Tolna Megyei Népújság, 1957. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1957-05-14 / 111. szám
1957 MÁJUS 14. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG NAPJAINK PROBLÉMÁJA Bővítsék-e a községi tanácsok hatáskörét ? Sok helyen és sokat vitatkoznak napjainkban arról, hogy helyesen éltek-e a községi tanácsok a közelmúltban kapott önállósággal, s reális-e az a kérésük, hogy bővítsék ki hatáskörüket. Az elmúlt napokban a dombóvári községi tanács vezetőivel vitatkoztunk az említett problémákról. S elöljárójában mindjárt megmondjuk, hogy a községi tanácsnak hatásköre bővítését illetően sok panasza van. S azt is eláruljuk, hogy az eddig kapott önállóság alapján sokkal jobban oldották meg a helyi feladatokat, mint egy évvel ezelőtt ugyanezt a járási tanács. De hogy mindenki előtt világos legyen, hogy tulajdonképpen miről is van szó, megpróbáljuk a kérdéseket úgy csoportosítani, ahogy azt a dombóvári községi tanács vezetői elmondották. Mint ismeretes, a kormány rendelkezése alapján a községi tanácsok hatáskörébe helyezték az adóközigazgatást, melyet eddig kizárólag a járási tanácsoknál intéztek. S ez — mint a dombóvári példa bizonyítja, — így van jól, íme ennek a bizonyítéka: Míg tavaly az adókivetéseket, s az adókönyvek elkészítését a járási tanács túlzsúfolt munkája miatt csak július végén tudta eljuttatni a dombóvári adófizetőkhöz, addig ebben az évben a községi tanács legkésőbb május 15-ig elvégzi ezt a munkát, s jóval pontosabban, mint ezt a járási tanács tette. Míg tavaly és a korábbi években gyakran fordult elő, hogy az adókivetéseknél Kovács János adókivetését összekeverték Kovács Józsefével, s az adót rosszul vetették ki, most ilyen és hasonló eset nagyon kevés, vagy egyáltalán nem fordul elő. A község adóügyi megbízottjai ugyanis csaknem minden adózót is- ------------- mernek. S ami a legfontosabb ebben az esetben: a község adózói az említett intézkedésekkel elégedettek, — mert ha valami sérelmük van az adófizetést illetően, közvetlen az adóbeszedőhöz fordulnak, s az választ ad a kérdések adóügyi problémáira, s amennyiben jogos sérelem érte, ezt a helyi tanácsnál mindjárt korrigálják is. Eddig viszont az adóbehajtásokat a községi tanács végezte, az adóügyi problémákkal pedig kizárólag a járási tanács foglalkozott. Az adóügyi problémák tehát elintéződtek azzal, hogy az adóközigazgatást a községi tanácsok hatáskörébe adták. Ezzel is elégedettek a dombóváriak. Azt viszont sérelmezik, hogy a megyei, illetve a járási tanács kisebb helyi jellegű hatáskörök leadásától vonakodik. Nagyon érdekes eset történt az elmúlt év decemberében. A járási tanács elnöke elment a községi tanácshoz és azt mondotta, a hivatalok és közületek észszerű elhelyezését a járási tanács a községre bízza. Intézzék el ezt úgy, hogy a hivatalok és közületek összevonásával minél több lakás szabaduljon fel. A község vezetői megkezdték a munkát, elkészítették az ilyen irányú tervet. Jóváhagyás végett megküldték a megyei tanácshoz, de innét, sajnos, visszaküldték azzal, hogy a községi tanácsnak nincs joga első fokon határozatot hozni a községben lévő hivatalok és közületek elhelyezését illetően. Ezzel aztán kezdődött élőlről az egész. Azaz, hogy nem történt semmi más minthogy az említett ügyiratra a községi tanács bélyegzője helyett a járási tanács bélyegzője került. S ez csak arra volt jó, hogy a hivatalok és közületek vezetői előtt lejárassák a községi tanácsot. (A községi tanács értesítette ugyanis a hivatalokat és közületeket arról, hogy milyen határozat született ebben az ügyben. Ezzel azt bizonyították, — ha nem is tudatosan, — hogy a községi tanácsnak nincs joga ahhoz, hogy ilyen ügyben intézkedjen és mégis intézkedett. Pedig helyes lenne, ha ilyen ügyekben is intézkedhetne a községi tanács. Úgy gondoljuk, az említett hatáskör leadásával nem esne csorba a járási tanács tekintélyén, viszont a községi tanács tekintélye nagyban növekedne, mert ez is igazolná, hogy a község gazdája mégis csak a községi tanács. A dombóváriaknak van egy másik problémájuk is. Ez pedig a kizárólag helyi jellegű vállalatok irányítása, nevezetesen a sütőipari vállalat, a kiskereskedelmi hálózat, a temetkezési vállalat és még néhány. E kérdést itt sem ártana alaposan megvizsgálni, mert mégis furcsa, hogy nem a községi tanács határozhatja meg, naponta hány péksüteményt süssenek a községben, vagy milyen kiskereskedelmi cikkeket hozzanak forgalomba az üzletekben. Úgy gondoljuk, ezt jobban el tudnák bírálni a községi tanács vezetői mint a megyei tanács. Tehát a javaslat az, hogy a felsőbb szervek meghatározott tervei alapján a községi tanácsok irányíthassák a kizárólag helyi szükségleteket kielégítő vállalatokat és kereskedelmi szerveket. A cikkben foglaltakról nemcsak a dombóvári tanács vezetői vitatkoznak, hanem szinte kivétel nélkül minden községi tanácsvezető. S ezek olyanok, melyeket a mindennapi élet vet fel, feltétlenül foglalkozni kell velük. jelentkezés a közép- és általános iskolák esti tagozataira A Művelődésügyi Minisztérium 27/1957. számú utasításával intézkedett a felnőtt dolgozók 1957—58. tanévi általános iskolai és középiskolai továbbtanulásáról. Ez a dolgozók úgynevezett esti tanfolyamain, vagy levelező úton történik. A jelentkezés 1957 május 15. és június 30. között történik. Tolna megyében az iskoláztatás az alábbi helyeken folyik le: 1. Dolgozók esti gimnáziuma nyílik Dombóváron az általános gimnáziumban (I. és II. o.), azonkívül Tolnán az általános gimnáziumban. (IV. o.) 2. A gimnáziumi levelezőoktatás anyaiskolái: Szekszárd és Dombóvár. A szekszárdi általános gimnáziumhoz kapcsolódnak tagiskolaként a dunaföldvári, paksi, tolnai és bonyhádi általános gimnázium levelező hallgatói. A dombóvári általános gimnázium tagiskolái: a tamási és gyönki általános gimnáziumok. 3. A szekszárdi közgazdasági technikumban a kereskedelmi tagozat szövetkezeti szakán folyik az oktatás, oda forduljanak az érdeklődő dolgozók. 4. A palánki mezőgazdasági techhnikumban mezőgazdasági technikumi oktatásra lehet jelentkezni. 5. Azok a felnőttek, akik az általános iskola VIII. osztályának képesítését kívánják megszerezni, mind tanfolyami, mind levelező tagozaton, jelentkezhetnek a helyi általános iskola igazgatóságánál május 15 és június 30, illetőleg a mezőgazdasági dolgozók szeptember 1 és október 1 között. Ha egyegy általános iskolánál nem lesz meg az egy-egy tanfolyamhoz szükséges létszám, akkor az általános iskolát levelező úton lehet elvégezni. A levelező oktatás anyaiskolái: Leány általános iskola, Szekszárd fiú általános iskola, Dombóvár és Bonyhád. Ehhez a három anyaiskolához tartozó tagiskolákat az átjárási és egyéb nehézségek figyelembevételével a művelődésügyi osztály a tanítás megkezdése előtt beosztja. A közöltek — mind középiskolai, mind általános iskolai viszonylatban — honvédségi és BM. dolgozókra is vonatkoznak. ÜOOOOOCXIOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC A székely népmesék nagymesterénél... Tehéz bemenni a sűrű orgonabokrokkal elkerített uddvarba. Apró, fehér kis kutya rohan dühös, acsarkodó ugatással az ember felé, a nyakában csengő csörög, mintha vezérkés lenne. Az udvar északi szögletében levő napraforgószárral elkerített veteményeskertben idős, szikár asszony emelkedik fel a munkából és rákiált a kutyára: — Eridj a helyedre, Morzsa! — A kutya, úgy látszik, ért a szóra. Vakkant még egyet-kettőt, aztán elballag hátra, a trágyarakás felé. Most már szabad az út a házba. Zsuzsa néni, az országos hírű Palkó Józsefné, a „Népművészet mestere” címmel kitüntetett 77 éves mesemondó egyedül van csak otthon. A lánya bevásárolni ment, a veje a tanácsházán dolgozik, unokái az óvodába, iskolába mentek. Most éppen a veteményes kertben levő melegágy paprikapalántáit nézegeti. — Ha jó idő lesz, holnap megkezdjük a kiültetést — mondja, — azután a ritka szövésű, átlátszó fehér vászonnal betakarja a melegágy tetejét. A veteményes kertből a konyhába siet. Rozsot tördel a tűzre és nekikezd a tésztagyúrásnak. Metélt tésztát készít a babgulyáshoz. Esténkint, szabad idejében, sokat mesél az unokáinak. S a téli estéken a szomszédok is átjárnak hozzá mesét hallgatni, a gyermekeiket is magukkal viszik ilyenkor. A tanulságos történetkék szájról-szájra járnak, sokat okulnak belőlük az emberek. Régi, ismeretlen bölcsek életből merített igazságait hirdetik ezek a népmesék. Amikor megkérem, hogy a legkedvesebb meséjét mondja el, gondolkozik egy kissé, aztán belekezd abba a mesébe, amit az édesapjának, a bukovinai Andrásfalva leghíresebb mesemondójának szájából hallott hatvan évvel ezelőtt, kislány korában. Mikor mesél, szinte átszellemül az arca. A beszéde, az előadásmódja leköti hallgatóját, minden idegszálával a szépen hangzó, dallamos szavakra figyel az ember. A mesében előforduló párbeszédek fordulatosak, érdekesek. Tulajdonképpen nem is mese, amit most mond, hanem egy népi realisztikus paraszti történet. A szegény juhászlegényről szóló történet, aki a számadó leányába szerelmes. A számadó megakadályozza, hogy a lánya a juhászlegényé legyen. Durva szavakkal adja ki az útját a szegény juhászlegénynek, aki bánatában világgá megy. — Kár, hogy tapodod a földet körülötte, mert ez mind hiábavaló. Az én leányom nem olyan szegre való, mint te vagy. Amikor végetért a szegény juhászlegény története, búcsúzáskor Zsuzsa néni egy üzenettel bízott meg. „Mondja meg lelkem azoknak a kedves népmesegyűjtő embereknek, akik két éve nálam jártak, hogy jöjjenek el megint hozzám, öreg vagyok már... nem akarom sírba vinni azt a sok szép mesét, amit nem mondtam még el nekik.” 1955-ben az Akadémiai Kiadó Kakasdi népmesék címmmel, 500 oldalas székely népmesegyűjteményt adott ki Palkó Józsefné meséiből. Reméljük, a közeljövőben találkozni fogunk a könyvkereskedések kirakataiban egy új második kötet gyűjteményével is. H. T. 3 BEFEJEZTE TANÁCSKOZÁSÁT AZ ORSZÁGGYŰLÉS (Folytatás a 2. oldalról.) Ha rendes munkások nevében beszéltek, akkor a saját ügyetekről van szó, nem rajtunk álltok bosszút, saját magatokon bosszuljátok meg, na nem dolgoztok két-három hétig. Ez nehéz idő volt, ennek vannak következményei. Most mérleget kellett csinálni. Ebből az jött ki, hogy választanunk kellett. Vegyük-e vissza a béreket? Nem helyes bérből élő emberek életszínvonalát levenni. Valamit tenni kell. Kötelességünk a bér, a jövedelem és az árualap között egyensúlyt teremteni? Okvetlenül kötelességünk! Viszont kötelesek vagyunk-e mi az iparcikket és néha a bort is a köz rovására olyan áron adni, hogy minden liternél öt forintot nemzeti ajándékként adnak annak, aki megissza? (Derültség.) Vagy lehet-e azt csinálni, hogy valamilyen cikknél a vásárló leteszi a pénzt az asztalra, de az egyértelmű azzal, mintha még a kasszából 180 forintot adnánk neki azért, mert szíveskedett megvenni? Nem lehet ezt csinálni! Biztosítanunk kell a nemzetgazdaság egyensúlyát Meg kell azt is mondani, hogy az áremelés nekünk nem gazdaságpolitikai irányunk, de most rendet kellett csinálnunk, s itt ugyanolyan rendszabályról van szó a gazdasági életben, mint amilyet a politikai életben voltunk kénytelenek bevezetni. S a gazdasági élet is rendbe fog jönni! Ezt a kérdést így kell nézni. Én tudom, hogy nagyobb éljenzést váltana ki az, hogy „na még 20 százalékkal itt vagy ott emeljük a béreket“ vagy az, ha leszállítanánk 30 százalékkal valamilyen cikknek az árát. De nekünk az a kötelességünk, hogy a nemzetgazdaság szilárdságát és egyensúlyát biztosítsuk és ezen keresztül védjük meg az életszínvonalat. Ezért voltunk kénytelenek ilyen lépést tenni. A kormány tagjait a kötelesség állította posztjaikra Mi, elvtársak, mielőtt ennek a kormánynak tagjai lettünk volna, éltünk és legalább is azt hiszem, minden társam úgy van vele, az élettel szemben nekünk személyileg az az igényünk, hogy tisztességes kommunista és ember módjára éljünk. Más különleges ambícióink nincsenek legalábbis ami engem illet. Bizonyos években volt úgy, hogy nekem már elegem volt a dicsőségből is és lemondtam nem kis posztokról annak idején, mert arra a meggyőződésre jutottam, hogy arra nekem nincs szükségem. De most úgy érezzük, hogy a kötelesség állított ide. Megmondom, talán ilyen nagy dologgal nem jó viccelődni, de én úgy képzelem el valahogy, hogy itt november elseje táján a miniszterelnöki posztra lehetett volna hatmillió magyar felnőtt ember jogos igénylő. Mert arról volt szó, hogy oda kell állni, és kézbe kell venni a dolgokat és megmondom őszintén, azt hiszem senki sem vonja kétségbe, hogy a helyzet, amelyben kormányt kellett szervezni és elkezdeni a munkát, az minden volt, csak irígylésreméltó nem. És megmondom, valami óriási tülekedést abban az időben nem figyelhettem meg a miniszteri tárcák iránt sem. (Nagy derültség.) Még most is vannak nagyon derék, jóindulatú barátaink és támogatóink, akik úgy félig rézsűt állnak felénk. Helyeslik, amit csinálunk, de még várnak egy kicsit, amíg még tisztábbra mossuk a szennyest és majd meg fognak jelenni a harc porondján, amikor az örök béke napja beköszönt. Vannak ilyenek. Mi ezekre az emberekre nem haragszunk. Meg vagyunk győződve, hogy segíteni fognak, ha lelkiismeretük és a nép iránti hűségük megmaradt. Nem sürgetjük őket, mert örömmel tapasztaljuk, hogy mióta a kormány fennáll, harcol és dolgozik, minden nap többen és többen támogatják aktívan. (Taps.) Ennél nagyobb jutalom számunkra a munkáért nincsen, és mi azt szeretnők, hogy ennek a bizalomnak becsülettel meg tudjunk felelni. Mert a bizalom olyan, elvtársak hogy néha megijed az ember tőle. A szeretet is ilyen, annak, akinek van lelkiismerete. Mert a szeretet és, lehet mondani, a hála és bizalom olyan felelősséget ró az emberre, amit ha az ember komolyan vesz, annak teljes mértékben becsülettel eleget tenni nem jelent csekélységet és különösen nem olyan nehéz körülmények között, amilyen körülmények között mi dolgozunk. Megköszönöm tehát a kifejezésre jutott bizalmat. Kérem, fogadják el jelentésemet és támogassák kormányunkat a harcban és a munkában fejezte be beszédét hosszantartó taps közepette Kádár elvtárs. Két éves a varsói szerződés Ma van két esztendeje, hogy Varsóban ünnepélyes keretek között aláírták azt a szerződést, amely a szocializmust építő országok összetartozásának fontos dekrétuma, biztonságának alapja. A varsói szerződést a nyugati országok mind leplezetlenebb fegyverkezése, mind fenyegetőbb magatartása hozta létre s a szocializmust építő országoknak ez a történelmi helyzet parancsolóan írta elő, hogy biztonságuk és szabad életük védelmére szövetséget kössenek. Saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy az imperialisták fenyegetése mennyire veszélyeztette békés munkánkat, szocializmust építő életünket. Ma már mindenki előtt világos, hogy az októberi események előidézésében, a kegyetlen ellenforradalom kirobbantásában milyen súlyos és felelősségteljes szerepük volt a nyugati imperialistáknak és ügynökeiknek. Október végén és november elején, amikor az ellenforradalom lángba és pusztulásba borította az országot, csak egy lépés választott el bennünket attól, hogy a békét szolgáló, a szocializmust építő Magyarországból ismét a gyárosok, nagybirtokosok fasiszta országává váljunk. A béketábor országainak összefogása, a varsói szerződés nagy jelentősége ekkor mutatkozott meg teljes egészében. A szerződés értelmében ismét fegyvert fogtak a szovjet harcosok a szabadságunk védelmében segítettek harcolni a magyar munkásságnak és parasztságnak, hogy megakadályozzák az ellenforradalom uralomrajutását. A magyar—szovjet barátságot ismét hős szovjet katonák vére pecsételte meg, de a Magyarországnak nyújtott katonai segítség azt is bebizonyította, hogy a varsói szereződés országai betartják adott szavukat s a barát biztosan számíthat a barát segítségére. Éppen ezért volt az ellenforradalom egyik első dolga, hogy hátbatámadja a varsói szerződést, s a semlegesség hazug jelszavával keltsen újabb zavart. Mindig tetszetős egy ország semlegességéről beszélni, de Magyarország számára lehet-e szó semlegességről, amikor állig felfegyverzett csendőrök, horthysta tisztek várják, hogy visszaözönöljenek az országba? Lehet-e beszélni Magyarország semlegességéről, amikor egyre fenyegetőbb méreteket ölt a nyugati fegyverkezés ? Nyugat-Németország is az imperialista hatalmak atomtámaszpontjává válik? Az ellenforradalom által deklarált „magyar semlegességnek” két következménye lehetett volna: vagy egy új koreai háborút teremt Európa közepén, vagy a kapitalisták prédájává dobja Magyarországot. Egyik sem következett be s ez annak a barátságnak, annak a kölcsönös segítségnek és összetartozásnak az eredménye, amit a béketábor országai között a varsói szerződés jelent. Nagyon jól tudta az ellenforradalom, hogy miért tartotta annyira fontosnak a varsói szerződés felrúgását. A szocialista országok közötti szolidaritás, a magyar munkások, parasztok és értelmiségiek összefogása azonban erősebb volt, mint az ellenforradalmárok maroknyi csoportja. Magyarország hű maradt a varsói szerződéshez s ezzel nemcsak a szocializmus és a béke ügyéhez maradt hű, hanem megvédte szabadságát is.