Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1957-10-17 / 244. szám
1957 október 17. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG demokrácia — burzsoá diktatúra? Széleskörű vagy Érdemes még ma is az októberi ellenforradalom idején készült különböző gyűlések, bizottsági értekezések jegyzőkönyveit tanulmányozni, felidézni az eseményeket, emlékeket. Érdemes ezt megtenni, mert az emlékezetes esemény közelgő évfordulója alkalmával főleg az ellenforradalmi elemek arról beszélnek, hogy az emberi jogok kivívásáért folyt a harc. Nagy hangon arról beszéltek ők egy évvel ezelőtt, hogy „mi mindnyájan magyarok vagyunk, éljünk békességben egymás mellett,’, „mi a népért teszünk mindent”, „minden embernek legyen szabadsága, biztosítsák mindenki számára a demokráciát.” Vizsgáljuk meg kicsit közelebbről az általuk oly nagyon hangoztatott szabadságjogok alkalmazását az ellenforradalom idején. Azt követelték a többi között, hogy mindenki mondhassa meg szabadon a véleményét, legyen szólásszabadság. De a szabadság „bajnokai’“ mihelyt a kezükben érezték a hatalmat, egészen mást értettek és csináltak, mint amit előzőleg mondtak. Bizonyítékul vegyük a szekszárdi nemzeti bizottság alakuló ülését. Az alakuló ülésen Sz. Nagy Károlyné nem fejezhette be mondanivalóját, mert beszéde legelején kommunistának vallotta magát még a feldühödött ellenforradalmi plénum előtt is. Csehák Ferenc munkástól, laki a jelenlévő ellenforradalmi mérnök, Borbás István fejére kezdte olvasni, hogyan bánt éveken keresztül a munkásokkal, az elnök azonnal megvonta tőle a szót, mondván: „nem engedhetek meg személyeskedést.“’ De ugyanakkor nem tekintette „személyeskedésnek” az említett Borbás mérnöknek felszólalását, aki kommunistákat rágalmazott. Csak annak biztosítottak szólásszabadságot, aki a kommunisták ellen, a népi demokrácia ellen lépett fel. Aki védelmébe vette volna a népi demokráciát, a pártot, a kommunistákat, azoknak nem adtak szót, vagy igen hamar megvonták tőlük. Egy másik felszólaló az alakuló gyűlésen kifogást emelt az ellen, hogy: „mégicsak abszurdum, hogy itt mindenki szót kap“’ (előtte ugyanis kommunista kért szót.) Az észrevétel teljes sikert aratott körükben. Ezentúl már nem kapott szót más csak az, aki az „új” rend mellett akarta kinyilvánítani véleményét. Az ellenforradalmárok arról is fennhangon beszéltek, hogy ebben az országban végre meg kell valósítani a vallásszabadságot. Különösen szószólója volt ennek Partos Hubert. Mit értettek ők a vallásszabadságon? Könnyű a felelet. Egy szekszárdi példával könnyen érthetővé lehet tenni szavaik értelmét. Az ellenforradalom napjaiban az egyik általános iskolában parancsba adták, hogy a vasárnapi misék hallgatása kötelékben kötelező. És az egyik szekszárdi pedagógus vezetésével a gyerekeket — más vallásúakat is — bekényszerítették a templomba. Nekik úgy látszik nem volt megfelelő az alkotmánynak az a pontja, amely szétválasztja az államot az egyháztól. Nekik nem tetszett, hogy az járt templomba, aki akart, az vette igénybe az egyházi szertartásokat, aki annak szükségét érezte. Azt akarták, hogy mindenki éljen vele, ha másként nem, hát kényszerítés útján. Arra is jól emlékszik mindenki, hogyan üldözték azokat a tanulókat, akik nem akartak részt venni a hittanórákon. Jelen voltam a nemzeti bizottság alakuló ülésének értelmiségi szekciójának mintegy negyedórás külön megbeszélésén, amikor arról döntöttek, hogy az értelmiségieket kik képviseljék a nemzeti bizottságban. Erről a megbeszélésről úgyszólván még semmi sem került napvilágra. Nos, ezen a megbeszélésen az egyik részvevő kijelentette: „Uraim, mindenki jól ismer orosz és kommunista ellenes beállítottságomról — bemutatkozónak igazán jó volt ez abban az időben. — Én azt javasolom — folytatta —, hogy a két kommunista fiatalt (név szerint említette őket), akiket minden bizonnyal a fiatalok jelölnek, buktassuk meg. A kommunisták nem közénk valók.“’ Valóban a fiatalok szerették és bíztak a két kommunista fiatalban és jelölték is őket, de az „értelmiségi szekció’“ artikulátlan „kórusa” lehurrogta őket, s erre a gyűlés (tele kulákokkal és egyéb osztályidegen elemekkel) elvetette az ő megválasztásukat. A „szabad" világban, ahol mindenkire a „nagyszerű” demokrácia vár (legalább is azt állították az ellenforradalmárok), a kommunisták nem vehettek részt semmiben, sőt minden eszközt felhasználtak arra, hogy lejárassák és megfélemlítsék őket. Sokat fecsegtek arról is az ellenforradalmárok, hogy mindenki vallhatja és megmondhatja bántódás nélkül politikai állásfoglalását, véleményét. Hamar elfeledkeztek erről is. Csábító jelszónak azonban megfelelt. Bizonyítéknak elegendő, ha a szekszárdi börtönben lejátszódott eseményeket említjük meg. A börtönőrök választhattak a párttagságuk és az állásuk — a kenyerük között. Aki a kenyeret vállalta, attól elvették és elégették a párttagsági könyvét, más viszont kénytelen volt otthagyni munkahelyét. A bíróságon, a rendőrségen, a sajtónál elbocsátották a kommunistákat. Eddig többnyire csak arról volt szó, hogy az ellenforradalmárok hogyan igyekeztek kiszorítani a kommunistákat a vezetésből. De nemcsak kommunista ellenes volt az ellenforradalom. A munkásosztály és a dolgozó parasztság, valamint a haladó értelmiség ellen, a dolgozók uralma ellen irányult a támadás. Egy gyakorlati példával igen könnyen lehet ezt is bizonyítani. A nemzeti bizottság alakuló ülésére előkészítő megbeszéléseken jelöltek küldötteket. Azokon a megbeszéléseken a kulákok, a „jómódúak“’ kerültek egymás után a küldöttek közé. Egymást ajánlották. Amikor aztán a dolgozó parasztok felvetették, hogy mégiscsak illene néhány szegény embert is megválasztani, akkor a kulákok, a többi között Vesztergomba, azt válaszolták: „A szegényeknek nincsen vagyonuk, éppen ezért nem is lehetnek felelősek a politikáért“’. Ebből lehet érteni: ahol a vagyon, ott a politika, ott a hatalom. A politika pedig a tőkés magántulajdont védte volna. Ez érthető is, mert a politikát csak azok „csinálhatják“’, akik vagyonnal rendelkeznek. A vagyon és a politika ilyen kapcsolatára igen jól emlékszünk még. A községben a politikát a virilisták — a földbirtokosok, kulákok, tőkések csinálták. Megyei szinten hasonlóan földbirtokosok, ipari mágnások kezében volt a vezetés. Ezt szerették volna ismét viszontlátni a letűnt rendszer letűnt urai. A vagyon és a politika ilyen kapcsolatának védelmére már az első percekben intézkedtek. Kiengedték és felfegyverezték a sokszoros büntetett előéletű egyéneket, csatasorba léptek a csendőrök, horthysta tisztek, keretlegények. Letartóztatták a népi demokratikus állam védelmére kész személyeket. Az új fegyveres testületnek aztán szabad volt mindent tenni a szabadság jelszava alatt. Mindez csak néhány gondolat és néhány cáfolhatatlan tény. Az ellenforradalmárok a támadásnak ideológiai előkészítése során széleskörű demokráciát követeltek, valójában leszűkítették azt, s a dolgozókat zárták ki belőle. Széleskörűen alkalmazott demokráciát és szabadságot követeltek mindenki számára, de az álarc mögött már a burzsoá diktatúrát kezdték megvalósítani, amelyet jól ismer, hamar felismert és amelyből nem kér a magyar dolgozó nép. K. Balog János MELLÉKUTCA A Pécsi Nemzeti Színház előadása A Pécsi Nemzeti Színház október 15-én mutatta be Szekszárdon a Fanny Hurst regényéből készült Mellékutca című darabját. Az előadás mérsékelt sikert aratott, a tapsokban megnyilvánuló elismerés inkább a szereplők, mintsem a darab érdemeinek nyugtázása volt. Fanny Hurst regénye megjelenésekor világsikert aratott. Bár a siker korántsem a regény erényeinek volt köszönhető, inkább a közízlés avatta szenzációvá. Ha értékítéletet akarnánk mondani a regényről és sorolni valahová a „ranglistán”, azt kellene mondani: valahol Courts-Mahler és Zilahy Lajos között lebeg. Értékeiben is, mondanivalójában is, sőt stílusában úgyszintén; ebben keresendő tehát a világsiker oka A regényből Michel Dulud írt színművet. Erényei mellett megtartotta, sőt, — éppen a színpadszerűség következtében — nem egy helyen növelte, vagy inkább reflektorfénybe állította a regény hibáit. És az az érzésem, a Pécsi Színház előadásának rendezése nemhogy csökkenteni igyekezett volna a darab szirupos érzelgősségét, talán a közönségsiker érdekében, még hangsúlyozta is azt. A regény és természetesen a darab alaptémája is a szerelmi háromszög. Ebben a darabban azonban azzal a különbséggel, hogy a feleségnek semmi szerepe nincs, soha nem látjuk a színen, sőt, szó is alig esik róla. Az előjátéktól eltekintve, amely azonkívül, hogy bemutatja a három főszereplőt, másra alig alkalmas, mindhárom felvonás, sőt, az utójáték is Ray Schmidt-nek, a szeretőnek lakásán játszódik. A történet röviden ennyi: Ray Schmidt, a kis boltoslány és Walter Saxel, a bankár egymásba szeretnek, társadalmi helyzetük miatt azonban férj és feleség nem válhat belőlük, hanem Ray Walter szeretője lesz és tizenöt éven keresztül hetenkint egyszer találkoznak a lány lakásán. Ray teljesen ennek a szerelemnek él és semmi sem tudja eltántorítani a férfitől. Egyszer kételkedik a férfi szerelmében, ezt szemébe kiáltja és a vád a szerelmes Waltert megöli. Még talán egyszer sem hozott a Pécsi Nemzeti Színház kiválóbb szereposztásban előadást Szekszárdra. Ismételten megerősödhetett a közönségben az a meggyőződés, hogy Simor Erzsi igen nagy színésznő. Walter szerepében Szabó Ottó, az előjáték elfogódottsága után, méltó partnerévé vált Simonnak. Jól oldotta meg feladatát Fodor Teréz (Hattie Dixon) és Szirmay Jenő (Richard Saxel) is. Külön kell szólni Nagy Béla Kurt Schendleré től. Emberit tudott formálni szerepéből ,anélkül hogy túlozta volna a darab amúgyis bántó érzelgősségét. Alakításának megformálása kétségkívül javára vált nemcsak az előadás színvonalának, hanem mondanivalójának is. Az előadás hibái a darab hibái voltak. Az egészen kiváló színészi alakításoknak köszönhető, hogy kellemes színházi estében volt része a szekszárdi közönségnek. (I- 9V-) 3 November 7-re készülnek a várdombi traktorosok A Várdombi Gépállomás Békebrigádja az október 10-én megtartott brigád-értekezleten versenyre hívta ki a gépállomás valamennyi traktoros brigádját. A brigád tagjai november 7-e tiszteletére kezdeményezték a versenyt, amely a tervek teljesítését tűzte ki célul. A verseny feltételei között a többi között az szerepel, hogy a Béke-brigád éves tervét — az év végéig — 105 százalékra, az őszi tervet pedig 15 nappal a határidő előtt, december 15-ig teljesíti. Emellett 5 százalékos üzemanyagmegtakarítást érnek el. A brigád területén az őszi mélyszántást december 31-ig mind a termelőszövetkezetekben, mind az egyéni parasztgazdaságokban befejezik. A Béke-brigád versenyfelhívásához a Várdombi Gépállomáson már több traktorosbrigád csatlakozott. Örömhír Jekaterinburgban . . . Irsai József elvtárssal az utcán találkoztam össze. Az ebéd utáni pihenőt kihasználva, betértünk a tőlünk alig 25 lépésnyire lévő paksi földművesszövetkezeti étterembe, ahol egy kockástekitős sarokasztalkánál egy pohár sör mellett mondta el nekem Irsai elvtárs ezt a kis történetet, életének gazdag élményanyagából. * jyjár egy éve szolgáltam a Vörös Hadseregben amikor 1918. októberének utolsó szombatján egy régi magyar nótát dudorászva haladtam végig Jekaterinburg főutcáján a postai távírda irányában, ahova szolgálatra vezényeltek. Amikor a melegre fűtött postai géptáviró kicsiny kis szobájába léptem, Török Miki, akit váltanom kellett, fogta puskáját, felcsatolta övére gránátjait, elbúcsúzott Olgától, a géptávirót kezelő magas, szőke postáslánytól és sietett vissza a laktanyába, hogy kipihenhesse magát a nyolcórás szolgálat után. Beesteledett, villanyt kellett gyújtanunk. Időnként felemeltem az ormótlan vaskályha tetejét a piszkavassal, s szenet raktam a tűzre. Olga szótlanul végezte munkáját és én unalmamban a karabélyomat tisztogattam. Már vagy századszor húztam végig a puskatisztító vesszőre csavart olajos kóccal a karabély csövét, amikor Olga váratlanul örömtől sugárzó arccal ugrott fel székéről, s kezében a vékony fehér kis papírszalagot szorongatva, kiáltotta: — Joszif! Magyarországon forradalom van! Az első pillanatokban nem akartam hinni a fülemnek .. Magyarországon forradalom... — S aztán hirtelen végtelen jókedv fogott el, nagyot rikoltottam, megemeltem sapkámat, s Olgácskát derékon ragadva, táncra perdültem. Ajsónyikorgás zökkentett ki a féktelen tánc ritmusából. Az ajtóban Andrjusa, a komiszár állt, nyakig begombolt, olajos bőrkabátjában, oldalán hatalmas tengerészpisztollyal. Ahogy végigolvasta a géptávirat szövegét, egyre derültebb lett az arca, s végül is szokott, egyenletes halk hangjától eltérően nevetve kiáltotta: — Közeledik a világforradalom, barátaim, előbb az orosz, aztán a magyar, holnap már a német is pokolra küldi a cárt, a királyt, a császárt, s mindenrendű élősdijét, aki eddig a vérét szívta. Az örömhírt követő harmadik héten Andrjusa a laktanya egyik üres szobájába hívott össze bennünket, magyarokat. Az arcán ünnepélyes komolyság tükröződött, hangja emelkedett, kissé meghatott volt, amikor beszélni kezdett. — Ha a honvágy hazahív benneteket, menjetek, — mondta s a hangján éreztük, hogy sajnál megválni tőlünk. — Derekasan harcoltatok a lenini vörös zászló alatt s mi azt kérjük tőletek, hogy majd otthon, Magyarországon is, bontsátok szélesre a vörös zászlót, az igazság zászlaját. Változtassátok a magyarországi forradalmat proletárforradalommál indultunk hazafelé. A fejemben tervek ezrei kóvályogtak. Paksot láttam egyre csak magam előtt, Paksot, ahol most bizonyára forrong a nép, csak még nem tudja pontosan, hogy mit kellene csinálnia. A földim, Budahelyi Pali állt mellettem a vonat perronján, s kissé csodálkozva nézett rám, amikor a vállára ütöttem és azt kiáltottam a fülébe: — Majd mi megmagyarázzuk a paksi szegényeknek, hogy mit kell csinálni, megtanultuk az oroszországi munkástestvéreinktől. A vonat egyhangú zakatolással rohant a hótól fehér orosz éjszakában s én tovább merengtem a perron vasára könyökölve. Akkor még nem láttam előre a jövőt, s álmodni sem mertem volna arról, hogy én leszek a paksi vörösőrség parancsnoka, csak azt éreztem, hogy soksok harc, sok-sok munka vár még rám. (Haypál) A hatai cigány tánccsoport november 7-re készül Egy napon küldöttség kereste fel a hazai kultúrotthon igazgatóját, mondván, hogy ők tánccsoportot akarnak szervezni, csak legyen, aki foglalkozzék velük, össze is jöttek vagy tizenöten, s megkezdték a próbákat. Egy ideig, míg otthon tartózkodott a kultúrotthon igazgató fia, ifj. Farkas Vilmos, addig ő irányította a próbákat, most pedig az apa, az idősebb Farkas Vilmos. Hetenkint többször tartanak próbát. Már két táncot betanultak, most azok csiszolása folyik. Szólótáncosaik is vannak, akik közül különösen Kanalas nevűről emlékezik meg nagy elismeréssel Farkas Vilmos. Igen tehetséges táncos és ha saját tánctudását hozzáidomítja az egész csoport együttes munkájához, nagy és kellemes meglepetést fog okozni a népi táncokat szerető és értő közönségnek. A csoport készül az októberi forradalom évfordulójának megünneplésére. November 7-én lépnek először színpadra és mutatják be tudásukat a bátai közönségnek. Mérlegbeszámoló a gépállomásokon A Gépállomások Megyei Igazgatósága ezen a héten tájértekezleteken számoltatja be a gépállomások vezetőit az év első három negyedében végzett munkáról. Itt szó esik a gépjavításokról, a gazdálkodásról, az őszi tervek teljesítésének lehetőségeiről. Az első ilyen mérlegbeszámolót október 15-én tartották a Bonyhádi Gépállomáson, ahol a várdombi, a teveli és a bonyhádi gépállomás vezetői számoltak be. Október 16-án Dalmandon tartottak, 17-én pedig Nagydorogon tartanak hasonló beszámolókat több gépállomás részvételével.