Tolnai Napló, 1954. október (11. évfolyam, 233-259. szám)
1954-10-02 / 234. szám
4 Az Ünnepi Könyvhét előkészületei falun Mint főhadiszálláson a nagy ütközet előtt a hadvezér, úgy méri fel a szekszárdi MESZÖV-ben Nagy Ferenc elvtárs az Ünnepi Könyvhét előkészületeit. Egymás után érkeznek a jelentések. A földművesszövetkezetek jól készülnek, sokkal jobban, mint a múlt évben az Ünnepi Könyvhétre. Ünnepi megnyitók, műsoros irodalmi előadások, ankétok, könyvismertető előadások lesznek megyénk falvaiban. Az utcákon mindenütt ott virítanak majd a szövetkezetek szépen feldíszített ünnepi könyvsátrai. Nagy elvtárs olvassa a jelentéseket és egyre vidámabb lesz. Aztán kereken kimondja a véleményét: „A megyék közötti könyvterjesztési versenyt pedig megnyerjük!” Amint látjuk, a főhadiszálláson bizakodnak. Nézzük meg, milyen a hangulat a nagy könyvcs&ta, az Ünnepi Könyvhét előtt kint a falvakba!1. Iregszemcsén Simon Piroska, a szövetkezeti bolt lelkes, fiatal könyvfelelőse kipirult arccal adja meg a választ: — Annyi szép könyvet kapunk az idei könyvhétre! Biztos, hogy egy sem marad meg Mikszáth, Jókai, Móricz, Erenburg, Móra Ferenc műveiből. Csak azért drukkolok, hogy idejében megérkezzen a könyvszállítmány. Decsen is az a véleménye Erdei János boltvezetőnek, hogy az Ünnepi Könyvhét sikere attól függ, megkapják-e az ünnepi könyvújdonságokat. A boltnak igen sok állandó könyvvásárlója van, akik naponta érdeklődnek, megjöttek-e már a könyvek? A simontornyai szövetkezetben Szabó Anna óvónő kíváncsi, lesznek-e olyan szép képeskönyvek, mint az „Öreg néni őzikéje”. Böröcz Aladárné, Jókai: „Törökvilág Magyarországon” című művét szeretné megvenni és bánatosan veszi tudomásul, hogy várnia kell az Ünnepi Könyvhétig, majd a sátorban megkaphatja. — A simryntornyai iskolások csoportosan jönnek majd el az Ünnepi Könyvsátorhoz — mondja Somogyi Lajos igazgató. Felsőnyéken még hirdeti a tanács hangszórója: „Ünnepeld meg te is az Ünnepi Könyvhetet! Vásárolj a magyar és külföldi írók remekműveibe1 ünnepi könyvsátorban!” Zámbó József tanácselnök maga is lelkes könyvbarát. Örömmel újságolja, hogy idén olyan könyvsátort állít a szövetkezet, amilyet eddig Felsőnyéken nem láttak. Magyarkeszi kicsi falu. — Ha könyvsátrat nem is állítunk, — mondja Mirárovics Károly, a szövetkezeti bolt vezetője, — mégis szép könyvforgalmunk lesz. Asztalt teszünk ki a bolt elé, szépen feldíszítjük és azon árusítunk. Múlt hónapban nem volt Ünnepi Könyvhét, mégis 40 könyvet vásároltak a falusiak. Hátha még meglátják az új könyveket! A hőgyésziek is ki akarnak tenni Bártfai Ádám boltvezető és Tusa Rózsa könyvfelelős, igen szép könyvsátrat állítanak. — Csak elég legyen a könyv — aggodalmaskodik Tusa Rózsa. — Hiszen a hónap elején csak a Szakácskönyvből 70 példányt adtunk el. — Bár sok jó könyvet kaptunk, mégis félek, hogy nemi tudjuk kielégíteni erőinket. Íme ez a helyzet és hangulat közvetlenül az Ünnepi Könyvhét előtt. Sokezer falusi házba köszönt majd be a könyv, hogy a közelgő őszi és téli esték unalmát elűzze, szórakozáshoz, műveltségbe juttassa a falu dolgozóit. Mező József *fiatal verseny menyek beadásában példát mutatott az ozorai Petőfi tsz tagsága, napraforgóból és burgonyából 100 százalékig eleget tettek beadási kötelezettségüknek. Nagyszékelyben Nagy Ernő 7 holdas dolgozó paraszt 100 százalékig eleget tett kukorica és napraforgó beadási kötelezettségének. Be. jócskán özv. Lengyel Istvánná 9 holdas ugyancsak minden terményféle séigből eleget tett állam iránti kötelezettségének. Az őszi kapások begyűjtésének versenyében a szeptember 30-i értékelés alapján a járások az alábbi eredményt érték el: L. Gyönki járás 20 4./o 2. Szekszárdi járás 24.1 „ 3. Tamási járás 52.7 „ 4. Paksi járás 22.5 „ 5. Bonyhádi járás 22. „ 6. Dombóvári járás 19.3., Szekszárd város 19.2 „ A megye begyűjtési eredménye ■szesen 22.5 százalék. A kapáster *Új napköziotthon nyílt Nagymányokon Nagymányok község lakosságának a legnagyobb része bányász. De szép számmal vannak dolgozó parasztok is a községben. Azt mondhatjuk, hogy Nagymányokon a bányászok és dolgozó parasztok egymással vállvetve küzdik le a nehézségeket, s viszik előre a szocializmus építésének ügyét. Kormányunk is egyformán segíti a község lakosságát, egyformán könnyíti meg a bányászok és a dolgozó parasztszülők munkáját azzal, hogy gondoskodik legféltettebb kincsünknek, a gyermekek elhelyezéséről, neveléséről. Senki sem mondhatja azt, hogy csak a bányászszülők gyermekei részére van napköziotthon, mert van napközi a bányaüzemben, a bányászszülők gyermekeinek részére és van a községben is napköziotthon, melyben a parasztszülők is elhelyezhetik gyermekeiket. A 41 személyes napköziotthon az egykori zárás helyiségében van. Annnak tükörfényesre tisztított helyiségeiben, vagy játszótérré berendezett udvarán szórakoznak az apróságok, amíg szüleik végzik munkájukat. Államunk a gyermekek étkeztetéséről is gondoskodik. A napköziotthon konyháján, mely ragyog a tisztaságtól, nagy lábasokban fő mindennap az ízletes ebéd. Hetenként kétszer-háromszor húst is kapnak a napközisek, s ezért a szülők havi 40—45 forintot fizetnek. Tehát egy napra 1 forint 73 fillér szülői hozzájárulás esik a gyermekek étkeztetésére. S ezért az összegért tízórait és uzsonnát is kapnak a gyermekek. Államunk szerető gondoskodása tovább fokozódik Nagymányokon. Október 1-én újabb 40 személyes napköziotthon nyílik az iskolás gyermekek részére, így nemcsak az óvodások, de az iskolás gyermekek is biztos helyen tanulnak, amíg szüleik e lőemelő munkából veszik ki részüket. Munkásokat keresnek — Az É. M. 3. sz. Mélyépítő Vállalat Tolna megyében lévő munkáihoz munkakönyvvel rendelkező kőműves és segédmunkásokat keres. — Vidéki munkavállalók részére étkezést és lakást biztosít. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Kaposvár, Május 1 utca 57 szám alatt, munkaügyi osztályon. Leutazásnál a felmerülő útiköltséget megtérítjük. * — A biritói mezőgazdasági építővállalat szakmunkásokat és segédmunkásokat keres azonnali felvételre. * — A bajmádi állami gazdaság mezőgazdasági építővállalata szakmunkásokat és segédmunkásokat felvesz. Jelentkezni lehet a megyei tanács munkaerőirányító irodájában. * — A Tolnamegyei Terményforgalmi Vállalat bonyhádi részlege raktári munkást vesz fel napi 25 forinttól 40 forintos fizetéssel. k — A Dombóvári Sertéstenyésztő Vállalat kőműveseket, ácsokat és tetőfedő munkásokat vesz fel. * — A Dombóvári MÁV Fatelítő kirakodási munkára munkásokat vesz fel 780—930 forintos fizetéssel Mlwskafi iVHiíias * megyei tanács népművelési osztón »<. « a szekszárdi „Április 4.” járási kultúrház fényképpályázatot hirdet az alábbi feltételek mellett: Pályázni lehet bármely témakört feldolgozó képekkel, kívánatos azonban, hogy a képeken elsősorban népi szokásainkat, népviseleteinket, tájfelvételeket, a szórakozás és pihenés örömeit, kulturális eseményeket mutassanak be a pályázók képei. A pályázaton hivatásos fényképészeken és fotószakkörvezetőkön kívül minden fotóamatőr részt vehet. A hivatásos fényképészek is küldhetnek képeket, amelyek szerepelnek ugyan a kiállításon, de azokat jutalmazás céljából nem bírálják. A fénykép méretei: 18x24 centiméter. A fényes papírra készült képeket tükörfényezéssel kell fényezni. A beküldött fényképeket kiállítás keretében bemutatják a város dolgozóinak. A kiállítás után aki kívánja, beküldött képét a járási kultúrház címére visszaküldi, kivételt képeznek a jutalmazott képek, azok a járási kultúrház tulajdonába mennek át. Minden pályázó bármennyi képet beküldhet, de díjat csak egy képe nyerhet. A pályázatra beküldött képek minőségi sorrendjét egy bírálóbizottság dönti el. A bírálóbizottságban résztvesznek megyénk legjobb fotóamatőrei, a megyei tanács népművelési osztályának, a járási kultúrháznak és a szekszárdi OFOTÉRT boltnak képviselője. A jutalmak: 1. díj: 300 forint értékű utalvány a szekszárdi OFOTÉRT boltba. A II. díj 200 forint, a III. díj 100 forint értékű utalvány. Az utalványokat az eredmény kihirdetését követő naptól kezdve beváltja a szekszárdi OFOTÉRT. Beküldési határidő október 20. Pályázaton már szerepelt képekkel ismét pályázni nem lehet. A kiállítás nyílik november 7-én, ugyanekkor kerül sor az eredményhirdetésre is. A pályázat jeligés. A kép hátuljára fel kell írni a jeligét és a kép címét. Zárt borítékban kell elhelyezni a pályázó nevét és címét. A borítékra is rá kell írni a jeligét. A nevet és a címet tartalmazó borítékot a bírálóbizottság csak az eredmény eldöntése után bontja fel. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy képeik nagyításához, a fényképezéshez készségesen nyújtanak segítséget a járási kultúrházakban és a községi kultúrotthonokban működő fotószakkörök. HUN E I. SZOMBAT, OKTÓBER 2 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Petra. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás: ma túlnyomóan borult idő, sokfelé eső. Holnap kevesebb felhő, néhány helyen futó záporeső, időnként élénkebb délnyugati-nyugati, később északnyugati szél. A hőmérséklet emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek szombaton reggel 4—7, délben 12—15 fok között. MA Pt« Kilencszer 20.717 forint! A TOTO-ban ezúttal nem akadt 12 találatos szelvény 11 találat = 20.717 Ft 10 találat = 2.005 Ft 9 találat = 343 Ft Az e heti szelvény újabb nagy nyereményeket ígér. A szelvényen szerepel a BP. HONVÉD—BP. VÖRÖS LOBOGÓ rangadó is! A „Sportfogadás 1” hetilap részletes útmutatót közöl az e heti Totó-szelvény kitöltéséhez. Kapható a Sportfogadási Kirendeltségnél és a hírlapárusoknál. SPORT VASÁRNAP»« SPORTMŰSOR Labdarúgás A Bonyhádi Vasas Bátaszéken az ottani Lokomotiv ellen játszik, a Dombóvári Lokomotiv otthonában fogadja a Hőgyészi Traktort. Paksra a Mázai Bányász, Tolnára az Sz. Építők utaznak. Simontornyán a Nagymányok veszi fel a küzdelmet a Vörös Lobogó ellen, míg Dunaföldvárra a Dombóvári Postás utazik. Szekszárdon újból helyi rangadó lesz. A Szekszárdi Petőfi és a Dózsa összecsapására kerül sor. Kosárlabda Bonyhádon 14.30 órakor a Bonyhádi Vörös Lobogó és a Dombóvári Fáklya férfi, majd ezt követőleg 15.30 órakor ugyancsak a két együttes női csapatainak mérkőzéseire kerül sor. 16.30 órakor a Bonyhádi Szpartakusz— Szekszárdi Dózsa női, 17.30 órakor Bonyhádi Szpartakusz—Szekszárdi Petőfi férfi mérkőzésére kerül sor. Dombóváron 16 órakor a Dombóvári Lokomotív és a Bátaszéki Lokomotiv lí. kosarasai mérkőznek. Szekszárdon 16 órakor a Szekszárdi Vörös Meteor és a Bátaszéki Lokomotiv lányai küzdenek egymás ellen. Motorsport Vasárnap délelőtt 9 órakor kezdődik a Tolna megye 1954. évi motorkerékpáros egyéni és csapatbajnoksága. Indulnak 1 $5, 250 és 350 kategóriák. Rajt a Garay téren, útvonal: Munkácsy utca, Kálvária, Batikereszt, öreg-hegy, Pincesor, Rákóczi utca, Széchenyi utca, Garay tér. Az őcsényi atlétikai élet tündöklése és hanyatlása Az elmúlt években, különösképpen 1953- ban az őcsényi falusi sportkör atlétikai színvonala megyei viszonylatban az elsők közé emelkedett. A sportkör vezetősége, de különösképpen Csötönyi László, az atlétikai szakosztály vezetője végzett rendkívül lelkes és hasznos munkát. Csötönyi László nem úgy került az atlétikai szakosztály élére, hogy ott már egy kiforrt atlétikai szakosztály volt. Csötönyi Lászlónak kellett a fiatalokkal megismertetni, megszerettetni az atlétikát. Először bizony nehezen ment, és sokszor azon a ponton volt, hogy abbahagyja. A sportköri vezetőségtől nagyon kevés támogatást kapott és a szülők se szívesen vették, hogy leányaik rövidnagrárra vetkőzve futnak és ugrálnak a sportpályán. Szóval nehezen ment, de nem adta fel a küzdelmet, bár talán más az ő helyében már abbahagyta volna. A fiúk és lányok szüleihez ment és személyesen magyarázta meg a szülőknek, hogy milyen egészséges és hasznos, ha a fiatalok sportolnak , atlétizálnak. A szülők először hallani sem akartak róla, de később hosszas 63 nehéz félórák után beadták derekukat, megengedték, hogy gyermekeik és lányaik részt vegyenek az atlétikai szakosztály edzésein. Szorgalmasan dolgoztak, készülődtek. Először háziversenyeket rendeztek, ahol már feltűnt egy két tehetséges fiatal. Később már részt vettek a járási atlétikai versenyen, ahol jó eredményeket értek el és ennek alapján részt vettek a falusi dolgozók szpartakiádjának megyei döntőjén is. A megyei döntőn is feltűnően jól megállták helyüket az őcsényi fiatalok. Meglátszott rajtuk az, hogy nemcsak a versenyre, hanem ezt megelőzőleg hetekkel, hónapokkal előzőleg rendszeresen, edző irányítása mellett folytatják edzéseiket. A Budapesten megtartott falusi dolgozók országos szpartakiádján Tolna megye színeit nyolc őcsényi fiatal is képviselte. Az őcsényi fiatalok az elmúlt év folyamán sok első és második helyezést értek el a járás és a megye területén rendezett versenyeken. Ezek mind azt bizonyítják, hogy az őcsényi atlétikai szakosztály tavalyi munkája eredményes volt, és egy olyan atlétikai szakosztályt hoztak létre, mely a megye falusi sportkörei közül egyedülálló volt. De nézzük meg az őcsényi falusi sportkör atlétikai szakosztályának ezévi működését: „ Az év elején új vezetőséget választott az őcsényi falusi sportkör, ahol Csötönyi László lemondott az atlétikm szakosztály vezetéséről, így az atlétikai szakosztály vezető és edző nélkül maradt. Az őcsényi sportkör újonnan megválasztott vezetői ígérgették a járási TSB-nek, hogy ez évben is a tavalyihoz hasonlóan kívánják foglalkoztatni, szerepeltetni a fiatalokat az atlétikai szakosztályban. Az ígéretből jóformán nem váltottak be semmit. Az év elején próbálkoztak ugyan immel-ámmal az atlétikai’’ szakosztály munkáját vinni, de mivel azt szív és lelkesedés nélkül csinálták, nem sok eredményre vezetett. Gazdátlanul, elhagyatottan álltak ez atléták és újra Csötönyi Lászlóhoz fordultak, segítsen rajtuk, készítse fel őket a járási döntőre. Csötönyi László nem tudott nemet mondani és újból bekapcsolódott a sportba. Tanította, irányította a fiatalok edzéseit, hogy a döntőn méltóképpen képviseljék őcsény színeit. Az őcsényi Lala’ok helytálltak, de n nem állt helyt a sportkör vezetősége, mert amikor Csötönyi László arra kérte a sportkör vezetőit, hogy két labdarúgójátékost engedjen el Szekszárdra, ez elől mereven elzárkóztak, sőt, idősebb Dör azt mondta Csötönyinek: „fiam, te ehhez nem értesz**, és nem engedte el a sportolókat a versenyre. De még így is: a nők első, a férfiak második helyen végeztek. De nemcsak sportolókat nem engedték el, hanem útiköltséget sem adtak a fiataloknak. Deák és Csötönyi adták össze a pénzt útiköltségre és a verseny utáni hűsítőre. Június 12-e óta a’z őcsényi falusi sportkör vezetői egyre azt hangoztatják, hogy nincs pénzük kifizetni a szpartikind költségeit, összesen 4-5 forintot. (M**?jegyezzük, hogy a járási döntő utaz«s* költségének 50 százalékát — na a sportkör igazolta a felmerült kiadásokat, — a járási TSB fedezi. | Mi történt az atlétika- szakosztállyal a szpartakiád járási és megyei döntője után? Erre a a válsz röviden annyi: megszűnt a szakosztály. Ma, a tavalyi 12 taggal szemben három tagja van ,,a szakosztálynak". De ezt a három atlétát sem foglalkoztatja a sportkör A nemrég Szekszárdon megtartott járási atlétikai versenyre például a versenyzők saját költségükön jöttek el, bár ez összegszerűleg jelentéktelen. — de még ennyi; anyagi kiadást sem vállal magára a sportkör az atlétákra. De nem így áll a helyzet a labdarugóknál. Az őcsényben megrendezett villámtorna után a labdarugók és a vezetők bőséges vacsorát kaptak, mely után nem maradt el az ital sem. Erre természetesen az atlétákat nem hívták meg. Ha Vidékre megy a csapat, az atlétákból nem visznek el egyet sem magukkal, mert esetleg az hajlandó lenne megfizetni az utalási költséget, ellenben elvisznek helyettük olyanokat, akiknek semmi közük a sporthoz , és nem fizetnek. Ezért kellett őcsényben az atlétikai szakosztálynak megszűnni, mert a sportköri vezetők a labdarúgáson kívül más sportágat nem akarnak elismerni. Az őcsényi fiatalok szeretik az atlétikát és szeretnék is azt tovább folytatni. De ehhez feltétlenül szükséges, hogy a sportkör támogassa őket, de ne csak a sportkör, hanem a TSB és a DISZ-í bizottság is adjon meg minden támogatást, hogy Őcsényben újra felvirágozzék az atlétika. MOZI Garay filmszínház. Október 6-ig. ÖRÖKSÉG A KETRECBEN. Humor, szerelem, Német filmvígjáték! Kezdések, vasár- és ünnepnap: 4, 6 és 8 órakor, hétköznap: 6 és 8 órakor. 1954 OKTÓBER S Néhány megjegyzés a gyorsasági motorversenyhez Eddig általában úgy könyveltük el, hogy Szekszárdon a motorverseny különösebb érdeklődésre alig tarthat számot. A megyei TSB Négy Város Gyorsaság Háztömbkörüli versenye azonban megmozgatta a város sportközvéleményét. Ennek két oka lehet. Az egyik az, hogy az egyes kategóriákban nagy mezőnyöket láthatott a mintegy 50»>8 főnyi közönség. A másik — és ez a lényegesebb — a szekszárdi versenyzők kitűnően szerepeltek. Visszaemlékezünk még a tavaly őszi nagyszabású salakversenyre, amely a metsző hidegben is igen nagy érdeklődéssel találkozott, kénytelenek vagyunk azt kérdezni, hogy a szekszárdi sportörök és a megyei TSB idén miért nem rendezett eddig gyorsasági pályaversenyt és miért hagyja, hogy a motoros salakpályát kocsik szántsák fel és tegyék veszélyessé a motorversenyekre? . tv Az útvonal melletti csendes szemlélő azt hiszi, hogy a motorverseny előkészítése a legkönnyebb feladat. — Nagyon téved az, aki így gondolkodik. — A rendőrség, a honvédség, a motoros társadalmi szövetség, az Útfenntartó Vállalat, a versenyzők és a megyei TSB legszélesebb összefogására volt szükség a verseny zavartalan lebonyolításához. A honvédség szalmazsákokat, — bár a szalmazsákok körül volt egy kis zavar, — 50 rendfenntartó honvédet, köteleket, a rendőrség rendfenntartó közegeket, a társadalmi szövetség aktíváit bocsátotta rendelkezésre, az Útfenntartó Vállalat igyekezett a híd környékét és a Mészáros Lázár utcát versenyképes állapotba hozni és ebben a munkában Sallai elvtársat illeti dicséret, de nem szabad elfelejtkezni a mentőkről sem, akik az egész verseny alatt készen álltak arra, hogy esetleges bukás esetén segítséget nyújtsanak. Egyszóval nem köftönyű a versenyrendezés mestersége, és a megyei TSB ezúton is köszönetet mond mindenkinek, aki a verseny lebonyolításában akár közvetlenül, akár közvetve, de segédkezett.♦ A verseny útvonalának a hossza még máig sem tisztázódott. Illyés sporttárs szerint a pálya nem 2.2 km, hanem 2.6 km hosszú és a legjobb köreredményével nem 70, hanem 90 km-es óraátlagot futott. Ezt a megállapítást azzal támasztotta alá, hogy a pécsi, lényegesen nehezebb hegyi versenyen is 83 km es óraátlagot futott. A vita eldöntése igen könnyű volna, ha egyszer a versenyzők pontosan lemérnék a távot. Annyi bizonyos, hogy Illyés sporttárs nemcsak két nagyszerű győzelmével szerzett megbecsülést a város motorsportjának, hanem a derékszögű kanyarokkal és a Garay téri ,,vakbél" kanyarral teletűzdelt pályán elért nagyszerű idejével is. * A szekszárdi motorosok nagyszerűen szerepeltek a versenyen. Három pécsi, egy kaposvári és egy szekszárdi sportkör szerzett pontot a versenyen, míg a Pécsi Vasas, a Komlói Bányász és a Szekszárdi Dózsa nem ért el helyezést. A sportkörök versenyében a Szekszárdi Zalka Máté bizonyult a jobbnak. Két első, 3 második és 3 harmadik helyével. A Pécsi Dózsa ugyan négy győzelmet szerzett, de csak egyetlen harmadik helyezése volt és ezzel a második helyre szorult. A pontverseny végeredménye ez volt. A kaposvári motorsportot egyedül Végvári sporttárs képviselte. Két második helyet szerzett, s ha tekintetbe vesszük, hogy úgy motorozott át Kaposvárról Szekszárdra, ismeretlen pályán kellett végigfutnia a versenyt, teljesítményét nagyra kell értékelnünk.* A szekszárdi versenyzők közül Illyés sporttárson kívül, aki két győzelmet szerzett, Tankovics György, Zord György, Kettinger Károly és Varga János ért el helyezést és Paksi Józsefet is csak motorhiba fosztotta meg az első helytől. A szép szereplés ösztönözte újabb sikerekre a szekszárdi motorosokat és az eddiginél is még szorgalmasabban fáradozzanak azon, hogy a szekszárdi motorsport országok színvonalra emelkedhessek, amely nem megoldhatatlan feladat, hiszen Illyés János személyében már van a városnak országos hírű versenyzője. 1. Szekszárdi Zalka Máté 22 pont 2. Pécsi Dózsa 21 pont 3. Pécsi Zalka Máté 8 pont 4. Kaposvár- Zalka Máté 6 pont 5. Pécsi Előre 4 pont * MINDENFÉLE kályhás munkát vállal, vidékre levelezőlap hívásra is megy. Termel Lajos, Szekszárdi, Esze Tamás u. 5. 87(Sajtgyár mögött.) ELADÓ egy fürdőszoba-bojler, réz melegítő csővel, zuhanyozóval, kifogástalan állapotban. Cím: a Tolnai Napló Kiadóhivatalában. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadói KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszím: 2010. 2011 Szekszárd, Széchenyi utca 18. M. N. B. egyszámlaszám: 00.878.065—38 Előfizetési díj havi 11__forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Mihély-utca 10. az. Telefon: 20-27. A nyomdáén falért MELLES REZSŐ,