Tolna Megyei Népújság, 1957. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1957-05-14 / 111. szám

1957 MÁJUS 14. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG NAPJAINK PROBLÉMÁJA Bővítsék-e a községi tanácsok hatáskörét ? Sok helyen és sokat vitatkoznak napjainkban arról, hogy helyesen éltek-e a községi tanácsok a közel­múltban kapott önállósággal, s reá­­lis-e az a kérésük, hogy bővítsék ki hatáskörüket. Az elmúlt napokban a dombóvári községi tanács vezetőivel vitatkoztunk az említett problémák­ról. S elöljárójában mindjárt meg­mondjuk, hogy a községi tanácsnak hatásköre bővítését illetően sok pa­nasza van. S azt is eláruljuk, hogy az eddig kapott önállóság alapján sok­kal jobban oldották meg a helyi fel­adatokat, mint egy évvel ezelőtt ugyan­ezt a járási tanács. De hogy min­denki előtt világos legyen, hogy tu­lajdonképpen miről is van szó, meg­próbáljuk a kérdéseket úgy csoporto­sítani, ahogy azt a dombóvári községi tanács vezetői elmondották. Mint ismeretes, a kormány rendel­kezése alapján a községi tanácsok hatáskörébe helyezték az adóközigaz­gatást, melyet eddig kizárólag a já­rási tanácsoknál intéztek. S ez — mint a dombóvári példa bizonyítja, — így van jól, íme ennek a bizonyí­téka: Míg tavaly az adókivetéseket, s az adókönyvek elkészítését a járási tanács túlzsúfolt munkája miatt csak július végén tudta eljuttatni a domb­óvári adófizetőkhöz, addig ebben az évben a községi tanács legkésőbb má­jus 15-ig elvégzi ezt a munkát, s jó­val pontosabban, mint ezt a járási tanács tette. Míg tavaly és a korábbi években gyakran fordult elő, hogy az adókivetéseknél Kovács János adó­kivetését összekeverték Kovács Jó­zsefével, s az adót rosszul vetették ki, most ilyen és hasonló eset nagyon kevés, vagy egyáltalán nem fordul elő. A község adóügyi megbízottjai ugyanis csaknem minden adózót is- ------------- mernek. S ami a legfontosabb ebben az esetben: a község adózói az emlí­tett intézkedésekkel elégedettek, — mert ha valami sérelmük van az adó­fizetést illetően, közvetlen az adóbe­szedőhöz fordulnak, s az választ ad a kérdések adóügyi problémáira, s amennyiben jogos sérelem érte, ezt a helyi tanácsnál mindjárt korrigál­ják is. Eddig viszont az adóbehajtáso­kat a községi tanács végezte, az adóügyi problémákkal pedig kizáró­lag a járási tanács foglalkozott. Az adóügyi problémák tehát elintéződtek azzal, hogy az adóközigazgatást a községi tanácsok hatáskörébe adták. Ezzel is elégedettek a dombóváriak. Azt viszont sérelmezik, hogy a me­gyei, illetve a járási tanács kisebb helyi jellegű hatáskörök leadásától vonakodik. Nagyon érdekes eset tör­tént­ az elmúlt év decemberében. A járási tanács elnöke elment a községi tanácshoz és azt mondotta, a hivata­lok és közületek észszerű elhelyezését a járási tanács a községre bízza. In­tézzék el ezt úgy, hogy a hivatalok és közületek összevonásával minél több lakás szabaduljon fel. A község ve­zetői megkezdték a munkát, elkészí­tették az ilyen irányú tervet. Jóváha­gyás végett megküldték a megyei ta­nácshoz, de innét, sajnos, visszaküld­ték azzal, hogy a községi tanácsnak nincs joga első fokon határozatot hozni a községben lévő hivatalok és közületek elhelyezését illetően. Ezzel aztán kezdődött élőlről az egész.­­ Azaz, hogy nem történt semmi más minthogy az említett ügyiratra a községi tanács bélyegzője helyett a járási tanács bélyegzője került. S ez csak arra volt jó, hogy a hivatalok és közületek vezetői előtt lejárassák a községi tanácsot. (A községi tanács értesítette ugyanis a hivatalokat és közületeket arról, hogy milyen hatá­rozat született ebben az ügyben.­ Ez­zel azt bizonyították, — ha nem is tudatosan, — hogy a községi tanács­nak nincs joga ahhoz, hogy ilyen ügyben intézkedjen és mégis intézke­dett. Pedig helyes lenne, ha ilyen ügyekben is intézkedhetne a községi tanács. Úgy gondoljuk, az említett hatáskör leadásával nem esne csorba a járási tanács tekintélyén, viszont a községi tanács tekintélye nagyban nö­vekedne, mert ez is igazolná, hogy a község gazdája mégis csak a községi tanács. A dombóváriaknak van egy másik problémájuk is. Ez pedig a kizárólag helyi jellegű vállalatok irányítása, nevezetesen a sütőipari vállalat, a kis­kereskedelmi hálózat, a temetkezési vállalat és még néhány. E kérdést itt sem ártana alaposan megvizsgálni, mert mégis furcsa, hogy nem a köz­ségi tanács határozhatja meg, napon­ta hány péksüteményt süssenek a köz­ségben, vagy milyen kiskereskedelmi cikkeket hozzanak forgalomba az üz­letekben. Úgy gondoljuk, ezt jobban el tudnák bírálni a községi tanács vezetői mint a megyei ta­nács. Tehát a javaslat az, hogy a fel­sőbb szervek meghatározott tervei alapján a községi tanácsok irányít­hassák a kizárólag helyi szükséglete­ket kielégítő vállalatokat és kereske­delmi szerveket. A cikkben foglaltakról nemcsak a dombóvári tanács vezetői vitatkoz­nak, hanem szinte kivétel nélkül min­den községi tanács­­vezető. S ezek olyanok, melyeket a mindennapi élet vet fel, feltétlenül foglalkozni kell velük. jelentkezés a közép- és általános iskolák esti tagozataira A Művelődésügyi Minisztérium 27/1957. számú utasításával intéz­kedett a felnőtt dolgozók 1957—58. tanévi általános iskolai és középis­kolai továbbtanulásáról. Ez a dol­gozók úgynevezett esti tanfolya­main, vagy levelező úton történik. A jelentkezés 1957 május 15. és június 30. között történik. Tolna megyében az iskoláztatás az alábbi helyeken folyik le: 1. Dolgozók esti gimnáziuma nyí­lik Dombóváron az általános gim­náziumban (I. és II. o.), azonkí­vül Tolnán az általános gimnázium­ban. (IV. o.) 2. A gimnáziumi levelezőoktatás anyaiskolái: Szekszárd és Domb­óvár. A szekszárdi általános gim­náziumhoz kapcsolódnak tagiskola­ként a dunaföldvári, paksi, tolnai és bonyhádi általános gimnázium levelező hallgatói. A dombóvári ál­talános gimnázium tagiskolái: a ta­mási és gyönki általános gimnáziu­mok. 3. A szekszárdi közgazdasági technikumban a kereskedelmi ta­gozat szövetkezeti szakán folyik az oktatás, oda forduljanak az érdek­lődő dolgozók. 4. A palánki mezőgazdasági techh­­nikumban mezőgazdasági techni­kumi oktatásra lehet jelentkezni. 5. Azok a felnőttek, akik az álta­lános iskola VIII. osztályának ké­pesítését kívánják megszerezni, mind tanfolyami, mind levelező ta­gozaton, jelentkezhetnek a helyi általános iskola igazgatóságánál május 15 és június 30, illetőleg a mezőgazdasági dolgozók szeptem­ber 1 és október 1 között. Ha egy­­egy általános iskolánál nem lesz meg az egy-egy tanfolyamhoz szük­séges létszám, akkor az általános iskolát levelező úton lehet elvé­gezni. A levelező oktatás anyais­kolái: Leány általános iskola, Szek­szárd fiú általános iskola, Domb­óvár és Bonyhád. Ehhez a három anyaiskolához tartozó tagiskolá­kat az átjárási és egyéb nehézsé­gek figyelembevételével a művelő­désügyi osztály a tanítás megkez­dése előtt beosztja. A közöltek — mind középiskolai, mind általános iskolai viszonylatban — honvéd­ségi és BM. dolgozókra is vonatkoz­nak. ÜOOOOOCXIOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC A székely népmesék nagymesterénél... T­­ehéz bemenni a sűrű orgonabokrokkal elkerített ud­­­­d­varba. Apró, fehér kis kutya rohan dühös, acsarkodó ugatással az ember felé, a nyakában csengő csörög, mintha vezérkés lenne. Az udvar északi szögletében levő napraforgószárral el­kerített veteményeskertben idős, szikár asszony emelkedik fel a munkából és rákiált a kutyára: — Eridj a helyedre, Morzsa! — A kutya, úgy látszik, ért a szóra. Vakkant még egyet-kettőt, aztán elballag hátra, a trágyarakás felé. Most már szabad az út a házba. Zsuzsa néni, az országos hírű Palkó Józsefné, a „Nép­művészet mestere” címmel kitüntetett 77 éves mesemondó egyedül van csak otthon. A lánya bevásárolni ment, a veje a tanácsházán dolgozik, unokái az óvodába, iskolába mentek. Most éppen a veteményes kertben levő melegágy paprikapalántáit nézegeti. — Ha jó idő lesz, holnap megkezdjük a kiültetést — mondja, — azután a ritka szövésű, átlátszó fehér vászonnal betakarja a melegágy tetejét. A veteményes kertből a konyhába siet. Rozsot tördel a tűzre és nekikezd a tésztagyúrásnak. Metélt tésztát készít a babgulyáshoz. Esténkint, szabad idejében, sokat mesél az unokáinak. S a téli estéken a szomszédok is átjárnak hozzá mesét hallgatni, a gyermekeiket is magukkal viszik ilyenkor. A ta­nulságos történetkék szájról-szájra járnak, sokat okulnak be­lőlük az emberek. Régi, ismeretlen bölcsek életből merített igazságait hirdetik ezek a népmesék. Amikor megkérem, hogy a legkedvesebb meséjét mondja el, gondolkozik egy kissé, aztán belekezd abba a mesébe, amit az édesapjának, a bukovinai Andrásfalva leg­híresebb mesemondójának szájából hallott hatvan évvel ez­előtt, kislány korában. Mikor mesél, szinte átszellemül az arca. A beszéde, az előadásmódja leköti hallgatóját, minden idegszálával a szépen hangzó, dallamos szavakra figyel az ember. A mesében előforduló párbeszédek fordulatosak, érde­kesek. Tulajdonképpen nem is mese, amit most mond, ha­nem egy népi realisztikus paraszti tö­r­ténet. A szegény juhászlegényről szóló történet, aki a számadó leányába szerelmes. A számadó megakadályozza, hogy a lánya a juhászlegényé legyen. Durva szavakkal adja ki az útját a szegény juhászlegénynek, aki bánatában világgá megy. — Kár, hogy tapodod a földet körülötte, mert ez mind hiábavaló. Az én leányom nem olyan szegre való, mint te vagy. Amikor végetért a szegény juhászlegény története, bú­csúzáskor Zsuzsa néni egy üzenettel bízott meg. „Mondja meg lelkem azoknak a kedves népmesegyűjtő embereknek, akik két éve nálam jártak, hogy jöjjenek el megint hozzám, öreg vagyok már... nem akarom sírba vinni azt a sok szép mesét, amit nem mondtam még el nekik.” 1­955-ben az Akadémiai Kiadó Kakasdi népmesék cím­­­­m­mel, 500 oldalas székely népmesegyűjteményt adott ki Palkó Józsefné meséiből. Reméljük, a közeljövőben találkozni fogunk a könyvkereskedések kirakataiban egy új második kötet gyűjteményével is. H. T. 3 BEFEJEZTE TANÁCSKOZÁSÁT AZ ORSZÁGGYŰLÉS (Folytatás a 2. oldalról.) Ha rendes munkások nevében be­széltek, akkor a saját ügyetekről van szó, nem rajtunk álltok bosszút, sa­ját magatokon bosszuljátok meg, na nem dolgoztok két-három hétig. Ez nehéz idő volt, ennek vannak követ­kezményei. Most mérleget kellett csinálni. Eb­ből az jött ki, hogy választanunk kellett. Vegyük-e vissza a béreket? Nem helyes bérből élő emberek élet­­színvonalát levenni. Valamit tenni kell. Kötelességünk a bér, a jövede­lem és az árualap között egyensúlyt teremteni? Okvetlenül kötelessé­günk! Viszont kötelesek vagyunk-e mi az iparcikket és néha a bort is a köz rovására olyan áron adni, hogy minden liternél öt forintot nemzeti ajándékként adnak annak, aki megissza? (Derültség.) Vagy le­het-e azt csinálni, hogy valamilyen cikknél a vásárló leteszi a pénzt az asztalra, de az egyértelmű azzal, mintha még a kasszából 180 forintot adnánk neki azért, mert szíveske­dett megvenni? Nem lehet ezt csi­nálni! Biztosítanunk kell a nemzetgazdaság egyensúlyát Meg kell azt is mondani, hogy az áremelés nekünk nem gazdaságpoli­tikai irányunk, de most rendet kel­lett csinálnunk, s itt ugyanolyan rendszabályról van szó a gazdasági életben, mint amilyet a politikai életben voltunk kénytelenek beve­zetni. S a gazdasági élet is rendbe fog jönni! Ezt a kérdést így kell nézni. Én tudom, hogy nagyobb él­jenzést váltana ki az, hogy „na még 20 százalékkal itt vagy ott emeljük a béreket“ vagy az, ha leszállítanánk 30 százalékkal valamilyen cikknek az árát. De nekünk az a kötelességünk, hogy a nem­zetgazdaság szilárdságát és egyensúlyát biztosítsuk és ezen keresztül védjük meg az élet­­színvonalat. Ezért voltunk kénytelenek ilyen lé­pést tenni. A kormány tagjait a kötelesség állította posztjaikra Mi, elvtársak, mielőtt ennek a kor­mánynak tagjai lettünk volna, él­tünk és legalább is azt hiszem, min­den társam úgy van vele, az élettel szemben nekünk sze­mélyileg az az igényünk, hogy tisztességes kommunista és em­ber módjára éljünk. Más különleges ambícióink nin­csenek legalábbis ami engem illet. Bizonyos években volt úgy, hogy ne­kem már elegem volt a dicsőségből is és lemondtam nem kis posztokról annak idején, mert arra a meggyőző­désre jutottam, hogy arra nekem nincs szükségem. De most úgy érez­zük, hogy a kötelesség állított ide. Megmondom, talán ilyen nagy dolog­gal nem jó viccelődni, de én úgy képzelem el valahogy, hogy itt no­vember elseje táján a miniszterel­nöki posztra lehetett volna hatmillió magyar felnőtt ember jogos igénylő. Mert arról volt szó, hogy oda kell állni, és kézbe kell venni a dolgo­kat és megmondom őszintén, azt hi­szem senki sem vonja kétségbe, hogy a helyzet, amelyben kormányt kellett szervezni és elkezdeni a mun­kát, az minden volt, csak irígylésre­­méltó nem. És megmondom, valami óriási tülekedést abban az időben nem figyelhettem meg a miniszteri tárcák iránt sem. (Nagy derültség.) Még most is vannak nagyon de­rék, jóindulatú barátaink és tá­mogatóink, akik úgy félig ré­zsűt állnak felénk. Helyeslik, amit csinálunk, de még várnak egy kicsit, amíg még tisztábbra mossuk a szennyest és majd meg fognak jelenni a harc porond­ján, amikor az örök béke napja beköszönt. Vannak ilyenek. Mi ezekre az em­berekre nem haragszunk. Meg va­gyunk győződve, hogy segíteni fog­nak, ha lelkiismeretük és a nép iránti hűségük megmaradt. Nem sür­getjük őket, mert örömmel tapasz­taljuk, hogy mióta a kormány fenn­áll, harcol és dolgozik, minden nap többen és többen támogatják aktí­van. (Taps.) Ennél nagyobb jutalom számunkra a munkáért nincsen, és mi azt szeretnők, hogy ennek a bi­zalomnak becsülettel meg tudjunk felelni. Mert a bizalom olyan, elv­­társak hogy néha megijed az ember tőle. A szeretet is ilyen, annak, aki­nek van lelkiismerete. Mert a szere­tet és, lehet mondani, a hála és bi­zalom olyan felelősséget ró az em­berre, amit ha az ember komolyan vesz, annak teljes mértékben becsü­lettel eleget tenni nem jelent cse­kélységet és különösen nem olyan nehéz körülmények között, amilyen körülmények között mi dolgozunk. Megköszönöm tehát a kifejezésre jutott bizalmat. Kérem, fogadják el jelentésemet és támogassák kormá­nyunkat a harcban és a munkában fejezte be beszédét hosszantartó taps közepette Kádár elvtárs. Két éves a varsói szerződés Ma van két esztendeje, hogy Varsó­ban ünnepélyes keretek között aláír­ták azt a szerződést, amely a szocializ­must építő országok összetartozásának fontos dekrétuma, biztonságának alap­ja. A varsói szerződést a nyugati or­szágok mind leplezetlenebb fegyverke­zése, mind fenyegetőbb magatartása hozta létre s a szocializmust építő or­szágoknak ez a történelmi helyzet pa­­rancsolóan írta elő, hogy biztonságuk és szabad életük védelmére szövetsé­get kössenek. Saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy az imperialisták fenyegetése mennyire veszélyeztette békés munkánkat, szo­cializmust építő életünket. Ma már mindenki előtt világos, hogy az októ­beri események előidézésében, a ke­gyetlen ellenforradalom kirobbantásá­ban milyen súlyos és felelősségteljes szerepük volt a nyugati imperialisták­nak és ügynökeiknek. Október végén és november elején, amikor az ellen­­forradalom lángba és pusztulásba borí­totta az országot, csak egy lépés vá­lasztott el bennünket attól, hogy a bé­két szolgáló, a szocializmust építő Magyarországból ismét a gyárosok, nagybirtokosok fasiszta országává vál­junk. A béketábor országainak össze­fogása, a varsói szerződés nagy jelen­tősége ekkor mutatkozott meg teljes egészében. A szerződés értelmében is­mét fegyvert fogtak a szovjet har­cosok a szabadságunk védelmében se­gítettek harcolni a magyar munkásság­nak és parasztságnak, hogy megakadá­lyozzák az ellenforradalom uralomra­­jutását. A magyar—szovjet barátságot ismét hős szovjet katonák vére pecsé­telte meg, de a Magyarországnak nyúj­tott katonai segítség azt is bebizonyí­totta, hogy a varsói szereződés orszá­gai betartják adott szavukat s a barát biztosan számíthat a barát segítségére. Éppen ezért volt az ellenforradalom egyik első dolga, hogy hátbatámadja a varsói szerződést, s a semlegesség ha­zug jelszavával keltsen újabb zavart. Mindig tetszetős egy ország semleges­ségéről beszélni, de Magyarország szá­mára lehet-e szó semlegességről, amikor állig felfegyverzett csendőrök, horthysta tisztek várják, hogy visszaözönöljenek az országba? Lehet-e beszélni Magyar­­ország semlegességéről, amikor egyre fenyegetőbb méreteket ölt a nyugati fegyverkezés ? Nyugat-Németország is az imperialista hatalmak atomtámasz­pontjává válik? Az ellenforradalom ál­tal deklarált „magyar semlegességnek” két következménye lehetett volna: vagy egy új koreai háborút teremt Európa közepén, vagy a kapitalisták prédájává dobja Magyarországot. Egyik sem kö­vetkezett be s ez annak a barátságnak, annak a kölcsönös segítségnek és ös­­­szetartozásnak az eredménye, amit a béketábor országai között a varsói szer­ződés jelent. Nagyon jól tudta az ellenforradalom, hogy miért tartotta annyira fontosnak a varsói szerződés felrúgását. A szo­cialista országok közötti szolidaritás, a magyar munkások, parasztok és értel­miségiek összefogása azonban erősebb volt, mint az ellenforradalmárok ma­roknyi csoportja. Magyarország hű ma­radt a varsói szerződéshez s ezzel nem­csak a szocializmus és a béke ügyéhez maradt hű, hanem megvédte szabad­ságát is.

Next