Tolna Megyei Népújság, 1957. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1957-06-12 / 136. szám

HÍREK — A június 23-i harkányfürdői IBUSZ különvonat Tolna-Mözs vas­útállomásról körülbelül 4 órakor in­dul, majd Szekszárdon, továbbá kellő számú jelentkező esetén Öcsény, Decs, Sárpilis, Bátaszék, Palotabo­­zsok és Véménd állomásokon is megáll. A visszaindulás 19 óra körül lesz. Az IBUSZ kéri a jelentkezőket, hogy a részételi díjat, (25.20 forint) a kötött létszám miatt, mielőbb a felsorolt községekben legkésőbb 19-­éig, szerdáig, a szokásos helyeken, míg Szekszárdon legkésőbb 20-án, csütörtökön délig kell befizetni az IBUSZ szekszárdi irodájában (Széchenyi u 19.), ahol az érdeklődők bővebb felvilágosítást is kaphatnak. — Ma este taggyűlést tart Harcon a KISZ, amelyen megtárgyalják, mi­lyen műsorral szerepeljenek a június 30-i ifjúsági találkozón. — Az „Arts“ című francia heti­lap közlése szerint előkészületek folynak Hemingway két művének megfilmesítésére. Az egyik filmet „Búcsú a fegyverektől“ címmel 1957-ben készítik el Olaszországban. A másik film felvételeit „Fiesta“’ címmel rövidesen megkezdik Mexikó­ban. (­­ Az elmúlt hét szombatján ját­szadozó gyermekek tűzesetet okoz­tak, amelyből 8500 forint kár kelet­kezett. — A bátaszéki, faddi, domb­óvári, gyulaji általános iskolákban dolgozatot írattak a tanulókkal a tűzvédelemről. A legjobban sikerült dolgozatokat Bátaszéken könyvek­kel, a többi helyeken oklevéllel ju­talmazták. — Az egyiptomi közoktatásügyi minisztérium kidolgozta és most való­sítja meg az „ezer könyv program­ját.“ A program szerint az egyip­­­tomi kiadóknak állami támogatással 1000 könyvet kell kiadniok; a világ­irodalom klasszikusait, népszerű­­tudományos műveket, stb. A könyve­ket arab nyelven, olcsó kiadványok formájában adják ki. A Kocsolán választási előkészüle­tek folynak, négy választói körzet­ben választanak községi tanácstago­kat a megüresedett helyekre, azon­kívül megyei tanácstagot is válasz­tanak. A választás június 38-án lesz, a jelölteket a Hazafias Népfront je­löli. — 1956-ban 230 000 munkabalese­tet jegyeztek fel Ausztriában — ez 11 000-rel több, mint az előző eszten­dőben. A halálos kimenetelű munka­balesetek száma 1956-ban 1100-ra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy munkanaponként négyen vesztették életüket munkabalesetek következté­ben. A Felsőnánán évek óta gondot okozott a kenyérellátás, ugyanis Hőgyészről szállították ide a kenye­ret. Nemrégiben egy pék jelentkezett azzal, hogy szeretne műhelyt nyitni, a községben. A tanács helyt adott a kérésnek, valószínűen hamarosan könnyebben lehet kenyeret vásárolni Felsőnánán. Alsópéli Állami Gazdaság 5 hónapra férfi és női idénymunkásokat vesz fel Bérezés teljesítmény után, kol­lektív szerződés szerint, emelt bérekkel. Egészséges, jó szállás és napi háromszori étkezés 9 forintért biztosítva van. Jelent­kezés a gazdaság központjában. Vasútállomás, Nagydorog. I folyó hó 14-én, pénte­ken d. e. 9 órakor cca. 40 db fő kerül nyilvános árverésen e­ladásra Venni szándékozók pon­tosan jelenjenek meg. Vasútállomás: Nagydorog Hagytormási Állami Gazdaság férfi és női cséplőgép munkásokat vesz fel a kalaznói—ónánai üzemegy­ségben. Bérezés a kollektív szerződés alapján. Egészséges szállás és napi háromszori ét­kezés biztosítva van. Jelent­kezés a megadott címnél. Folyóiratok, nyomtatványok, könyvkötészeti munkák Ízléses kivitelben készülnek a SZEKSZÁRDI NYOMDABHH Apró hirdet­ések A Juhé-pusztai Állami Gazdaság f. hó 13-án, reggel 8 órakor a hőgyészi vásár­téren lóvásárt tart. IBUSZ különvonat Tolna-mözsi kiindu­lással június 23-án Harkányfürdőre. — Részvételi díj 25.20 Ft. Jelentkezés a szo­kásos helyeken legkésőbb június 19-ig. Garay Filmszínház műsora: Június 10-től 12-ig: A vádlottak padján Német film. ELŐADÁSOK KEZDETE: Vasár- és ünnepnap: 4, 6 és 8 óra­kor. Hétköznap: 6 és 8 órakor. Pénztárnyitás: Vasárnap délután 3 órakor. Hét­köznap: délután 5 órakor. A délelőtti pénztár­nyitás változatlan. »VVVVTVVVVVVVVVVVVVVTVVTVVVTTITTTV Olvasd, terjeszd a TOLNA MEGYEI Népújságot! ..aaaaaaaaAAAAAAAAAAAAAAAAAÁAAAAAAAA TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd. Mártírok tere 15—1". Telefon: 20­10, 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957 JÚNIUS 12. Szombaton délután is mérsékelt eredményekkel folytatódott a megyei középiskolás atlétikai bajnokság Mintegy 200 érdeklődő előtt folytatód­tak szombaton délután a megyei közép­­iskolások atlétikai bajnokságának küz­delmei. A rossz állapotban levő pályán ezúttal is hiába vártuk, hogy kiugró eredmény szülessen. Különösen a női versenyszámok hoztak gyenge eredmé­nyeket, még a rossz pályát is figyelembe véve. Egyedül a 400 méteres síkfutás eredménye volt viszonylag elfogadható, bár Pintér is elmaradt a tavalyi 400-as formájától. Minden bizonnyal az érett­ségire való felkészülés nem múlik el nyomtalanul egyetlen lelkiismeretes diák, eredményén sem. Szombaton délután két érdekes ver­senyre került sor. Ezek közül a férfi 4X400 m-es bajnokság eredménye is em­lítésre méltó. Az első váltásnál még a paksiak mintegy 20 méterrel az élen vol­tak. A szekszárdi Galambos azonban még az 1500-as bajnoksággal a lábában is olyan ellenállhatatlanul eredt a paksi ver­senyző után, hogy már 250 méternél előzte és nagy előnnyel indította útnak a harmadik szekszárdi futót. Innen kezd­ve külön versenyt vívott a szekszárdi csapat és mintegy 70 méterrel nyert. A férfi diszkoszvetők is kitettek ma­gukért. A tavalyi országos serdülő-bajnok nagy diszkosszal is már majdnem 36 mé­tert dobott, utána azonban nagy volt az űr. A serdülő-bajnokságot nagy izgalmak után nyerte meg az ideges szekszárdi versenyző a dunaföldvári Reha előtt. Részletes eredmények: LÁNYOK: 80 m-es gátfutás, ifjúsági: 1. Pintér, szekszárdi gimn., 14.6, 2. Müller, szek­szárdi gimn., 14.9, 3. Fatér Anna, paksi gimn. 17.2. — Serdülők: 1. Balassa, szekszárdi gimn. 15.4 ,2. Eördögh, szek­szárdi gimn., 15.4, 3. Bertalan, bonyhádi kg. techn. 16.6. Egészen gyenge eredmé­nyek. Távolugrás, ifjúságiak: 1. Kovács, dombóvári gimn. 455, 2. Ruzsik, bony­hádi gimn., 452, 3. Gombos, paksi gimn. 443. — Serdülők: 1. Franck, dombóvári gimn., 446, 2. Hamar, szekszárdi gimn., 441, 3. Szuprics, szekszárdi mezőgazd. techn., 437. Csapatbajnokság: 1. domb­óvári gimn. (Kovács, Franck, Marosi, Grosz, Markovics) 420, 2. szekszárdi gimn. (Pintér, Mürell, Hamar, Szekré­nyes, Gyuricza) 420, 3. Paksi gimnázium (Gombos, Gregus, Fater, Ürmösi, Szé­les) 406. 400 m­ ifjúsági: 1. Pintér, szekszárdi gimn., 64.7, 2. Palotás, paksi gimn., 68, 3. Frazon, 69. FIÚK: 4X400 m váltó: 1. szekszárdi gimná­zium (Katus, Galambos, Breutigan, Se­res) 3:43.8, 2. bonyhádi gimn. (Csordás, Váradi, Ganczer, Rittmann) 3:51.5, 3. paksi gimn. (Szebényi, Pavolai, Tokai, Debreczeni) 3:52,1. Diszkoszvetés, ifjúsági: 1. Róth, domb­óvári gimn. 35.54, 2. Daradics, domb­óvári gimn. 32.84, 3. Kozma, szekszárdi kg. techn., 29.94. — Serdülők: 1. Bakó, szekszárdi gimn. 46.17, 2. Reha, duna­földvári gimn. 45.58, 3. Varga, domb­óvári gimn., 42.46. Csapatbajnokság: 1. dombóvári gimn. (Róth, Daradics, Halmosi L, Halmosi NI., Niebel) 30.98, 2. bonyhádi gimn. (Bruck­ner, Hubai, Máté, Horváth, Lamberti) 26.21, 3. szekszárdi gimn. (Seres, Engló­­ner, Brautigan, Balogh, Kelemen) 25.99. 110 m gátfutás, ifj.: 1. Szalai és Vá­radi, bonyhádi gimn. holtversenyben, 18.6, 3. Pali, bonyhádi kg. techn., Holló, bonyhádi gimn., Kasza, szekszárdi gimn., 18.9. — 80 m gát, serdülő: 1. Steigerval, bonyhádi gimn., 14.1, 2. Perczel, bony­hádi gimn. 14.2, 3. Günther, szekszárdi gimn., 15.7. Rúdugrás, ifjúsági: 1. Horváth, domb­óvári gimn., 280, 2. Kovács, bonyhádi gimn., 270, 3. Máté, dombóvári gimn., 260. — Serdülők: 1. Steigerwald, bony­hádi gimn., 270, 2. Kovács, dunaföld­vári gimn., 250, 3. Csetneki, bonyhádi kg. techn., 250. Mégis Nagymányok jutott az NB III-ba A DNYLASZ az elmúlt héten tár­gyalta másodfokon is Nagymányok­­nak az óvását a Simontornyán el­vesztett 2:4 és Nagymányokon 1:1 arányban végződött Nagymányok—­­Simontornya mérkőzés ügyében. Is­meretes, hogy elsőfokon Pados iga­zolását szabálytalannak minősítették és a bajnoki pontokat 0:0 gólarán­­­nyal Nagymányok javára írták. Má­sodfokon is azonos határozat szüle­tett, így mégis csak Nagymányok jutott az NB III-ba. Simontornya ér­tesülésünk szerint nem nyugodott meg a döntésbe és az MLSZ-hez szán­dékozik panaszt tenni. A döntés sze­rint a nyugati csoport bajnokságának a végeredménye a következőképpen, alakul: 1. D. Vasutas 107 2 1 23:11 16 2. Nagymányok 107 1 2 22:16 15 3. Máza 105 1 5 14:18 10 4. Simontornya 104 1 5 21:109 5. D. Iparosok 103 1 6 11:17­­­7 6. Bátaszék 101 1 8 12:413 A megyei általános iskolai atlétikai bajnokságokat a megyei tanács művelődésügyi osz­tálya abból a megoldásból kiindulva, hogy az általános iskolások lássák a középiskolás bajnokság küzdelmeit is, vasárnap a középiskolai bajnoksá­gokkal párhuzamosan rendezte meg. A bajnoki versenyre a járási baj­nokságok első helyezettjei voltak hivatalosak. Több mint 100 verseny­­ző gyűlt össze erre az alkalomra, hogy eldöntse a bajnokságoknak a sorsát. Nem kétséges, hogy a megyei általános iskolai atlétika színvonalá­tól függ a megyei középiskolás atlé­tika, éppen ezért érdeklődéssel vár­tuk a verseny eredményeit. Először is azt kell megállapítanunk, hogy mind több általános iskolai testne­velőnk foglalkozik ma már a tanuló­­ifjúsággal és ennek a törődésnek már most is jelentkeztek az eredményei. De úgy véljük, hogy az igazi ered­mények még majd csak azután fog­nak jelentkezni. Az elért eredményeket vizsgálhat­va a lányok közül a magasugrók tűn­tek ki, de jól szerepeltek a távolug­rók is. A fiúk még inkább kitettek ma­gukért. 150 cm-en felüli magasugrás, 5 méteren felüli távolugrás, majdnem 60 méteres gránátvetés, a szekszárdi Tóth majdnem 13 méteres súlylökése azt mutatta, hogy szépen fejlődik általános iskoláink atlétikai élete. A fiú számok közül a szekszárdi és a kocsolai általános iskola Tóth, il­letve Lajos révén 2—2 bajnokságot szerzett. Egy-egy bajnokság Gyünk­re, Szakályba és a váltófuts bajnok­sága Tolnára vándorolt. A lányok bajnokságain a simon­­tornyai, a decsi, a mórágyi, a báta­széki, a paksi II. sz. és a szakályi általános iskolák osztoztak. A baj­noki verseny eredményeiről az aláb­biakban számolunk be: Lányok: 60 m-es síkfutás: 1. Illés, Simon­­tomva 9, 2. Fördős, Szekszárd 9,1. 3. Koller, Mórágy 9,2. Súlylökés: 1. Bencze, Decs 7.52, 2. Katus, Pálfa 7.15, 3. Fenyvesi Domb­óvár 6.57. Kislabdadobás: Kaszler, Mórágy 43.43, 2. Halász, Paks II. sz. 43.30, 3. Kállai, Dombóvár 38.60. Magasugrás: 1. Fenyvesi, Bátaszék 135, 2. Kreskai, Dunaföldvár 125, 3 Löké, Dombóvár 120. 4x60 m-es váltó: 1. Paks, II. sz. 36.8, 2. Újdombóvár 36.9, 3. Tolna­némedi,Szentpéteri-szőlőhegy 36.7. Távolugrás: 1. Bán, Szakály 434, 2. Fördös, Mözs 427, 3. Cseke, Nagy­dorog 425. gj Fiúk: Súlylökés: 1. Tóth Szekszárd, 12.90, 2. Gyulánszky Bonyhád, 10.94, 3. Pretz Kocsola, 10.58. Magasugrás: 1. Lajos Kocsola, 152, 2. Bodrogi Szekszárd , 150, 3. Nyit­rai Paks, 140. 60 méteres síkfutás: 1. Lajos Ko­csola, 8.—, 2. Pantl Szakcs, 8.2, 3. Halász Paks, 8,3. Gránátvetés: 1. Tóth Szekszárd, 59.65, 2. Hohner Kocsola, 54.40, 3. Bőhler Mórágy, 50.63. 4x60 m-es váltófutás: 1. Tolna I. sz. 33.6, 2. Paks, 34.2, 3. Szakály 34.3. 4 Távolugrás: 1. Nánási, Gyönk, 524, 2. Bus, Bonyhád 522, 3. Balogh Új­­dombóvár 498. 400 m-es síkfutás: 1. Bencze, S­a­­kály 63, 2. Tóth, Szekszárd 63.5, 3. Pretz, Kocsola, 64.1. Lehetőleg ott sportoljanak, ahol dolgoznak Hosszú idő után szép sportélet kezdő­dött Kocsolán. Hogy ez így történt, nagy része van Fenyvesi József nevelőnek, aki két éve már itt tanít és most végre la­kást kapott. Fenyvesi József azelőtt Dombóváron futballozott és mióta lakása megvan, nem jár be többé Dombóvárra, hanem állandó lakhelyén és munka­helyén kezdett sportolni. Amióta a fiatal tanító is a falusi fia­talok között van, azok is szívesebben járnak edzésre és nagyobb számmal kap­csolódnak be a sportolásba. Fenyvesi Jó­zsef kérte átigazolását is Kocsolára, mert úgy gondolta, hogy nagyobb szolgálatot tesz, ha Kocsolán a parasztfiatalok kö­zött sportol ő is, mintha Dombóváron rúgja a „bőrt”, ahol nélküle is elég játé­kos van. De úgy látszik, Dombóvárott másképp vélekednek erről, mert egyéves eltiltást emlegetnek, sőt állítólag már el is ment levelük az MLSZ-hez. Mi kocsolaiak tudjuk, hogy mit kö­szönhetünk Fenyvesi Józsefnek, aki nem­csak mint labdarúgó dolgozik, hanem az atlétikai élet fellendülését is elősegítette. Jó munkájának köszönhető, hogy az is­kolák között rendezett járási atlétikai verseny első két helye közül hatot a kocsolai diákok hoztak el. Nagyon szeretnénk, ha a dombóvári sportvezetők belátnák, hogy legalább olyan fontos a falusi élet sportjának fel­lendítése, mint egy dombóvári labdarúgó csapat érdeke. A jövőben, mégha ez vesz­teséget is jelent számukra, mondjanak le egy olyan sportolóról, aki a jövőben a falusi parasztfiatalokkal együtt akar sportolni. A kocsolai szurkolók nevében: K. B. Jó felkészülés jellemezte a kölesdi általános iskolások tornavizsgáját Június 2-án tartotta a Kölesdi Általá­nos Iskola évzáró tornaünnepélyét. Az ünnepély impozáns felvonulással kezdő­dött, majd az I., II., III. és IV. osztályo­sok külön-külön szép, fegyelmezett gya­­korlatokat mutattak be, melyeket a kö­zönség nagy tetszéssel fogadott. Ezt kö­vetően az V., VI., VII. és VIII. osztályo­sok együtt zászlós botgyakorlatot mutat­tak be nagy sikerrel. A gyakorlatok szé­pek voltak, meglátszott, hogy a nevelők jól előkészítették a tanulókat a torna­vizsgára. Tal­a­s gyakorlatuk után szép gú­lákat alakítottak, majd lovon különböző gyakorlatokat mutattak be az iskola leg­­jobb tornászai. A gyakorlatok után 20—­20 perces labdarúgó mérkőzés követ­kezett, amelyet a VIII. osztály megérde­melten 2:0 arányban nyert.

Next