Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-23 / 171. szám

1957 JÚLIUS 23. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG .Érdemes-e a múltra emlékezni? — A dombóvári Fatelítő Vállalat pártszervezetének munkájáról — Fatelítő .­ Talpfák, oszlopok, rön­kök, vasúti kocsik, munkások, fér­fiak, nők, zúgó gépek. Mindennapi élet. Megszokott kép, megszokott munkatempó, ez fogadja a látogatót. Ez kelti fel figyelmét először, ezt veszi észre. A felszín, szépet, jót mu­tat, vajon mi van e mögött, mi van az emberek gondolkodásában, ho­gyan, mit éreznek, s gondolnak a munkáról, az életről. Ezt vizsgálni csak úgy lehet, ha az ember sok le­hetőleg olyan munkásokkal, műsza­kiakkal beszél, akik már több évti­zede is itt hordták a talpfát, fűré­szelték a fát. Munkában elfáradó em­bereknek jut ideje arra, hogy EMLÉKEZZENEK A MÚLTRA, GONDOLJANAK A JÖVŐRE S e kettő összekapcsolását, a múlt ta­pasztalatainak elmondását és a jövő tervezését egyik fontos feladatának tartja az üzemi pártszervezet vezető­sége. E köré csoportosul a pártszervezet munkája. Ez a két kérdés magában foglalja az agitációkor a termelés növelését, a jobb és gazdaságosabb munkát is. Sokan vannak a fatelítőnél olya­nok, akik életük nagy részét a kát­rányos fák között töltötték el. Sokan, mint fiatalemberek, itt kezdték az életet, s itt öregedtek meg, innen mentek nyugdíjba. Az idős generáció egy-két képviselője, több évtizedes tapasztalattal rendelkező tagja, még most is itt hordja a fát, irányítja a gépieket. S segítenek ezek az embe­rek a pártszervezetnek, segítenek el­mondani a múltat, hogyan s mint tudtak akkor dolgozni, miképpen él­tek. Kell a jó szó, kell Dombóvárott is. Kell, mert az elmúlt év őszén itt is sok zavart okozott az emberek fejé­ben az ellenforradalmárok ígérge­tései, hazug propagandája. Azért is kell, mert volt a múlt években hiba. Nem is takargatják ezt a pártszer­vezet tagjai, amikor erről beszélnek. Elmondják azt, hogy AZÉRT NEM MINDEN VOLT ROSSZ. S ez a legfőbb agitációjukban, hogy elmondják a népi demokrácia 12 évének eredményét, azt, hogy mit alkottunk, milyen eredményeket ér­tünk el. Tudják a fatelítős elvtársak, hogy különösen sok a baj napjaink­ban a fiatal dolgozókkal. Ezeknek elmondják azt, hogy EZELŐTT 15—20 ÉVE milyen munkakörülmények között dolgoztak. Ménesi István elvtárssal beszélget­tünk a múltról, amikor ő mint fiatalember kezdte a munkát az­ 1920-as évek elején. Beszélgetésünk­kor a múltat hasonlította a mával. 1928-ban például 32 filléres órabért kaptak, hozzájött ehhez évenként 2 fillér javítás. Most, darabbérben dol­goznak. Akkor akkord volt, most darabbér: 2.4 fillért kaptak egy darab 2.60 méteres talpfa elviteléért, most tíz darab talpfa után 4.80 fo­rintot kapnak. Az volt abban az idő­ben a szokás, hogy akit a fatelítőnél alkalmaztak, nem kaphatta meg a vasutasok kinevezését. Nem kaphat­ta meg, mert amikor a három év le­telt, akkor valami ürüggyel felmond­tak, elküldték egy-két hétre a mun­kából, azután újból visszavették, ala­csonyabb fizetéssel, és a szolgálati idő megszakításával. Most más a helyzet. Ilyen igazságtalanságok nem történnek. Munkavédelmi eszközökről jófor­mán nem is tudtak. A vállpárnát is maguk készítették el, most ezt is kapnak. Szerszámot meg hazulról hoztak. Vagy elhoztak egy rossz bal­tát és abból itt a műhelyben ková­csoltak „kapicskát“, ami nélkül nem lehet a talpfát megmozgatni. Munka­­ruhát nem kaptak, most minden dol­gozó bakancsot, esőköpenyt, munka­ruhát, télen pedig vattaruhát kap. Gépek könnyítik a munkát, s már mindinkább csak az emlékezés ma­­­rad a nehéz fatelítői munkából. Az­előtt a vállalatnál nem dolgoztak nők, most a fűrész üzemben csak egy-két férfi dolgozik, a fatéren is találkozik az ember nőkkel. Kön­­­nyebbé tették a munkát és egyenlő bért kapnak a férfiakkal. ÉS MÉGIS, hiába keresnek jól egyesek, mint B. S. vagy Gy. V., lassan elfelejtik a múltat, s ezért kell emlékeztetni őket. Arra, hogy azért nem is olyan rossz ez a demokrácia. Nem lehet rossz, amikor B. S. az elmúlt évben házat épített, s Gy. V. gyermekei, s maga is úgy él, amire a múltban még gondolni sem mert. Jó és rossz, múlt és jelen áll a pártszervezet előtt gazdag tapasztala­tával, sokat ígérő jövőjével. Somogyi Béla elvtárs, az alapszervezet elnöke, nem panaszkodik, nem is elégedett. Azt mondja ő is, mint az alapszerve­zet többi tagja — Marton, Harta és a többi elvtársak — van még hiba munkánkban, van még, de eredmé­nyünk is van. S igazuk van. A most fellelhető hibák a munka jelei, hisz ha nem dolgoznának, nem lenne hiba s ezek olyanok, hogy ki lehet javí­tani. S még névreszólóbbá lehet ten­ni az agitációt. Már lassanként azt lehet mondani a fatelítő vállalatnál is rendeződ­nek a viszonyok. Ha most még nem is jól, de mind jobban tud a párt­­szervezet a munkások ügyével, a ter­meléssel, a napi politikai kérdések­kel foglalkozni. P. J. IMi­stráció Cocteau: A Párizs( fii) civil könyvből A dombóvári kulturházban Dombóvár utcáit róva, lehangoltság lesz úrrá az emberen, amint nézi a hét­fői vihar pusztítását, önkénytelenül hat ez a külsőség az ember hangulatára. Az utcákon tövestől kicsavart fák, lehasadt igák, minden zug tele letépett gallyak­kal, levelekkel. Minden beszélgető még most is a váratlanul érkező nagy vihar­ról beszél az utcákon . .. A kultúrház felé igyekeztem ismét, mint már annyiszor. Eddig nem volt még szerencsém a kultúrház vezetőjével be­szélni, soha nem találtam bent az iro­dájában — gondoltam, most talán sze­rencsém lesz. Az úton, amint ballagtam a kultúrház felé, találkoztam egy ember­rel, aki frissen festett hirdetőtáblát vitt a vállán a város központja felé, rajta a kultúrház következő műsorával, a Marica grófnővel, amelyet a Magyar Játékszín művészei mutattak be szombaton este. Most is szerencsével találkoztam csak a kultúrház vezetőjével. Ha nem nézem olyan sokáig a vihartól megtépett temp­lomtornyot, akkor ismét eredménytelenül végződött volna utam, így azonban ép­pen akkor érkeztem a kultúrház bejára­tához, amikor ott egy fiatalember leszállt a kerékpárjáról. — A kultúrház igazgatóját keresem ... — Én vagyok . . . Tessék. Közben kinyitott egy ajtót és bent hellyel kínált. A kultúrház irodájában voltunk. Apró, rosszul megvilágított és mégis barátságos helyiség. A falakon ké­pek, az ablak mellett egy szobor, a pol­cokon könyvek, az asztalon folyóiratok, újságok. A terem kicsit zsúfolt és mégis barátságos. Az ablakból a város egy ré­szét lehet látni ... Ide,­ ebbe az épületbe járnak a domb­óvári dolgozók szórakozni, művelődni. De vajon járnak-e és módjukban van-e itt jól szórakozni? A válasz után igen­nel kell erre a kérdésre felelni. Csak rö­vid felsorolás, s máris meggyőz, hogy a dombóváriaknak bőven van alkalmuk a szórakozásra. A közelmúltban például a Pécsi Nemzeti Színház művészei a Sybillt mutatták be. A Győri Kisfaludy Színház a Gyertyafénykeringővel vendégszerepelt. Néhány várható műsor: augusztus else­jén esztrádműsor, melyben Péter Gizi, Szabó Samu és Faludi László pécsi mű­vészeken kívül fellépnek a dombóvári műkedvelők is. Majd a Kaposvári Csíky Gergely Színház művészei mutatják be a Lili bárónőt, hallhatják a dombóváriak a Belgrádi Rádió tánczenekarát, láthat­ják a Pécsi Nemzeti Színház előadásá­ban a Mosoly országát, majd Honthy Hanna vendégszerepel egy operettest keretében. . . Közben nyílik az ajtó, jegyekért jön­nek, jegyeket hoznak vissza a Magyar Állami Népi Együttes elmaradt előadásá­nak jegyeit. Egy fiatalember a fotólaboratórium kulcsát kéri, mert dolgozni szeretne. Dél­előtt is van forgalom. — Milyen szakkörök dolgoznak a kul­túrháznál? — Jelenleg — hangzik a válasz — a szakkörök nem dolgoznak, kivéve a fotószakkört. A képzőművész szakkör ki­állítással zárta ezévi munkáját. A fotó­­szakkör július 25-én nyitja kiállítását... Németh Zoltán, a kultúrház igazgatója elmondja azt is, hogy a jövőben új ala­pokra kívánják helyezni a kultúrház munkáját. A szakkörök munkájában je­lentős szerepet szánnak a KISZ-fiatalok­­nak, akik érdeklődnek az itt folyó munka iránt. Az igazgató az óráját nézi, talán vár­ják valahol... — Tudja — mondja be­fejezésül búcsúzás előtt — nehéz egy ki­csit, mert a postától a jegyszámozásig mindent nekem egyedül kell megcsinál­nom. Vannak társadalmi aktívák, akik segítenek, de ilyenkor ők is szívesebben nyaralnak, s a szabadságuk alatt nem kívánhatom, hogy bejöjjenek segíteni . .. S Ökölbe szorul a kés Az orgoványi gyilkos, akinek a kezé­hez száznál több gyilkosság tapad, nem érzi magát bűnösnek. Ökölbe szorul a kéz, amikor egymás után mondják el a tanúk a gyilkos gaztetteit. A tanúk kö­zött olyanok vannak, akiket megkínzott, s akik szemtanúk voltak. Voltak olya­nok, akik csak a gaztett eredményét lát­ták. Így például az egyik tanú beszámol arról, hogy apját kegyetlen módon fel­darabolva, besózva, paprikázva találta meg. A gyilkos pedig cinikus módon ta­gad, a fejét rázza — nem érzi magát bűnösnek. Nem érzi magát bűnösnek még akkor sem, amikor az egyik tanú félreérthetetlenül leleplezi: a gyilkos ke­zén harapás nyomai vannak, amit az egyik áldozata hagyott hátra. A film feleleveníti az 1919-es fehér­terror rémtetteit. Látható a kisfilmben a szekszárdi kivégzés, akasztás, s látni a kastélyt, ahol Horthy a gyilkosokkal együtt mulatozott, amíg a nép legjobbjai hulltak el. Oly közeli még az október-novemberi ellenforradalom, hogy nem lehet hátbor­zongás nélkül nézni a filmet. Amit Fran­­czia Kiss Mihály és társai tettek 1919- ben, azt 1956-ban Budapesten és né­mely városban megismételték, de a falun is sok helyen hasonló volt a helyzet. Fe­ketelisták készültek országszerte, s nyo­mában hamarosan bekövetkezett volna az, amiről a film beszámol: élve fűré­szeltek ketté embereket, élve nyakig elásták, s utána szétverték fejét az áldo­zatnak. Megrázó ez a film, amelyet napjaink­ban vetítenek a filmszínházakban. Jó emlékeztető! Itt élnek még a Franczia Kiss Mihályok közöttünk, akik vérre, is­mét a proletáriátus vérére szomjúhoznak. A proletáriátus azonban számonkéri tet­teiket! Nagyszabású árdrágítási ügyben fejezte be a nyomozást a rendőrség Pakson • Rövidesen bíróság elé kerül aaz árdrágító boltvezető — Nagyszabású árdrágítási ügyben fejezte be a rendőrség a nyomozást Pakson. Lám József, a paksi földmű­vesszövetkezet ruházati boltjának vezetője ellen először orgazdaság bűntette miatt indult meg a rendőr­ségi eljárás. A vizsgálat tisztázta, hogy az orgazdaság vádját nem lehet ellene emelni, mert a Paksi Kon­zervgyárnak nem volt hiánya mun­kásruhákból, viszont a nyomozás so­rán gyanú merült fel Lám ellen ár­drágítás miatt. Kiderült, hogy Lám József már meghatározatlan idő óta végezte a helytelen — a megszabottnál maga­sabb — árak alkalmazását. A decem­ber 31-i és a május 23-i leltározás 34 000 forint többletet mutatott ki nála, de hozzávetőleges számítások szerint mintegy 90 ezer forintra tehető az az összeg, ami az árdrágítás révén Lám zsebébe vándorolt. A leltárban az árukészlet 35 százalé­ka helytelen áron szerepel, s az ár­drágítás az áruforgalom túlnyomó hányadára kiterjedt. A múlt év novemberében Lám Jó­zsef nagyobb mennyiségű höper­­barched anyagot kapott 30 forintos árban, s mivel az áruellátás akkor az ellenforradalmi események miatt rendkívül nehéz volt, a nagydorogi, a dunakömlődi és a dunaföldvári földművesszövetkezetek is vásárol­tak a paksi ruházati boltban ebből az anyagból. Lám viszont, már magasabb áron adta át nekik a ruhaanyagot, a nagydorogiaknak 600 métert 34 forintért, a dunakömlődieknek 243 métert ugyancsak 34, a dunaföldvá­­riaknak 705 métert viszont 36 forint­ért. Lám drágábban adta el a megen­gedettnél a konfekcióárukat, azon­kívül a hibajeles árukat is. A kon­fekciós ruhákról leszedte az árcédu­lát, a hibajeles anyagokról a hibaje­let és az előbbieket 100—100 forint­tal magasabb áron, az utóbbiakat a rendes áron adta el. Végül már an­­­nyira beleélte magát az árdrágítás­ba, hogy már maga sem tudta, mikor követ el árdrágítást. 1956 május elsejére nagyszabású árleszállítást hajtott végre a kor­mány. Lámék viszont nem. Egészen addig, amíg rá nem jöttek, a régi áron árusították azokat az anyago­kat is, amelyek beleestek az árleszál­lításba. Lám, mint boltvezető, nem tájékoztatta az eladókat, milyen áru­félék árát szállították le, így azok nem is tudtak arról, hogy árdrágí­tást követnek el. Jellemző, hogy Lám a bolt dolgo­zóinak is magasabb áron adott el árucikkeket, nehogy rájöjje­nek az árdrágításra. Németh Teréz pénztáros például olyan anyagot vásárolt rendes áron, amelyről eltüntették a hibajelet. A pénzzel is tetszés szerint „gazdál­kodhatott“ rám, mert piacnapokon 12—14.30 óra között pénztárzárás volt s ezalatt az idő alatt ő vette át a pénzt a vásárlóktól. A december 31-i leltár is az árdrá­gításnak megfelelően lett felvéve. Először 30 ezer forint hiány mutat­kozott, két nap múlva viszont 24 000 forint volt a többlet. A május 23-i ellenőrző leltár — miután Lám ellen felmerült az árdrágítás gyanúja — sok mindenre világosságot derített. Többek között 172 olyan árutétel szerepelt, amelyeken egyáltalán nem volt feltüntetve az ár. Az ellenőrző leltárban számos olyan ruhaanyag szerepelt, amely a de­cember 31-i (induló) leltárban nem szerepelt és a két leltár között eltelt időben nem is volt beszerzés ezekből az árukból (11 tételben 104 méter flakon, 78 tételben 219 méter kar­ton és még több más textilanyag). Lám Józsefnek az ilyen nagysza­bású árdrágításra azért volt alkalma, mert a földművesszövetkezet igazgató­sága elmulasztotta az ellenőr­zést. Varga Lajos, volt igazgatósági elnök megelégedett annyival, hogy figyel­meztette Lámot, amikor a piacon hal­lotta rebesgetni a sorozatos árdrágí­tásokat.­­A községben már nyíltan beszéltek arról, vajon miből telik Lám Józsefnek 22 000 forintos bútor­ra, ötezer forintos rádióra és miből akar oldalkocsis motorkerékpárt vásárolni. Rövidesen bíróság elé kerül Lám József nagyszabású árdrágítás bűn­tette miatt. A bíróságnak az ítélet mérlege­lésénél mindenesetre figyelembe kell venni, hogy az utóbbi idők­ben rendkívüli módon elszapo­rodtak a földművesszövetkezetek­nél a sikkasztások és egyéb anyagi kártevések. Országszerte, mintegy negyvenmillió forint kár keletkezett a földműves­szövetkezetek vagyonában, különbö­ző visszaélések miatt. Figyelembe kell venni, hogy Lám József nemcsak a földművesszövetkezeti tagságnak okozott anyagi és erkölcsi kárt, ha­nem a paksi és a környékbeli vá­sárlóközönségnek is, és olyan ítéle­tet kell hozni, amely mások kedvét is elveszi az árdrágítástól. Minél kevesebb menjen kárba... A szekszárdi vásártéren két gép csé­pel. Az ember először azt hiszi, hogy a fürgén mozgó cséplőgép tagjai verseny­ben állnak egymással. Pedig nem így van. Nincs verseny a két cséplőgép csa­patai között, s hogy miért nincs, ennek külön magyarázata van. Egyéni kisparasztok hordják ide a gé­pekhez szekereiken a csépelni valót. Ezt észre lehet venni a gépeket körülvevő apró osztagokról és szalmakazlakról is. Keller János, a Lendvai csiplőcsapat tagja, aki polyvahordó a gépnél, panasz­kodik. „Azért a másik géphez visznek több gabonát, mert idegenkednek a vil­lanymotorral hajtott cséplőgéptől. Ho­gyan versenyezzünk, ha egyszer oda töb­bet visznek?” Elgondolkoztató az, amit mond. Hát valóban ez lenne oka a lemaradásnak? A gép mellé kocsi érkezik. Bóvári Ferenc gazdálkodó lép le róla. A fia a szekéren maradt, hogy a kévéket leado­gassa. Miközben Bóvári Ferenc az osz­tagot készíti, beszélgetünk is közben. — H­át maga nem idegenkedik a vil­­lanymeghajtásos cséplőgéptől... Csodálkozik a kérdésen. — Miért ide­genkednék? — kérdez vissza. — Tavaly is villanyos cséplővel csépelték minden szem gabonámat, még­sem volt semmi baj. Asztagot rakok itt a gép mellett, aztán, majd ha rákerül a sor, elcsépelik ezt is — mondja, aztán a termésével hozakodik elő. Meg van elégedve a gabonaterméssel. Egy- és egynegyed hold földjén 57 kereszt gabonája termett. A másik gépet egész kocsikaraván ve­szi körül. Itt a traktor által meghajtott Sulyok cséplőbrigád gépe körül renge­teg apró szalmaboly jelzi, hogy ez a brigád már sokat elcsépelt. A gabonával megrakott kocsikaraván emberei nem ké­szítettek a gép körül osztagot. Megvár­ják, amíg rájuk kerül a sor és közvetlenül a kocsiról adogatják a géphez a kévéket. Mind törpebirtokos, mindnek sürgősen kell az árpa takarmánynak, a búza pe­dig kenyérnek. A nagy, fekete, kerekszélű szalmakala­pot viselő Tischler Józsefnek, a kévé­­vágónak, éppen a „Föső” utcai Boda Ist­­ván bácsi adogatja kocsijáról a kévéket. Tőle tudtam meg, hogy mi a titka annak, hogy ehhez a géphez olyan sok gabonát hoznak. — Tudja, nem azért hoztam én ehhez a géphez a gabonámat, mert idegenkedek a „villanyos cséplőtől”, hanem azért, mert itt mindjárt a kocsiról a gépbe ad­hatom a kévét, és ez is sokat jelent ám, mert ha a kocsiról lerakom a kévét osz­tagba, aztán osztagból felrakom a gépbe, akkor sok szem kipereg.. . pedig én úgy akarom, hogy minél kevesebb menjen kárba. H. T.

Next