Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-15 / 39. szám
1959. február 15. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Falusi hétköznap — Történet 1979-ből —H aszabó István ma reggel is — mint most néhány nap óta — korán elment hazulról, öt órakor indult az autóbusz, az aratókat vitte a határ alsó részébe. Korán kellett indulniuk, hogy hat órakor, mint rendesen, megindulhassanak a kombájnok. A kertészek őket is megelőzték, az Út mellett már paprikával, paradicsommal, uborkával, zöldségfélével teli ládákat raktak gépkocsira, hogy a városi piacra szállítsák. Amint az országúton robogott az autóbusz, Szabó rajtafelejtette a szemét az út és a Sió közt elterülő földeken. A kora reggeli napsugár ott csillogott a vízsugarakon, ahogyan az esőztető berendezések soksok forgó szórófeje locsolta a növényeket. — No lám. Meg sem látszik, hogy egész júniusban nem volt eső... — jegyezte meg az autóbusz utasa. — Nézzétek csak, mekkora a kukorica! Tán még egy lovas sem látszana ki belőle. Emlékeztek? Valamikor ilyenkor csak kötésig ért legfeljebb. — Bizony, mégis csak jó volt itt a Sió mentén öntözésre berendezkedni. Valóságos kincsesbánya ez a bozót. — Fiatal fiú mondta ezt, Horváth Lali, a zsákos Szabó István kombájnján. ■— Ha tudnád, milyen nehezen jutottunk el odáig, amíg ezt a kincsesbányát kiaknázhatjuk — szólalt meg Szabó. — Húsz évvel ezelőtt nagyon kevesen akartak itt szövetkezetet. Három évvel voltunk az ellenforradalom után... Az akkori szövetkezet éppen csak létezett, és az emberek úgy voltak, előbb látták meg a rosszat, mint a jót. 1959-ben aztán megindult itt is a lavina. Hamarosan szövetkezet lett az egész falu. 1963-ban épült fel az első száz férőhelyes istálló, ott, az állomás felett. Az autóbusz zökkenve állt meg a tábla szélén, a beszélgetés félbeszakadt. Az emberek kiszálltak. Rövid megbeszélés, amelyet Szabó István ezzel fejezett be: — Nyomjuk meg most reggel, amíg nincs olyan meleg. De úgy, hogy megint többet arassunk, mint a Kiss-brigád. Azzal a kombájn vezetőülésébe ült, beindította a motort. A többi kombájn motorja is felbúgott, méltóságteljesen cammogva indult meg egymás után az öt gépóriás. Nehéz, dombos terepen arattak, de ezek a legújabb típusú kombájnok jól bírták a nehéz terepet, vágószerkezetük követte a talaj egyenetlenségeit. Horváth Lali volt a zsákos Szabó gépén. Az izmos, húsz éves fiúnak ugyancsak volt dolga, szaporán teltek a zsákok, miközben a gép mögött bálákba kötve maradozott el a bizalma. Külön zsákba gyűlt az ocsu, és a tiszta mag. Lali piros krétával rajzolt jeleket a zsákokra, mielőtt a földre csúsztatta őket, hogy a szállítóbrigád megkülönböztethesse, melyikben van tiszta mag és melyikben ocsu. Megérkezett a vontató is. Lali barátai, Molnár Pista és Kiss Feri voltak a rakodtatók. Csak annyi dolguk volt, hogy a földről az emelőszerkezetre helyezzék a zsákokat. Egy húzás a fogantyún, és a szerkezet a vontatóra emelte a búzával teli zsákot. — Hogyan fizet? — kiabált le nekik Lali. — Huszonöt mázsával! Legalábbis azt mondta Miska bácsi! — kiabáltak vissza a fiúk. — Ez igen! Kettővel több mint tavaly volt. Este hol találkozunk? — Szokás szerint a KISZ-otthonban. Holnap színházi előadás lesz. A Madách Színház jön az Éjjeli menedékhellyel. — Láttam már Pesten is. De azért megnézem én is. Ma este megnézzük televízión a vízilabda VB. közvetítését... — Jó, rendben van! — kiabáltak a fiúk a tovahaladó vontatóról. Miután az ember elment, Szabóné is hamarosan felkelt. Reggelit kellett készíteni a két gyereknek, a 15 éves Pistinek, a 12 éves Lacinak, meg az öreg Szabónak. Az emberre nem volt gondja, neki már elkészítette a reggelit este, s mielőtt elment, csak ki kellett vennie a falba épített hűtőszekrényből. Megszokott mozdulattal kapcsolta be a villanytűzhelyet. Néhány perc múlva már beszólt a fürdőszobában szöszmötölő gyerekeknek. — Jöhettek reggelizni. De a nyakatok közé csapok, ha olyan rendetlenséget hagytok, mint tegnap. — Csak a Lacit tanítottam filmet előhívni — mentegetőzött. Pisti, amint az asztal mellé ültek. Az asztaltól is ő állt fel leghamarabb. — Lemegyek, segíteni a tejeseknek — jelentette ki. — Segítek vajat készíteni. — Én meg megyek az iskolába, úttörőfoglalkozásra. Most állítjuk össze a végleges programot is, mert a jövő héten a mi őrsünk megy a Balatonra — így Laci. — Várj meg Pisti — kászálódott fel az asztaltól az öreg Szabó. — Én is elmegyek, körülnézek egy kicsit az istállókban. Legfeljebb egy órával később megyek az »öregóvodába«. A család szétoszlott, Szabóné mosáshoz látott. A mosófülkében a mosógép mellé odakészítette a szennyest, bekapcsolta a vízmelegítőt. Néhány perc múlva már a mosógépbe engedte a meleg vizet, szakszerűen belerakta a mosnivalót, a mosószer, majd bekapcsolta a gépet. Leült a székre, megvárta, amíg a mosógép önműködően kikapcsol, leáll, gyorsan kiszedte a tiszta ruhát és a facsaróba rakta, amely egyúttal megszárította és ki is vasalta. — Na, a mosással meglennék, jöhet többi munka — állapította meg magában vagy másfélóra múlva. • Oisti az öregapjával az istállók felé vette útját. A vasúti átjárónál éppen előttük csukódott le a sorompó, de a kanyarban már fel is tűnt a robogó vonat. — Itt a félnyolcas személy — jegyezte meg az öreg. i— Ezer lóerős Ganz—MÁVAG Diesel-mozdony — állapította meg Pisti. — Érdekes, emlékszem rá, néhány évvel ezelőtt még az öreg, füstös gőzmozdonyok jártak. — De azokhoz is hol voltak, amelyek még az én gyerekkoromban, az első világháború előtt jártak — tette hozzá az öreg. — Háború? Milyen volt az? — csodálkozott el Pisti. — Sok lenne arról beszélni fiam. Az a jó, hogy te már nem ismered. Amikor születtél, előtte már az atom meg a hidrogénbombát is betiltották. A repülőgépek most már csak utasokat, meg csomagokat szállítanak. Meg betegeket. Amikor tavaly a Tóth Imrének eltörött a lába, milyen hamar itt volt érte a helikopter, hogy kórházba vigye. Tényleg, az iskolában történelemben tanultuk is, hogy az amerikaiak a háború végén atombombát dobtak Hiroshimára és százezer embert pusztítottak el. Lassan beszélgetve értek az istállókhoz. Hányszor járt már itt az öreg Szabó, de mégis, mindannyiszor elcsodálkozott az új istállón, amikor eljött. Az önitató berendezés nem volt előtte új, fejőgépet is látott már, vagy húsz évvel ezelőtt a tamási Vörös Szikrában. Hanem az újabb berendezések... Amikor a szövetkezetet megalakították, kézzel kellett hajtani a darálót, vágni a szecskát, vékában behordani az állatok elé a takarmányt. Most meg? A betonjászlók felett egy szállítószalag mozog mozog lassan és mindegyik jószág elé odatálalja a maga porcióját. És nem téveszti el, hogy valamelyik elé kétszer tegyen! A trágyát a padlóba épített szállítószalag viszi ki az épületből és rakja csillébe. Amint megtelt, önműködően kiürül, majd másik sínen indul visszafelé. — Hogyan csináljátok ti, hogy egy tehén sincs, ami 25 liternél kevesebbet adna — kérdezte Takács Petit, Kovács Józsefet, Juhász Antit, akik a fejőgépeket rakták rendbe. — Hogy mit csinálunk, hogyan csináljuk? Hát etetjük őket. — Etetitek, etetitek — dohogott az öreg. — Hát etetés az, amikor valaki egyet kattint a villanykapcsolón és ott a takarmány az állat előtt! —Bizony, ez az etetés. Nem élünk már abban a fatengelyes világban, mint amikor még a szövetkezetet alakítottuk — válaszolt Kovács József, aki ugyancsak közel jár már a nyugdíjazáshoz, az ötven évhez. — Ne irigykedj öreg, inkább örülj, hogy a gyerekeidnek, meg az unokáidnak nem kell tizedikért aratni, mint neked ötven évvel ezelőtt. — Jó, jó, hát nem is azért mondtam, csakhát... Nem is vagytok ti már parasztok, hanem valóságos mesteremberek.* Az »öregóvodában« már ott találta az öreg Szabó a hozzá hasonló korú nyugdíjas öregeket. Az öregek Székháza — ők nevezték el öregóvodának — a falu egyik legszebb, új épülete. Itt töltik napközben szabadidejüket a nyugdíjas szövetkezeti tagok. Beszélgetnek, olvasnak, kártyáznak, rádiót hallgatnak, a televízió műsorát nézik , és ha éppen kedvük kerekedik, megisznak egy-egy pohár sört. Itt kapnak tízórait, ebédet, uzsonnát, teljesen ingyen. Az orvos harmadnaponként meglátogatja őket, megvizsgálja, s ha kell, orvosságot ír. (Egy fillért sem kell érte fizetni a gyógyszertárban.) Az öreg Nagy János, a komája az ablakon nézelődött kifelé. Szabó János ráköszönt. — Na, nézelődsz, komám? — Igen. El-elnézem az új tanácsházat, az iskolát, a gyógyszertárat, a szövetkezeti székházat. Az egész utcát. Hogy megváltozott minden a húsz év alatt. — Bizony komám, megváltozott, megváltoztatta a szocializmus. De azért nem vagyok elégedett, komám. — Aztán miért nem? Hát nincs meg mindened, ami csak kell öregnapjaidra? , — Éppen az nem tetszik, hogy öregségemre van meg minden. Miért nem lehetek én most húsz éves? BOGNÁR ISTVÁN a ÍREK Az ellenőrzés ereje Ebédeltünk az egyik járási székhely éttermében. Mindekelőtt az tűnt fel, hogy előzékenyek voltak a felszolgálók minden vendéggel szemben. Ezután pedig az tűnt fel, hogy az ételadagok — a szokásostól eltérően — kissé nagyobbak és sokkal ízletesbbek voltak. Mindenesetre nagyon örültünk ennek a kellemes meglepetésnek, csak azt nem értettük, hogy mi történt itt, mi okozta ezeket a nagyobb és jobb adagokat. Nem csináltunk nagy problémát az ügyből, hiszen nekünk az a lényeg, ami a tányérban van. A szomszéd asztalnál előfizetéses étkezők ültek. Amint egy kicsit odafigyeltem, kiderült, hogy náluk is ez a beszédtéma. Pedig az nagy szó, ha már az étteremben az előfizetéses étel minősége és mennyisége is megjavul. Márpedig most ez is megtörtént s valamennyien hálás pillantásokat vetettek a felszolgálókra és a tálaló ablakon kinéző szakácsra. Csakhogy ezek az előfizetésesek már azon is problémáztak, hogy mi okozta ezt a változást. Végül is, mint jó ismerősüktől, megkérdezték a felszolgálótól: — Milyen nap van ma, hogy ilyen ízletes és sok az étel? — Oh, kérem — válaszolta — nincs semmiféle különleges nap, csak... S most tölcsért formált a kezéből és úgy súgta az érdeklődőknek. — Csak ma kijön X ellenőr kartárs a megyétől. Jelezték. Minden percben itt lehet... Másnap már ismét olyan emberekkel találkoztam az étteremben, akik elégedetlenül csóválták a fejüket az étel láttán. Akkorra már véget ért az ellenőrzés... B. F. — Ügyeletes orvos 1959. február 15-én dr. Hidasi J. István, Szekszárd, Rákóczi u. 46. Telefon: 46-94. — A Déryné Színház Szigligeti ribillió című darabját február 19-én Bonyhád közönségének mutatja be. — Az 1956. évi adókimutatás szerint New Yorkban 45 személy lakott, akinek jövedelme évi egymillió dolláron felül volt. 1954-ben csak 19 milliomost tartottak nyilván New Yorkban. Három dolgozó parasztot vettek fel a fácánkerti Vörös Hajnal Termelőszövetkezet csütörtöki közgyűlésén 14 hold földdel. Megjegyzendő, hogy az utóbbi időben minden közgyűlésen történik felvétel. — Kiderült a titok. A pingvinek azért képesek tengervizet inni, mert mirigyeik kiszűrik a sót. — Szovjet orvosok új vérátömlesztési eljárást dolgoztak ki olyan betegek számára, akiknek erei erősen összeestek: az átömlesztés a csonton keresztül egyenesen a velőbe történik. — Az érettségi előtt álló tamási gimnázium tanulói közül az első félévi bizonyítványosztás során a IV/a osztály érte el a legjobb eredményt. — A mucsfai fiatalok huszonnégy tagú színjátszó csoportja farsangi mulatság keretében bemutatta Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színművét. A darabot a tél folyamán bemutatják Nagyvejkén is és a környező községekben. Az előadások tiszta bevételét a nyáron egy balatoni kirándulásra fordítják, amelyen a színjátszó együttes tagjai vesznek részt. A paksi nőbizottságról A paksi földművesszövetkezeti nőbizottság az elmúlt héten nagyszabású farsangi bállal egybekötött kultúrestet rendezett nagy sikerrel. Az első szám Nóti Károly: »Majd a jegenye« című egyfelvonásos jelenete volt, amelyben a legjobb alakítást Adorján Ferenc játéka nyújtott. A többi szereplők közül ki kell emelni még Haág Mária, Schönweisz József játékát is. Megérdemelt tapsot kapott a 14 tagú tánccsoport és Tuba Imréné, aki magyar nótákat énekelt. A nőbizottság legfiatalabb aktivistája Tuba Erzsike slágereket énekelt, s bájos hangjával igen megnyerte a közönség tetszését. A műsor keretében Rauth János monológot mondott és néhány villámtréfával szórakoztatta a közönséget. Lacza Istvánná a nőbizottság elnöke munkáját a földművesszövetkezet segítette, támogatta, különösen sok segítséget kapott Bányai György, Losonczi József és Schönweisz József földművesszövetkezeti tagoktól. A bál rendezésében szép számmal részt vettek olyan parasztasszonyok is, mint Mittler Józsefné és Winter Jánosné, akik ez alkalommal kapcsolódtak először a nőbizottság munkájába. A paksi földművesszövetkezet nőbizottságának kulturális rendezvényének bevétele 3719 forint volt. A bál bevételén lakodalmi edényeket vásárolnak majd, amelyet a földművesszövetkezeti tagok között lakodalom alkalmával kikölcsönöznek. Jó munkamódszerek a Bonyhádi Zománcgyár üzemi tanácsánál • Ha a beszámolót olvassa az ember, arra következtethet, hogy 1958-ban minden részleg, mindenki jó munkát végzett. Pedig 1,3 százalék lemaradás volt a minőségnél 1957-hez viszonyítva, miből adódik ez?... Az export-vödörgyártásnál is komoly hibák voltak, amik még most is fennállnak, miért nem szüntették meg eddig? — Erről beszélt az első hozzászóló, Hahn József, a Bonyhádi Zománcgyár üzemi tanácsának legutóbbi ülésén. — Helyes lett volna a beszámolóban részletesebben és reálisabban értékelni az egyes műhelyek, részlegek munkáját — mondta Kretzer János, majd számonkérte a legutóbbi ülésen tett és elfogadott javaslatának sorsát, ami az újítómozgalommal volt kapcsolatos. — És egymás után szólaltak fel az üzemi tanács tagjai, ki a munkafegyelemmel, ki a távlattervekkel foglalkozott, volt aki azt mondta el, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani a takarékosságra az üzemben, mert például a festő műhelyben hatnyolc nagyfogyasztású villanyégőnek van egy kapcsolója, így csak az összeset egyszerre lehet felkapcsolni, vagy leoltani, amikor esetleg csak egy lámpára van szükség. Komoly vita alakult ki több kérdésnél, mint a fiatalkorúak helyzete az üzemben, egyes gépek használhatósága, a minőségi munka stb. Több, mint harminc hozzászólás hangzott el, mire határozathozatalra került sor és az elnök bezárta az ülést. Alig egy éve, hogy hogy megalakult a Bonyhádi Zománcgyár üzemi tanácsa és ma már egyre eredményesebben oldja meg feladatait. Persze, az első ülések ott sem voltak olyan mozgalmasak, mint egy évvel a megalakulás után. Csak néhány hozzászólás hangzott el, azok is főként az olyan témáknál, mint a nyereségrészesedés felosztása, a különböző juttatások elbírálása. Ma pedig nincs a gyár életének, főként a termelési problémáknak olyan területe, ami ne érdekelné az üzemi tanács — az üzemi demokrácia e fontos szervének — tagjait. A dolog nyitja az, hogy mind az üzemi bizottság, mind a párt szervezet komoly gondot fordít az üzemi tanács munkájának segítésére. Az üzemi tanács tagjainak lehetőségük van egy-egy ülésre alaposan felkészülni, hiszen nemcsak ott hallják meg, hogy miről is van szó, hanem az ülés elé kerülő beszámolók— illetve beszámolók — szövegét már egy héttel az ülés előtt lesokszorosítják, így a tagok négy-öt nappal előbb már kézhez kapják azt. Módjukban áll nemcsak áttanulmányozni, hanem megvitatni műhelyük, üzemrészük dolgozóival a napirendre kerülő kérdéseket a beszámoló alapján. Erre egyébként nemcsak az egyes üléseken hívják fel a figyelmüket, hanem a beszámolóhoz mellékelt meghívón is, így az üzemi tanács munkájában nem is az a 29 dolgozó vesz részt, aki »hivatalból« tagja az üzemi tanácsnak és az a 16, akit úgy választottak be, hanem jóformán az üzem minden dolgozója, akik javaslataikkal, észrevételeikkel segítik az egyes üzemi tanácstagok munkáját. A gyárban tovább akarják javítani az üzemi tanács munkáját. Még mindig nehézséget jelent, hogy a tanács tagjai nagy részének igen hiányosak az üzemgazdasági, műszaki ismeretei. Most folynak az előkészületek egy tanfolyam megrendezésére, ahol több előadást tartanak majd az üzemi tanács tagjai részére az őket érdeklő problémákról, a munkájukhoz szükséges ismeretekről.