Tolnai Napló, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-23 / 223. szám

TOLNAI X. ÉVFOLYAM, 223. SZÁM ARA 50 FILLÉR Vino ppoierskr/n Eevernarmrt A MAI SZAMBAN: Az ENSZ közgyűlésének szeptember 21-i teljes ülése (2. o.) — A vietnami népi erők júliusi és augusztusi győzelmes harcai (2. o.) — Virágzó termelőszövetkezet lesz csoportunkból (3. o.) — Az őszi munkák sikeréért (3. o.) — Országos első a Szekszárdi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat (4. o.) — A kaposvári és szekszárdi rendőrzenekar hangversenye (4. o.) D­K TOLNA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA SZERDA, 1953 SZEPTEMBER 23 Termelőszövetkezeti pártszervezeteink feladatai Termelőszövetkezeteink mint a szocializmus falusi bástyái, már eddig is számtalan eredménnyel és jó munkával hirdették az új paraszti élet nagyszerűségét. Eb­ben az évben nem volt ritka az olyan tsz-tag, aki 40—60 mázsa gabonát kapott az előlegosztásnál. A termelőszövetkezeti tagok élet­­színvonalának fokozódó növeke­désében benne van az itt dolgozó pártszervezetek munkája is. És azt is el lehet mondani, ahol élén­­kebb, hatékonyabb volt a politi­kai munka, ott általában na­gyobb volt a jövedelem. Termelő­­szövetkezeteink pártszervezetei­nek nagy jelentőségét aláhúzza az a tény, hogy ők az új útra lépett dolgozó parasztok irányítói, ve­zetői. Ahol erős pártszervezet dolgo­zik, ott az ellenséges tevékenysé­get hamar szét tudják zúzni. Kü­lönösen fontos ezt most aláhúz­ni, amikor az ellenséges elemek, kupecek, kulákok — támaszkod­va a termelőszövetkezetekben megbújt naplopókra, igyekeznek bomlasztani a termelőszövetkeze­teket. Az ilyen irányú kísérletek elsősorban ott járnak eredmén­­nyel, ahol nincs, vagy nagyon gyenge a pártszervezet. Mindeb­ből következik, hogy a termelő­szövetkezetek gazdasági megszi­lárdításának, gazdasági megerősö­désének alapvető feltétele a párt­szervezetek megszilárdítása. Ah­hoz, hogy a pártszervezetek a len­dítőerő szerepét betöltsék a ter­melőszövetkezetekben, az szük­séges, hogy minden pártszervezet, élő legyen, és hatékony politikai munkát végezzen.. A most folyó taggyűlések je­lentőségét éppen az húzza alá, hogy a Központi Vezetőség júniu­si határozata szellemében megtár­gyalják a pártszervezet munkáját, megszabják az elkövetett hibák kijavításának útját s megteszik az első lépést a kollektív vezetés kiépítésére. Az eddig lezajlott tag­gyűlések azt bizonyítják, hogy je­lentős lépést tettünk előre a párt­tagok aktivizálása terén, a ter­melőszövetkezeti pártszervezetek vezetésének megszilárdítása, a bí­­rálat-önbírálat kiszélesítése te­rén. Emellett jelentős az előre­haladás az agitációs munka vo­nalán is. Egyre több termelőszö­vetkezetben folyik széleskörű pro­pagandamunka, biztosítják a tag­ság munkába vonását, felhasznál­ják azokat a kedvezményeket eb­ben a munkában, amelyeket kor­mányunk a különböző intézkedé­sek folytán termelőszövetkezete­ink részére biztosít. A naki „Ut a szocializmus felé‘‘ tszcs pártszervezetének taggyűl­se a bírálat-önbírálat szellemében folyt le. Ennek köszönhető, hogy a párttagok aktívan kapcsolódtak be a hibák kijavításáért folyt küzdelembe, példamutatóan har­colnak az őszi munkák gyors és jó minőségű elvégzéséért, hogy megvessék az alapját a jövő évi gazdag termésnek, a tagok anya­gi jóléte fokozott növekedésének. A borjádi Haladás tszes pártszer­vezete eredményes politikai mun­kával világítja meg a tagság előtt a párt- és kormányhatáro­zatok nagy jelentőségét, mozgósít azok végrehajtására. Ennek ered­ményeként minden tag ismeri, hogy pártunk és kormányunk ed­digi intézkedéseivel, rendeletei­vel milyen segítséget biztosít a termelőszövetkezet, az egész tag­ság számára. A jó politikai mun­ka eredménye, hogy minden tag, követve a kommunisták példá­ját, becsületes munkát végez most az őszi szántás­vetés ide­jén is, példát mutatva az egyé­nileg gazdálkodó parasztoknak. A termelőszövetkezet dolgozói látják, hogy a pártszervezet kö­vetkezetes harcosa a jólétnek,­­ ezért még inkább követik, még inkább eggyéforrnak vele. Ez pe­dig záloga a pártszervezet továb­bi sikeres munkájának. A most folyó taggyűléseken minden ter­melőszövetkezeti pártszervezetnek el kell érni, hogy a kommunisták előharcosai legyenek a termelő­­szövetkezetek megvédésének, kí­méletlenül zúzzák szét az ellenség áskálódásait s összeforrva a szi­lárd pártonkívüli termelőszövet­kezeti tagokkal, az ingadozók kö­zött személyről-személyre menő agitációval biztosítsák termelő­­szövetkezetük teljes megszilárdí­tását. Ezeknek a taggyűléseknek éppen a pártszervezetek belső éle­tének megjavításán keresztül a legdöntőbb feladata a termelőszö­vetkezetek megvédése. A termelőszövetkezeti pártszer­vezeteknek biztosítaniok kell az őszi munkák gyors és jó minősé­gű elvégzését. A kommunisták­nak tudatosítaniok kell: a mun­kák jó elvégzése jelenti most a harcot a gazdagabb, szebb éle­tért. E harc eredményessége napi­részt azon múlik, milyen követ­kezetesen küzdenek a kommunis­ták a kollektív szellem, a közös­ségi érzés kialakításáért. Ennek igen jelentős része, hogy a szö­vetkezeti demokráciát biztosítsák, mert ezen keresztül nagyban le­het növelni a tagság aktivitását munkakedvét s így sikeresebben oldhatók meg a termelőszövet­kezetek előtt álló feladatok. A szövetkezeti demokrácia biztosí­tásával még nagyobb lehetőség nyílik a dolgozó tömegekkel va­ló kapcsolat elmélyítésére, az alul­ról jövő bírálat kibontakozására. Ebben a munkában jelentős sze­repe van a termelőszövetkezet el­nöke és a pártszervezet titkára kapcsolatának. Ha a pártszerve­zet vezetősége s a tsz vezetősége között szoros a kapcsolat, ha köl­csönösen segítik egymást, figye­lembe veszik a bírálatokat, ja­vaslatokat, akkor ez nagy erőt je­lent a termelőszövetkezet meg­erősödése szempontjából. Mint ahogy pártunk harca az egész dol­gozó nép élete fokozott javítására irányul, úgy a termelőszövetke­zetekben a pártszervezeteknek ugyancsak ezt kell fő feladatuk­nak tekinteniük. A kommunisták­nak a munkákban való élenjárás­­sal, élő szóval mozgósítaniuk kell a termelőszövetkezetek előtt álló feladatok, munkák jó elvégzésé­re. Most, amikor a kormánypro­gram il gyors léptekben halad előre a megvalósulás útján, a ter­melőszövetkezetekben dobozó kommunistáknak fokozniuk kell az agitációt, tudatosítani kell az állam nyújtotta segítség jelentő­ségét, megmagyarázva, hogy az ilyen nagyarányú árleszállítás, mint ami legutóbb volt, mit je­lent a dolgozóknak és mi a to­vábbiakban a feladatuk. De meg kell magyarázni a termelőszövet­kezetek és gépállomások élenjáró dolgozóinak harmadik országos tanácskozása határozati javaslat­­tervezetét, amely a szövetkezeti gazdálkodás jövedelmezőségét, a tagok jólétének megteremtését szolgálja. Soha az agitációs ér­vek ilyen tömege nem állt párt­­szervezeteink r­edelkezésére. — Bátran kell használni őket. Is­mertetni kell a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozatát a mezőgazdasági ter­mékek új begyűjtési rendszeréről és a beadás mértékének csök­kentéséről, amely kétségkívül a mezőgazdasági termelés nagy­arányú fellendüléséhez vezet, to­vább javítja a termelőszövetke­zeti tagság gazdasági helyzetét. Tegyék még világosabbá a ter­melőszövetkezetekben dol­gozó pártszervezetek minden doboza előtt, hogy a párt szavára hall­gatni nem más, mint gyorsabban haladni a jólét útján* VIRÁGZÓ KÖZÖS GAZDASÁG • JÓMÓDÚ SZÖVETKEZETI PARASZTSÁG Pártunkba és kormányunkba vetett bizalommal végzik munkájukat a bonyhádi Szabad Föld tsz légió A minisztertanács legújabb rende­letéről, amely a termelőszövetkezetek megszilárdítását szolgálja és segítsé­get nyújt a termelőszövetkezeti ta­gok anyagi jólétének növeléséhez, a bonyhádi Szabad Föld termelőszövet­kezet elnökhelyettese örömmel nyi­latkozik. A rendelet megjelenését követő napon felkerestük Magya­­r­i Márton elvtársat, a termelőszö­vetkezet elnökhelyettesét. Már töb­ben voltak nála a tagok közül, ép­pen az aznapi munkát beszélték meg. Lelkendezve mondták, hogy tudnak már a rendeletről, hallgatták a rá­dióban, olvasták az újságban. Vala­mennyi tag úgy látja, hogy ez a ren­delet is, mint az eddig megjelentek, a tsz dolgozói jövedelmének növelését célozza. A rövid lejáratú hitelek el­engedése mintegy 50.000 forintot je­lent a tsz-nek, egy-egy tagnak pedig 1000—1200 forinttal növeli ez évi jö­vedelmét. Az új rendelet csaknem minden pontja érinti a Bonyhádi Szabad Föld tsz tagságát. Komoly segítséget jelent az öntözőtelepük fejlesztéséhez biztosított kölcsön. Je­lentős könnyebbség a háztáji állatok után való beszolgáltatás eltör­lése. Örülnek a tsz tagjai a határozat azon részének is, ami szerint csökkenteni kell a túlzott mértékben megállapí­tott beadási kötelezettséget, mert bi­zony a tojás- és baromfibeszolgálta­tásukat soknak találták. Az egész­ségvédelmi intézkedések, valamint az anya- és csecsemővédelemről szó­ló törvények igen nagy örömet vál­tottak ki a tagság körében, mert már a közeljövőben szüksége lesz több szülőanyának erre a segítségre. B­e­k­e Gáspár tsz-tag elmondta, hogy a feleségét nemrégen szállítot­ták súlyos állapotban a kórházba, ami a csoportnak 170 forint költsé­get jelentett. Az új kormányhatáro­zat az ilyen költségeket is megszün­teti, ingyenessé tette a betegszállí­tást. Kormányunk rendeletének megje­lenése után igen nagy örömmel, megszilárdult munkafegyelemmel, pártunkba és kormányunkba vetett bizalommal végzik munkájukat a bonyhádi Szabad Föld termelőszövet­kezet tagjai. Erejük legjavát adják az őszi munkák elvégzéséhez, hogy kiváló eredményeket érjenek el és ezzel válaszoljanak kormányunk gondoskodására. A kormány sem­­tsészét nem hagyják válasz nélkül a tam­ási II. Pártkongresszus tszcs tagjai A tamási I. típusú II. Pártkon­gresszus termelőcsoportnak mindig jó híre volt a környéken. Ezt a jó hírnevüket jó munkájukkal szerezték Az idén például 16 mázsás átlagter­mést értek el búzából. Az alapsza­bályt pontosan betartották. A tagság 8—10 naponként összeült néhány percre és az elnök javaslatai alap­ján megtárgyalták a soronlévő mun­kálatokat. Még véletlenül sem for­dult elő, hogy csak egy-két ember akarata érvényesült. Ha valamilyen javaslattal nem értettek egyet, mó­dosították. Az egyetértő, dolgos családdá erő­södött II. Pártkongresszus tszcs tag­jai egytől-egyig a termelőcsoport mellett döntöttek. — Nem lépünk ki, — mondják a tagok, — mert a tszcs mégis csak tszcs: jobb, mint az egyéni gazdaság. Az idei bő termés­nek szerepe volt e megelégedett han­gulat kialakításában. A bő termés „szerepe“ azonban eltörpül a kor­mány számos határozata mellett, amelyek a tszes tagok jólétét segí­tik. Az árleszállítások, a beadás csökkentése és a többi határozatok mind azt jelentik, hogy több jöve­delmük lesz a tagoknak. A miniszter­­tanács múlt szombaton közzétett ha­tározata lehetővé­ teszi a II. Párt­­kongresszus tagjainak is, hogy hos­­­szú lejáratú hitelt vegyenek fel fon­tosabb beruházásokra, háztáji tehén­vásárlásra. A rendelet kimondja: — A termelő szövetkezeti tagok 1953 október 1-től a háztáji gazdaságukban lévő tehén ... után mentesek a tejbeadás alól. — Ez nagyon nagy kedvezményt je­lent nekem, — mondja Fodor Ist­ván tszcs tag.­­­ Eddig évente több, mint 600 liter tejet kellett beadnom. Most, hogy szabadon értékesíthetem, ezt a tejet, illetve termékeit, évente legalább 2000 forinttal lesz nagyobb a jövedelmem. Háztáji tehenünk friss fejős korában megadja a 20—22 li­ter tejet. Most milyen jó lesz, hogy nem kell „megcsonkítanom“ ezt a mennyiséget a beadással. A kormány segítségét, a tszes ta­gok jóléte érdekében hozott határo­zatait nem hagyják válasz nélkül a II. Pártkongresszus tszcs tagjai. Nap­jainkban az őszi munkálataik sikeres elvégzésével válaszolnak. Az árpá­juk már kezd zöldelni. A rozs takar­mánykeverék szintén a földben csí­rázik. Már csak a búza vetése van vissza. Amint mondotta a tszcs elnö­ke, Molnár József, a közeli napok­ban a búzavetést is megkezdik, de olyan erővel, hogy egy-két nap alatt végezhessenek vele. A bölcskei Vörös Október tsz elnökének felszólalása a paksi járás élenjáró mezőgazdasági dolgozóinak értekezletén A paksi járás élenjáró termelőszö­vetkezetei, gépállomási dolgozói és állami gazdasági dolgozói szeptember 19-én összevont aktívaértekezletet tartottak. Az értekezleten megbeszél­ték az őszi mezőgazdasági munkák elvégzésének feladatait és a termelő szövetkezetek megszilárdításával kap­csolatos tennivalókat. Az értekezleten B­e­d­a József elvtárs, a járási ta­nács vb. elnökhelyettese rövid vita­bevezetőt tartott, majd S­z­a­l­a­i La­jos elvtárs, a járási pártbizottság ágit. prop. titkára ismertette a mi­nisztertanács szeptember 19-én meg­jelent határozatát. A határozat ismertetése után László István, a bölcskei Vörös Október tsz elnöke a következőket mondotta: “ Termelőszövetkezeti tagjaink­nak az elmúlt két esztendőben sok nehéz feladatot kellett megoldani. Feladatainkban sok esetben magunk­ra voltunk hagyva, a felsőbb szer­vektől nem kaptunk kielégítő segít­séget. Mindezek ellenére a ránk bí­zott feladatokat — kisebb-nagyobb hibákkal — elvégeztük. A kormány­programot megjelenése után a mi csoportunkban is azonnal felborult az amúgy is hadilábon álló rend. Vontatottan ment a munka, okkal, ok nélkül mindenáron a kilépéssel és a csoport feloszlatásával foglalkoz­tunk. A kilépési lázat,ami magunk, a termelőszövetkezet va&előtá­, és a pártszervezet szította. Ahely­ett,hogy a még ingadozó tagokat meggyő ítük volna gondolkozásuk­ helyt­eten­ségé­ről, mi magunk szerveztük a kilépő­ket, aláírásokat gyűjtöttünk, amely akadályozta a termelőszövetkezetünk előtt álló feladatok elvégzését. — Ma már termelőszövetkezetünk vezetősége és tagjai egész másképp gondolkodnak. Meggyőződtek arról, hogy milyen rosszul cselekedtünk, s most minden erőnkkel azon igyek­szünk, hogy a termelőszövetkezetünk életét helyes mederbe tereljük. Rész­letesen megbeszéltük a miniszterta­nács termelőszövetkezeti tagjaira vonatkozó határozatait. A határoza­tok megvitatása után termelőszövet­kezetünk tagjainak megváltozott a véleménye. Ezelőtt három héttel csak­nem 20 tag volt, aki aláírta a kilé­pési nyilatkozatot. Az aláírók között én is ott voltam. Ma már visszavet­tük szavunkat, mert meggyőződtünk arról, hogy a dolgozó parasztság fel­­emelkedésének egyedüli útja a szö­vetkezeti gazdálkodás. — Meggyőződésünket az előttünk álló feladatok elvégzésével juttatjuk kifejezésre. A betakarításra pedig új szervezési formát dolgozott ki a vezetőség. Minden tag erejéhez mér­ten megkapta a kukorica és burgo­nya betakarításából ráeső részt és egyénileg felelős ennek elvégzéséért. Az őszi kalászosok és takarmány­­keverékek vetésére a gépállomás ag­­ronómusaival közösen dolgoztunk ki tervet. A kidolgozott terv végrehaj­tását már megkezdtük, sőt már csak­nem be is fejeztük. Vetőszántásun­kat már 70 százalékban elvégeztük. A 36 hold őszi árpánk helyett 50 hol­dat vetettünk keresztsorosan. Az őszi takarmánykeveréket már szeptember 8-ra elvetettük. Szövetkezetünk vezetőségére és pártszervezetünkre nézve nagy szé­gyen, ami a csoporton belül megtör­tént. De meggyőződtünk arról, hogy helytelenül cselekedtünk, s ígérem szövetkezetünk valamennyi tagjának nevében, hogy az elkövetett hibákat kijavítjuk. (Az aktívaértekezlet többi hozzá­szólásaira még visszatérünk.) A paksi járás szocialista szektorainak dolgozói az élenjáró termelőszövetkezeti tagok és gépállomási dolgozók harmadik országos tanácskozására a következő táviratot küldték ki: a paksi járás élenjáró terme­lőszövetkezeti tagjai és gépállomási dolgozói, valamint állami gazdasági dolgozói ugyanazon időpontban tar­tunk megbeszélést, mikor az ország élenjáró termelőszövetkezeti tagjai és gépállomási dolgozói tanácskozn­ak. Ígérjük, hogy az őszi mezőgaz­dasági munkák elvégzésével, a minisztertanácsi határozat maradék nélküli teljesítésével fejezzük ki pártunk és kormányunk iránt való ragaszko­dásunkat. •- - ---------*--------------------------------*

Next