Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-18 / 91. szám

TOLNA MEGYEI # í­oreai Könyvtár PSCS MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT II. ÉVFOLYAM, 91. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR TANÁCSOK LAPJA CSÜTÖRTÖK, 1957. ÁPRILIS 18. Tolna megyében megkezdték a VIT előkészületeit A Tolna megyei fiatalok megkezd­ték előkészületeiket a moszkvai Világifjúsági Találkozóra. Több köz­ségben a fiatalok művészegyüttesei megkezdték műsoruk összeállítá­sát, s a tervek szerint május má­sodik felében már sor kerül a fa­lusi találkozókra is. A VIT előkészületeivel kapcso­latban a Megyei Tanács művelődés­ügyi osztálya megyei műsorfüzetet ad ki, amelyben összegyűjtik a leg­szebb Tolna megyei népdalokat, meséket és táncokat. Ezzel meg­könnyítik a fiatalok felkészülését s lehetővé teszik, hogy mindenütt eredeti Tolna megyei műsort adja­nak elő. Az előkészületekkel kapcsolat­ban a KISZ és az EPOSZ közös programot ad ki, amely a nyári hónapok valamennyi, a VIT-el kap­csolatos eseményét tartalmazza. HÍREK — A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ művészei Prisley: Veszélyes forduló című bűnügyi drámáját mutatják be április 30-án Bonyhádon. * — A „DEEP FREEZE” nevű ame­rikai délsarki expedíció egyes tagjai részére különleges altatószerről gondoskodtak. Ezek a kutatók ugyan­is arról panaszkodtak, hogy a Déli Sarkon, az örök csend birodalmában nem tudnak aludni, mert hiányzik számukra a megszokott nagyvárosi zaj. Álmatlanságukon úgy segítettek, hogy magnetofonszalagra nagyvárosi zajt rögzítettek autótülköléssel, csen­getésekkel stb.* — A RENDŐRSÉG felhívja azokat a személyeket, akik Eisenberg Ernő volt szekszárdi órásnál órákat hagy­tak javítás végett és azt nem kapták tőle vissza, óráik átvétele végett sürgősen jelentkezzenek a Szekszárd városi rendőrkapitányságon (Vár­köz 4­ sz.), a földszint 12-es szobá­ban.* — MEGKEZDTÉK Dunaföldváron a dunaparti halászcsárda kerthelyisé­gének rendezését. A kerthelyiséget, mihelyt az időjárás engedi, meg­nyitják.* — EGY HOLLAND TUDÓS be­ható geodéziai kutatást és megfigye­lést végzett az Északi-tengeren. Ki­jelentette, hogy a Skandináv félszi­get szintje az olvadó jég nyomására, emelkedik, s ennek ellenhatásaként, Hollandia sűlyed. Hollandia évszáza­donként körülbelül 25 centiméterrel sűlyed a tengerszínthez képest.­­ * — CSEKE MÁRTON nagytormási lakos az októberi események során társadalmi tulajdon sérelmére elkö­vetett bűntett miatt kerül bíróság elé. Ügyét április 26-án tárgyalják. * — A VÁRDOMBI gépállomáson az ősszel félbemaradt építkezési mun­kálatokat tovább folytatják s befeje­zik két ikerlakás építkezését. Ugyan­csak befejezik egy raktár építkezé­seit is még a nyári hónapok során. * — NAGY ERNŐ, a diósberényi I. típusú Előre Tszés volt elnöke több, mint 6500 forintot sikkasztott a kö­zös vagyonból és ezért most bíróság elé kerül. Április 26-án tárgyalják ügyét. kI, EGYESÜLJETEK! A dombóvári üzemekből CEMENTÁRUIPARI VÁLLALAT Még mindig nem érte el a termelés az október előttit. Az egy főre eső terme­lési érték az elmúlt év szeptemberében 4700 forint volt, novemberben ez le­csökkent 1250 forintra, míg márciusban már emelkedő szintet mutat, 2591 forint az egy főre eső termelési érték. A szá­mokból sok érdekességet lehet tapasz­talni. Például azt is, hogy a mostani, mintegy 50 százalékos termelési érték mellett több bért fizetnek ki. Szeptem­berben az átlagkereset 1133 forint volt, míg márciusban 1137 forintra emelke­dett. FÉMTÖMEGCIKKIPARI VÁLLALAT Az egy főre eső termelési érték ala­kulása ebben az üzemben sokkal jobb. Szeptemberben az egy főre eső termelési érték 5394 forint volt, novemberben ez lecsökkent 605 forintra, míg februárban csaknem elérte a szeptemberi szintet, 4959 forint volt. Az üzemben is áttér­tek a darabbéres elszámolási rend­szerre. FŰTŐHÁZ Márciusban a százelegytonna továbbí­tási tervet 115 százalékra teljesített­ék. A tervteljesítés értékét még csak emeli az a tény, hogy 25 géppel kevesebbel, azonos létszámmal fogalmaztak. Jelen­tős szénmegtakarítást is értek el. Meleg családi otthonra találtak Tizenkilenc, álmosan pislogó, öt-hat­éves kisgyerek érkezett kedden reggel a paksi vasútállomásra. Lódenkabátos, mackós kisfiúkat, kislányokat emeltek le a vonatról a Vöröskereszt és a Nő­­tanács küldöttei. A kisgyermekek Buda­pestről, a XII. kerületből jöttek, hogy két hónapon keresztül otthont találja­nak és családi szeretetet kapjanak. A paksi asszonyok anyai szeretettel halmozták el a kicsinyeket, akik hama­rosan felélénkültek a jó meleg teától, szendvicsektől, amikkel a paksi asszo­nyok kedveskedtek. A kisfiúk, kislányok bizakodással tekintgettek vendéglátóik­ra, s miután leküzdötték elfogódottsá­gukat, mesélni kezdtek a kiállott féle­lemről, amelyet a szerető szívű asszír nyok a Pakson töltött két hónap alatt el akarnak velük feledtetni. Délre már valamennyi kisgyermek a családi asztalnál fogyasztotta a jó ebé­det, amelyet a vendéglátók készítettek anyai szeretettel és gondoskodással. Fejlődik a Sárközi Népművészeti Szövetkezet A Sárközi Népművészeti Szövetkezet 1952 februárjában kezdte meg műkö­dését 23 dolgozó taggal. A kezdet nem volt éppen könnyűnek mondható: a 46 dolgos asszonyi kéznél egye­dük nem volt, s így állami támo­gatásra szorultak. A meginduláshoz 20 000 forint állami hitelt kaptak, amelyből anyagot vásá­roltak. Kezdetben párnákat, térítőket szőttek és hímeztek. És hogy milyen eredményesen dol­goztak, érzékeltetésére hadd említsünk meg néhány számadatot. Az első évet 50 000 forint nyereséggel zárták és a/z államtól kapott kölcsön jórészét is vis­­­szatörlesztették. A jövedelemmel egy­ időben nőtt a tagok száma is. 1953-ban már 60 tagjuk volt, az év végét pedig 81 700 forint nyereséggel zárták. A számadatok magukért beszélnek. Az 1956-os évben 158 000 forint volt az évi nyereségük, s az idei év is jól indult a tagok legnagyobb örömére. Az első negyedévben több mint félmillió forint volt a szövet­kezet termelési értéke. Az elmúlt hónapokban különösen sok megrendelést kaptak sárközi szőttes ruhaanyagra és a leheletkönnyű száda­­sfüggönyökre. A szövetkezet tagjai a második ne­gyedévre is biztosítva vannak munká­val, mert többezer forint értékű meg­rendelést kaptak. A szövetkezetnek jelenleg több mint szá­z tagja és 700 000 forint értékű vagyona van Már működik a kócgépsor rövidesen indul a turbina is a Dunaföldvári Kendergyárban Nemrég helyezték üzembe a Duna­­földvári Kendergyárban a többhónapos Munkával felszerelt kóc­gépsort. A több gépből álló komplexum márt jelentős mértékben járul hozzá a gyár összter­meléséhez. Bár még nincsenek teljesen bejáratva a gépek, még nem dolgoznak teljes kapacitással, egyre ritkább az üzemzavar, a gépek kezelői is egyre jobban megismerik az új munkakört. A gépsor naponta — két műszakban — 15—16 mázsa elsőrendű tépéskódot ké­szít a hattagú személyzettel, akiknek dolga főként az ellenőrzés, 16—18 tilos munkáját helyettesíti. Az új kenderturbina felszerelésével is már nagyon előrehaladtak, úgy számít­ják, hogy a hónap végére próbaüzemel­tetéssel­ Indítják a turbinát, amely a száltilosokat mentesíti majd a nehéz fi­zikai munka alól. Szekszárdon. Ma, április 18-án Szekszárdon, a volt Megyeháza nagytermében dél­után 5 órai kezdettel megyei értel­miségi nagygyűlés lesz. A nagygyű­lés előadója Horváth Imre külügy­miniszter. A szedresi gépállomáson: r * r­m így készülnek a heterózis kukorica vetésére Aki a napokban a reggeli órákban benézett a szedresi gépállomás udvarára, érdekes művelet szemtanúja lehetett. Egy Zetor traktor kuko­ricavetőgépet húzott végig az udvaron, s a vetőgép által húzott vonalak fölé kíváncsi emberek hajoltak. A gép által folyóméterenként elvetett kukoricaszemeket számolták. A kukoricaszemek megolvadása után Mik­lós József főagronómus számításokat végzett. „Végre sikerült” állapította meg, nagyot sóhajtva ,aztán a körülötte álló brigádvezetőhöz fordult.­­ „Most már láthatják, hogy a négyzetes kukoricavetőgépről nemcsak a vezérlőberendezést és a csappantyúkat kell leszerelni, akkor ha heterózis kukorica vetéséhez használjuk, hanem még a legnagyobb méretű vető­korongok lyukain is két-három milliméteres nagyobbítást kell végrehaj­tanunk forgásával ellentétes irányban. Csak így tudjuk elérni hogy a vetőgép 10 folyóméterenként kidobja a kívánt 75 szem kukoricát.” Tavaly még ,amikor első ízben vetett heterózis kukoricát a gépál­lomás, nem nagyították meg a lyukakat a vetőkorongon. E­nnek aztán az lett a következménye ,hogy ritka lett a kukorica. 60—65 centiméter helyett sok helyen 2 méteres lett a tőtávolság, s többek között ez okozta azt is, hogy a várt kataszteri 30 mázsa csőtermés helyett csak 20—22 mázsás termést takarítottak be az így elvetett földekről. Export-spenót gyártásával kezdi az új idényt a Paksi Konzervgyár A jövő hét elején megkezdik a spe­nót feldolgozását a Paksi Konzervgyár­ban. Felkészülten várják a gyár dolgo­zói a nyersanyagszállítmányokat, az üzem gépeit megjavították, a munkater­meket alaposan kitakarították, elkészül­tek az új gépek felszerelésével is. A felkészülés tulajdonképpen nem is a spenótnak, hanem a zöldborsónak szól, amiből nyolcvan vagonnyit akarnak az idén legyártani. A borsó előtti három vagon spenót — ami export-megrende­lésre készül — feldolgozásával kipró­bálják, „bejáratják” az új borsó-vonal gépeit, illetve elsősorban annak legké­nyesebb részét, a sterilizáló berendezést, hogy mind a gépek, mind azok kezelői begyakorolva fogadhassák az üzem szempontjából igen komoly erőpróbá­nak számító zöldborsó-idényt. GYERMEK SZÉPSÉGVERSENY 1957 Misetits Anna, Mária Szekszárd. Tauth Juditka Bonyhád. Simon Gabika Szakály. Miklós Évike Szekszárd. Hajnovits Juliska Öcsény.

Next