Tolnai Napló, 1954. november (11. évfolyam, 260-284. szám)
1954-11-24 / 279. szám
Tuen JVovexnER u N'APCö Választási nagygyűlések Tolna megyében Kelen Béla országgyűlési képviselő Bátaszéken: „A hazaszeretet egy a szülőföld szeretetével — egy a párt és a nép szeretetével" Vasárnap délelőtt választási nagygyűlést tartottak Bátaszék dolgozói. A községi kultúrház nagytermében mintegy 250 választó hallgatta meg Kelen Béla, a Magyar Szovjet Társaság főtitkára, országgyűlési képviselő beszédét, aki bevezetőjében a választás demokratizmusát hangsúlyozta. — Ez a választás a demokrácia élő iskolája lesz — mondotta többek közt az előadó. A magyar nép és demokratikus jogaival, megtanultuk kiválasztani a dolgozók legjobbjait a tanácsokba, megtanultuk megbízni őket, de megtanultuk számonkérni is hogyan dolgoznak a népért. Ezután a Hazafias Népfrontról beszélt. Hangsúlyozta, aki szereti hazáját, az minden erejével segíti e széles népréteget összefogó szerv programjának a megvalósítását. — A hazaszeretet egy a szülőföld szeretetével, egy a párt, nép szeretetével. Az igazi hazafi szereti nyelvét, melyet hazájának legjobbjai műveltek. Büszke történelmére, amely összefügg a magyar nép évszázados harcával. A Hazafias Népfront a dolgozók szebb, boldogabb jövőjéért harcol. Ezután a magyar történelemből példákat sorolt fel a képviselő arra, hogy valahányszor veszély fenyegette a magyar népet, vagy nagy célokat akart megvalósítani, mindig a legszélesebb nemzeti összefogással tudtunk eredményeket elérni. Hangsúlyozta, hogy a magyar történelemhez a felszabadulás óta eltelt 10 év is hozzátartozik. A bátaszékiek saját községükben látják, hogy a magyar és német nemzetiségűek az őslakók és a telepesek összefogása milyen eredményeket hoz. Az előadó röviden ismertette az elmúlt évben elkövetett hibákat, de megmutatta azt is, hogy az új szakasz politikájának megvalósításában milyen feladatok várnak munkásra, parasztra és értelmiségire egyaránt. Az ipari munkásnak a mennyiségi terv teljesítése mellett javítani kell a minőséget A parasztságnak emelnie kell a terméseredményt, jobb munkával többet kell kihoznia, a mi áldott földünkből, mint eddig. Kelen elvtárs örömmel üdvözölte a bátaszéki munkás, értelmiségi és dolgozó paraszt tanácstagjelölteket, akik bátran állhatnak a község választói elé. Legyenek büszkék és 28-án adják le szavazatukat azokra a paraszt tanácstagjelöltekre, akik az őszi munkákban, a beszolgáltatási kötelezettség teljesítésében, az adófizetésben példamutatók. Meggyőződésem, hogy a bátaszékiek a község legjobbjait jelölték a tanácsba és vasárnap amikor felszabadulásunk 10 éves évfordulóján kettős ünnepet ül a falu népe, nyugodt lelkiismerettel szavazhatnak Földes László igazgató tanítóra, Papp Sebestyén dolgozó parasztra és a Hazafias Népfront többi jelöltjeire. — Kelen Béla előadása után több értelmiségi, vasutas és dolgozó paraszt szólalt fel. Vígh Dezső Bölcskén: „A szavazás hitvallás lesz az új szakasz politikája mellett66 kettesével, hármasával ballagnak az emberek a kultúrház felé. Az idősebb asszonyok bő szoknyája ünnepélyesen suhog, a férfiak is ünneplőt öltöttek, a fiatal lányok pedig a színskála minden árnyalatát képviselik ruhájukon, kendőjükön. Bent a kultúrház olvasótermében kellemes meleg fogadja az érkezőket. Csoportokba verődve beszélgetnek egyesek, mások sakkcsatába kezdtek a gyűlés megkezdéséig; érdeklődők állják körül őket. Másik asztalnál dominóznak. Egyszóval az látszik a választási nagygyűlésre összegyűlt bölcskei dolgozók viselkedéséből, hogy a legfiatalabb választótól kezdve a legidősebbig otthon érzik magukat a kültárházban, nem idegenek itt, nemcsak ilyen kivételes alkalmakkor látogatják. Egyszerre csak csengő hang hangzik fel az utca felől, s az ablakokon keresztül lehet látni, amint a feldíszített, fellobogózott, pántlikázott kocsikról leugrálnak az emberek. A Vörös Október termelőszövetkezetibeliek és a Sertéstenyésztő Vállalat dolgozói érkeztek meg ilyen parádéval. Szaporán igyekeznek befelé, hogy megmelengessék elgémberedett végtagjaikat. Lassan a nagyterembe megy át mindenki, benépesednek a széksorok. Elhal a zsongás is, csak feszült figyelem, kíváncsiság ül az arcokon, a szemekben, amint a színpadon felállított elnöki asztal mellett szólásra emelkedik Módos István tanító, a községi Hazafias Népfront elnöke. Rövid, melegszavú megnyitó beszéde után Vigh Dezső elvtárs, a megyei tanács elnöki helyettese kezdi el ünnepi beszédét. Vigh Dezső elvtársat, a bölcskei dolgozók jelölték a megyei tanácstagok sorába. Vigh elvtársat jól ismerik Bölcskén. Látták őt az árvízveszély szorongó napjaiban álmatlanságtól vörös szemmel, fáradtan, de határozott, kemény akarattal irányítani, szervezni. Szinte emberfeletti munkát végzett és nem eredménytelenül. Beszédében először is a bölcskei dolgozók bizalmáért mond köszönetet, majd a tanácsválasztás jelentőségét méltatja. — A választások a számvetés napjai — mondja. — A helyi vezetők számot adnak működésükről, munkájukról, amelyet a nép érdekében folytattak. A választás nagy vizsga, a bizalom vizsgája. Mi nem kételkedünk abban, hogy november 38-án népünk a legjobbjait küldi a tanácsokba és bizalmát adja a pártnak, a kormánynak, beleegyezését abba, hogy mindenben segíteni fogja a nagyszerű júniusi politika továbbfolytatását. Megemlékezett Vigh elvtárs a letűnt rendszer politikai viszonyairól, választási rendszeréről, amikor a hatalom a vagyon, a tőke oldalán állt, a dolgozóknak nem volt beleszólásuk a saját sorsuk intézésébe. Régi nagyjaink példáján keresztül bizonyította államunk tömegekre támaszkodó politikájának helyességét. Szólt az elmúlt szabad 10 esztendő alatt megtett fejlődésről, országos és bölcskei viszonylatban. Méltatta a Hazafias Népfront jelentőségét, utalt a választás utáni tevékenykedésének fontosságára. Konkrét, helyi példákkal bizonyította a 10 év alatt elért eredményeket, az életszínvonal emelkedésének csalhatatlan jeleit. Beszédében bemutatta, hogy a jelöltjeiken keresztül mire is szavaznak a dolgozók november 28-án. A szavazás hitvallás lesz, az új szakasz politikája mellett, mint ahogyan az eddig mutatkozó munkaeredmények, fokozott munkakedv, a megnövekedett bizalom jele. — A jelölőgyűléseken bebizonyították megyénk dolgozói, hogy szívügyüknek tartják a tanácsválasztást — mondotta Vigh elvtárs, — hogy nem mindegy nekik, kik lesznek a tanácstagok és milyen erős lesz rajtuk keresztül a tanács. November 28-án, a tanácsválasztáskor hasson át minden szavazó polgárt népünk, hazánk iránti nagy felelősségérzet. Dörgő taps kísérte Vigh elvtárs befejező szavait, majd Stier István, a gépállomás igazgatója, akit a községi tanácsba jelöltek Bölcskén, felszólalt. Azt mondotta el többek között, hogy ő, mint tanácstagjelölt milyen terveket kovácsol elkövetkezendő munkájához. A választási nagygyűlést néhány útttörőszarvalat tette színesebbé. Perecsi Ferencné elvtársnő Medinán: „A Hazafias Népfront keretén belül kéz a kézben, tevékenykedjünk a júniusi út győzelméért”. Vasárnap délután Medina község dolgozói is választási nagygyűlést tartottak. A helyi Hazafias Népfront bizottság tagjai már előző nap kisgyűléseken beszélgettek a község választópolgáraival, s közben elmondották nekik azt is, hogy a nagygyűlésen minél nagyobb számban vegyenek részt. A beszélgetések eredményeképpen már jóval 2 óra előtt megindult a népvándorlás a gyűlés színhelyére, a falu kultúrotthonához. A nagygyűlés megkezdésére aztán zsúfolásig megtöltötték a nagytermet az ünneplőbe öltözött medinai választók. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy a mintegy öt kilométerre fekvő szőlőhegyről is több mint húszan jöttek be, ki gyalog, ki kerékpárral. A nagygyűlést Mester István, a medinai Hazafias Népfront-bizottság elnöke nyitotta meg, majd a megjelentek a Himnuszt énekelték el. Ezután az ünnepi beszédet Perecsi Ferencné elvtársnő, a Megyei Pártbizottság kiküldötte tartotta meg. Beszéde elején népünk és országunk tízéves fejlődését ismertette igen szemléltető számadatokkal. Ezzel párhuzamosan fejlődött Medina község, a benne lakók élete is. — Ilyen tettekre — mondotta többek közt — ilyen ország képes, mint a miénk, ahol a dolgozó nép van hatalmon. Ezt bizonyítja a medinai tanácsban helyet foglaló Berényiek, Tóthok, Rafajlovicsok példája is. A felszabadulás előtt a gróf Aponyi Rezsők, báró Jeszenszkiek és csatlósaik, a Nagy György Lajos, Wenhardt János féle kulákok, kupecek nyúzták a medinai népet. A mostani választásokra készülve a régi jó munkát végző tanácstagok mellett jelölték újaknak Mester István dolgozó parasztot a járási tanácsba, Földi Istvánnét a helyi tanácsba. Itt meg kell jegyezni, hogy eddig Medinán nem volt női tanácstag. De lehetne sorolni a neveket tovább is, akiket mind ezért jelöltek, mert élenjártak nemcsak a munkában, hanem a dolgozók ügyeinek intézésében is. Tehát híven követik a párt és kormány által mutatott helyes politikát: a júniusi határozatok megvalósítását A továbbiakban arról beszélt, hogy népünk állama minden segítséget megad a termelés növelésére, a mezőgazdaság fejlesztésére. Ezt mutatja az is, hogy míg 1953-ban egyetlen kisgép sem volt a faluban, 1954-ben már eddig 18 répavágó, egy eke, kilenc kukoricadaráló, két fogas kelt el, s rövidesen két vetőgép, ekék, morzsolók érkeznek a községbe. — Tőlünk függ, — mondotta befejezésül Perecsi Ferencné elvtársnő — hogy a Hazafias Népfront keretén belül kéz a kézben, tevékenykedjünk a júniusi út győzelméért. A gyűlés befejezése után még számosan együtt maradtak, beszélgetve a falu ügyeiről, a feladatokról. Lelkesen magyarázták a jelöltek a falu vezetőinek, hogy milyen nagy örömmel segítenek a falu dolgozó parasztjai a Hazafias Népfront-bizottság által kitűzött célokat helyileg megvalósítani. Tolmácsolták a választók kéréseit is, és azt, hogy november 28-án egységesen a Hazafias Népfront jelöltjeire adják szavazataikat Választás előtt Tolna megye a múltban a jelenben Tolna megye főispánjának levele 1935-ben a belügyminiszterhez „Az itteni közbiztonsági helyzetre való tekintettel, mely szükségessé teszi, hogy a nemzeti egység pártja szavazói az ellenzéki pártok részéről megnyilvánuló demagógia által túlfűtött választási hangulatban kellő védelemben részesüljenek, kérem, hogy a szekszárdi csendőriskola csapatát engedélyezze a város területére, hogy a Nemzeti Egység Párt szavazóinak védelme biztosítva legyen. A Magyar kir. HM. rendelete 1935. március 14. A Magyar kir. 1—7 Honvéd Vegyesdandár parancsnokságainak. „A közelgő választásokra való tekintettel a következőket rendelem el: A vegyesdandár parancsnokságok készüljenek fel arra, hogy az esetleges szükségessé váló karhatalmak kirendelése a legközelebbi idő alatt súrlódásmentesen végre legyenek hajthatók. E célból rendeljék el minden egyes karhatalmi alkalmazásra tekintetbe jövő alakulatnál az A. 15-ös szabályzatot a karhatalmi szolgálat ellátására, a szolgálati könyv beható oktatását és győződjenek meg a karhatalmi felkészültség fokáról. Amennyiben nem központilag lesznek kivezényelve, úgy a sürgős esetekben a szerint intézkedjenek.” Törvényerejű rendelet az országgyűlési képviselők választásáról. A választójogosultság feltételei: Választási joga van annak, aki 24. életévét betöltötte, 10 évi magyar állampolgársággal rendelkezik, s legalább IV. elemije van. Nőknél 30 életév, 10 évi állampolgárság, 2 évi egyhelyben lakás, VI. elemti, vagy ennek megfelelő képzettség. Kik nem szavazhatnak. Akiknél a fenti feltételek valamelyike hiányzik, továbbá a fegyveres erők tagjai (legénység), gondnokság alatt álló egyének, elmebetegek, olyan egyének, akik csőd alatt állnak, annyi mint tönkrementek, aki jótékonysági járulékból él (menhely, népház, stb.) rokkantsági segélyt élvezők, aki legalább 5 aranykoronát meghaladó pénzbüntetésre volt elítélve, szabadság és politikai jogvesztés alatt álló egyének. Választhatók: Akik e választási pontoknak megfelelők és 30. életévüket betöltötték. (Tehát a fiatalságot teljesen kizárták.) Ez a törvény azt is kimondja (73. pontja), hogy külön névjegyzéket kell vezetni azokról a választókról, akiknek szavazása kifogás alá esik, — tehát az ellenzékre szavaz. A belügyminiszter távirata az 1935-ös március 31-i választáshoz, Tolna megye főispánjához: „Értesítem a főispánt, hogy az alábbi helyekre karhatalmi alakulatokat a pécsi vegyesdandárból rendeltem ki, melyek március 30- án 16 óráig a megjelölt helyekre meg fognak érkezni. Ha nyomós biztonsági okok újabb karhatalmi alakulatok igénybevételét teszik szükségessé, akkor forduljanak vagy a pécsi karhatalmi parancsnoksághoz, vagy a belügyminiszterhez táviratilag. Ha szükséges, akkor választás után is a karhatalmi alakulatok a községekben maradhatnak.“ A távirat alapján március 27-én Bonyhádra két tiszt és 38 fő puskás szakasz érkezett. Az alispán kérelmére az alábbi községekbe rendelte ki még egy-egy puskás szakaszt: Magyarkeszi, Fürgéd, Tamási, Gyönk, Paks, Bátaszék és Dunaföldvár. A megye területén összesen 237 csendőr, a pécsi vegyesdandártól gyalogos zászlóalj, valamint a szekszárdi és a tolnai katonaság alakulatai és a szekszárdi csendőriskola alakulatai. Tolna megyei népnevelők a tanácsválasztásokért A népnevelő munkában új emberek nőnek ki, új típusú embereket nevel a párt. Nagy Mózesné bátac széki népnevelő, MNDSZ tag, gyermekével karján végzi a felvilágosító munkát. Megkérdezték, nem nehéz-e, s ő azt felelte: „Semmi sem nehéz a gyermekeim jövőjéért”. Mint elmondotta, azért végez felvilágosító munkát, hogy nemcsak ő, de mindenki leszavazzon Bátaszéken a dolgozók tanácsaira, s ezzel is a békét védjük meg. (Tolnai Napló 1950. október 20. számából) Harminckét paksi dolgozó paraszt versenye Wolf János dolgozó paraszt lelkes felajánlást tett május 17-re, versenyre hívta ki Paks község dolgozó parasztjait. Adott szavát valóra váltotta, egészévi tojásbeadását, félévi baromfi beadását teljesítette, de befejezte május 1-e előtt a vetést. A versenykihívást elfogadta 32 paksi dolgozó paraszt, akik szintén vállalták a beadás maradéktalan teljesítését és a vetés befejezését május 1-e előtt. A községi tanács értékelte a vállalásot teljesítését és megállapította, hogy a vállalást tett 32 dolgozó paraszt, köztük Szabó Mihály, Molnár István, Juhász István, Mayer Mihály, Molnár Imréné, Serfőző Lajosné, de még több dolgozó paraszt is maradéktalanul teljesítették vállalásukat. Beadásuk teljesítésével, s a vetés határidő előtti befejezésével ünnepelték meg május 1-ét és készülnek a május 17. választásokra. Korai munkával és a beadás teljesítésével máris leadták szavazatukat a Magyar Függetlenségi Népfrontra. (A Tolnai Napló 1953 május 8. számából) így készülünk a választásra A felsőnyéki Vörös Csillag termelőcsoportból Egyed Károly levelezőnk arról ír, megérte a 79 évet, de még ilyen nagy lelkesedéssel nem készültek a választásokra, — visszaemlékezik arra az időre, amikor fiatal korában volt egy választás és Szűcs József nevű káplán volt a jelöltjük. A választók csaknem valamennyien részegek voltak, sűrűn összekaptak a baloldali pártiakkal és közé lőttek a tömegeknek, melynek következtében több halott volt. Szavazati joguk csak a 24. évét betöltött férfiaknak volt, de az sem mindenkinek. Különböző kikötésekhez volt kötve, a kulákoknak azonban volt szavazati joguk. Nyílt szavazást tartottak, mert így megtudták, hogy ki hova szavaz. (A Tolnai Napló 1953 . május 9. számából) A kultúrcsoportok is készülnek november 28-ra Sióagárdon a kultúrotthonban három új szakkör kezdi meg munkáját és a tanács választások előtt megkezdődik az „Ezüstkalászos” gazdatanfolyam is. A választás napjára a kultúrotthon külön tervet készít a kultúrcsoport részére. Napközben a szavazóhelyiségek közelében adnak majd műsort és 28- án este, a választások befejezése után nagy záróműsort adnak. Az új tanácstagjelöltek máris bekapcsolódtak a közügyek intézésébe Kisvejkén Farkas János tanácstagjelölt javaslatára körülbelül 39 méter hosszan megjavították, kikövezték az iskola felé vezető járdát, hogy az iskolás gyermekeknek ne kelljen a sárba járni. Kurd községben a tanácstagjelöltek mozgósították a lakosságot a választási nagygyűlésre. Voltak is annyian a nagygyűlésen az elmúlt vasárnap, hogy — ahogy mondják — ennyien még nem voltak együtt Kurdon. (A Tolnai Napló 1954 november 21. számából)