Tolnai Napló, 1955. július (12. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-22 / 171. szám
Világ proletárjai egyesüljetek ! TOLNAI(-------------------------------------------------------------------------^ A MAI SZÁMBAN: A négy külügyminiszter megállapodott a további tárgyalások tervezetében (2. o.) — Ránk számíthat az ország. Zomba és Kisvejke párosversenyben (3. o.) — A kommunisták munkája nyomán egyre virágzóbb a Györkönyi Dózsa Tsz (3. o.) — Falusi hétköznapok (4. o.) AZ MDP TOLNA MEGYEI PÁRTBIZOTT JA CÁNALAPJA XII. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM. ÁRA 50 FILLÉR PÉNTEK, JULIUS 22. RBEKET ÉS BIZTONSÁGOT A VILÁGNAK! Genf felé irányul napok óta az egész világ figyelme. A potsdami találkozó óta most ültek össze első ízben a négy nagyhatalom kormányfői, s a genfi értekezletre nem kisebb feladat hárul, mint az, hogy csökkentse a nemzetközi feszültséget, megteremtsen egy olyan légkört, amely minden ország számára biztosítja a békés fejlődést. A genfi értekezlet, amelynek ténye önmagában is a béke erőinek nagy győzelme, jó úton halad. Erre vallanak azok a szívélyes légkörben folyó eszmecserék, amelyek a kormányfők tanácskozásait jellemzik, de erre vall az is, hogy épp ez a szívélyesség és kölcsönös megértés már most, az értekezlet első napjaiban nyugtalanságot okoz a háborús gyújtogatók között. Nem véletlen, hogy a genfi konferencia harmadik napjára megindult a newyorki értéktőzsdén a hadiipari részvények árfolyamesése s az sem tekinthető véletlennek, hogy a német militarista körök nyugtalanul figyelik a genfi eseményeket. A békeszerető emberiség azonban fokozott figyelemmel és reménykedéssel várja a genfi híreket, s ezekben a napokban szerte a világon, minden nyelven ugyanazt a kérdést teszik fel: beválthatja-e Genf a békére törekvő emberek reményeit? Ma még erre a kérdésre határozott választ adni nem lehet, azonban nem alaptalan ez a remény, mert amint Bulganyin elvtárs beszédében kijelentette, most „kedvezőbb feltételek jelentkeztek a megoldatlan nemzetközi problémák rendezéséhez“. Az elmúlt két napon a német kérdés és az európai biztonság kérdése került a kormányfők elé. Olyan kérdések, amelyeknek kedvező megoldása nagyban elő tudja segíteni a más területeken fennálló feszültség csökkenését is. A szovjet kormány következetes békepolitikájához híven, természetesen mindent elkövet, hogy elősegítse ennek a két kérdésnek megoldását. Bulganyin elvtárs szerda délután elhangzott kijelentését nagy megelégedéssel vették tudomásul szerte a világon, mert mindenkinek egyet kell értenie abban hogy „csupán minden európai állam közös erőfeszítése biztosíthatja az európai népek biztonságát és alakíthatja át Európát megerősített táborból a béke és a biztonság bástyájává.“ Bulganyin elvtárs hozzátette: „Egyedül az európai biztonság megteremtése vethet véget annak a bizalmatlanságnak és feszültségnek, amely az európai országok között fennáll, s amely nem csökken, sőt ellenkezőleg, állandóan növekszik az egymással szembenálló katonai csoportok megteremtése következtében.“ Bulganyin elvtárs szerda délutáni felszólalásáról Faure francia miniszterelnök is kénytelen volt kijelenteni, hogy „tüzetes tanulmányozást érdemel“, s ugyanezt a kijelentést tette Eisenhower elnök is. Hozzátette: annak ellenére, hogy a nézőpontokban bizonyos eltérések mutatkoznak, világos, hogy az értekezlet minden résztvevője békére törekszik. Pontosan tíz esztendővel Potsdam után ismét összeült a négy nagyhatalom, s ez a legmagasabb színvonalú tanácskozás önmagában is a béke erőinek győzelme. Győzelem, mert a tanácskozásokat a béke szelleme hatja át s a kormányfők tudatában vannak, hogy millió és millió ember figyeli aggódva minden nap a genfi híreket. A béke jelszavát küldték Genfbe a helsinki világtalálkozó résztvevői s ugyanezt üzenték néhány nappal ezelőtt Lausanneból a világ édesanyái is. Még nem fejeződött be a genfi értekezlet, még kérdéses, hogy milyen konkrét eredménnyel zárul, azonban Kudrjavcev és Poljanov, az Izvesztyija tudósítói méltán írhatták: A legutóbbi genfi események nyomán remélhetjük, hogy a nemzetközi kapcsolatokban diadalmaskodik az együttműködés szelleme. Ezt követelik a népek milliói s ennek a követelésnek nyomán ült egybe a kormányfői értekezlet is. A népeknek jogos követelése, hogy a hidegháború feszültségét végre a biztonság tudata váltsa fel s Európa felett ne lebegjen többé a háború aggodalmat keltő lehetősége. Európában, éppen úgy, mint az egész világon, le lehet rakni a béke és biztonság alapjait s ha tíz évvel a háború után most Genfben sikerül eloszlatni a feszültséget, akkor a fegyverkezési hajszát a békés építés ideje válthatja fel. Ezt remélik, ezt követelik a népek, s mint az Izvesztyija genfi cikke írja: A kölcsönös megértés, a béke megszilárdítása érdekeinek megfelelő együttműködés szellemében ez a követelés megvalósulhat s meg is kell, hogy valósuljon. V_ Az angol külügyminisztérium a vietnami semleges felügyelő bizottság helyisége elleni támadásról Az angol külügyminisztérium szerdán nyilatkozatot adott ki, amely szerint Nagy- Britannia kormánya „értesült arról, hogy lázadók megrohanták a vietnami nemzetközi felügyelő bizottság helyiségét és megtámadták a bizottság munkatársait. Az angol kormány elítéli ezt az esztelen gaztettet. Az a meggyőződése, hogy a vietnami kormány (Ngo Dihn Diem kormánya) haladéktalanul intézkedéseket tesz a rend helyreállítására, a bűnösök megbüntetésére és olyan helyzet biztosítására, amelyben a bizottság a jövőben teljes biztonságban végezheti fontos feladatát. NÉPÜNK KENYERÉÉRT A legjobb cséplőbrigád elmért Alig néhány napja, hogy először búgtak fel a cséplőgépek a szekszárdi járás határában, máris nagyszerű eredmények születtek a cséplőbrigádok versenyében, a járási pártbizottság és a járási tanács vándorzászlajáért folyó harcban. A cséplőbrigádok közül legjobb eredményt Balogh Gyula brigádja érte el (Sárpilisi ÁMG) 952 mázsa teljesítményével. A második Végh György brigádja (Mözsi ÁMG) 754 mázsát csépelt. A harmadik, Szűcs Imre brigádja (Sárpilisi ÁMG) 750 mázsát teljesített. A brigád különösen az utolsó munkanapon ért el kiemelkedő eredményt, mintegy 3 vagonnyit csépelt el. A járási pártbizottság és a járási tanács vándorzászlaját jelenleg Balogh Gyula brigádja őrzi, s mint mondják, meg is tartják a cséplés befejezéséig. Versenyre hívjuk a megye valamennyi ifjúsági cséplőcsapatát, amellett, hogy mi, a Ságvári Endre cséplőcsapat részt veszünk az országos cséplőcsapatok versenyében. Vállalásunk az, hogy az 1350-es cséplőgéppel naponta 125 mázsa gabonát csépelünk el az előírt 115 mázsa helyett. A törött szem nem haladja meg az 1 százalékot, ocsú a 2 százalékot, szalmában, törekben és pelyvában a hullás 0,2 százalék lesz. A cséplőaljban visszamaradt hulladékok összegyűjtjük és beszállítjuk az átvevőhelyre. A kazlakat takarosan rakjuk össze. Az erő- és munkagépet rendszeresen karbantartjuk, a tűz- és balesetvédelmi szabályokat betartjuk. Tolna megye ifjú cséplőcsapatai! Az ország kenyerének mielőbbi betakarítása érdekében csatlakozzatok felhívásunkhoz! Matus János, munkacsapatvezető. Az első gabonát a hazának Tatai Mihály 3 és félholdas szekszárdi dolgozó paraszt kenyérgabona beadási kötelezettségének szerdán cséplőgéptől tett eleget. A beadáson felül 280 kilogram búzát vitt szabad eladásra a Terményforgalmi Vállalatnak. Tatai Mihály jó termést takarított be szorgalmas munkája révén. Baka János 2 holdas szekszárdi dolgozó paraszt ugyancsak a cséplőgéptől teljesítette beadási kötelezettségét. Újabb tagokkal erősödtek megyénk termelőszövetkezetei Az aratás eddigi eredményei újabb meggyőző bizonyítékokat szolgáltattak ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztésének egyetlen biztos alapja a szocialista nagyüzemi gazdálkodás. Napról-napra egyre több egyéni dolgozó paraszt választja a jobbat, a termelőszövetkezeti gazdálkodást. Megyénkben az elmúlt héten 66 család, 113 taggal és 363 hold földdel lépett be a termelőszövetkezetbe. Felsőnánán a három héttel ezelőtt megalakult Rákóczi termelőszövetkezetbe újabb 7 család — jórészt középparaszt — lépett be. A belépők 86 hold földön kívül teljes gazdasági felszerelésüket és a háztájin felül levő jószágállományukat is bevitték. Kalaznón újabb termelőszövetkezet van alakulóban. Az előkészítő bizottság már megkezdte működését. Lovász Menyhért és Pintér Vilmos I. típusú termelőcsoport tagok szervezik az önálló termelőszövetkezetté való alakulást. Szó van arról is, hogy egyesülnek a nemrégiben megalakult termelőszövetkezettel. a Lelkes verseny a Gerjeni Állami Gazdaság kombájjnosai és autógépvezetői között Harc minden szem gabonáért! Az első gabonát a hazának! Ez a jelszó a Gerjeni Állami Gazdaságban is. Ennek érdekében tevékenykedik kombájnos, aratógépkezelő és a gazdaság minden dolgozója — hozzátehetjük, nem eredménytelenül. A kombájnosok és aratógépkezelők között lelkes versengés bontakozott ki, melynek szerda estig kimagasló eredményei születtek. A kombájnosok közül Horváth László szerezte meg az első helyet, 124 holdról 20 vagon terményt takarított be. Mögötte Horváth Márkus áll, aki 105 holdról 15 vagon terményt vágott le. Az aratógépvezetők sem maradnak alul a versenyben. Rózsa József szerezte meg az első helyet, 124 holdat vágott le. A második Lazányi Elek 115 holdat aratott. A gépvezetők és a gazdaság minden dolgozója érdeme, hogy szerda estig a gazdaság 22 vagon gabonát adott a hazának, ígéretét valóra váltva. A paksi járási tanács mezőgazdasági osztálya jelenti A járás területén 6 termelőszövetkezet, 4 I-es típusú termelőcsoport és egy község fejezte be az aratást. A termelőszövetkezetek közül a paksi Vörös Sugár, a kajdacsi József Attila, a sárszentlőrinci Táncsics, a paksi Búzakalász, a németkéri Béke és az Április 4 Tsz végzett az aratással. Az I-es típusú termelőcsoportok közül a négy németkéri csoport fejezte be az aratást. A községek közül Györköny egyéni dolgozó parasztsága aratta le gabonáját 20-án estig. A járás területén az egyéni dolgozó parasztok eddig mintegy 90 százalékban végeztek az aratással. Pusztahencsén, Pakson, Nagydorogon és Dunaföldváron megkezdődött a gabona behordása és ezzel egyidőben a cséplés is. A cséplés előbb indult be, mint ahogyan előzőleg számítottak rá, s így a járásban július 20-ig a tervezett 15 vagon kenyérgabona helyett 29 vagon kenyérgabonát, azonkívül 4 vagon árpát adtak be. A termelőszövetkezetek közül eddig a nagydorogi Szabadság, a Felkelő Nap, a kajdacsi November 7, a sárszentlőrinci Táncsics, a dunaföldvári Alkotmány és a bölcskei Vörös Október termelőszövetkezet teljesítette gabonabeadását. A járás területén az egyéni gazdák learatott területük 36 százalékán végezték el a tarlóhántást s 1160 holdon vetettek másodnövényt. Györköny község egyéni parasztjai 275, a bikácsiak 160, a paksiak 170 holdon vetettek másodnövényt. Pótolják az eső okozta tervlemaradást a Dunaföldvári Kendergyár dolgozói A júliusi esős időjárás komoly próbára teszi a Dunaföldvári Kendergyár dolgozóit. Építkeznek az üzemben, a tetőt építik át. Közben folyik a termelőmunka is, jóformán a szabad ég alatt dolgoznak a törésök, rázósok. A múlt hét csütörtökjén olyan felhőszakadás volt Dunaföldváron, amilyen sok év óta nem fordult elő. Percek alatt patakká nőtt a hegyről lezúduló víz. Hiába próbálkoztak a gyár dolgozói, hogy gáttal tereljék a Duna felé, az pillanatok alatt áttörte, kinyitotta a gyár kapuját és elöntötte az üzemet. Először az üzemi konyha pincéje telt meg, majd az egész üzem, a tilolóban közel félméteres volt a víz, benne úszott a sok kender, pozdorja. A dolgozók azonnal hozzáfogtak a víz eltakarításához, dolgozni addig nem lehetett, míg az üzemben víz volt. A tűzoltók a préshelyiségben állították fel a szivattyút, a többi dolgozó pedig a szivattyúhoz terelte a vizet, eltakarítva útjából minden akadályt pozdorját, tört kendert. Egy félig kibontott falat tovább kellett bontani, hogy akadálytalan legyen a víz útja. A DISZ-fiatalok, Tóth Ilona rázós, Szuha Ádám és Merze Lajos diákok, akik a nyári szünidőre jöttek ide dolgozni, kibontották a falat, ők lelkesítették a többi fiatalokat is a víz elleni harcra. Este tizenegy órára már eltakarították a vizet az üzemből. Reggelig kihordták az iszapot is, újra megindult a munka a tilolóban, a rázósok, törésök pedig a megázott anyagot teregették kiszáradni. A Dunaföldvári Kendergyárat az esős időjárás akadályozta a terv teljesítésében. Azonban most már naprólnapra pótolják a hiányt. Szombaton másfél mázsát, hétfőn két mázsát, keddenszerdán öt-öt mázsát termeltek terven felül. Az „árvíz” után azonnal elhatározták, hogy a hónap végéig teljesítik a havi tervet. Százharminc mázsa szabadgabonát ad a hazának a gyönki Vörös Csillag Tsz Már írtunk arról, hogy jól dolgoznak a gyönki Vörös Csillag termelőszövetkezet tagjai. A jó munka, a tagok határtalan szorgalma különösen most az aratás ideje alatt tapasztalható. Lelkiismeretes munkájuk eredménye az is, hogy a búza átlagtermésük a tavalyihoz képest csaknem duplájára emelkedett. Az aratással egyidőben végzik a borsó cséplését, a tarlóhántást és a tarlóvetést. Eddig 160 holdon végezték el a tarlóhántást és 40 holdon vetettek muhart, napraforgót és kölest. A gyönki Vörös Csillag termelőszövetkezet tagsága örömmel számolhat be arról, hogy július 18-án 200 mázsa kenyérgabonát szállítottak a begyűjtőhelyre. A kötelező beadáson felül 130 mázsa szabadgabonát adnak be.