Tolnai Napló, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-21 / 171. szám

1954 JÚLIUS 21 Iszapban, térdig­ érő vízben, hősies munkával aratják a gabonát az őcsényi Béke tsz-ben A Béke termelőszövetkezet úgy fekszik a szekszárdi és őcsényi he­gyek karéjában, mint egy gyűrűben. A meredek hegyoldal itt hirtelen megtorpan és­ kinyúlik, az őcsényi falun is túl. De, éppen ez a baj, mert az eső a hegyoldalakból mind ide ömlik, inneni azonban már nem fo­lyik tovább, megáll a víz, szinte tó lesz belőle. Tavaly, pedig nem volt nagyon csapadékos a nyár, gumi­csizmában arattak a Bé­ke tsz tag­jai, az idén pedig még ennél is ne­hezebb mu­n­kával kell megbirkózniok . A 70 hold búza, a 28 hold árpa és a 4 hol d zab szinte teljes egészé­ben víz alatt áll, ahol pedig már leszívódott a víz, a talaj süpped­ékes, iszapos, íockán felül belesüpped a láb. Az őszi árpát azonban már a múlt hét végén vágni lehetett, s hiába volt a megállapodás a mözsi gépállomás­sal: a kévekötő aratógép nem tudott az iszapra menni. — Aratni kell, beért a gabona, a szem m­ég nem pereg — mondták a tsz tagjai s tudták, hogy minden órai késedelem is kár­osodást okoz­hat. S egy hét óta minden hajnalban 12 kasza vágja a gabonát: szomba­ton már csak 34 hold búza volt hátra. — Próbára tesz bennünket ez az idő, — beszéli Stier Antal, a nö­vénytermesztési brigád tagja, — de mindegy, kibírjuk. S 25—30 férfi, nő dolgozik hajnal­tól késő estig a vízben és iszapban. Néha egy-e­gy újabb zápor kiveri őket a földekről, s amint mondják, az elmúlt hét alatt körülbelül­­ 3 na­pig nem lehetett aratni, de a mun­ka ilyenkor sem áll meg. Készítik a köteleket s ezzel meghosszabbítják az aratásra alkalmas időt. S amint kiderül, folyik tovább az aratás, mert a nehézségek csak megacéloz­ták a szövetkezet tagjait. A különleges adottságok különle­ges módszereiket követelnek. A föl­deken, sokhelyütt félméteres víz is van, itt nem lehet kepékbe rakni a gabonát, a vízben, iszapban tönkre menne. Ezért az összekötözött cso­mókat, a kalászokkal felfelé úgy állítják, hogy a szél és napsütés min­den oldalról jól rése s mielőbb ki­szárítsa. Nehéz, hősies munka itt az aratás, de Kvell Péter, Hazafi János, ifjabb Támer Ferenc, Támer Katalin, Ne­mes Jánosné, Csehálk Mihályné tud­ja, hogy a sajátját aratja. Hozzá­juk csatlakozott Czontián Ágoston is, az egyik fogatos, mert most, amikor az idő sürget, minden erőt ide kell összpontosítani. — Sok károsodás ért bennünket az idén. — mondja Áder János, a tsz elnöke. — Megdézsmálta a termést a jég, de még több kárt tett a ren­geteg eső, mely a konyhakertésze­­tünket dúlta fel. Ha megvárnánk a szempengést, még növekednék a k­áa­. Ezért kell minden erőt ide hozni. De nem volt jelentéktelen az a segítség sem, amit az elmúlt vasár­nap honvédőinktől kaptak. Ezen az egy napon 14 holdat arattak le, most már biztos, hogy a hét végére teljesen befejezik az aratást. „Még ha kések potyognak, akkor is!“ — mondja valaki, de az emberek bi­zakodók, most már igazán kiderül az idő. Az idő valószínűleg kiderül, az ég tiszta, felhőtlen. Amikor pedig valóra válik, amit terveznek, a hét végén már megindulhat a cséplőgép is. (s) A dombóvári vasutasok barcsi sín, Elüzem címért; Magyarország térképén Dombóvár csak apró be­tűkkel valn megjelölve. Ennek ellenére országszerte is­merik. Miért? Mert itt van az ország egyik legnagyobb vasúti csomópontja. Úgy mondják, hogy a vasútháló­zat egy ország ütőere, ha ez így van, akkor Dombó­vár állomás ezen az ütőéren nagy szerepet tölt be. öt felé ágazik innét a rengeteg sínpár: Komló és Pécs szenét ,a dunántúli lankák aranyló búzáját, a buda­pesti gyárak ezer és ezer gyártmányát viszik-hordják a robogó mozdonyok százai keresztül. Szinte megszám­lálhatatlan azoknak az utazóknak a száma, akik na­ponta átutazóban látják az itteni nagy forgalmat és meggyőződnek az itt dolgozó vasutasok tervszerű mun­kájáról. Mert ilyen nagy vasútállomáson 100 százalé­kos munkát végezni, bizony nem könnyű feladat. A dombóvári vasutasok a kisebb hibákat elnézve sikeresen megoldják feladatukat, megtesznek mindent a kulturált utazás biztosítása, valamint az áruk idejé­ben való elszállítása érdekében. A legnagyobb törek­vésük mindenkor az, hogy a személyvonatok mellett a tehervonatok is pontosan közlekedjenek. Ezzel azt akarják elérni, hogy őket senki se szidja azért, mert késve érkezik meg végállomására, mert késve kapja meg az ipari és a mezőgazdasági áruféleségeket. A hibák elkerülése végett határozták el már évek­kel ezelőtt a dombóvári állomás és fűtőház dolgozói, hogy részt vesznek a szocialista munkaversenyben, mely nemcsak hogy meggyorsítja a munka menetét, de biz­tosítja a feladatok zökkenőmentes végrehajtását is. A dombóváriakra jellemző, hogy amelyik versenyben részt vesznek mindig az elsők között vannak becsüle­tes és szorgalmas munkájukkal. A Szabad Nép július 15-i számában is olvashatjuk, hogy az ország legjobban karbantartott mozdonya cím elnyeréséért versenyeztek fűtőházaink. A verseny győztese a dombóvári fűtőház brigádja (Pintér II. József és Bogdám Gyula mozdony­­vezetők, Tóth III. Lajos, Ivancsics, László és Wasser Gyula fűtők). Nemcsak az említett elvtársak szereztek jó hír­nevet a dombóvári vasutasoknak. Az elmúlt év folya­mán is jó eredmények születtek itt. S ha akkor kicsit jobban küzdöttek volna a nagyobb eredményekért, ma arról is írhatnánk, hogy a dombóvári vasútállomás el­nyerte az élüzem címet. Most csak arról beszélhetünk, hogy a második helyezést érték el. De ez is szép ered­ménynek mondható. Pontosan talán a nemrégen Svájc­ban járt magyar fiúk labdarúgó világbajnoki eredmé­nyével hasonlítható össze akkor küzdelmük. A dombóvári vasutasok, ismerve a szocialista mun­kaverseny jelentőségét, az alkotmány ünnepe, ezen be­lül a IV. Vasutasnap tiszteletére még június 1-ével csomóponti párosevrsenybe léptek a debreceni vasuta­sokkal mely verseny augusztus végéig tart. Azzal az elhatározással indultak harcba június elsején, hogy e versenyből ők kerülnek ki győztesen és az ezidő alatt elért eredményeikkel megszerzik az élüzem címet. Ép­pen ezért az állomás, a fűtőház, a kereskedelmi szol­gálat és a pályafenntartás dolgozói külön-külön fel­ajánlásokat tettek a terv túlteljesítésére. Míg az ál­lomás dolgozói a vonatforgalmi terv, a gurítás, a ter­helés túlteljesítésére, valamint 95 százalékos menet­rend szerinti indításra tettek ígéretet, addig a feítőház dolgozói azt vállalták, hogy 2000 és a 3000 tonnás moz­galom keretében előirányzott 3700 tonna elegyet 3750- re teljesítik. A műszaki kocsihivatal felajánlást tett arra, hogy augusztus 31-ig 30 kocsit javít meg kisoro­zás nélkül. A kereskedelmi szolgálat dolgozói a rako­dási idő lerövidítésére, a pályafenntartás dolgozói pe­dig a zöld út biztosítására, ezen belül az ideiglenes lassújelek megszüntetésére, valamint az előforduló vá­gányzárási idők megrövidítésére adták szavukat. Június hónapban vállalásukat nem minden rész­letében tudták teljesíteni. Ennek oka hogy június 3- tól folyamatosan Kurd-Csibrák és Szakály-Hőgyésznél kavicságy rostálás miatt vágányzár van, melynek kö­vetkeztében Dombóvárról 8.30-tól 16.30-ig Budapest felé és felől tehervonat nem közlekedhet. Az egyéni teljesítéseknél azonban szép eredmények születtek, mely bizonyítja a dombóvári vasutasok küzdelmét az élüzem cím­ megszerzéséért. Mihelyt a budapesti vonal teljesen rendben lesz, úgy teljes ütemben megkezdődik a harc a nagy ünnepekre tett vállalások túlteljesíté­séért. Az aratás meggyorsítása a duna­­szentgyörgyi gépállomásra is vonatkozik Megyénk 15 gépállomásának leg­fontosabb feladata, hogy gépi e­rővel és szaktanáccsal segítsék a körze­tükbe tartozó termelőszövetkezete­ket. Különösen most az aratás ide­je alatt vár nagy és komoly fel­adat ezekre a gépállomásokra. Se­gíteniük kell a termelőszövetkezete­ket, hogy mielőbb betakarítsák jö­vő évi kenyerünket. Ez lenne a céh de a dumaszent­­györgyi gépállomás vezetősége fit­­­tyet hány a szerződésre, a köteles­ségre és bölcsen azt mondják, hogy majd ha a németkéri Új Élet tíz­ben végeznek az aratással, akkor kap a paksi Vörös Sugár tsz egy aratógépet, hogy ők is végezzenek. Ez a beütemezés mindenesetre na­gyon bölcs gondolkodásra vall. Itt azonban meg kell állnunk egy pil­lanatra, hogy a kérdésnek azt az oldalát is boncolgassuk, hogy miért nem adott a dunaszentgy­örgyi gép­állomás aratógépet. A tavasszal megkötött szerződés pedig úgy szól, hogy július 8-án egy aratógépet kap a paksi Vörös Sugár tsz, amelynek területén 70 hold őszi búzát fog learatni. Július S-án vígan tudott volna már be1­gaz­ni a gép, ha jött volna. Teltek, múltak a napok, elérkezett a július 14-e, de az aratógépről még csak nem is hallott a tagság. Időközben a tsz vezető tagjai kö­zül többen és többen szóltak már a gépállomás igazgatójának és ag­­ronómusának, Faludi és Juhász elv­társaknak, hogy mikor kapják már meg az aratógépet, nagyon kellene, hiszen érett a búza és pereg a sze­me. A gépállomás vezetői megígérték hogy már holnap ott lesz a gép. Eljött a holnap és a holnapután is, de a gép még mindig nem. ígérni azt tudnak a dunaszentgyörgyi gép­állomáson. Igaz, azért még nem olyan szegény a gépállomás, hogy ígérni se tudna. A Vörös Sugár tsz tagjai eddig már 109 hold kalászost vágtak le kézierővel, és ha a dunaszentgyör­gyi gépállomás teljesítette volna — július 8-án — szerződésbeni kötele­zettségét, akkor ma­ a paksi Vörös Sugár tsz-nek nem volna lábon ga­bonája és büszkén jelenthetnék, hogy befejezték az aratást. Jó lenne, ha a dunaszentgyörgyi gépállomás vezetői is megértenék, hogy a szerződésben vállalt munka teljesítése elsőrendű kötelesség. N­Ä­P­E­Ö 3 Deli Mihály lete­t Sióagárdról: „Mindenki első akar lenni a beadásban... „A múlt hét folyamán sokkal élén­­­kebb volt a forgalom Sióagárdom is, mint az előző napokban. Hogyne lett volna az, mikor a legszebb munká­ról, az aratásról volt szó, mégpedig olyan aratásról, melyet nem minden évben él meg az ember — írja le­velében Deli Mihály sióagárdi leve­lezőnk, majd folytatja: — A jó ter­mésnek az oka is megvan, nem mostanában volt olyan­­ erős az is­tállótrágyázás a község határában, mint az ősszel és a tavasszal. De az az 5 vagon pétisó is érezteti hatá­sát, amelyet a tavasszal kapott a község fejtrágyázásra. Igen örülnek a dolgozó parasztok a mozgóbüffé­­he­k is, melynek kocsija mindig üre­sen tér haza. Ameddig a szem el­lát, a község határában mindenütt learatott vagy aratás alatt álló ga­bonát lát az ember. Egyre szapo­rodnak a búzakeresztek, s amikor hazafelé jönnek a gazdák, egyre gyakrabban hallani az egymás felé kölcsönösen elhangzó kérdéseket — Még nem fogy el? — S a leggyako­ribb válasz: „igen elfogyott", vagy „holnap­­ befejezem." Egyre gyakrabban gondolunk a cséplés megkezdésére is. Július 11- én a tanácsülésen igen éles vita alakult ki a gyors­ beadási prémium kérdésé­ben. Mindenki egyszerre sze­retne csépelni, ami persze nem le­hetséges. Az idén ott kezdjük a csép­­lést, ahol a múlt évben befejeztük. Igen ám, de ezt azok n­em helyeslik, akik a múlt évben a cséplés dereka táján csépelték el gabonájukat, azt mondják, ők sohasem részesülhetnek gyor­sbe­adási prémiumban. Ebben a kérdésben is megegyeztünk, abban állapodtunk meg velük, hogy jövő­re náluk kezdjük a cséplést. A ta­nácsülésen szó esett a cséplőmun­kások részesedéséről és amellett a minőségi cséplés jelentőségéről is. — „Harc mindeni szem gabonáért“ jel­szó szem előtt tartásával úgy hatá­roztunk, hogy a gabona­ kuszát is ké­vékbe kötözzük, nehogy az aratás te­rén elért mennyiségi munka a csép­lés minőségének rovására menjen.“ A dussi dolgozó parasztok kalákában hordják a gabonát Dúzs a dombóvári járás kicsi, alig 450 lelket számláló községe. Egy-két ipari munkás kivételével mindenki földműveléssel foglalkozik itt. Ter­melőszövetkezet nincs a községben, mindenki egyénileg gazdálkodik. Eb­ből következik tehát, hogy a duzsi vezetőknek ebben az időszakban az a legfontosabb feladatuk, hogy figye­lemmel kísérjék a mezőgazdasági munkák állását, mozgósítsák a dol­­gzó parasztokat a gabona gyors be­takarítására. A­ község vezetői ezt is teszik. A mezőgazdasági állandó­ bi­zottság és a termelési bizottság tag­jait azzal bízták meg, hogy mun­kájuk közben kísérjék figyelemmel az egész határt, ellenőrizzék, hogy aratnak-e mindenütt. Az állandó­ bizottság és a termelési bizottság tagjai teljesítették is ezt a megbízatást. Elsősorban ők maguk példát mutatnak. Faragó János 13 holdas­­ gazda, állandó bizottsági tag már ezelőtt 1 héttel learatta összes gabonáját. Másodsorban pedig a ta­­nács aktívái rendszeresen hírt adnak arról, hogyan állnak az aratással. Július 17-én, szombaton olyan hírt vittek az állandó bizottság tagjai a tanácsnak, hogy a község határában nincs már aratni való gabona. Ezután tehát sorrendben a behor­­dás következik. Ez már valamivel nagyobb problémát jelent, mint az aratás. Ezt a munkát ugyanis úgy lehet gazdaságosan végezni, hogy egy gazdának a gabonáját gyorsan asztagba rakják, mert ellenkező eset­ben ki van téve a szeszélyes időjárás­nak, annak, hogy beázzon. Most te­hát az a feladat következik, hogy megszervezzék a kalákában való be­­hordást. Egyik gazda a másiknak megy segíteni fogatával. A duzsi gazdáik már régóta így végzik a gabonabehordást. Ebben az évben is így végzik el. Mát­hé Vilmos, Máthé Lajos, Bóni Albert, hárman fogtak össze a behordásra. Ilyen mód­szerrel végzik a behordást mások is. Fogy is a munka, a közös szérűn szaporodnak az asztagok, a duzsi gaz­dák úgy számítanak, hogy ezen a héten az összes gabonát asztagba hordják, s aztán jöhet a cséplés, A simontornyai munkások baráti segítsége Ragyogó napsütéses reggelre éb­redtek vasárnap a nagyszékelyi Dó­zsa Népe tsz tagjai. Szombaton este már értesültek arról, hogy vasárnap segítség érkezik a Simontornyai Bőrgyárból az aratáshoz. A tsz tagok örömmel fogadták vasárnap reggel a vörös zászlókkal díszített autók­ról leszálló munkásokat. Mintegy hetvenen jöttek segíteni és reggel 6 órakor már meg is csendültek a ka­szák a kövér kalászú búzatáblában. A munkaerőt két részre osztották. A simontornyai munkások és a tsz ta­gok két brigádot alkottak, majd meg­kezdődött a verseny, ki arat le töb­bet. Mintegy 50 kasza, kombájn, ara­­tógép vágta a beérett búzát. Kilenc óra lehetett, amikor feltűnt az úton a reggelit hozó kocsi. A bő­séges reggelit gyorsan elfogyasztot­ták, s­ igyekeztek vissza kaszások a kaszákhoz, marokszedők a sarlókhoz. Az élen egy középtermetű ember ha­ladt, szinte húzta maga után a töb­bit. Meg is kérdeztük az egyik köze­lünkben lévő elvtárstól, ki az első kaszás. A válasz egyszerű volt: — „A párttitkárunk“. Czinkon György elvtárs, a gyár párttitkára volt az első kaszás. — Itt az igazgató elvtárs is, ott megy az élen, — jegyezte meg­­ egy fiatal munkás, aki a kévéket kötötte. — Ott látjuk Petári György elvtársat is, aki az egész családjával jött el segíteni, öten vannak, öten dolgoznak, öten segítik a termelő­szövetkezetet. Utánuk mennek, ve­lük haladnak a többi munkások, úgy mint a gyárban. Az idő gyorsan felmelegedik. A búzatábla szélén szaporodnak a lera­kott ruhák. Az egyik munkás meg is jegyzi: „Akár a Balatonon, csak hogy itt nem fekve napozunk“. Vidám a­­ hangulat, a kaszák fel­váltva suhognak. Minden percét ki­használják az óráknak. Az aratásr­ól van szó, a kenyér betakarításáról. „Nincs talán ennél fontosabb feladat mint a jövő évi kenyerünket meg­menteni a szeszélyes időjárástól“ — mondják a munkások. Reggelinél szó esett a Duna áradá­sáról is. Olvasták az újságot, beszél­tek arról a hősies munkáról, mely az árvíz veszélyeztette területeken folyik. Az érdek egy — közös ügy­­— ott is megmenteni, amit meg le­het. Mi itt segítünk, de ha oda kell menni, oda is elmegyünk. Az égbolt teljesen tiszta, csak né­ha fut végig egy-egy forgószél a föl­dek felett. A déli órákban már é­lén­­kebb szél kezd erőre kapni. — Csak esőfelhőt ne hozzon — mondja az egyik brigádvezető. — Ha nem lesz eső, 70 hold ara­tása lefogy, — jegyzi meg az agro­­nómus. A tsz udvarán nagy a sürgés­forgás, főzik az ebédet, méghozzá jó marhapörköltet. A szakácsnők sűrűn kóstolgatják, mert hát sok ember szája ízének megfelelően kell elké­szíteni. Csakhamar dél lesz. A föld­ről senki nem mozdul, vágják a ren­det, gyűlik a kéve, a keresztek, s fogy a gabonatábla. Pedagógusok, DISZ tagok, több egyéni gazda, va­lamennyien lelkesen aratnak. Segíte­nek a Gábor Áron vasöntő dolgozói is, akik patronálják a termelőszövet­kezetet. Ráfi Kálmán elvtárs segít a szervező munkában is, de lelkesen dolgozik Biaski elvtárs gépjavító cso­portja is. A gépeknél így egyáltalán nincs­ fennakadás. Délben az eperfák alá ülnek és el­fogyasztják az ebédet, utána tovább folyik a munka. Estére kelve több mint 15 hold gabonát levágtak. So­kan a munkahelyükre indultak a gyárba. Búcsúzáskor elmondták, hogy szívből jöttek segíteni, mert közös ügyüknek tartják az aratást, s ebben a munkában az összefogott erő eredményes és jelképe a mun­kások, parasztok örök barátságának;

Next