Tolnai Napló, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-22 / 172. szám

TOLNAI MÁD PfíDLETÁQJAI EGYESÜLJETEK! A MAI SZAMBAN: Szerdára virradó éjjel Genfben aláírták a Vietnamra és Laoszra vonatkozó fegyverszüneti egyezményt (2. o.) — Szerda délelőtti helyzetjelentés Győrből (2. o.) — Kommunisták az élen az árvíz elleni küzdelemben 3. o.) — A paksi járás dolgozói közel 30 vagon gabo­nát mentettek meg (3. o.) — Harc az árvíz ellen a gyár­ban és a gátakon (3. o.) — Az aratás hírei (4. o.) AZ MDP TOLNA MEGYEI PÁ­RTBIZOTTSA'GA'NAK LAPJA XL ÉVFOLYAM, 112. SZÁM ARA 50 FILLÉR CSÜTÖRTÖK, 1954 JÚLIUS 22 MINT DAMOKLÉSZ KARDJA, függ Madocsa község és határa fö­lött a veszedelem már több, mint egy hete, de eddig még meggátolta, visszatartotta a hazaszeretet fűtöt­te emberi akarat. A gátak mögött a fák között húzódik meghunyász­kodva a hatalmas víztömeg egy nyúlványa. Juharfák és fűzfák áz­tatják zöld lombjukat a szürkés ha­bokban, itt-ott a magasabb részeken a katángikóró kis kék virágai nyúj­tózkodnak ki a vízből és biztatóan mosolyognak a gátépítőkre. Több­száz,­ sőt többezer ember dolgozik erejét megfeszítve éjjel-nappal, hogy a legkisebb szivárgásnak is útját vágja. A község olyan, mint háború ese­tén egy főhadiszállás. Állandóan ér­keznek a teherautók megrakodva em­berekkel, rőzsével, szerszámokkal, karókkal, viszik oda, ahol éppen szükség van rá. Minden forgalom a tanácsháza udvarán kulminál. Egyen­ruhás és polgári ruhás emberek nyü­zsögnek, hatalmas bográcsokban po­tyogva fő az étel és a tűz körül asszonyok sürögnek-forognak, babot válogat ez, krumplit hámoznak má­sok. Az asszonyok között több szek­szárdi MNDSZ tagot is látunk. Az udvarnak egy másik sarkában rádió­antenna mered az ég felé. Állan­dóan érkeznek a hírek. Az irodák­ban szüntelenül csengenek a telefo­nok. A védekezés szervezetten, szin­te óramű pontossággal történik, ez tűnik ki Körtés Istvánnak, a paksi járási tanács elnökének magyaráza­tából. Körtés elvtárs az egyik fő irányítója a munkának. Duzzadt, vö­rös szemhéjai mutatják, hogy az utolsó napokban keveset hányta le a szemét. Azért nyugodtan, kapkodás és türelmetlenkedés nélkül intézi el a sokféle kérdést, problémát, vagy panaszt, amellyel szinte másodper­cenként megrohanják. Egy nyugodt 5 percben kis tértképet simít ki az asztalra és elmagyarázza nekünk alaposan, megfontoltan az egész vé­dekezési rendszert: hat szakaszra osz­tották fel a területet és külön kis parancsnoksága van minden szakasz­nak. — LÁTJÁK EZT A VONALAT ITT? — kérdezi. — Ez az úgyneve­zett hakonyi rész. itt még eddig so­hasem védekeztek a Duna áradása ellen. De ha most itt sikerül vissza­tartani a vizet, 4000 hold művelt te­rületet mentettünk meg az ártól. —­­ Állandóan közel 2000 ember, 8 föld­gyalu és 40 kardélyos dolgozik ezen a mintegy 3 és fél, 4 kilométernyi hosszú gátszakaszon.. A dunakömlő­­di hídnál van a kulcsvédelem — sik­lik tovább Körtés elvtárs ujja a tér­képen. Közben ismét őt keresik. — Megszeppent öregasszonyt­ kalauzol­nak hozzá, akinek szaggatott mondat töredékeiből kiderül, hogy másfél hold búzája áll még lábon közel a vízhez, azt kellene learatni, de nincs senkije, aki kaszát tudna fogni. A fia katona. — ..Szögén vagyok én, nem tudok én semmit" — ezt hajto­gatja egyre szipogva. — Menjen csak haza lelkem és maradjon állandóan otthon, nemso­kára megy a segítség és learatják a búzáját — nyugtatja meg Körtés elvtárs özv. Molnár Józsefnét, akiből a barátságos megnyugtató szavak nyomán elszállt az ijedtség és már hálás, bizakodó mosolyra húzódik ráncos arca. — AZ ÉLELMEZÉSSEL NINCS KÜLÖNÖSEBB BAJ — fordul is­mét hozzánk a járási tanácselnök, aki most inkább egy katonai parancs­noknak tűnik, mint annak, ami va­lójában. — A készleteink bőségesek, csak az étel kiosztásánál voltak ed­dig zavarok, de most már azt is jobban megszereztük. Az éjjel dol­gozók m­eleg teát, vagy kávét kap­nak és naponta egyszer készül főtt étel. Mindez nagyon fontos, a jó szer­vezés, a céltudatos, határozott irá­nyítás. Ettől is függ, hogy a sokezer dolgos kéz, amelyik a földet hány­ja kint a gátakon,­­ eredményes munkát végezzen. Odaadó munkát végeztek a dunakömlődi nők, akik a mentők élelmezéséről segítenek gondoskodni. Két műszakban éjjel­nappal dolgoznak a konyhán. A bi­­ritói állami gazdaság 50 nő dolgozó­ja a gátépítésnél állja a sarat. Tö­mik, döngölik a töltést, hogy minél szilárdabb, ellenállóbb legyen. így dolgoznak a nők is hősiesen a fér­­fiakal egy sorban, nehogy a víz egyetlen emberi hajlékot, otthont is elpusztíthasson. SZERBEN AZ ARRAL! Jól irányított, lelkes munkával védekeznek Hadocián az ár ellen A Tamási Épül­etkarbantartó KISZ dolgozói forintjaikk­al segítik az árvízkárosultakat A magyar dolgozó nép tízezrei ezekben a napokban nagy figyelem­mel hallgatják a rádióból és olvassák az újságokból az újabb és újabb hí­reket, melyek az árvízveszélyről szá­molnak be. Megyénk dolgozói harcra készen állnak, hogy szükség esetén kivegyék részüket a mentési mun­kálatokból. A Tamási Épületkarbantartó KTSZ szövetkezeti bizottságának titkára, Gyökeméti János javaslatá­ra határozatot hoztak a dolgozók, mely szerint az árvízkárton­tak meg­segítésére mozgalmat indítanak. A KTSZ dolgozói megfogadták, hogy minden 10 napban két órával többet dolgoznak a rendes munkaidőn felül és így 6 órai munkadíjukat Vala­mennyien az árvízkárosultak javára ajánlják fel. Egyben felhívták a me­gye összes szövetkezeteit, csatlakoz­zanak ehhez a mozgalomhoz. A dunaföldváriak helytállnak A bölcskei sziget csúcsán az egyik legveszélyesebb szakaszon irányítja a munkát Kurilla József, a paksi járási pártbizottság munkatársa. Két nap óta nem hagyta el helyét. A gátépítők egymást váltják és ő mér a negyedik csoportot éri meg. A hő­siességnek és áldozatvállalásnak ezer pédáját látta a gáton töltött 48 óra alatt. — Nehéz lenne név szerint emlí­teni valakit, — mondja, — talán a dunaföldváriak érdemlik meg ezt leginkább. Hétfőről keddre virradó­ra a legveszedelmesebb órákban Ágos­ton László tanító vezetésével huszon­öten dolgoztak a gát erősítésénél. A rájuk bízott körülbelül 150 méteres szakaszon a felkelő nap már új hely­zetet talál. Ott, ahol délután még tartani lehetett a betöréstől, szilárd gátak állták a víz útját. Ezek az emberek otthagyták otthoni szorgos munkájukat és eljöttek, hogy segít­senek a bölcskei földek megmenté­sében. A sziget 8000 holdja a bölcs­kei gazdáké Érthetetlen, hogy ép­pen azokat, akiknek közvetlenül a saját földjükről, termésükről van szó, csak itt-ott láthatjuk a mun­kálkodók között. Derék katonáink, a többszáz kilométerről jött vasuta­sok, a szabad idejüket is feláldozó üzemi munkások segítenek Bölcske községnek a termés megmentésében. Ez azonban nem mentesíti a falu gazdáit, ők is tegyék meg a köteles­ségüket! A sárszentlőrinciek is példamutatóan veszik ki részüket az árvízvédelemből Sárszentlőrincre is eljutott a hír, hogy Bölcskén és Madocsán a Duna áradása következtében veszélyeztetve van e két község szántóterületének nagy része. A sárszentlőrinci dolgo­zó parasztok, és az Illyés Gyula tsz tagjai a sok munka ellenére is ön­ként jelentkeztek, hogy segítségükre sietnek a veszélyben lévő bölcskeiek­­nek. Hétfő­n délután három órakor 38-an jelentek meg a gáton, hogy munkához lássanak. A mérnök azon­nal kijelölte számukra azt a szakaszt ahol a legveszélyesebb volt a hely­zet, ahol sürgősen kellett építeni a védőgátat. A termelőszövetkezet tagjai és a dolgozó parasztok külön álltak. „Ne gyerünk Sárszentlőrinc, mutasd meg mit tudsz?“ — kiáltotta el magát Varga István kovácsmester. Sárszent­lőrinc meg is mutatta, hogy mit tud. Egy óra alatt csaknem 1 méter ma­gasra építették a rájuk bízott védő­gátat, mellyel sok mindent megmen­tettek. A sárszentlőrinciek együtt álltak munkába a Csopakról érkezett 400 rendőrrel. Közös erővel, egy akarat­tal iparkodtak dolgozni, szerencsé­sen hárították el a hétfőn virradóra mutatkozó nagy veszélyt. Az erdőgazdaság dolgozóinak harca az árral Tolnától Bajáig a Duna hullámte­rében, ezenkívül a Sió alsó folyásá­nál néhány héttel ezelőtt még a 3700 köbméter bányafa és tűzifa várt el­szállításra. Az árvízveszélyről szóló értesítés után a szekszárdi erdőgazda­ság dolgozói megfeszített munkába kezdtek, hogy egyetlen darab fa sem maradjon a vágási helyeken és a ra­kodókon. Eltömték a leeresztő csa­tornákat, így a víz később került a hullámtérbe. Sikerült is a hullámtér elöntéséig 2337 köbméter fát elszál­lítani. Mivel a víz már mindenütt el­öntötte a rakodókat, most az ott ma­radt fa megmentéséért folyik a küz­delem. Az erdészek azt akarják, hogy bányászaink az elkövetkező hetek­ben is zavartalanul termelhessenek. A Sió alsó folyásánál a halászok se­gítségével 600 köbméter fát raktak uszályba. A rönköket kellő időben összekötötték, tutajokat építettek. Jelenleg azon fáradoznak, hogy a t utajba kötözött fákat motorcsóna­kokkal, csáklyákkal olyan helyekre juttassák, honnan a víz apadása után azonnal szállíthatják. Az erdőgazdaság jelentős segítsé­get adott az árvíz elleni védekezés­hez is. Többezer rőzsenyalábot és a nyúlgátépítéshez szükséges galyakat biztosított a gátépítőknek. A (addiak a bogyiszlói gátakon segítenek — Fadd községet nem fenyegeti egyelőre közvetlen árvízveszély, de azért gondos óvatosságból a Dunához közel fekvő területekről időben meg­indult a gabona betakarítása, már nem is igen találni kint. — mondja Kertész János, a községi tanács vb elnöke. — Az aratásnál és a gabona be­takarításánál a fajsziakkal volt a legtöbb bajunk — meséli. — Ugyan­is a mi határunkban, közvetlenül a nagy Duna mellett volt több, mint huszonhét hold búzavetésük a fajszi gazdáknak és hiába érkeztek napról­­napra riasztóbb hírek a Duna áradá­sáról, a fajsziak nem kezdtek hozzá az aratáshoz. Azt mondották — nyíl­ván ellenséges bujtogatásra hallgat­va, — hogy ha learatják, úgyis ott­­vész, már nem tudják kihordani. Végül szívós meggyőző munkával sikerült a községi tanácsnak ráven­ni a fajszi dolgozó parasztokat, hogy elsősorban a saját hasznukra, a sa­ját érdekükben learassák a búzát. A mözsi gépállomás pedig adott von­tatókat, amelyekkel egy-kettőre ha­zatakarították a gabonát. Miután ezt sikerült megoldani, Bogyiszlóról érkeztek kedvezőtlen hí­rek. A tanács hívására jelentkeztek a gazdáik és 40 lovaskocsi indult a bogyiszlóiak segítségére, azonkívül naponként váltanak 20 embert, akik a gátak építésén dolgoznak. Bölcskén az árral szemben is győzött a bátorság, az elszánt tikárát Ezelőtt egy hónappal Bölcske ha­tárában dús tengeri, cukorrépa és búzatáblákat érlelt a nyár. Talán még soha nem volt dolgozó parasz­tok hangulata olyan bizakodó, mint ez év júliuséiban. A bizakodó hangulat sajnos kevés ideig tartott, azt csüggedés váltotta fel. Le lehet olvasni Bölcslkén csak­nem minden paraszt arcáról a bána­tot, a csalódást. A sok termést ígérő tavaszi vetemények nagy részét ele­mi csapás érte. Azon a határrészen, amelyet a nagy Duna vize szel át, feljött a talajvíz. És hiába is próbál­nának bármit is tenni a bölcskeiek, ezen segíteni sehogy sem tudnak. A­­ bölcskei gazdák bele is nyugod­tak így a változtathatatlanba. A sors azonban nem elégedett meg ennyi­vel. Nem kerülte el a világ egyik legpusztítóbb elemi csapása, az árvíz sem a bölcskeieket. Az utóbbi évek­ben békésen folydogáló Duna vize megbőszült, sok helyen ki akart tör­ni a medréből. De ezt bátor, merész férfiak megakadályozták. Nemcsak az­ öröm és a siker, a veszély is erős kovács egy olyan nemzet életében, ahol minden be­csületes ember egyet akar. És ha el­látogat valaki ezekben az izgalmas, veszélyes órákban Bölcskére, igazi tanúbizonyságát tapasztalhatja an­nak, hogy mennyire a magáénak tudja mindenki ezt a hazát. A legveszélyesebb napokban, éj­szakákban — melyek vasárnap éjjel és hétfőn virradóra voltak, — meg­fékezték a Duna vizét. A nyolcszáz vasutas, köztük műszaki vezető, mér­nökök, a fegyveres alakulatok tagjai, a derék műszaki katonák, ipari mun­­kások és földművesek, értelmiségiek egyaránt gátra álltak, elhárították a veszélyt. A megáradt Duna vize azonban még ezután sem maradt a medrében. Hétfőn a délelőtti órákban a négyes szakasznál áttörte a nyúlgátat is. De most is hamarosan megfékezték a vizet. A derék vasutasok és katonák szárazon és vizen egyaránt kemény küzdelem után elhárították a ve­szélyt. Az árvíz veszélye azonban még most sem múlt el. Sok helyen a gá­takon átszivárog a víz, erősíteni kell a töltést és helyenként újat építeni. De ez sem jelent különösebb prob­lémát, mert az előző napi segítség megduplázódott. A szekszárdi, buda­pesti, dombóvári munkások jelent­keztek újabb segítésre s a műszaki katonák továbbra is fáradhatatlanul küzdenek az árvíz ellen. A négyes szakasznál derékig érő vízben vág­ják a fát, hogy megerősítsék a nyúl­­gátakat. — Hazafias kötelességünk ez, — mondja Barna László tizedes, — mi, műszakiak az árvízveszély el­hárításában mindenütt ott vagyunk és ahol mi ott vagyunk, ott mi győ­zünk, nem a víz. — Nagyon helyesen mondta a tizedes elvtárs. Valóban emberfeletti küzdelem árán hétfőn újabb 100 hold szántóterületet men­tettek meg az árvíztől. A derék ka­tonák mellett még ott vannak az ipari munkások, földművesek, értel­miségiek egyaránt. Tímár István nagyteljesítményű exkavátorral a Tiszai Vízmű építésétől jött. Elmond­ta, hogy bármennyire is hazavágyik a családjához, meg munkahelyére, míg az árvízveszély tart, Bölcskén marad. A helybeliek is kiveszik, ré­szüket a munkából. B. Horváth Jó­zsef dolgozó paraszt sietett learatni gabonáját, mert azt is árvíz fenye­gette, de amikor elvégezte az aratást nyomban lapátot ragadott, ment­­ is gátat építeni. Ács Elemér elvtárs pályafenntartási műszaki főtiszt ü Ott szorgoskodik, irányítja a munkát, szakmai segítséget ad a gátak építé­séhez. Sok ilyen Ács Elemért, B. Horváth Józsefet, Barna Lászlót. Tí­már Imrét lehetne felsorolni, hiszen több ezer ember védekezik az árvíz ellen, segít a bajbajutott bölcskeie­­ken. Ez az ország a dolgozók szabad ha­zája, olyanoké, akik bánatban, öröm­ben egyaránt tudnak osztozni. Nem úgy, mint azt 1838-ban Jókai ábrá­zolta, magyar urak: „Ha történik is valami baj, az legfeljebb a külvá­rosokban lesz érezhető. Ilyesmi sok­szor előfordul, a József­városi vityr­­lókból kiönti a Duna a rongyos em­bereket, de itt, a palotában arról semmit sem tudnak. Aztán nem is illik felesleges aggodalmakkal rémí­teni a szegény köznépet, sőt még igen célszerű és megnyugtató, hogy lássa mindenki, mi­szerint a legmű­veltebbek éppen nem aggódnak, hogy félelem nélkül járnak mulatsá­gaik, kedvtöltéseik után, tehát nem félhet senki semmitől.“ Ilyen világban minden egyéni hő­siesség is kevés volt ahhoz, hogy úrrá legyen a veszedelmen. Néhány­­száz, vagy ezer hajós nem tehetett még csodát akkor sem, ha az egész nemzet velük együtt érzett. Nekünk pedig nem kell csodát tennünk, nem ezernyien vagyunk,­­ hanem száz- és százezer az „áras, hajós“. A bátor férfi és nő, aki mindenre kész, hogy bajba jutott honfitársán segítsen, s aki sajátjaként védi az ártól, pusz­tulástól a külvárosi házat és a szép palotát, a dunapart termőföldjeit. A mi világunkban az állam min­den anyagi segítsége, gépe, hajója, repülőgépe sorakozik és felvonul az ember védelmezésére; ott vezet a gá­ton a nemzet lelkiereje és lelkiisme­rete, a kommunisták önfeláldozó csapata. Bölcskén eddig az árral szem­ben is, — csakúgy, mint mindenütt — győzött a bátorság, az elszánt akarat,

Next