Tolnai Napló, 1956. június (13. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-23 / 147. szám
4. UTTÖRŐHIRADÓ ---- Boldog vakációt ! Kedves Pajtások! Ismét végetért egy tanítási év és Ti valamennyien bizonyára örültök ennek. Érthető is, hiszen az egész évi fáradságos munka után most következett el az az idő, amikor kedvetekre kipihenhetitek magatokat: elmehettek nyaralni, ki a hegyekbe, a Balatonra, az erdőkbe. Kívánjuk, hogy a nyári szünidőt kellemesen töltsétek el, szórakozzatok sokat, segítsetek odahaza édesanyátoknak, édesapátoknak a munkában és vegyetek részt majd az aratás utáni kalászgyűjtésben. A szerkesztőség nevében megköszönöm valamennyi pajtásnak, tanítónak, tanárnak és másoknak, hogy segítettetek, illetve segítettek az Úttörő-híradó című rovatunk szerkesztésében. Ez bizonyos mértékig érdekessé tette a sajtót és sok segítséget nyújtott nektek is a munkátokban. Megismertétek, Ti pajtások egymás életét, azt, hogy mi újság Dunaföldvárott, Lápafőn, Bonyhádon, Varsádon, vagy éppen Tevelen. A beküldött levelekből mindnyájan tanultatok. Most, hogy befejeződött a tanítás, nem hosszú, csak rövid időre, mi is megszüntetjük a minden szombaton, rendszeresen megjelenő Úttörő-híradó című rovatunkat. Ez azonban ne jelentse azt, hogy egész nyáron nem írtok szerkesztőségünknek egy sort sem. Nagyon szívesen vesszük és várjuk, ha a szünidőben is felkerestek bennünket problémáitokkal és megírjátok ,hogyan érzitek magatokat nyaralás közben, vagy éppen beszámoltok egy nagyszerű munkáról, amit talán a búzatáblákon végeztek. Várjuk tehát pajtások továbbra is a leveleiteket. Várjuk és szívesen közöljük azokat, hírt adva arról, hogy Ti úttörők nyáron sem tétlenkedtek, hanem dolgoztok, végzitek a munkát, ha nem is az iskolapadokban, de odahaza, vagy éppen a földeken. A tanítás megkezdésekor pedig írjatok valamennyien, hogy a Ti közreműködésetekkel ismét hírt adhasson az Úttörő-híradó a Ti életetekről és munkátokról. Most búcsúzom Tőletek és a szerkesztőség nevében még egyszer köszönöm a segítségeteket. Boldog vakációt! Úttörő üdvözlettel: Előre! KOVÁCS JÓZSEF. A tisztességtudó utcalány A néger semmi. Az amerikai ember az igazi. Ez az álláspontjuk az amerikai déli kisváros fehérbőrű lakóinak, ahol a darab cselekménye játszódik. A színmű írója, Sartre, azonban nem áll meg ennél a gondolatnál, hanem kimondja a kegyetlen igazságot, amely egyben a darab mondanivalója is: a néger ugyanolyan értékes embere az amerikai nemzetnek, mint a fehérbőrű. Hogy a nézők mégis hiányérzettel hagyták el a városi művelődési házat, az egyáltalán nem a színészek játékán múlott, hanem magából a darabból eredt. Sartre amellett, hogy mindent nagyszerűen oldott meg, eléggé nyitott kérdést hagyott. Az emberek szinte várták, hogy a harmadik felvonás után következik még valami. Láttuk már egyszer szekszárdiak a kecskemétiek szereplését, amikor Heltai Jenő: A néma levente című színművét játszották. Most A tisztességtudó utcalány előadásakor másodízben gyönyörködhettünk a játékukban. Meg kell állapítanunk, hogy a színészek játéka a második szekszárdi szereplésük alkalmával jobb és tökéletesebb volt, mint a bemutatkozáskor. Nem a darab erényeivel és hibáival akarunk foglalkozni, hanem inkább a színészi teljesítményekről szólunk néhány szót. A szekszárdiak véleményének adunk hangot, amikor megállapítjuk, hogy a főszerepben Fogarassy Mária tökéletes alakítást nyújtott. Hazafelé jövet akaratlanul is meghallgattam néhány ember beszélgetését, akik elmondották egymás között, hogy a pesti előadás főszereplője sem nyújtott semmivel sem jobbat. A hanghordozás, a darabból adódó mimika, mozdulatok tökéletes kiaknázását láttuk Lizzie alakítójában. Ennél az alakításnál nem vártunk semmivel sem jobbat és rosszabbat nem is kaptunk. Bicskey Károly Fred szerepében szintén jó volt. Jól formálta meg a négergyűlölő ember típusát. Kétségtelen, nem volt annyi alkalma a darabból adódóan, mint Lizzinek, de mégis várta az ember, hogy több feszültséget teremtsen a színpadon. Ez azonban nem mindig sikerült. A játékának ez az egyetlen hibáztatható pontja, mindennek ellenére azonban elégedettek vagyunk Bicskey Károly játékával. A szereplők közül jó teljesítményt nyújtott még Clark szenátor szerepében Kertész Dezső. Az amerikai déli kisváros szenátorának és tari emberének, aki nagyszerűen ért az emberek nyelvén, tökéletes alakítója volt. Szólnunk kell még néhány szót a két detektívről is. Csupán annyit mondhatunk játékukról, hogy a darab nyújtotta lehetőségeket kiaknázták és gyümölcsöztették azt a színpadon. Az üldözött néger szerepét Bay Gyula alakította és vitte művészi erővel a közönség elé. Játékával, hanghordozásával, arcmimikájával sikerült éreztetnie, hogy milyen egy Amerikában élő néger élete. Szereplésével csak részvétet ébresztett a nézőközönségben, összegezve az elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy a kecskeméti színészektől a másodszori szekszárdi szereplésük alkalmából jó alakításokat láttunk. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a közönségben felmerülő hiányérzetnek nem ők voltak az okai Kedves és kellemes estét szereztek ezzel a szereplésükkel is a szekszárdiaknak és nagyon szívesen vesszük valamennyien ha a jövőben is megörvendeztetnek bennünket még nívósabb, művészibb játékaikal. (KOVÁCS.) RÁVEL a posta rádióvételtechnikai és elektroakusztikai üzeme. A posta rádiójavító üzeme A KÖZÖNSÉG SZOLGÁLATÁBAN. Rádió-, erősítő-, hangszóró-, lemezjátszójavítás. Hangosberendezések tervezése és karbantartása. Garanciális szolgálat SZEKSZÁRD Széchenyi utca 32. Telefon : 24—02 TOLNAI NAPLÓ eseménymotor Szombat Zoltán kisfelkelésban. 1866 június 23-án (90 éve) halt meg Adam Clark, a budapesti Lánchíd építője. 1848 június 23-án menkezdődött Párizs- JÚNIUS 23 HIRJEK — Múzeumi hír: A Szekszárdi Múzeumban június 18-án zárult a Tolna megye ipari tanulóinak kiváló munkáiból rendezett kiállítás. A szép rendezvénynek két hét alatt több mint 2000 látogatója volt. — Megyénkben a Kölcsönös Segítő Takarékpénztárnak eddigi megtakarítása 542 000 forint. Kölcsönben eddig 252-en részesültek. Az eredmények láttán az utóbbi időben számos új tag lépett a Kölcsönös Segítő Takarékpénztárba. — Az Állami Faluszínház művészegyüttese június 23-án Hőgyészen mutatja be a Dankó Pista című daljátékot. — A Megyei Tanács június 29-én, pénteken délelőtt fél 10 órai kezdettel a régi megyeháza nagytermében ülést tart. Az ülésen a tavaszi mezőgazdasági munkákról és a nyári mezőgazdasági munkákról lesz szó. Előadó: Sajgó Ferenc vb. elnökhelyettes. Június 24-én Pakson a Háziipari Szövetkezet színjátszó csoportja a Bukfenc című színdarabot mutatja be. — Tánciskola nyílik Szekszárdon június 25-én, hétfőn este a városi művelődési otthonban. Jelentkezni a helyszínen is lehet. — Juniálist rendeznek a Szekszárdi Közgazdasági Technikum növendékei ma iskolájukban. — Négy kombájnnal kezdték meg az 50 holdnyi fűmag cséplését a Kajmádi Állami Gazdaságban. — Megkezdték Nagykónyiban a községi művelődési ház tatarozását. A művelődési ház rendbehozatalára 15 000 forintot fordítanak. — Új filmszínház épül Tamásiban, melynek befogadóképessége 350 személy, a régi filmszínház 170 személyes befogadó képességével szemben. Időjárás Várható időjárás szombaton: Felhős, hűvös idő, sokfelé eső. Élénk északi-északkeleti szél. Várható legalacsonyabb hőmérséklet 9—12, legmagasabb nappali hőmérséklet 14—17 fok között. MOZI GARAY-FILMSZÍNHÁZ. Június 21—25, csütörtöktől hétfőig HOLNAP MÁR KÉSŐ. Művészi olasz film. Előadások kezdete vasár- és ünnepnap: fél 4, 6 és fél 9-kor. Hétköznap: 6 és fél 9 órakor. KERTMOZI Június 22—24, péntektől vasárnapig ZSONGÓ MELÓDIÁK. Johann Strauss „Denevér” című operettje nyomán készült német film. Esős időben is hatásosan védekezhetünk a peronoszpóra ellen, ha rézmészporral permetezünk. Keresse minden szaküzletben a legújabb lengőlapátos házi permetezőgépet. Gyártja és felvilágosítást ad a Kiskunhalasi Motor- és Gépjavító V. SPOR KOSÁRLABDA HÍRADÓ Mint a Kosárlabda Társadalmi Szövetség közölte a Magyar Népköztársasági Kupa Tolna megyei bajnoka, a Szekszárdi Vörös Meteor férfi csapata. A megyei kosárlabda bajnokságban a következő mérkőzéseket kell még lejátszani, melyek különböző okoknál fogva elmaradtak: Férfi: Dombóvári Törekvés —Szekszárdi Dózsa, Dombóvári Törekvés—Hőgyész, Bonyhádi Vörös Lobogó—Dombóvári Bástya, Bonyhádi Vörös Lobogó—Dombóvári Törekvés, Bátaszéki Törekvés—Szekszárdi Vörös Meteor, Dombóvári Törekvés—Szekszárdi Bástya. Női: Paksi Kinizsi—Nagydorog, Paksi Kinizsi—Dombóvári Bástya, Bonyhádi Szpartakusz —Dombóvári Bástya, Bonyhádi Szpartakusz—Nagydorogi Traktor, Bonyhádi Vörös Lobogó—Dombóvári Bástya, i** Vasárnap lejátszásra kerülő mérkőzések: Szekszárd: Szekszárdi Dózsa—Nagydorog (női —férfi). Szekszárdi Meteor— Dombóvári Bástya (női—férfi), Szekszárdi Bástya—Bonyhádi Szpartakusz (női). Bonyhádon: Bonyhádi Vörös Lobogó—Paksi Kinizsi (női). Hőgyészen: Hőgyészi Traktor—Bonyhádi Vörös Lobogó (férfi). A kosárlabdabajnokság állása: Férfi: _ ..... i. < .*!,■ 1 Női. Melyik község nyeri a labdarugó és a röplabda felszereléseket a bonyhádi járásban Mint már közöltük, a Bonyhádi Járási TSE versenyt írt ki a járás sportkörei között. Azok a sportkörök, akik a legtöbb dolgozót vonják be a sportolásba — az elért eredmények alapján — értékes díjazásban részesülnek. A JTSB nyomán megindult a verseny a felszerelésért. Az elmúlt napokban beérkezett jelentések alapján a bonyhádi járásban a sportkörök a következő helyezéseket érték el: (A felszereléseket a Járási TSB, a járási szpartakiád vérfelhívása és a versenykiírása fénye után adja ki.) 1. Börzsöny 61 288 12.Mőcsény 41 147 2. Mórágy 141 287 13.Bonyhádvarasd 5 132 3. Szálka 92 286 14.Győré 42 120 4. Tabód 68 240 15.Izmény 59 107 5. Majos 143 239 16.Murga 29 105 6. Váralja 126 228 17.Mucsfa 32 95 7. Nagyvejke 55 195 18.Aparhant 46 öl 8. Cikó 109 193 19.Grábóc 24 90 9. Kisvejke 50 13020.Kakasd 65 77 10. Kéty 76 16421. Bonyhádi DISZ 52 62 11. Závod 55 14922.Lengyel 20 43 A Szekszárd városi üzemi labdarugóbajnokság eseményei Vendéglátó Vállalat 5:3, MÉSZÖV—Béke Tsz elmardt. Az üzemi bajnokság állása a falat 2:5, Begyűjtési Hivatal—II.forduló után. A II. fordulóban lejátszott mérkőzések: BM. Főosztály— Szpartakusz 3:5, Mezőgazdasági Gépjavító—Népbolt Vál 1.Begyűjtési Hivatal2 2• _ 9:44 2.Népbolt Vállalat1 1— — 5:22 3.Béke Termelőszövetkezet1 1— — 3:22 4.Szpartakusz2 1— 1 7:62 5. Vendéglátó Vállalat2 1— 1 7:82 6.Gépjavító Vállalat2 —— 2 5:9— 7.BM. Főosztály 1—— 1 3:5— 8.MÉSZÖV 1—— 1 1:4— Felhívás A Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség mellett működő szekszárdi Tartalékos Tisztek önkéntes Tagozata közli a szekszárdi tartalékos tiszt elvtársakkal, hogy 1956 június 25-én hétfőn este 19 órai kezdettel a Pártoktatók Házában a tartalékos tiszt elvtársak részére előadást tart. Az előadás tárgya: a már korábban megkezdett témakör további folytatása. Az előadás fontosságára való tekintettel a tartalékos tiszt elvtársak megjelenésére feltétlenül számítunk. MOHOSZ Szekszárdi Tartalékos Tiszti Tagozatának Vezetősége. 1956 JÚNIUS 23. A megyei II. oszt. labdarúgóbajnokság hívei Mint a Labdarúgó Társadalmi Szövetség közölte a II. osztály keleti csoportjában valamennyi tavaszra kisorsolt mérkőzés lejátszásra került. A nyugati csoportban két mérkőzés lejátszatlan még, melynek lejátszása után a szövetség közli a bajnokság tavaszi eredményeit. A keleti csoport bajnokságának állása: 1.Kajdacs 11 35:25 15 2.Kisdorog 11 34:18 11 3.Fadd 11 26:16 14 4.Kölesd 11 26:20 14 5.Nagydorog 11 31:26 13 6.Váralja 11 29:17 13 7.Bástya II. 11 27:25 13 8.Szedres 11 23:26 12 9.Sz. Kinizsi 11 26:239 10.Mözs 11 17:355 11.Felsőnána 11 14:375 12.Bölcske 11 11:315 Vasárnap megkezdődnek a Szpartakiád versenyek járási döntői Mintegy 2 hónapja kezdődtek el megyénk községeiben a Szpartakiád versenyek helyi küzdelmei. Ezalatt az idő alatt megyénk dolgozói, fiataljai ezrével vettek részt a helyi versenyeken. Különösen jó eredményt ért el a Oongnádi, szekszárdi és a gyönki járás ezen a téren. A helyi versenyek befejezése után vasárnap sor kerül a járási döntőkre. A járási TS3-k, a társadalmi szövetségek támogatásával, segítségével hetek óta készülnek e nagy napra, valamennyi járás pontos versenyműsort, forgatókönv fit állított össze a verseny zavartalan lebonyolítása érdekében. Olvasd, terjeszd a Tolnai Naplót! Apróhirdetések A SZEKSZÁRDI VASIPARI VÁLLALAT autó, motorkerékpár fényezést, autókárpitozást vállal. A TOLNA MEGYEI Állatforgalmi Vállalat azonnali felvételre keres egy jogosítvánnyal rendelkező vontató vezetőt. Jelentkezés a személyügyi előadónál. FELKÉRJÜK az állami gazdaságokat, termelőszövetkezeteket, közületeket és vállalatokat, hogy bőr lábbeli javítási munkálataikat szíveskedjenek most elvégeztetni. Szekszárd, Cipész KTSZ. TOLNAI NAPLÓ Az MDP Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács Lapja. Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: GYŐRE JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20—10. Kiadóhivatal telefonszáma: 20—11. A szerkesztőség és kiadóhivatal címei Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlapkézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Nyomdáért felel: Odepka Rezső., Telefon: 21—21.