Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-12 / 163. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! TOLNAKI NAPLÓ AZ HOP TO IN A MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR. CSÜTÖRTÖK, 1956 JÚLIUS 12. Eleven versenyt a mezőgazdaságban Második ötéves tervünk első évi feladatát hajtjuk végre. A mezőgazdaságban azonban már régebb óta ismeretes ez év feladata: 3 százalékkal kell emelni a termelés hozamát. Eddig az év lejárt szakaszában a természeti adottságok — a márciusi és a június eleji hidegebb időktől eltekintve — szinte minden időszakban kedveztek a növények fejlődésének. No, meg a mezőgazdasági dolgozókra se lehet panasz, mert megtették kötelességüket, késedelem nélkül elvégezték a földeken előforduló munkát. E kettő együttvéve eredményezte, hogy jó termést adnak, illetve ígérnek a kalászosok, s ha valami közbe nem jön, a kapásnövények is kiváló terméssel fizetnek. A jó termésnek mindenki örül. A jó termés feletti örömnek azonban kötelességtudattal, áldozatvállalással kell párosulni, mert különben a megtermelt, illetve félig megtermelt gabona, kukorica és cukorrépa termésének egy része tönkremegy. Magyarul arról van szó, hogy az év egyetlen szakaszában sincs tán olyan nagy szükség a mezőgazdasági dolgozók helytállására, áldozatvállalására, mint ezekben a napokban, hetekben. A sok és nehéz feladat elvégzésének nagy előrelendítője lehet, kell is, hogy legyen, a szocialista munkaverseny. A kombájnosok, aratógépkezelők és cséplőmunkacsapatok közti nemes vetélkedés immár hagyománnyá vált. Még az sem újkeletű, hogy az egyéni gazdák között azért folyik verseny, hogy augusztus 20-ig learassák elcsépeljék gabonájukat és teljesítsék kenyér- és takarmánygabonából állam iránti kötelezettségüket. A mezőgazdaságban áll a verseny! Közel 5000 egyéni gazda, többszáz kombájnvezető, aratógépkezelő és cséplőmunkacsapat indult harcba a Megyei Pártbizottság, a Megyei Tanács és különböző szakigazgatási szervek vándorzászlajáért, az állami gazdaságok minisztere által kitűzött többezer forintos pénzjutalomért és a különböző értékes díjakért. Nehéz lenne például a nagydorogi gépállomáson a Vörös Csillag traktoros brigádban olyan traktorost találni, aki ne pályázna a verseny első helyezettjét megillető néprádióra, vagy olyat, aki azt mondaná, hogy neki nem jönne jól az a 300 forint, mely a legjobb traktorost megilleti majd a nagy munkák befejezése után. Hasonló a helyzet a bölcskei gépállomás ifjúsági brigádjában is. A két traktoros brigád ugyanis azért versenyez, hogy melyik tesz többet a gabona betakarítása, a tarlóhántás és a kapásnövények termésfokozása érdekében. Hasonló példát lehetne felhozni akármelyik területről. De az, hogy felsoroljuk, hogy hány helyen és milyen versenyt kezdeményeztek, nem vinné előbbre az ügyet. Valami újszerűséget kell vinni a mezőgazdasági dolgozók versenyébe, ami megyei viszonylatban nagy érdeklődésre tarthat számot. Mikor azt írtuk, hogy újszerűt kell vinni a mezőgazdasági dolgozók versenyébe, nem gondoltunk valami csodatevésre. Csupán arról van szó, ha minden állami gazdaságban, gépállomáson, járási és megyei szervnél naponta értékelik a dolgozók versenyét és módot találnak arra, hogy minden dolgozóval ismertessék a verseny eredményeit — az újszerű lesz. Erre pedig lehet és kell is módot találni. Ilyen irányú kezdeményezés már van. A Sárközi Állami Gazdaságban például minden reggel 8 órakor értékelik az előző napi munkát, s a verseny állását, és motoros futárral küldik az üzemegységbe, a járási és megyei szervekhez a traktorosok, a kombájnosok, aratógépkezelők és cséplőmunkacsapatok előző napi versenyének alakulását. Ez jó kezdeményezés. Bár egy kicsit költséges, de megéri, mert nagy előrelendítője a munkának. Bátran ajánljuk a Sárközi Állami Gazdaság munkamódszerét minden szocialista szektor vezetőjének. Szó van arról is, hogy az aratás-cséplés idejére a MEDOSZ Megyei Bizottsága diszpécser szolgálatot tart. Itt gyűjtik össze a napi teljesítményeket és ezek alapján értékelik a versenyt. Az eredményről aztán naponta tájékoztatják a Tolnai Naplót, s az újságon keresztül tudomást szerezhet minden kombájnvezető, aratógépkezelő és cséplőmunkacsapat a megyei verseny állásáról. Ez az elképzelés is jó, rajtunk — az újság szerkesztőin — nem múlik, hogy megvalósuljon. Ez azonban még önmagában nem lenne elég. Ehhez fontos, hogy a pártszervezetek és szakszervezetek közösen gondoskodjanak arról, hogy az újság mindig időben eljusson a versenyző mezőgazdasági dolgozókhoz. Ez a legminimálisabb, amit a párt és szakszervezeti vezetőknek tenni kell az élő, eleven munkaverseny érdekében, így körülbelül megoldottnak látszik a mezőgazdaság szocialista szektoraiban az eleven versenyszellem kibontakozása. Éveken át megismétlődő probléma azonban az egyéni gazdák, községek és járások versenyének naponkénti értékelése. Pedig erre is kell megoldást találni. Szerintünk jó lenne, ha a tanács venné kezébe a munkát. Elméletben eddig is a tanács értékelte a versenyt, de a gyakorlatban egészen más volt a helyzet. A begyűjtési tervek határidő előtti teljesítése érdekében indított versenyt a begyűjtési megbízottak, a mezőgazdaság területén indított versenyt pedig az agronómusok tartották nyilván. Máskép festene a kép, ha a községi, járási és megyei tanácsok erre illetékes vezetői — mert ilyen van — nem adnák ki albérletbe a versennyel való foglalkozást. Igaz, hogy ez nem könnyű munka. Jóllehet, most a gabonabetakarítás idején több elvtársnak a hivatalos munkaidején kívül még egy-két órát igénybe venne a szabadidejéből is. De akkor is meg kell csinálni. A gabona gyors, szemveszteség nélküli betakarítása, a begyűjtési tervek teljesítése ugyanis az egész ország ügye. S aki ennek érdekében munkálkodhat, az vállalja szívesen a megnövekedett feladatokat. 2100 holdon zöldtrágyáznak az idén napraforgóval a Tolna megyei állami gazdaságok. Az elmúlt évben két Tolna megyei állami gazdaságban próbálták ki a napraforgóval történő zöldtrágyázást. A tarlóra szórt magra holdanként 50 kg pétisót dobtak, majd keresztbe-hosszába tárcsázott és hengerelt földet augusztus végén felszántották. Az első kísérletek sikerrel jártak, mert jó zöldtrágyát kaptak a gazdaságok. A tavalyi próba után az idén a megye valamennyi állami gazdaságában zöldtrágyáznak a tarlóba szórt napraforgóval. Több állami gazdaságban az aratás befejezése után azonnal megkezdték a napraforgó vetését s eddig több mint 200 hold tarlóra szórták ki a magot. A 12 Tolna megyei állami gazdaságban folyamatosan végzik ezt a munkát s a tavalyi kísérlet után az idén több mint 2000 holdat zöldtrágyáznak az új módszerrel. Öt kenderkombájnt kaptak a Tolna megyei gépállomások Az utóbbi évek során fokozatosan nő Tolna megyében az ipari növények vetésterülete. Az idén például csak a szekszárdi járásban 1500 holdon, a dalmandi gépállomás körzetében mintegy 700 holdon kendert vetettek az egyénileg dolgozó parasztok és termelőszövetkezetek. A megye területén összesen mintegy 300 holddal nőtt az idén a rostkender vetés területe a múlt évihez képest. A kender aratása és cséplése megkönnyítése végett a napokban 5 kenderkombájnt kaptak a Tolna megyei gépállomások. A tamási, a dalmandi és a várdombi gépállomásra már megérkeztek az új kenderkombájnok. JELENTÉS A FÖLDEKRŐL Mesyeszerte vágják a bázát, szerdán adták az első bálát az államnak Megyénk állami gazdaságaiban és termelőszövetkezeteiben szerda délre befejezték az őszi árpa aratását. Az összesen több mint 5000 hold őszi árpának 93 százalékát géppel aratták, körülbelül 60 százalékát kombájnnal. Az eddigi cséplési eredmények alapján mintegy 13,5 mázsás holdankénti átlagtermést várnak őszi árpából megyénk állami gazdaságaiban és termelőszövetkezeteiben. Szerdán már megyeszerte aratták az őszibúzát is. A paksi járás 12 termelőszövetkezetében kévekötő aratógépekkel aratják a búzát az állami gazdaságokban, néhány helyen már a kombájn is aratja, csépeli a búzatáblákat. A Biritói Állami Gazdaságban hétfőn reggel óta arat két kombájn, s szerda délig mintegy 300 hold búzát arattak és csépeltek a biritói kombájnosok. Ugyanez alatt az idő alatt aratógéppel közel 200 holdat vágtak Biritó - pusztán. A Biritói Állami Gazdaságból szerda délben szállították az első búzát is a vasútállomásra. Gyorsbeadás címén az első napon mintegy 3 vagon búzát adtak az államnak a Biritói Állami Gazdaság dolgozói. A Dombóvári Sertéstenyésztő Vállalat szarvasi üzemegységében befejezték az árpa cséplését. 20,97 mázsa lett az átlagtermés holdanként. Amint letakarították a gabonát, azonnal elvégezték a tarlóhántást is. Napjainkban már javában folyik a búzaaratás: kévekötő aratógépek és kombájnok segítik a gabona betakarítását. A búza szintén jó termést ígér: a szakemberek véleménye szerint megadja a holdankénti 17 —18 mázsát. Néhány nap múlva befejezik az aratást a bölcskei Vörös Október Tsz-ben. A bölcskei gépállomás segítségével a helybeli Vörös Októbber Tsz-ben még az elmúlt héten végeztek az őszi árpa aratásával. Vasárnap a termelőszövetkezet búzatáblájában a gépállomás két kombájnosai megkezdte az aratást, s azóta is folyamatosan halad a gabona betakarítása. Összesen 1601 hold búzát kell leaaratni a Vörös Október Tsz tagjainak. Ebből 130 holdat aratnak a kombájnok, a 30 holdat pedig a termelőszövetkezet tagjai vágnak le. A munka szaporán folyik a szövetkezetben. Amint, Lakos elvtárs, a járási tanács mezőgazdasági osztályának Vzetője mondotta, ha valami közbe nem jön, előreláthatólag a legközelebbi kedden végeznek az aratással a bölcskei Vörös Október Tsz-ben. Jelentés az állami gazdasági kombájnosok versenyállásáról 1956 július 10-én Tolna megyében minden állami gazdaság befejezte az ősziárpa aratását. Az ősziárpa 65 százalékát kombájnnal, 28 százalékát aratógéppel, 7 százalékát kézierővel aratták le. A Fornádi és a Gerjeni A. G. kivételével minden állami gazdaságban megkezdték aratógéppel a búza aratását. Sárköz és Biritó a mai nappal megkezdi a búza kombájnnal való aratását is. Az állami gazdaságok kombájnosai közötti versenyben az eddigi eredmények alapján a következő sorrend áll fenn: 1. Falb József Juhépusztai Á. G. 1032 „ 2. Ifj. Mátrai Gyula Sárközi Á. G. 869 „ 3. Feil Ferenc Biritópusztai Á. G. 798 „ 4. Vecsei József Sárközi Á. G. 786 „ 5. Juhász István Biritópusztai A. G. 759 „ 6. Pilisi István Sárközi A. G. 739 „ 7. Bartek István Alsóleperdi Á. G. 653 „ 8. Vígh József Alsópéli A. G. 645 „ 9. Horváth János Fornádi A. G. 627 „ 10. Szalai Mihály Nagytormási A. G. 518 „ 11. Szommer Ferenc Kalmádi A. G. 510 „ 12. Pető János Leperdpusztai A. G. 452 „ 13. Deák István Kanacsi A. G. 428 „ 14. Horváth Márkus Gerjeni A. G. 387 „ • • A paksi járásban 1000 hold búzát aratnak e héten a tsz-ek A paksi járás 27 termelőszövetkezetében teljesen befejezték az 1241 hold őszi árpa aratását. Több tsz-ben még a hét elején, de tegnap minden termelőszövetkezetben megkezdődött az őszibúza és a rozs aratása. A dunaszentgyörgyi Szabadság Tsz-ben kombájnnal, a dunaföldvári Alkotmány Tsz-ben aratógéppel, a németkéri tsz-ekben pedig ugyancsak gépekkel aratják a rozsot és az őszibúzát. Hasonlóképpen aratnak már a járás nyugati felében is. Ha a hét minden napján olyan ütemben megy a munka a paksi járás termelőszövetkezeteiben, mint a hét első napján, akkor szombat estig a paksi járás termelőszövetkezeteiben 1000 holdról betakarítják a búzát és a rozsot. Befejezték az őszi árpa aratását Birinyi Ferenc elvtárs, az alsónyéki Világszabadság Termelőszövetkezet párttitkára tegnap táviratban jelentette, hogy a termelőszövetkezetben befejezték a 27 hold árpa aratását és cséplését. Ezzel egyidőben arról is érkezett hír Alsónyékről, hogy az árpaaratás befejezése után még ezen a héten megkezdik az őszi búza aratását is. Ötödször kapálják a paprikát a bogyiszlói határban 1 A 4000 holdat kitevő bogyiszlói határban 900 hold szántóterületet még mindig víz borít. Az árvízsujtotta község lakói azonban megfeszített erővel dolgoznak hogy házaik felépítése mellett minden lehetőséget kihasználjanak a mezőgazdasági termelés fokozása érdekében is. A 80 hold őszi árpa aratásával még ezen a ► héten végeznek és körülbelül a ► jövő hét közepén megkezdik a búza aratását is. Nagy lendülettel folyik a község határában a paprika kapálása is. A fűszerpaprika hazájában, Bogyiszlón, a tavalyi 400 holddal szemben, az idén 500 holdon termelik ezt a népgazdasági szempontból igen fontos növényt. A fűszerpaprika szép, jelenlegi állapotából ítélve, holdanként 23 mázsa termést ad. De nem is sajnálják a bogyiszlóiak a kapálást a paprikától. Amint Lovász András elvtárs, a községi mezőgazdász mondotta, még e héten befejezik a fűszerpaprika harmadszori kapálását és körülbelül 2 hét múlva minden bogyiszlói gazda végez a fűszerpaprika ötszöri kapálásával. i * Denke István 1700 holdnál tart A tengelici Petőfi Tsz-ből és a szedresi gépállomástól arról érkezett hír, hogy Benke István,a növényápolást végző zotorosok országos versenyének első helyezettje befejezte a kapállást. A tengelici Petőfi Tsz-ben már nincs munkája. A kukorica, a répa, valamint a napraforgó akkora, hogy nem lehet géppel kapálni. S az említett növények nem is gyomosak. Benke István erre az évre teljesen befejezte a gépi kapálást, összesen 1700 holdat kapált meg. Néhány napja gépével takarítja be a lucernát és segít a gabona betakarításánál. Az 1700 holdas kapálási eredménnyel azonban még mindig első a megyei, illetve országos viszonylatban a kapálást végző traktorosok versenyében. A búzaaratás megkezdése előtt a gázoló kapálást is befejezik a kisvejkei tsz-ben Kisvejkén az egyénileg dolgozó parasztok megcsodálták, hogy a Boldog Szabadság Tsz ^tagjai, a gép segítségével, két nnap alatt végeztek a 87 hold 11 őszi árpa aratásával. Az aratás után azonnal megkezdték a behordást és tegnap a csépléshez is hozzáláttak. Úgy számítják a szövetkezetbeliek, hogy a búzaaratás megkezdése előtt is teljesen befejezik az árpa cséplését. Míg a férfiak legnagyobb része az aratásnál és cséplésnél szorgoskodott, illetve szorgoskodik, addig az aszonyok és családtagok kapálnak. A közgyűlés határozata szerint ugyanis a 40 hold cukorrépa, a 10 hold takarmányrépa és a 120 hold kukorica gazoló kapálását a búzaaratás megkezdéséig be kell fejezni. A jelek arra mutatnak, hogy be is fejezik. Naponta ugyanis több, mint százan kapálnak a termelőszövetkezetben.