Tolnai Napló, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-29 / 25. szám

irodalom * Ifiúvégzet * X3udománuf Ismerd meg megyénket Kölesd­ i. Kölesd a völgység keleti völgycsoportjában terül el, Kis­tormás közvetlen szomszédságá­ban. A táj morfológiai képére egyforma magas, szélesen elhú­zódó pannonkori dombhátak és a közöttük megbúvó völgyek jellemzők. Kölesdet a Sió és Sár­víz, a Kölesd-patak, Réti-patak, Malomárok vize veszi körül. Ezeken kívül határában van­­ még egy kiss állóvíz: a néphit szerint „közepén feneketlennek” tartott kerekes tó. A gazdag vízhálózat következ­tében régen is sok volt a mo­csaras hely a község­ környékén. Ilyen volt a Sió és Sárvíz köze is. Kölesd az ásatások során elő­került leletek alapján ítélve már a kőkorszakban is lakott ítélt volt. Az ózdi út építése közben a Csont-hegy vidékén csiszolt kőeszközöket találtak és földbe­­ásott lakások, tűzhelyek nyomai­ra bukkantak. A lakottság­­ foly­tonosságát a bronzkorszakból származó erődítmény, majd kelta és római kori leletek bizonyítják. A magyarság bejövetelekor ezt a területet a fejedelmi törzs tagjai szállták meg. Kölesdről először 1344-ben történik emlí­tés villa Khulesd néven. 1441 ben vámjával együtt a M­­eszter­n­yei Szerecseneké. Ugyanekkor azonban a bencések és a fehér­vári kereszteseknek is van hír­tökük Kölesden. Színhelye a Ki­nizsi-Korvin csatának. Többször tartanak közelében nádori és megyei gyűléseket.­­A középkori virágzó kultúrát és a magyar lakosságot innét is elseperte a hosszú, súlyos török uralom. 143 évig uralta a vidéket a si­montornyoi szandzsák. A török fejadóefterekben 1563 Kölesd még 17 adózó házzal szerepel 1688-ban pedig már a lakatlan, elhagyott községek sorába em­lítik. A súlyos kor, s a török világ emléke még a mai lakosság kö­zött él néhány mondában. A Szekszárd és Simontornya kö­zötti földhányásokról , melyek eredetileg hírjelzésre szolgáltak, azt tartja a monda, hogy a me­nekülő törökök hordták össze turbánjukban a földet ,hogy em­léket állítsanak uralmuknak. A török kivonulása után la­katlan mezőkre rácok szivárog­tak be. Elvonulásuk erről a vi­dékről a kölesdi harccal kapcso­latos. II. Rákóczi Ferenc hadve­zére, Béri Balogh Ádám itt Kö­lesd és Kistormás határán ütkö­zött meg a labanc generálisok alatt harcoló rácsággal. A rá­cok elűzése után ismét pusztán, lakatlanul maradt a táj. Az új település először Kölesden indult meg. A települők nagy része du­nántúli vidékekről önként idete­lepülő magyar volt. Az elköltö­zésnek különböző okai voltak: a simontornyaiak jobbágyláza­dás, a zsámbékiak pedig — a szájhagyomány szerint — „a hit üldözése” és a kolera­járvány miatt hagyták el régi otthonu­kat. (Folytatjuk.) Javult a megyei TTIT munkája A megyei TTIT-nek jelenleg 236 tagja van, de újabban még 30 jelentkező kérte felvételét. A TTIT ebben az esztendőben 900—1000 előadást tart a megyében. A műszaki szakosz­tálynak már 15 állandó tagja van míg két évvel ezelőtt csak három állandó tagja volt. Mindezek a tények azt igazolják hogy, je­len­tősen javult a TTIT munkája. A javuló munkához nagyban hozzájárult az, hogy tavaly szep­tember óta teljes létszámmal, vagyis négy személlyel dolgozik a TTIT. Szállásy Ernő személyé­ben pedig olyan vezetőt kapott, aki kezdeményező, vállakozó szel­­lemű. Molnár István az agronó­miai, a biológiai az egészségügyi és a műszaki. Komódi Erzsébet a történelmi, irodalmi, művészeti fizikai, földrajzi és csillagászati, Szállásy Ernő a politikai filozó­fiai szakosztály feladatait látja el becsülettel. Imre Lászlóné tanítónő pedig nagy segítséget nyújt a pedagógiai szakosztály működéséhez. A TTIT nagy sikerrel oldotta meg a „Szülők főiskolája”, a „Mit láttam Bulgáriában?” című előadássorozatot. Javult kapcso­latuk a tömegszervezetekkel, jobb a szervezés, több a közön­ség és a bevétel. A TTIT javuló munkáját igazolja az is, hogy egyes rendezvényeket közösen old meg a Városi Kultúrházzal, mint például most a Mozart emlékhangversenyt, február vé­gén megrendezik a főorvosok és az élenjáró munkások találkozó­ját, hamarosan sor kerül a mú­zeumban az egyes üzemek ter­­melvényeinek a bemutatására, a nyersanyagtól egészen addig, amíg készárú lesz belőle. A megyei TTIT javuló mun­kája vonta maga után, hogy a járási szakosztályok is jobban dolgozzanak. Különösen meg­említésre méltó ez a munka a dombóvári és a bonyhádi járás­ban. Tennivaló azonban még min­dig van bőven. Vannak me­gyénkben üzemek, mint például Bonyhádon a Zománcművek és a Cipőgyár, ahol nem képes a TTIT előadást tartani, mert rossz a szervezés. Ezért persze hibás a gyár vezetősége is. A má­sik hiányosság még a TTIT mun­k­ájában, hogy egyes előadásait, látogatottsága nem kielégítő. Ez magyarázható egyrészt azzal, hogy nem megfelelő a közönség­­szervezés, de a hibát talán ott kellene keresni, hogy nem jó a műsor megválasztása. Rengeteg olyan téma van ,amiről mind az idősebbek, mind a fiatalok szí­vesen hallgatnának előadásokat. A fiatalokat minden bizonnyal érdekelnék az olyan előadások, mint a „Menyasszonyok iskolá­ja”, a „Fiatalok szerelme”, „Há­zasság és válás” címen indított előadások ,hogy csak néhány cí­met említsünk. És egytől-egyig olyan témák, amelyek aktuáli­sak s megoldásra várnak az életben. Próbálkozni kell vele s min­den bizonnyal sikerülni fog. A Vörös Sugár fiataljai ro^sz utója volt már. Regge­­lente dél lepte be a ha­tárt, amely olyan volt így fe­hérségével, mint egy nagy, ki­terített fehér lepedő. Az ősz hozta magával, hogy alábbha­gyott a munka üteme a szövet­kezetben, hiszen megtörtént a vetés, a szántás, a szárvágás és az emberek beszorultak a meleg szobába, vagy a szövet­kezeti porta körül szorgoskod­tak, az ősz hozta magával az egész esztendei munka gyü­mölcsét is: a kiosztásra kerülő javakat. De mást is meghozott magával az ősz: azt a gondola­tot lopta bele a szövetkezeti fiatalok szívébe, fejébe, hogy szórakozni, művelődni, táncolni színdarabot játszani kellene, így alakult meg tavaly ősszel a paksi Vörös Sugárban a kul­túr- és színjátszó csoport. Nem volt könnyű feladat megteremteni a szövetkezetben a kultúrcsoportot. Szigeti La­jos és Kántor Antalné, a járási kultúrház vezetői, többször is ellátogattak a fiatalokhoz, fel­csigázták bennük a kíváncsisá­got, figyelmüket a kultúrára, művészetre irányították. A so­rozatos látogatás, beszélgetés a fiatalokkal­­ hatott. Először csak a lányok alakították meg a szövetkezet tánccsoportját és olyan kedvet kaptak a tánco­láshoz, hogy az ősz folyamán a sorozások alkalmával min­den egyes esetben megörven­deztették a katonajelölt fiata­lokat. Tapsból már nem volt hiány. Ünnepelte őket nemcsak a szövetkezet tagsága, de az egész falu. Valami azonban még hiányzott a munkájukból, hogy az teljes legyen. Ezt érez­ték saját maguk is, így azután nem sokat kellett beszélnie Szigeti Lajos elvtársnak, a fia­talok inaguk is látták, hogy a színjátszásra szükség van. Színdarab tanuláshoz fogtak. A bemutatásra a szövetkezet zár­számadó közgyűlésén került sor. Vastapsot kaptak. Ezután már nem volt megállás. Meg­szerették a fiatalok a népi tánc mellett a színjátszást. A sike­rek újabb­ és újabb lendületet adtak a fiataloknak. Nagyobb feladatokra vállalkoztak. Jelen­leg már két egyfelvonásossal készülnek. Mindkettő mai té­májú. Az egyik a „Jancsi és Juliska“, a másik az „Új el­nök“. A bemutatóra a far­sangban kerül sor, amit ten­esttel kötnek egybe. M­i az, ami ilyen feladatok megoldására képessé te­szi ezeket a fiatalokat? Rövi­den csak annyit lehet erre fe­lelni, hogy a lelkesedés, a ten­­niakarás és az, hogy van egy cél a fiatalok előtt, amit végre akarnak hajtani: távolabbi cél: kultúrát teremteni a szövetke­zetben, megszerettetni a tag­sággal a művészetet, a közeleb­bi cél: a bevételből megsze­szerezni a szükséges felszere­léseket saját kultúrházuk ré­szére. Például most a színdara­bok és a tea-est, valamint a farsangban megrendezésre ke­rülő tsz-bál bevételéből rádiót akarnak vásárolni lemezjátszó­val maguknak a fiatalok, hogy esténként, amikor összegyűlnek a DISZ-helyiségben, a próbák után táncra perdülhessenek. Kik ezek a fiatalok, akik fáradságot nem ismerve mun­kálkodnak azon, hogy a tsz-en belül kialakuljon­­ egy mindent átfogó kultúráiét? Olyan, amely után vágynak az embe­rek, amit szívesen néznek. A tánc- és kultúrcsoport tagjai: Hanoi Marika, Papp Julika, Nepp Terika, Zinger Marika, Pommersein Rozika és Metzger Teriké. A fiúk közül: Hanoi János, Mezger Ferenc, Vátz József, Ruff János és Finkl Jó­zsef vesznek részt a kultúrcso­port munkájában, szív és a lelkesedés azon­ban még nem old meg mindent. Abban, hogy a Vörös Sugár fiatalsága megindult azon az úton, amelyik eredmé­nyek­hez vezet el, nagy szerepe van a járási kultúrház vezető­ségének, személy szerint Szigeti Lajos elvtársnak és Kántor An­talné elvtársnőnek. Nem elég­szenek meg annyival, hogy meg­teremtették a tsz-ben a szín­játszó és tánccsoportot, hanem­ azon vannak, hogy az ered­ménnyel működjék is. Maguk választják ki azokat a darabo­kat, amelyeket alkalmasnak tartanak lejátszásra, segítik a színművek és a táncok betanu­lását, alkalmat adnak a fiata­loknak, hogy próbájukat a já­rási kultúrházban tartsák meg. Ezen kívül Szigeti elvtárs ki­tünteti ,a tsz fiatalokat­­ azzal, hogy egy-egy nagyobb tánces­tély, vagy színdarab bemutató­ja alkalmából megbízza őket a rendezői munkával. Most az a célja, hogy megtanítsa őket a díszletek és a jelmezek megter­vezésére, illetve kiválasztására. A járási kultúrház vezetőségé­nek célja az is, hogy a Vörös Sugár fiataljaiból olyan színész­gárdát neveljen ki, amely példa­képül állítható a járás vala­mennyi tsz-fiataljai elé. Ehhez a célhoz járul hozzá a tsz is, amikor anyagilag támogatja a fiatal kultúrcsoport munkáját, ugyanis ruhákat vásárolnak a népi táncosoknak, kultúrház vezetőségének most az a terve, hogy egy komolyabb, a „Nyolc hold föld“ című tsz-témájú darabra és jó­­néhány népi táncra megtanítsa a fiatalokat s ezzel a műsorral bejárják a járás községeit. Meg­mutatva azt a tsz-fiataloknak, hogy igenis lehet kultúrmunkát és méghozzá segítő kultúrmun­kát kifejteni, csak akarni kell. Az akarat és a lelkesedés megvan a Vörös Sugár fiatal­jaiban. Azonban, hogy ez men­­nyire formálódik alkotó és te­vékeny munkává a jövőben, az nagymértékben függ attól, hogy a járási kultúrház vezetőségé­től ezután is megkapják az olyan támogatást, amelyben eddig volt részük. S ha ez meg­lesz, valójában élenjáró tsz­­kultúrcsoport válik a Vörös Sugár-beli fiatalokból. ■ Kovács József A seregszemle előtt... MEGYÉNK népművelési szervei és tömegszervezetei még az elmúlt év utol­ján meghirdették a megyében a Ságvári Endre kulturális seregszemlét. Azóta el­telt néhány hónap, de az egy év előtti seregszemle előkészítésének eredményei­től a mostani eredmények elmaradnak. Népművelési szerveink és tömegszer­veink, sajnos, nem dicsekedhetnek most olyan eredményekkel az előkészítés te­rén, mint egy évvel ezelőtt. A seregszemle célja: — Módot adni minden dalolni, táncolni, szerepelni, sza­valni ,olvasni szerető fiatalnak arra, hogy képességeit tovább gyarapítsa, hogy a kultúra minden eszközét az ifjak és lányok­­ ezreinek szocialista nevelése szolgálatába állítsa. Olyan ifjakat nevel­ni, akik vidáman éneklik népünk leg­szebb dalait, szavalják, színpadra viszik szabadságharcos és az új életünkről szóló költeményeinket és színdarabjainkat. — Olyan ifjakat nevelni, akik büszkén és boldogan vallják magukat a felszabadu­lásunkért,­ a szocializmusért életüket fel­áldozó kommunista ifjú hősök, Ságvári Endre örökösének, akik olyan kitartóak, szorgalmasak, pontosak a munkában és a tanulásban, mint amilyenek ifjúságunk legjobbjai voltak a fasizmus elleni áldo­zatos harcok idején. A KITŰZÖTT CÉLOK elérése érde­kében nagy feladat hárul a népművelés vezetőire, a DISZ vezetőkre és a pedagó­gusokra. Ha a feladatok részletmegol­dásait vizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hogy helyenként nem találunk kielégítő eredményeket. Említsük csak azt, hogy a szavaló esteknek már január 31-ig be­fejezést kellett volna nyerniük, s a szín­játszó és tánccsoportok helyi bemutatói­nak pedig február 1. és 28-a között le kellene zajlania. Logikus gondolkodás szerint ez lehetetlen, mert még a mai nap is folynak a benevezések, melyek­nek december 20-ig meg kellett volna történniük. Ha a benevezések számát vizsgáljuk, meglepő és gondolkodásra késztető statisztika kerül a kezünkbe, melyből megtudjuk, hogy megyénkben még csak 300 egynéhány csoport neve­zett be a kulturális seregszemlére a ta­valyi 460-nal szemben. Amikor pedagó­gusaink, népművelési vezetőink és a DISZ vezetői egy-egy csoport megszer­vezésére indulnak, vajon próbálják-e megmagyarázni az együttes vezetőinek, vagy az együttes tagjainak, hogy miért van szükség seregszemlén való részvé­telre, a kultúrmunkára. Mert nemcsak annyiból áll a benevezés, hogy az illető kultúrmunkás úgy próbál érdeklődést kelteni az öntevékeny színjátszókban és táncosokban, hogy a verseny érdekessé­gét, szépségét, nemes versenyszellemét meséli el. Ennél tovább kell menni. Meg­kell magyarázni azt, különösen a falusi kultúrcsoportok vezetőinek és a csoport tagjainak, hogy egy hatalmas feladat megoldását segíti elő ez a seregszemle is: gondolkodó embereket nevelni, a mű­veltség alapelemeivel megismertetni, ahhoz közel hozni a fiatalokat. Ezen is túl a kultúrmunkában való részvétel nagyban hozzájárul a fiatalok jellemé­nek kialakításához, látókörüknek széle­sítéséhez és olyan élményeket nyújt, melyeket az ifjú egy életre magával vihet. A kultúrcsoportok vezetőinek az iskolán kívüli nevelésben az a feladatuk, hogy értelmes, gondolkodó, komoly férfiakat neveljenek, olyanokat, akiknek van né­zetük a világról, akiket érdekel a tudo­mány, a politika, s mindaz, ami velük történik, mindaz ami körülöttünk zajlik. A SEREGSZEMLÉRE való beneve­zés megszervezésében, helyenként igen szép eredményekkel is találkozunk. — Bonyhádon például 50 tagú énekkar ala­kult, melyben magyar, székely és német származású lakosok tanulnak együtt és adnak elő saját dalaikból. Ugyane­k­kor német színjátszó csoport is létesült,­­ amely németül ad elő egyfelvonásos szín­darabot. Igen szép előkészületek folynak a seregszemlére Murga községben, ahol 25 tagú német tánc- és énekcsoport mű­ködik. Ha keresünk tehát találunk elis­merést érdemlő szép eredményeket. ■ Az eredmények és hiányosságok összeha­sonlítása közben szembetűnik, hogy olyan csoportoknál és együtteseknél akad kifogásolnivaló, melyek tavaly részt vettek az ifjúsági seregszemlén. S hanyagság tapasztalható a járási népmű­velési szervek, DISZ-bizottságok, Ma­gyar—Szovjet Társaságok munkájában is,­­mert az említett szervek a kulturális seregszemle meghirdetése után nem kezdtek hozzá a járási szervező bizott­ságok megalakításához, így tehát nem segíthettek a községeknek sem a bi­zottságok megalakításánál. Ez történt például­­ a paksi járásban, ahol még a mai napig sem alakították meg minden községben a szervezőbizottságot. Ez ter­mészetesen megmutatkozik az eredmé­nyekben is: a paksi járásban igen kevés csoport nevezett be a seregszemlére.­­ Hasonló hiányosság tapasztalható Szek­­szárdon is, ahol a tavalyi 20 nevezéssel szemben az idén csak 5 csoport neve­zett. MÁR CSAK NAPOK, hetek vannak vissza a seregszemléig, s ezt az időt ala­posan ki kell használni azoknak a kul­­túrcsoportoknak, amelyek eredményesen akarnak szerepelni e nemes versenyen. Az együttesek és vezetőik elé példaké­pül lehet állítani az ozorai Gácsy Ferenc pedagógust, a zombai Boros Béla igazga­tót, a várdombi Theisz Ferencné tanító­nőt, a gerjeni termelőszövetkezet kul­­túrcsoportját, ahol már készen vannak a darabbal, amit a seregszemlén akarnak bemutatni. Még a nevezések számát is lehet növelni, hisz az év folyamán szinte valamennyi kultúrcsoport dolgozott azok közül, amelyek tavaly részt vettek a se­regszemle versenyein, csak a szervezési munkát kell megjavítani és akkor elér­hetjük a kívánt eredményt, mely szerint a tavalyi együttesek részvételével és az újonnan alakult csoportok bevonásával a nevezések száma a kívánt képet mu­tatja, meghaladja a tavalyit. B.—K.

Next