Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-23 / 171. szám
1957 JÚLIUS 23. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG .Érdemes-e a múltra emlékezni? — A dombóvári Fatelítő Vállalat pártszervezetének munkájáról — Fatelítő . Talpfák, oszlopok, rönkök, vasúti kocsik, munkások, férfiak, nők, zúgó gépek. Mindennapi élet. Megszokott kép, megszokott munkatempó, ez fogadja a látogatót. Ez kelti fel figyelmét először, ezt veszi észre. A felszín, szépet, jót mutat, vajon mi van e mögött, mi van az emberek gondolkodásában, hogyan, mit éreznek, s gondolnak a munkáról, az életről. Ezt vizsgálni csak úgy lehet, ha az ember sok lehetőleg olyan munkásokkal, műszakiakkal beszél, akik már több évtizede is itt hordták a talpfát, fűrészelték a fát. Munkában elfáradó embereknek jut ideje arra, hogy EMLÉKEZZENEK A MÚLTRA, GONDOLJANAK A JÖVŐRE S e kettő összekapcsolását, a múlt tapasztalatainak elmondását és a jövő tervezését egyik fontos feladatának tartja az üzemi pártszervezet vezetősége. E köré csoportosul a pártszervezet munkája. Ez a két kérdés magában foglalja az agitációkor a termelés növelését, a jobb és gazdaságosabb munkát is. Sokan vannak a fatelítőnél olyanok, akik életük nagy részét a kátrányos fák között töltötték el. Sokan, mint fiatalemberek, itt kezdték az életet, s itt öregedtek meg, innen mentek nyugdíjba. Az idős generáció egy-két képviselője, több évtizedes tapasztalattal rendelkező tagja, még most is itt hordja a fát, irányítja a gépieket. S segítenek ezek az emberek a pártszervezetnek, segítenek elmondani a múltat, hogyan s mint tudtak akkor dolgozni, miképpen éltek. Kell a jó szó, kell Dombóvárott is. Kell, mert az elmúlt év őszén itt is sok zavart okozott az emberek fejében az ellenforradalmárok ígérgetései, hazug propagandája. Azért is kell, mert volt a múlt években hiba. Nem is takargatják ezt a pártszervezet tagjai, amikor erről beszélnek. Elmondják azt, hogy AZÉRT NEM MINDEN VOLT ROSSZ. S ez a legfőbb agitációjukban, hogy elmondják a népi demokrácia 12 évének eredményét, azt, hogy mit alkottunk, milyen eredményeket értünk el. Tudják a fatelítős elvtársak, hogy különösen sok a baj napjainkban a fiatal dolgozókkal. Ezeknek elmondják azt, hogy EZELŐTT 15—20 ÉVE milyen munkakörülmények között dolgoztak. Ménesi István elvtárssal beszélgettünk a múltról, amikor ő mint fiatalember kezdte a munkát az 1920-as évek elején. Beszélgetésünkkor a múltat hasonlította a mával. 1928-ban például 32 filléres órabért kaptak, hozzájött ehhez évenként 2 fillér javítás. Most, darabbérben dolgoznak. Akkor akkord volt, most darabbér: 2.4 fillért kaptak egy darab 2.60 méteres talpfa elviteléért, most tíz darab talpfa után 4.80 forintot kapnak. Az volt abban az időben a szokás, hogy akit a fatelítőnél alkalmaztak, nem kaphatta meg a vasutasok kinevezését. Nem kaphatta meg, mert amikor a három év letelt, akkor valami ürüggyel felmondtak, elküldték egy-két hétre a munkából, azután újból visszavették, alacsonyabb fizetéssel, és a szolgálati idő megszakításával. Most más a helyzet. Ilyen igazságtalanságok nem történnek. Munkavédelmi eszközökről jóformán nem is tudtak. A vállpárnát is maguk készítették el, most ezt is kapnak. Szerszámot meg hazulról hoztak. Vagy elhoztak egy rossz baltát és abból itt a műhelyben kovácsoltak „kapicskát“, ami nélkül nem lehet a talpfát megmozgatni. Munkaruhát nem kaptak, most minden dolgozó bakancsot, esőköpenyt, munkaruhát, télen pedig vattaruhát kap. Gépek könnyítik a munkát, s már mindinkább csak az emlékezés marad a nehéz fatelítői munkából. Azelőtt a vállalatnál nem dolgoztak nők, most a fűrész üzemben csak egy-két férfi dolgozik, a fatéren is találkozik az ember nőkkel. Könnyebbé tették a munkát és egyenlő bért kapnak a férfiakkal. ÉS MÉGIS, hiába keresnek jól egyesek, mint B. S. vagy Gy. V., lassan elfelejtik a múltat, s ezért kell emlékeztetni őket. Arra, hogy azért nem is olyan rossz ez a demokrácia. Nem lehet rossz, amikor B. S. az elmúlt évben házat épített, s Gy. V. gyermekei, s maga is úgy él, amire a múltban még gondolni sem mert. Jó és rossz, múlt és jelen áll a pártszervezet előtt gazdag tapasztalatával, sokat ígérő jövőjével. Somogyi Béla elvtárs, az alapszervezet elnöke, nem panaszkodik, nem is elégedett. Azt mondja ő is, mint az alapszervezet többi tagja — Marton, Harta és a többi elvtársak — van még hiba munkánkban, van még, de eredményünk is van. S igazuk van. A most fellelhető hibák a munka jelei, hisz ha nem dolgoznának, nem lenne hiba s ezek olyanok, hogy ki lehet javítani. S még névreszólóbbá lehet tenni az agitációt. Már lassanként azt lehet mondani a fatelítő vállalatnál is rendeződnek a viszonyok. Ha most még nem is jól, de mind jobban tud a pártszervezet a munkások ügyével, a termeléssel, a napi politikai kérdésekkel foglalkozni. P. J. IMistráció Cocteau: A Párizs( fii) civil könyvből A dombóvári kulturházban Dombóvár utcáit róva, lehangoltság lesz úrrá az emberen, amint nézi a hétfői vihar pusztítását, önkénytelenül hat ez a külsőség az ember hangulatára. Az utcákon tövestől kicsavart fák, lehasadt igák, minden zug tele letépett gallyakkal, levelekkel. Minden beszélgető még most is a váratlanul érkező nagy viharról beszél az utcákon . .. A kultúrház felé igyekeztem ismét, mint már annyiszor. Eddig nem volt még szerencsém a kultúrház vezetőjével beszélni, soha nem találtam bent az irodájában — gondoltam, most talán szerencsém lesz. Az úton, amint ballagtam a kultúrház felé, találkoztam egy emberrel, aki frissen festett hirdetőtáblát vitt a vállán a város központja felé, rajta a kultúrház következő műsorával, a Marica grófnővel, amelyet a Magyar Játékszín művészei mutattak be szombaton este. Most is szerencsével találkoztam csak a kultúrház vezetőjével. Ha nem nézem olyan sokáig a vihartól megtépett templomtornyot, akkor ismét eredménytelenül végződött volna utam, így azonban éppen akkor érkeztem a kultúrház bejáratához, amikor ott egy fiatalember leszállt a kerékpárjáról. — A kultúrház igazgatóját keresem ... — Én vagyok . . . Tessék. Közben kinyitott egy ajtót és bent hellyel kínált. A kultúrház irodájában voltunk. Apró, rosszul megvilágított és mégis barátságos helyiség. A falakon képek, az ablak mellett egy szobor, a polcokon könyvek, az asztalon folyóiratok, újságok. A terem kicsit zsúfolt és mégis barátságos. Az ablakból a város egy részét lehet látni ... Ide, ebbe az épületbe járnak a dombóvári dolgozók szórakozni, művelődni. De vajon járnak-e és módjukban van-e itt jól szórakozni? A válasz után igennel kell erre a kérdésre felelni. Csak rövid felsorolás, s máris meggyőz, hogy a dombóváriaknak bőven van alkalmuk a szórakozásra. A közelmúltban például a Pécsi Nemzeti Színház művészei a Sybillt mutatták be. A Győri Kisfaludy Színház a Gyertyafénykeringővel vendégszerepelt. Néhány várható műsor: augusztus elsején esztrádműsor, melyben Péter Gizi, Szabó Samu és Faludi László pécsi művészeken kívül fellépnek a dombóvári műkedvelők is. Majd a Kaposvári Csíky Gergely Színház művészei mutatják be a Lili bárónőt, hallhatják a dombóváriak a Belgrádi Rádió tánczenekarát, láthatják a Pécsi Nemzeti Színház előadásában a Mosoly országát, majd Honthy Hanna vendégszerepel egy operettest keretében. . . Közben nyílik az ajtó, jegyekért jönnek, jegyeket hoznak vissza a Magyar Állami Népi Együttes elmaradt előadásának jegyeit. Egy fiatalember a fotólaboratórium kulcsát kéri, mert dolgozni szeretne. Délelőtt is van forgalom. — Milyen szakkörök dolgoznak a kultúrháznál? — Jelenleg — hangzik a válasz — a szakkörök nem dolgoznak, kivéve a fotószakkört. A képzőművész szakkör kiállítással zárta ezévi munkáját. A fotószakkör július 25-én nyitja kiállítását... Németh Zoltán, a kultúrház igazgatója elmondja azt is, hogy a jövőben új alapokra kívánják helyezni a kultúrház munkáját. A szakkörök munkájában jelentős szerepet szánnak a KISZ-fiataloknak, akik érdeklődnek az itt folyó munka iránt. Az igazgató az óráját nézi, talán várják valahol... — Tudja — mondja befejezésül búcsúzás előtt — nehéz egy kicsit, mert a postától a jegyszámozásig mindent nekem egyedül kell megcsinálnom. Vannak társadalmi aktívák, akik segítenek, de ilyenkor ők is szívesebben nyaralnak, s a szabadságuk alatt nem kívánhatom, hogy bejöjjenek segíteni . .. S Ökölbe szorul a kés Az orgoványi gyilkos, akinek a kezéhez száznál több gyilkosság tapad, nem érzi magát bűnösnek. Ökölbe szorul a kéz, amikor egymás után mondják el a tanúk a gyilkos gaztetteit. A tanúk között olyanok vannak, akiket megkínzott, s akik szemtanúk voltak. Voltak olyanok, akik csak a gaztett eredményét látták. Így például az egyik tanú beszámol arról, hogy apját kegyetlen módon feldarabolva, besózva, paprikázva találta meg. A gyilkos pedig cinikus módon tagad, a fejét rázza — nem érzi magát bűnösnek. Nem érzi magát bűnösnek még akkor sem, amikor az egyik tanú félreérthetetlenül leleplezi: a gyilkos kezén harapás nyomai vannak, amit az egyik áldozata hagyott hátra. A film feleleveníti az 1919-es fehérterror rémtetteit. Látható a kisfilmben a szekszárdi kivégzés, akasztás, s látni a kastélyt, ahol Horthy a gyilkosokkal együtt mulatozott, amíg a nép legjobbjai hulltak el. Oly közeli még az október-novemberi ellenforradalom, hogy nem lehet hátborzongás nélkül nézni a filmet. Amit Franczia Kiss Mihály és társai tettek 1919- ben, azt 1956-ban Budapesten és némely városban megismételték, de a falun is sok helyen hasonló volt a helyzet. Feketelisták készültek országszerte, s nyomában hamarosan bekövetkezett volna az, amiről a film beszámol: élve fűrészeltek ketté embereket, élve nyakig elásták, s utána szétverték fejét az áldozatnak. Megrázó ez a film, amelyet napjainkban vetítenek a filmszínházakban. Jó emlékeztető! Itt élnek még a Franczia Kiss Mihályok közöttünk, akik vérre, ismét a proletáriátus vérére szomjúhoznak. A proletáriátus azonban számonkéri tetteiket! Nagyszabású árdrágítási ügyben fejezte be a nyomozást a rendőrség Pakson • Rövidesen bíróság elé kerül aaz árdrágító boltvezető — Nagyszabású árdrágítási ügyben fejezte be a rendőrség a nyomozást Pakson. Lám József, a paksi földművesszövetkezet ruházati boltjának vezetője ellen először orgazdaság bűntette miatt indult meg a rendőrségi eljárás. A vizsgálat tisztázta, hogy az orgazdaság vádját nem lehet ellene emelni, mert a Paksi Konzervgyárnak nem volt hiánya munkásruhákból, viszont a nyomozás során gyanú merült fel Lám ellen árdrágítás miatt. Kiderült, hogy Lám József már meghatározatlan idő óta végezte a helytelen — a megszabottnál magasabb — árak alkalmazását. A december 31-i és a május 23-i leltározás 34 000 forint többletet mutatott ki nála, de hozzávetőleges számítások szerint mintegy 90 ezer forintra tehető az az összeg, ami az árdrágítás révén Lám zsebébe vándorolt. A leltárban az árukészlet 35 százaléka helytelen áron szerepel, s az árdrágítás az áruforgalom túlnyomó hányadára kiterjedt. A múlt év novemberében Lám József nagyobb mennyiségű höperbarched anyagot kapott 30 forintos árban, s mivel az áruellátás akkor az ellenforradalmi események miatt rendkívül nehéz volt, a nagydorogi, a dunakömlődi és a dunaföldvári földművesszövetkezetek is vásároltak a paksi ruházati boltban ebből az anyagból. Lám viszont, már magasabb áron adta át nekik a ruhaanyagot, a nagydorogiaknak 600 métert 34 forintért, a dunakömlődieknek 243 métert ugyancsak 34, a dunaföldváriaknak 705 métert viszont 36 forintért. Lám drágábban adta el a megengedettnél a konfekcióárukat, azonkívül a hibajeles árukat is. A konfekciós ruhákról leszedte az árcédulát, a hibajeles anyagokról a hibajelet és az előbbieket 100—100 forinttal magasabb áron, az utóbbiakat a rendes áron adta el. Végül már annyira beleélte magát az árdrágításba, hogy már maga sem tudta, mikor követ el árdrágítást. 1956 május elsejére nagyszabású árleszállítást hajtott végre a kormány. Lámék viszont nem. Egészen addig, amíg rá nem jöttek, a régi áron árusították azokat az anyagokat is, amelyek beleestek az árleszállításba. Lám, mint boltvezető, nem tájékoztatta az eladókat, milyen árufélék árát szállították le, így azok nem is tudtak arról, hogy árdrágítást követnek el. Jellemző, hogy Lám a bolt dolgozóinak is magasabb áron adott el árucikkeket, nehogy rájöjjenek az árdrágításra. Németh Teréz pénztáros például olyan anyagot vásárolt rendes áron, amelyről eltüntették a hibajelet. A pénzzel is tetszés szerint „gazdálkodhatott“ rám, mert piacnapokon 12—14.30 óra között pénztárzárás volt s ezalatt az idő alatt ő vette át a pénzt a vásárlóktól. A december 31-i leltár is az árdrágításnak megfelelően lett felvéve. Először 30 ezer forint hiány mutatkozott, két nap múlva viszont 24 000 forint volt a többlet. A május 23-i ellenőrző leltár — miután Lám ellen felmerült az árdrágítás gyanúja — sok mindenre világosságot derített. Többek között 172 olyan árutétel szerepelt, amelyeken egyáltalán nem volt feltüntetve az ár. Az ellenőrző leltárban számos olyan ruhaanyag szerepelt, amely a december 31-i (induló) leltárban nem szerepelt és a két leltár között eltelt időben nem is volt beszerzés ezekből az árukból (11 tételben 104 méter flakon, 78 tételben 219 méter karton és még több más textilanyag). Lám Józsefnek az ilyen nagyszabású árdrágításra azért volt alkalma, mert a földművesszövetkezet igazgatósága elmulasztotta az ellenőrzést. Varga Lajos, volt igazgatósági elnök megelégedett annyival, hogy figyelmeztette Lámot, amikor a piacon hallotta rebesgetni a sorozatos árdrágításokat.A községben már nyíltan beszéltek arról, vajon miből telik Lám Józsefnek 22 000 forintos bútorra, ötezer forintos rádióra és miből akar oldalkocsis motorkerékpárt vásárolni. Rövidesen bíróság elé kerül Lám József nagyszabású árdrágítás bűntette miatt. A bíróságnak az ítélet mérlegelésénél mindenesetre figyelembe kell venni, hogy az utóbbi időkben rendkívüli módon elszaporodtak a földművesszövetkezeteknél a sikkasztások és egyéb anyagi kártevések. Országszerte, mintegy negyvenmillió forint kár keletkezett a földművesszövetkezetek vagyonában, különböző visszaélések miatt. Figyelembe kell venni, hogy Lám József nemcsak a földművesszövetkezeti tagságnak okozott anyagi és erkölcsi kárt, hanem a paksi és a környékbeli vásárlóközönségnek is, és olyan ítéletet kell hozni, amely mások kedvét is elveszi az árdrágítástól. Minél kevesebb menjen kárba... A szekszárdi vásártéren két gép csépel. Az ember először azt hiszi, hogy a fürgén mozgó cséplőgép tagjai versenyben állnak egymással. Pedig nem így van. Nincs verseny a két cséplőgép csapatai között, s hogy miért nincs, ennek külön magyarázata van. Egyéni kisparasztok hordják ide a gépekhez szekereiken a csépelni valót. Ezt észre lehet venni a gépeket körülvevő apró osztagokról és szalmakazlakról is. Keller János, a Lendvai csiplőcsapat tagja, aki polyvahordó a gépnél, panaszkodik. „Azért a másik géphez visznek több gabonát, mert idegenkednek a villanymotorral hajtott cséplőgéptől. Hogyan versenyezzünk, ha egyszer oda többet visznek?” Elgondolkoztató az, amit mond. Hát valóban ez lenne oka a lemaradásnak? A gép mellé kocsi érkezik. Bóvári Ferenc gazdálkodó lép le róla. A fia a szekéren maradt, hogy a kévéket leadogassa. Miközben Bóvári Ferenc az osztagot készíti, beszélgetünk is közben. — Hát maga nem idegenkedik a villanymeghajtásos cséplőgéptől... Csodálkozik a kérdésen. — Miért idegenkednék? — kérdez vissza. — Tavaly is villanyos cséplővel csépelték minden szem gabonámat, mégsem volt semmi baj. Asztagot rakok itt a gép mellett, aztán, majd ha rákerül a sor, elcsépelik ezt is — mondja, aztán a termésével hozakodik elő. Meg van elégedve a gabonaterméssel. Egy- és egynegyed hold földjén 57 kereszt gabonája termett. A másik gépet egész kocsikaraván veszi körül. Itt a traktor által meghajtott Sulyok cséplőbrigád gépe körül rengeteg apró szalmaboly jelzi, hogy ez a brigád már sokat elcsépelt. A gabonával megrakott kocsikaraván emberei nem készítettek a gép körül osztagot. Megvárják, amíg rájuk kerül a sor és közvetlenül a kocsiról adogatják a géphez a kévéket. Mind törpebirtokos, mindnek sürgősen kell az árpa takarmánynak, a búza pedig kenyérnek. A nagy, fekete, kerekszélű szalmakalapot viselő Tischler Józsefnek, a kévévágónak, éppen a „Föső” utcai Boda István bácsi adogatja kocsijáról a kévéket. Tőle tudtam meg, hogy mi a titka annak, hogy ehhez a géphez olyan sok gabonát hoznak. — Tudja, nem azért hoztam én ehhez a géphez a gabonámat, mert idegenkedek a „villanyos cséplőtől”, hanem azért, mert itt mindjárt a kocsiról a gépbe adhatom a kévét, és ez is sokat jelent ám, mert ha a kocsiról lerakom a kévét osztagba, aztán osztagból felrakom a gépbe, akkor sok szem kipereg.. . pedig én úgy akarom, hogy minél kevesebb menjen kárba. H. T.