Tolna Megyei Népújság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)

1957-03-12 / 60. szám

TOLNA MEGYEI ­LAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! *<% * II. ÉVFOLYAM 60. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR KEDD, 1957. MÁRCIUS 12. 1848 igazi örökösei a kommunisták és a szocializmust építő dolgozó nép Tézisek az 1848—49-es magyar polgári forradalom és nemzeti függetlenségi harc 109. évfordulójára A tézisek első részét lapunk vasár­napi számában közöltük. V. A népi demokratikus rend ellensé­gei október 23-tól kezdve fegyveres támadást indítottak a Magyar Nép­­köztársaság rendje ellen. Céljuk, a népi hatalom megdöntése és a kapi­talizmus visszaállítása volt. A népi demokrácia ellenségei a dol­­gozók megtévesztésére általános de­mokratikus szólamokat hangoztattak, s nem átallották kalózlobogóul még 1848 antifeudális forradalmi jelsza­vait is felhasználni a porletárdikta­­túra ellen. Az ellenforradalmárok egyik meg­tévesztő jelszava az „új forradalom’’ hirdetése volt. De­ miféle forradalom az, amely vörös zászlók leszagga­­tásával kezdődött s Mindszentynek, herceg Eszterházynak kiszabadításá­val forradalmárok legyilkolásával folytatódott és oda vezetett, hogy a hatalom a polgári restauráció képvi­selőinek a kezébe került. Az ellenfor­radalom fedezékéül használt fiatalok és passzív szemlélők, akik a vörös zászlók leszaggatását nézték, nem gondoltak arra, hogy nemcsak a nem­zetközi munkásmozgalom jelvényét tapodják a sárba előttük, hanem az 1848-as forradalmi baloldal jelképét és zászlóit is megszentségtelenítik. Nem gondoltak arra, hogy a márciusi ifjak vörös tollat tűztek kalapjukhoz, hogy Petőfi piros zászló alatt a világi szabadságért vágyott elesni­­ a harc mezején. A márciusi ifjak 1848-ban a vörös republikánus Táncsics börtönét nyitották meg, az 1956 októberi ellen,­forradalmárok pedig tízezer közönsé­ges bűnözőt és háromezer háborús bűnöst, fasisztát és imperialista ké­met engedtek szabadon. 1848 márciu­sának hősei a forradalmat nem a Habsburg talpnyaló, labanc Mind­­szenty hasonszőrű elődjével, hanem éppen azok ellen védelmezték, nem hatalomra jutni, hanem éppen a hatal­muktól megfosztani akarták őket! A mai Magyarországon az 1848-as hősök utódainak felszabadult hazájá­ban csak az nevezheti forradalmár­nak magát, aki a munkásosztály hatalmáért, a proletárdiktatúráért, a szocialista demokráciáért harcol a burzsoázia és a földesurak hatalmá­nak restaurációja ellen, aki a for­radalmi munkásosztállyal fog össze és nem az ellenforradalmárokkal, aki a szocialista országokkal lép testvéri szövetségre, és nem az imperialista hatalmak kegyeiért esedezik. Az ellenforradalmárok sokakat meg­tévesztettek októberben azzal a hamis jelszóval is, hogy ők a szabadságért harcolnak, a diktatúra ellen. A sza­badság és a diktatúra szembeállítása a reakciós burzsoázia jól ismert fo­gása. Ez a két fogalom egy és ugyan­annak a dolognak két oldala. Hiszen éppen azon fordul meg minden hogy valamely társadalomban kinek a sza­badsága érdekében kivel szemben gyakorolnak elnyomó diktatúrát. A polgári államban a kizsákmányolóké a szabadság — az egész rendszer a tőkés kizsákmányolás szabadságán alapul — a munkások és parasztok pedig az elnyomottak. A szocialista társadalomban viszont a lakosság hatalmas többségének, a munkások­nak ,a dolgozó parasztoknak a nép­hez hű értelmiségieknek jár a sza­badság és a régi uralkodó osztályok restaurációs kísérleteit — éppen a dolgozók szabadsága érdekében— az államnak a diktatúra eszközeiül kell elnyomnia. (Folytatás a 2. oldalon.) Ritka halász­zsákmány Nem mindennapi látványosság vonzotta napokig a Duna partra a paksiakat. Sőt, nemcsak a paksia­kat, hanem a környékbelieket is, akik, amikor meghallották a paksi halászok szerencséjét, eljöttek, hogy megnézzék, megcsodálják az óriáshalat, ami Ordas fölött, a Má­tyás-zátonynál akadt a halászok hálójába. Ritka példány, 1896 óta nem fogtak ilyen nagy vizát az or­szágban. Életkora is jóval túl le­het a száz esztendőn. A halat szombaton reggel fog­ták. A halász szövetkezet brigádja már harmadszor vetette ki a het­ven méteres kecsegehálót. A kez­det nem sok jóval biztatott, alig egy-két patac akadt a hálóba. — Hideg a víz, árad. Ma sem lesz szerencsénk — mondta Nyit­­rai Feri bácsi társainak, Heiszler Ferencnek és Sipos Ferencnek, akik éppen harmadszor kezdték el behúzni a hálót. Nehezen boldogul­tak vele. — A fene egye meg, biz­tos megint egy kő van a hálóban — így Sipos. — Te, az a kő mozog! És valóban mozgott, a három embernek minden erejét meg kel­lett feszíteni, hogy méterről-méter­­re behúzzák a hálót. Egyszercsak a ,,kő‘" feldobta magát. Csak a fe­jét látták, de tudták már, olyan nagy hal van a hálóban, amilyet még nem is láttak. Mire másod­­szor feljött, elkapták, ki a fejét, ki a szárnyát és beemelték a la­dikba. Rövid birkózás után „két­­vállra fektették’’, lekötözték. A másik ladikban lévő három halász, Mészáros Pál, Orova József és Kovács Tibor is gyorsan beszedte a hálót, majd az egész társaság hazaindult a zsákmánnyal. Otthon aztán percek alatt elter­jedt a hír, megtelt érdeklődőkkel a Dunapart. Azt mondják, 7-8 ezren is eljöttek a három nap alatt, megnézni a paksi halászok zsákmá­nyát. Tűzeset a Gépjavító Vállalatnál A napokban riasztották a szekszárdi tűzoltókat. Tűz ütött­ ki a Gépjavító Vállalat egyik műhelyé­ben. A helyszínre érkezés után néhány perccel már el is oltották a tüzet. A helyiségben­ — amely egyébként be­tonelemekből épült — a CSRB tető­szerkezetek festésére használt vályú­szerű festékes tartályt és szállítóáll­ványt tartották. Az épület előtt éppen hegesztettek, bent a helyiségben állt a hegesztődinamó, a vizsgálat meg­állapítása szerint az abból kipattanó szikrától fogott tüzet a festék. A kár jel­entéktelen. i ■V \ Nagy kínálat — kevés vevő Jegyzetek a szekszárdi vásárról Mindig híresek voltak a szekszárdi vásárok. Híre volt, ha másért nem is, de az örökös eső miatt. Ugyanis em­beremlékezet óta ritkán múlik el vá­sár eső nélkül. Most ezen a szép lav­a­­sztai napon a környékbeli parasztok százai indultak el már kora reggel, hogy időben a vásárra érjenek. A ke­­selyűsi és a béketelepi út mellett a kocsik százai vártak, míg a helypénzt, a formaságokat elintézik. * Reggel nyolc órakor én is elindultam a vásárra. Barátommal arról beszél­gettünk, hogy nem lesz nagy vásár. Egy idős bácsi ballagott előttünk. Mi­kor meghallotta, hogy miről beszélünk, megfordult és megvárt bennünket. — Már miért ne lenne nagy vásár? Majd meglátják, hogy mekkora lesz. — Maga is vesz valamit? — kérdezzük. — Hát én csak apró magokat, itt a tavasz, aztán az asszony azt mondta, vegyek, meg aztán körül is nézek majd egy kicsit. Az országút m­ellett, a vásár bejára­tánál, szőlővesszőt árulnak. A gyökeres mantikulát egy forint húszért kínálják. Vevő nincs, csak érdeklődő. A gyökér­­telen vesszőre egy fiatal asszonynál idősebb ember alkudik. „Tizenkettőért elviszem­ az egészet”. „Nem adom an­­­nyiért, 15 fillér és kész.” „Nem is ér többet, mert nem öreg tőke termése” — mondja a vásárló. „Még ha szebb vol­na, megadnám a tizenötöt”. Nem tör­tént egyezség, a szőlővessző ott maradt az asszonynál. A vásárló még egyszer visszafordul, hátha adja tizenkettőért. De nem. A szekszárdi népbolt árudái közvet­lenül a bejárat mellett állították fel sátraikat. Reggel az első vásárlás egy nadrágtartó volt. A hideg idő miatt, vásárló hiányában, forró teát ittak a bolt kiszolgálói. A bajai 78-as népbolt az úgyneve­zett hiánycikkekkel is­ megjelent. Min­denféle textilárut és rövidárut egy te­herautóval hoztak. Panaszkodnak, hogy nem lesz nagy vásár. És örülnek, ha húszezer forintot tudnak árulni. Pél­dául a freskó férfi ingből nagyobb készletük van, mindig nagyon kere­sett cikk volt ez, most tíz óráig egy darabot sem adtak el. .4i mondják, nincs a vásárlóknak pénze. — Asszonyok, asszonyok, ma nem unatkozunk, itt a papucsos János bá­csi. Negyven forint a papucsom. — Hiába a szóbeli reklám, csak itt is né­zelődő akad. vásárolni a reggeli órák­ban kevés embernek szottyan kedve. — Nem lássák, hogy itt vagyok, itt vagyok, nem lássák?! — csak ezt az egy mondatot üv­ölli egy atyafi a pony­va mellől. .. ponyván fényképtartók, „similabdák”. — „Tatuskám, hány fél­­decit ivott?” — Ezt a szomszédja kér­dezte. .4 „nemlátó atyafi” ezt azzal harsogja túl: „Mért nem jött el, az­tán megszámolhatta volna. Nem a fél­­deci, hanem a vevő számít. Nem lás­sák, nem hallják .. .” . Aztán megtudtuk azt is, hogy ebben a vásárban még „Hazafi” kályhavas­port is lehet ka­pni, forintért csomag­ját. A kádárok is megjelentek a vásáron. Körper János bonyhádi ká­dármester egy nagy kocsirakomány szapulóval és hordóval jött el.* Az állatvásáron már nagyobb a for­galom. Többszáz választási malacot hajtottak fel. Hat darab választási ma­lac párjáért 700 forintot kértek. Dro­­gálták és tíz óráig ezt sem vették meg. Nyolc-tízhónapos süldőket párrjában 1400—1700 forintig adták el. * A lóvásáron van talán a legnagyobb kínálat. Sok kocsirúd emelkedik a ma­gasba kantárral, vagy egy csomó szé­nával a tetején, ami azt jelzi, hogy a rúd végében van az eladó jószág. A csikók iránt volt a legnagyobb keres­let. Egyéves sodrott csikóért hatezret is elkértek. Igáslovak iránt már nem volt nagy érdeklődés. Egy atyafi há­roméves lóra alkudik. A gazda nyolc­ezerre tartja, nem kötnek üzletet. So­kalja a vevő, az eladó meg nem enged még ötven forintot sem. ..Inkább do­batok vele egy csikót, jobban megéri nekem”. A vevő még néhány lépésről visszaszól: „Festesse be feketére, ak­kor megadom a nyolcat”. * A­­ marhavásáron is nagy felhajtás volt. Sok borjút kínáltak, vevő itt is kevés akadt. Egy sióagárdi gazda te­henét, öthónapos borjúval, hatezerre tartotta. Minden volt a vásáron, amire a pa­rasztembernek tavasszal szüksége van, csak nem láttuk, hogy valamelyik szö­vetkezeti bolt, vagy népbolt mezőgaz­dasági kisgépeket is árult volna. Úgy gondoljuk — az ellesett beszélgetések­ből —, hogy sok vevő vásárolt volna kisgépet. Sokan kerestek kocsit. Az egész vá­sáron két eladó használt szekér volt. Az egyik, amelyet gazdája átfestett, kétezerháromszázért kelt el. A másik szekér nem talált gazdára. Akinek a lába megfájdul a sok jö­vés-menésben, mindjárt helyben vásá­rolhat „bajai­ bur­usz” port is lábizza­­dás és tyúkszem ellen, két forintért egri csomaggal. Jó vásár volt. Nagy felhajtás, bő vá­laszték és kevés pénz. Ezt tudtuk meg­állapítani egy délelőtt a vásár forgata­gában. És még azt is, a kereslet arra enged következtetni, a parasztok bíz­nak a jövőben, bíznak, mert gazdasá­guk fejlesztéséhez keresik a lehetősé­get.—ács— Két évi börtönbüntetést kapott Molnár József • Az ügyész súlyosbításért fellebbezi. Három vádlott áll a bonyhádi já­rásbíróság előtt: Molnár József első, Szabó László másod és Csősz István harmadrendű vádlottak. Molnár bonyhádi Szabó csátaljai, Csősz pe­dig dávodi lakos. A vád Molnár ellen halált okozó súlyos testi sértés, a má­sik kettő ellen pedig bűnpártolás és­­ a tiltott határátlépés előmozdítása. Nem mindennapos ügy ez és éppen ezért nehéz dolga van az ügyésznek, a bíróságnak és a védelemnek egy­­­­aránt. Még január elején egyik bony­hádi lakodalomban szóváltás támadt egy rendőr, Bicskei Ferenc és egy la­kodalmas vendég között. Az ok, ami miatt tulajdonképpen­­ verekedés lett a dologból, egy cigaretta volt.i í Bicskei, mivel eléggé ittas állapotban­­ volt, ütéssel válaszolt a szóváltásra. Molnár is beleavatkozott a vereke­désbe, miután látta, hogy lakodal­­mas társát megtámadta Bicskei. Egy­más után három ütést mért Bicskei fejére és­­ utána visszament tán­colni. Tánc közben észrevette azon­ban, hogy az ütéstől a saját keze is megsérült, vérzik, így azt bekötözte. Közben értesült arról, hogy Bicskei eszméletét vesztette és ezért a követ­kezményektől való félelmében el­hagyta a lakodalmas házat. Haza­ment. Alig ért haza, felesége meg­vitte neki a hírt, hogy Bicskei álla­pota nagyon súlyos, valószínű, hogy meghal. Ezután Cikóra ment egy is­merőséhez, ott szállást kért és oda vitte neki a hírt testvére, hogy Bics­kei meghalt. Ekkor határozta el, hogy kül­földre szökik, ami sikerült is Szabó és Csősz segítségével. Azt sem lehetne állítani, hogy Molnár részéről szándékosság volt a dologban és ez feltétlenül mentő körülmény számára, de a másik olda­lon pedig ott van az árván maradt Bicskei család a meghalt Bicskei, aki ha nem is viselkedett megfelelően a lakodalmas háznál, semmi esetre sem követett el olyan bűnt, hogy azért életével kellett fizetnie, arról nem is beszélve, hogy az önkényes felelős­­ségrevonás is törvénybe ütköző dolog. A vád ismertetése után először tett — Molnár mondotta el, hogy hogyan történt az eset. Töredelmes vallomást tett, őszintén beismerte bűnösségét s az eseményeket is pontosan mondotta el. Ez pedig nem egy gyakorlott bű­nöző egyénisége, így tehát egy olyan emberről van szó, aki pillanatnyi fel­­indultságában olyat csinált, amit ké­sőbb már százszor is megbánt. A bíróság, miután mérlegelte a körülményeket, két évi börtön­­büntetésre ítélte. Az ítélet azonban nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért fellebbezett. Csősz István, aki a tanyájáról át­segítette a határon egy karórá­ért, s ezenkívül üzletszerűen fog­lalkozott a disszidálások elősegí­tésével, egy évi börtönbüntetést kapott. Ez az ítélet jogerős. Szabó László 4 hónapi börtön­büntetést kapott. Szabó vitte kocsival Csősz tanyájára Molnárt azért, hogy onnan majd kön­­nyűszerrel átjuthat a határon és ezért pénzt fogadott el. Ez az ítélet is jogerős.

Next