Tolnai Napló, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-27 / 227. szám
i Levél a Dombóvári I. sz. Téglagyár behordó brigádjához A Tolnai Napló szept. 11-i számában megjelent cikkre kívánunk válaszolni. Köszönettel vettük a Dombóvár I. sz. Téglagyár cikkében kifejtett kritikát és örömmel könyveltük el, hogy az Egyesülésünkön belül működő téglagyári telepek, K. Balogh János elvtárs szeptember 4-i cikke nyomán, közelebb kerülnek egymáshoz. Büszkék vagyunk és köszönettel tartozunk pártunknak és kormányunknak, hogy üzemünket a Tolnamegyei Téglagyári Egyesülésen belül elsőnek gépesítették. Azzal az értékes beruházással szemben, melyet népgazdaságunk üzemünkben végeztetett, nem maradhatunk közönyösek. Nem is voltunk és nem is vagyunk hálátlanok és nem helytálló az a megállapítás, hogy a gépesítés után csökkent a behordásunk. Dolgozóink nem idegenkednek az újtól és a gépektől. Ha nemcsak a behordást nézzük, hanem a gépi nyersgyártást és égetést, az 1955. év első felében szép eredményt mutattunk fel. A nyersgyártást 127 százalékra, az égetést 137 százalékra teljesítettük. Az ilyen további tervteljesítésekkel akarjuk bebizonyítani, hogy méltók vagyunk népgazdaságunktól kapottakra. Behordóink a cikk nyomán, felhasználva az üzemünkben meghonosodott technikai vívmányokat, szocialista termeléssel vállvetve végzik munkájukat, örüljenek Dombóvár I. sz. üzeme dolgozói, hogy üzemüket gépesíteni fogják, mert mi tudjuk csak igazán, hogy milyen érték a gép, mennyire segítőtársa az embernek, mennyire könnyebb a munka végzése. Az igaz, hogy a reszortszellem az utóbbi időben nem volt kielégítő behordóink között, de az üzem vezetősége az üzemi pártszervezettel és az Üzemi Bizottság títségével, a dolgozókkal való közös megbeszélés nyomán, ezt jó irányba terelte. Megteremtették a közös összhangot, a jó kollektív szellemet és ma már egymást tanítva, segítve érik el a napi szép és kielégítő eredményeket. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a munkaeszközökkel egyes gyárak dolgozói hogyan bánnak. Mivel a Központi Javítóműhely gyárunkban működik, észrevehető és bebizonyosodott az, hogy míg a paksi Téglagyár Keller és behordó kocsijai a napi gondos kezelés nyomán csak kétévenként szorulnak nagyobb javításra, addig a dombóvári,behordó kocsikat évenként majd kétszer kell teljes javításnak alávetni. Az 1. sz. dombóvári üzem versenykihívásában szereplő feltételeket elfogadjuk, melyeket november 7-ike tiszteletére kibővítünk azzal, hogy mi is versenyre hívjuk ki a dombóvári telep dolgozóit a munkaeszközökkel való gondos és helyes bánásmód terén. Szívesen vennénk, ha a szaktársak üzemünkbe ellátogatnának, mert ezáltal is a közös munka elvégzése terén közelebb kerülnénk egymáshoz. LEDNECZKY JÁNOS LEDNECZKY JÓZSEF ÜB. elnök, párttitkár. MÉSZÁROS GYÖRGY rakó. I Szekszárdi Központi Művészegyüttes Hőgyészen vendégszerepelt A Hőgyészi Gépállomás meghívására a Szekszárdi Központi Művészegyüttes az elmúlt vasárnap Hőgyészen a község kultúrtermében nagysikerű ajándékműsort adott a Hőgyészi Gépállomás és Hőgyész község dolgozóinak. Erre az alkalomra az érdeklődők, annak ellenére, hogy a műsor több, mint egy órával később kezdődött a hirdetettnél (a jövőben erre mind a rendezőnek, mind a vendégeknek jobban kell ügyelniük) zsúfolásig megtöltötték a Kultúrotthon nagytermét. A műsor első felében a Szimfonikus Zenekar 20 tagú részlege Mozart és az operairodalom remekeiből adott ízelítőt Véghelyi Miklós vezetésével. A zenekar maga is, de különösen a közreműködő Légrádi Ilona hatalmas sikert aratott. A műsor második felében Légrádi Ilona, Szentgyörgyi Kálmán, Piacsek György, Piacsek Györgyné, Mayer Rezső és Aszalai János gondoskodott derűről, humorról, tréfáról, kedves énekszámokról. Különösen ismét Légrádi Ilonának és a konferáló szerepét betöltött Szentgyörgyi Kálmánnak jutott ki a tapsokból. Végül szólnunk kell a hőgyévei közönségről, akiknek melegsége, közvetlensége annyira meglepte a művészegyüttest, hogy annak minden tagja igyekezett tudásának legjavát nyújtani. Az ilyen és ehhez hasonló rendezvények alkalmasak arra, hogy a megye életét irányító megyeszékhely dolgozói és a megye községeinek dolgozói között közvetlen, meleg kapcsolat jöjjön létre. T. L. Mezőgazdasági Kiállítás sorsjátékának nyereményei FŐNYEREMÉNYEK: A nyeremények utalványai — a nyertes sorsjegy ellenében — a Földművelésügyi Minisztérium tudakozójában vehetők át. Sorozat Szám Sorozat Szám Sorozat Szám 04 08210 06 04217 16 04046 05 01463 09 08112 16 07951 05 05106 10 03120 29 07451 06 02033 10 03273 32 02115 06 04123 13 02735 34 08778 37 38 40 42 42 0408* 00571 09962 01212 06431 NYEREMÉNYEK: 100, 50, 40 forintos vásárlási utalványt, illetve 0,7 liter palackozott bort nyertek kisorsolásuk szerint mindazok a sorsjegyek, amelyeknek száma — sorozatszámukra való tekintet nélkül — az alább felsorolt számokkal megegyezik: 00135 01658 02914 04087 05396 07415 0877b 00177 01797 02967 04123 05487 07416 0880 00179 01798 03007 04130 05512 07431 08821 00229 01846 0302a 04200 05575 07451 08850 00472 02033 03059 04202 05774 07592 08947 00541 02049 03106 04217 05832 07803 09082 00571 02065 03120 04250 06025 07897 09122 00621 02104 03273 04341 06206 07919 0918b 00646 02115 03400 04381 06315 07951 09226 00732 02160 03413 04388 06326 07982 09262 00769 02169 03480 04418 06359 08095 09278 00911 02276 03722 04509 06380 08098 0941b 00967 02313 03753 04517 06386 08112 0955b 01058 02321 03774 04672 06387 08142 09596 01178 02328 03775 014799 06389 08198 0966b 01180 02462 03789 04813 06431 08210 09680 01212 02470 03827 04321 06505 08255 09712 01246 02479 0382b 04985 06542 08320 09719 01315 02487 03854 05028 06622 08436 09826 01335 02588 03859 05106 06908 08500 09919 01394 02639 03887 05258 06952 08521 09961 01412 02735 03903 05278 07032 08560 09962 01463 02867 04005 05337 07219 08646 0998a 01464 02902 0401b 05374 07286 08735 07228 01612 02904 04046 NAPLÓ HIHE1 Kedd, 1955. szeptember 27. Névnap: Adalbert. Ügyeletes gyógyszertár: 11/1. sz. áll. gyógyszertár. Várható időjárás kedden estig: változó felhőzet, elsősorban északnyugaton néhány helyen eső. Mérsékelt déli, délnyugati szél. A hőmérséklet kissé emelkedik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet 8—11, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 20 —23 fok között. — A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Szomor Ferencet a bonyhádi járás főagronómusát a magas terméseredmények elérésében kifejtett munkásságáért „Munka Érdemrenddel” tüntette ki. — Ötven hold őszi árpát vetett a sárpilisi Új Élet Termelőszövetkezet tagsága. — Steinbach Mihály Tolna, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 111. szám alatt lakó dolgozó paraszt elvetett 2,5 hold őszi búzát. •— A cikói Alkotmány TSZ-be a tavasz óta harminckét családot vettek fel. Az új tagok 252 hold földet vittek a TSZ-be. — A Bonyhádi Dózsa Népe TSZ tagságának a kertészet eddig 100 000 forint jövedelmet hozott. — Már szépen zöldes a grábóczi Alkotmány TSZ. 42., és a kétyi Alkotmány TSZ 60 holdas őszi árpája. — Az utóbbi 12 nap alatt 1 680 köbméter silót ké zizett a Bonyhádi Gépállomás zsilózó brigádja. A tamási MSZT kultúrcsoportja a „Bujócska” című operett bemutatására készül. Apróhirdetések — KŐMŰVES, asztalos, vízvezeték szerelő szak- és segédmunkások azonnalra felvétetnek. Dunaföldvár, Sertéstenyésztő. — HANGERŐSÍTŐ BERENDEZÉS 100 Wattos Rafilm gyártmányú, üzemképes állapotban hangszórókkal, mikrofonnal állami vállalat, állami szektor részére eladói Sertéstenyésztő, Dunaföldvár. — FIGYELEM! Ha minden árut olcsón akar megvásárolni, keresse fel a Bátaszéki Földművesszövetkezet szaküzleteit, ahol mindenben bő választékot megtalálhat. — A DÉLDUNÁNTÚLI Áramszolgáltató V. igazgatósága Szekszárd városában városi szerelőt keres, valamint 1 fő villamos kezelői tanfolyammal rendelkező elektrikust Bátaszékre. Fizetés a fennálló rendelkezések szerint. Jelentkezni lehet minden nap 7 órától 15.30 óráig Szekszárd, Bezerédy u. 9. — AZONNALI belépésre keresünk motorosküldöncöt. (Motort a vállalat biztosít.) Fizetés kollektív szerint. — Azonnali belépésre építőipari szak- és segédmunkásokat keres a 49. sz. Építőipari Vállalat komlói munkahelyére. Kereseti lehetőség segédmunkásoknak 700—900 forintig, szakmunkásoknak 1000 forinttól felfelé a mindenkor érvényben lévő normák szerint. Napi háromszori meleg étkezést és munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: 49. sz. Építőipari Vállalat Komló, Kossuth Lajos u. 13. — ÉPÍTŐIPARI kivitelező vállalat gyakorlattal rendelkező termelési osztályvezetőt és technikusokat keres azonnali belépésre. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet Szekszárd, Arany J. u. 13. Személyzeti osztály. MOZI Garay Filmszínház. Szeptember 27-től 28-ig, keddtől szerdáig: Aki szereti a feleségét . Német filmvígjáték. Előadások kezdete: vasár- és ünnepnap fél 4, 6 és fél 9 órakor. Hétköznap 6 és fél 9 órakor. Kertmozi. Szeptember 26-tól 28-ig, hétfőtől szerdáig: Eltáncolt aranyak. Csehszlovák film. Előadások kezdete: este fél 9 órakor. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 2010 Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11. A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hirlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési Híj- 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 21-21 Nyomdáért felel: Odepka Rezső SPORT Meglepetések sorozata a megyei labdarúgó bajnokság XXI. fordulójában A XXI. forduló a megyei labdarúgó bajnokságban nagy meglepetéseket hozott. Ezek közül a legnagyobb az, hogy a Paksi Kinizsi otthonában pontot vesztett az Építők ellen. Az Építők csak 3 játékost szerepeltetett az I. csapatából és 5 olyan játékos játszott, aki még nem szerepelt az I. csapatban. A hazai csapat hatalmas fölénye ellenére is csak egy potya góllal tudta az egy pontot otthon tartani. A másik meglepetés a II. helyezett Bonyhádi Vasas sima veresége a Szekszárdi Dózsától. A Nagymányoki Bányász nagy gólarányú győzelmet aratott a Simontornyai Vörös Lobogó fölött. Tolna, ha csak egy góllal is, de legyőzte Őcsényben az ottani labdarúgókat. A Szekszárdi Bástya Mázán 3:1 arányú győzelmet aratott, ami szintén meglepetésnek számít, ha azt vesszük, hogy a Mázai Bányász az elmúlt hetekben egész jól szerepelt. A Dombóvári Törekvés Hőgyészen 4:2-re győzte le a Traktort. A Dunaföldvári Honvéd 5 tartalékkal 0:0-ás félidő után 2:1-re győzte le Dombóváron a Bástya csapatát. A 21. forduló eredményei: Tolna— Öcsény 3:2, Dunaföldvár D. Bástya 2:1, Szekszárdi Dózsa— Bonyhád 4:2, Szekszárdi Bástya— Máza 3:1, Paks—Szekszárdi Építők 1:1, Dombóvári Törekvés Hőgyész 4:1, Nagymányok—Simontornya 5:0. A Nagymányoki Bányász egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, de még így is 3 ponttal vezet az őt követő 30 pontos Bonyhádi Vasas előtt. A dunaföldvári csapat vasárnapi győzelmével továbbra is tartja a III. helyet és egy pont előnye van a 28 pontos Szekszárdi Bástyával szemben. A Paksi Kinizsi a vasárnapi döntetlenével 27 ponttal rendelkezik, amellyel az V. helyen áll. A simontornyaiaknak a 26 pontjukkal a VI. hely jutott. A 3., 4., 5., 6. helyért tehát nagy küzdelem folyik, mert pl. a 26 pontos, Simontornya csak 3 ponttal van lemaradva a III. helyezett Dunaföldvártól és 2 ponttal a IV. helyezett Szekszárdi Bástya csapatától. A bajnokság állása: 1.Nagymányoki Bányász 20 153 2 89:19 33 2.Bonyhádi Vasas 21 134 4 63 : 2<S 30 3.Dunaföldvári Honvéd 21 133 54 : 32 29 4.Szekszárdi Bástya 21 108 3 45:17 23 5.Paksi Kinizsi 21 107 4 45: 30 27 6.Simontornyai Vörös Lobogó 219 8 4 ■ 47 : 27 26 7.Dombóvári Törekvés 213 6 7 46 :41 22 8.Szekszárdi Dózsa 219 3 9 56 :44 21 9.Mázai Bányász 219 2 10 50 : 33 20 10.Tolnai Vörös Lobogó 207 6 7 36: 38 20 11.Szekszárdi Építők 204 6 10 30:40 14 12.Öcsényi Falusi 225 1 16 47:96 11 13.Hőgyészi Traktor 213 1 17 25 : 10 47 14.Dombóvári Bástya 212 — 19 29 : 1ü0 4. A bátaszéki fiú általános iskola atlétikai versenye A hét közepén rendezte a bátaszéki fiú általános iskola az őszi atlétikai versenyét, amelyen 80 úttörő részvevő volt. Az eredmények némelyik számban egészen jók. Részletes eredmények: 60 méter (31 induló) 1. Vass Mihály (VIII. o.) 8,6, 2. Lukács Béla (VII. o.) 8,6, 3. Zágoni Lukács (VIII o.) 8,7. 400 méter. (16 induló) 1. Lukács Béla (VII. o.) 68,8, 2. Kiss Bertalan (VIII. o.) 68,9, 3. Németh Endre (VII. o.) 69. Jó iramban kezdtek s nagyszerű időeredményt értek el a fiatal tanulók. Magas (20 induló) 1. Németh Károly (VIII. o.) 135, 2. Vass Mihály (VIII. o.) 130, 3. Várnai Sándor és Benedek Károly (VIII. o.) 125 centiméter. Távol (22 induló). *1. Benedek Károly (VIli. o.) 440, 2. Németh Ferenc (VII. o.) 435, 3. Németh Károly (VIII. o.) 430. Gránát (22 induló): 1. Bárdos Lajos (VIII. o.) 38,60, 2. Benedek Károly (VIII. o.) 36,80, 3. Székely Antal (VIII. o.) 36,80. Az éveleji verseny megmutatta az erőviszonyokat, s ezek alapján készül a bátaszéki fiú iskola a más iskolákkal való párosversenyekre. Kölesd—Sióagárd 2:1(1:1) II. osztályú mérkőzés. Már az első percben a sióagárdi jobbösszekötő hosszan szökteti Somogyvárit, aki faképnél hagyta a kölesdi védelmet és közelről nagy erővel küldte a hálóba a labdát. 0:1. A gól után mindkét fél részéről inkább mezőnyjáték folyt. Kölesd valamivel többet támadott, mint a hazai csapat, de gólt csak a félidő utolsó percében ért el Honti révén. A második félidőben folytatódott a mezőnyjáték, eredménytelenül vándorolt a labda egyik kaputól a másikig, míg végre Hontinak sikerült megszerezni a győztes gólt. 1955. SZEPTEMBER 27. A termelő munkában is helytállnak a simontornyai sportolók A Simontornyai Vörös Lobogó sportolói, labdarúgói, akik a Simontornyai Bőrgyár dolgozói, a termelés vonalán is jó eredményeket értek el. Baum II. Ferenc, aki a meszes-hasító munkása 143 százalékot, Pénzes Ferenc, aki a nyersbőrtől most került át a vikszos gyárrészleghez, máris 146 százalékra teljesítette tervét. Baum III. Károly, Mikulás József, Róth István Kondor György mint villanyszerelők dolgoznak, s jó munkájuk után a vállalatvezetőségtől többszöri elismerést kaptak. Bíró András és Baum IV. László a karbantartó részlegnek a dolgozói, akik ezen a területen biztosítják a különböző üzemrészek folyamatos munkáját. Sebestyén II. Tibor mint szíjártó dolgozik, Ányos József mint raktári munkás vesz részt a termelő munkában. Ünnep János mint festékösszeállító dolgozik és az ő lelkiismeretes jó munkáján is múlik a gyár minőségi tervének teljesítése. Baum I. István a karbantartó részleg adminisztrátora. Ifj. Závodi János síkporozó 148 százalékos teljesítményt ért el. Kalános József mint tímársegéd dolgozik a gyárban,ahol erős fizikai munkát igényel beosztása, mégis 152 százalékra teljesítette tervét. A simontornyai Vörös Lobogó sportolói nemcsak a zöld gyepen, de a munka területén is megállják helyüket. Megyénk sportoló ifjúsága előtt legyen példa a simontornyai sportolók helytállása a munka területén. Uj megyei csúcs női hárompróbában A Dózsa SE 1955. évi atlétikai bajnokságán résztvevő Szekszárdi Dózsa atlétái a következő eredményeket érték el Budapesten: Magas, női: 2. Győrffy Mária 148. Gerely: 3. Győrffy Mária 35,38. Hárompróba: 3. Győrffy Mária 1916 pont. (Új Tolna megyei csúcs.) Győrffy Mária ezzel az eredményével már második versenyszámában ért el az elsőosztályú szintnél jobb eredményt. 100 női: 7. Bicskei Gizella 12,9. 200 m: Bicskei Gizella 28,5. Távol:3. Bicskei Gizella 492 (megyei legjobb eredmény 1955-ben). 1500 férfi: 5. Pech József 4:20,2 (megyei legjobb eredmény 1955-ben). 800 m: 9. Pech József 2:07,7. Garamvölgyi László Bátaszéki Törekvés serdülő atlétája 3 méter 6 centiméteres eredményével új megyei felnőtt, ifjúsági és serdülő csúcsot ért el rúdugrásban a szombaton Bátaszéken megrendezett atlétika versenyen. “2 “ö N tn O W Cfi •>© 0 “ Gl CL 'dl G 1/5 Z *£ N ■ — t/1 ö 0 _E O 0 H- N OO