsika a román rádió mű­sorából. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.10: Egy falu — egy nóta. — 20.30: Mi, s­tálinvárosiak. Dráma. — 22.40: A magyar rádió szimfonikus zenekara. — 23.40: Színes muzsika. PETŐ­FI,RÁD­Ió 7.00: Táncok. — 7.35: Vidám zene. — 8.00: Népek dalai. — 9.20: Úttörő-híradó. — 9.40: A gyermekrádió műsora. — 10.10: Részletek a Borisz Godunov c. operából —­­0.30: Óvo­dások műsora. — 15.00: A magyar rádió kis­ együttese. — 15.30: Ahol még legkisebb érték az ember. Irodalmi műsor. — 15.50: Nép­szerű operák balettrészletei. — 16.30: Elő­adás az alkotmányról. — 16.45: Dénes Vera gordonkázik. — 17.10: Szerelmesek, elbeszé­lés. — 17.30: Hanglemezek. 17.55: Az építőipari dolgozók félórája. — 18.40: Ba­lettzene. — 19.10: Híres dalköltők dalai. — 19.30: Tánczene. Augusztus 20., csütörtök KOSSUTH­ RÁDIÓ 6.00—9.00-ig* Zenés reggeli műsor. — 9.00: Egy falu — egy nóta. — 9.30: Csárdások. — 10.10: A gyermekrádió műsora — 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: Ünnepi hang­verseny. — 13.20: Irodalmi műsor. — 14.15: Operettrészletek — 14.40: Irodalmi műsor. — 15.00: A bukaresti VIT dalaiból — 15.30: Vidám történetek nagy magyar muzsikusok­ról. — 16.00: Népi együttesek műsorából — 17.00: Hanglemezek. — 17.15: Kállai-kettős. — 19.00: Vasas Központi Népi együttes ének­karának bemutató hangversenye. — 20.00: H­angképek a nap eseményeiről. — 21.00: Utcabál. PETŐFI-RÁDIÓ 8.00: Magyar népzene. — 9.00: Hangver­seny a magyar tenger partján üdülő dol­gozóknak. —■ 10.30: Vidám hangverseny a bukaresti rádió műsorából — 11.35: Lír életünk dalai. — 12.20: Zenés irodalmi mű­sor. — 15.20: A magyar rádió népi zene­kara. — 13.50: Új magyar filmzene. — 15.00*: Zath­ureczky Ede hegedül. — 15.20: Szív küldi szívnek. — 15.45: Dankó Pista emlé­kére. — 16.00: A Rádió Gyermekújság mű­sora. — 16.40: Egyszerű ember. Elbeszélés. — 17.00: Csárdások. — 17.30: Kossuth­-díjas művészek énekelnek. — 18­40: Tánczene. Augusztus 21., péntek KOSSUTH-RÁDIÓ 6.00: Levelezőink jelentik. — 11.30: Hang­lemezek. — 12.10: Román zenei hét. — 12.50: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 13.00: A magyar rádió népi zenekara. — 13.30: A magyar rádió énekkara énekel. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.35: A magyar rá­dió kisegyüttese. — 15.30: Népzene. — 16.10: A tiszta udvar. Előadás. — 16.20: Úttörő­sporthíradó. — 16.40: Orosz nyelvlecke. — 17.10: A Rákóczi-szabadságharc árulói. — 17.25: Békét kíván a világ. — 18.00: Nem­zetközi kérdések. Előadás. — 18.10: Tánc­zene. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.10: Jó munkáért szép muzsikát. — 20.40: A bukaresti VIT dalaiból. — 21.15: Tánczene. — 22.25: Hangverseny operakedvelőknek. — 23.25: Szórakoztató muzsika. PETŐFI­ RÁDIó 7.00: A lengyel rádió műsorából. — 7.35: A Pénzügyőrzenekar játszik. — 8.15: Hang­lemezek. — 8.50: Toki Horváth Gyula és zenekara. —• 9.20: A gyermekrádió műsora. — 10.10: Dalok és hangszerszólók. — 10.30: Óvodások műsora. — 10.50: A gyermekrádió műsora. — 11.00: Részletek az Arany meg az asszony c. operából. — 11.25: Ipari tanu­lók versenyhíradója. — 15.00: Hanglemezek. — 15.30: Az erkölcsök őre. Szatíra. — 16.00: A román rádió műsorából. — 16.10: Szív kicsi szívnek. — 16.50: Képek a szovjet életből. — 17.05: Dicsőség a hazának. — kantáta. 17.30: Két prelű­d és tánc grúz népi dallamokra. — 18.40: Gazda Géza Kossuth­­díjas válaszol a hozzá intézett levelekre. — 17­50: Új életünk népdalai. — 18.40: Elin Pel­in két elbeszélése. — 19.10: Mai magyar muzsika. Augusztus 22., szombat KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Levelezőink jelentik. — 11.30: Vi­dám műsor a szovjet kolhozok életéből. — 12 10: Keringők, polkák.­­­ 12.30: Népszerű f­lmek muzsikája. — 12.50: A magyar rá­dió diszpécserszolálata. — 13 30: Hangleme­zek — 14 15: Állami vállatok hírei. — 1 4 90: Fővárosi Népi Zenekar. — 14.30: Mikszáth Kálmán elbeszélése. — 15.00: Hang­lemezek. — 15 50: Román művészek hang­versenye. — 16 00: S­zélo atlasz. — 16 15: Népzene. — 16.30: Bartók Béla gyermek­kora. Előadók?. — 17.10: Könyv, muzsika, színház. — 17.55: Mi történt a külpolitiká­ban? — 18.00: Szív küldi szívnek. — 18.10: Falurádió — 20.10: Forr a világ. Színmű három felvonásban. — 22.50: Tánc éjfélig. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Ifjúsági dalok. — 7.35: Csehszlovák népzene. — 8.05: Balettzene. — 8.40: Hang­lemezek. __ 9.00: Sárközi szőttes. — 9.45: Görög gyermekek műsora. — 10.10: A Zene­művészeti Főiskola hallgatóinak hangver­senye. — 10.50: Hanglemezek. — 15.00: A bukaresti VIT dalaiból. — 15.30: Mindenki operája. — 16.30: Polkák. — 16.40: Tíz perc közgazdaság. — 16.50: Tanuljunk énekszóra oroszul. — 17.10: Szív küldi szívnek. — 17.30: Bartók: VI. vonósnégyes — 18.00: Tánczene. — 18.40: Az Állami Népi Együt­tes zenekara. — 19.00: Mahler A vándor­­legény dalai. Augusztus 23., vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 6.00—9.00: Zenés vasárnap reggel. — 9.00: Egy falu — egy nóta. — 9.30: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Színes muzsika. — 11.00: Hanglemezek. — 12.15: Le­hár: Egyveleg. — 12.23: Mesélő muzsika. — 13.30: Béke és szabadság. — 14.15: Hangle­mezek. — 14.40: Írók a mikrofon előtt — 15.00: Népzene. — 15.30: Huszka operettjei­ből. — 16.00: Kadosa Pál. Zongoraverseny­— 17.00: Egy hét a külpolitikában — 17.15: Filmzene. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 19.00: Tánczenne. — 20.20: Ünnepi műsor. — Románia felszabadulásának évfordulója al­kalmából. — 21.30: A vasárnap sportja. — 22.10: Tánczene. — 23.00: A magyar rádió szimfonikus zenekara. PETŐFI­ RÁDIÓ 8.00: Hanglemezek. — 8.30: Falurádió. — 9.00: Evangélikus vallásos félóra a stúdió­ból. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.30: Népszerű művészlemezek. — 11.30: Idegennyelvű vízjelző szolgfálat. — 11.35: Fel a békéért, ifjúság. — 12.20: A világiroda­lom nagyjai. — 12.50: Bemutatjuk új dala­inkat. — 13.05: Operaközvetítés. Puccini: Tosca. — 15.00: Tudományos fejtörő. — 15.20: Szív küldi szívnek. — 15.45: A ,,Tar­tós békéért, népi demokráciáért!“ r. lap ismertetése. — 16.00: A rádió gyermekszín­­házának műsora. — 16.40: Vidám műsor. — 17.00: Szórakozni+a zene.. — 17.15: Irodalmi riport. — 17.30: Délutáni hangverseny — 18­40: Tánczene. — 19.00: Bathy Anna és Palló Imre énekel. — 19­45: Arenszkij: Allegro maestoso zongorára és zenekarra.

Next