Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-24 / 146. szám
sí T 1959. június 24. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Több mint 200 résztvevő a szekszárdi járási sz döntőjén A Szekszárdi Járási TST június 21-én, vasárnap délelőtt rendezte a járás községei részére a Falusi Dolgozók Szpartakiádjának járási döntőjét. A versenyen részt vettek Sióagárd, Őcsény, Decs, Ujberek, Mözs, Tolna, Fadd, Szedres, Tengelic, Medina, Bogyiszló, Fácánkert községek fiataljai, sportolói A versenyen több mint kétszáz volt a résztvevők száma, ami verseny rendezőségének és a versenybíróságnak nagy munkát adott. Ezúttal új színfolt jelent meg a döntőn: a kispályás kézilabda, gránátdobás és a szpartakiád váltó tette még színesebbé gazdagabbá a versenyt. Új versenyszámnak könyvelhető el a teke is, amely azonban nem a sport pályán, hanem a Dózsa klubjának pályáján került lebonyolításra. A kerékpárosok a postától indultak a hatos műúton Dunaszentgyörgyig és vissza. Az atlétikai számokban közepes és gyenge eredmények születtek, ami annak tulajdonítható hogy az elmúlt vasárnapok során az időjárás nem volt alkalmas a felkészülésre. Itt Sióagárd szerezte meg a legtöbb első és második helyezést. Röplabdában és kézilabdában izgalmas és színvonalas mérkőzéseket játszottak a csapatok egymással, ahol különösen kitűntek a férfiaknál Tolna (kézilabda, röplabda), a nőknél Őcsény és Fadd, míg kézilabdában Mözs és Sióagárd. Kerékpárban aránylag kevés induló állt rajthoz, de az idejük jónak mondható. Itt a férfiaknál a sióagárdi Balogh nyerte az egyénit, míg második helyen a tengelici Bencsik végzett. Bencsiknek ez az első komoly versenye, nagy tehetségnek ígérkezik. Tekében is Tolna bizonyult a legjobbnak és 356 fával szerezte meg az elsőséget. Részletes eredmények: Férfiak: 100 m (9 induló): 1. Szeleczki Mihály (Sióagárd) 11.8, 2. Kovalcsik Pál (Fadd) 12,8, 3—4. Mátrai József (Ujberek) 13.2, 3—4. Finta József (Sióagárd) 13.2, 5. Mácsik Mihály (Fadd) 13.4. 400 m (7 induló): 1. Szeleczki Mihály (Sióagárd) 55.8, 2. Katus Mihály (Sióagárd) 56.2, 3. Fiáth Béla (Medina) 63.2, 4. T. Nagy Imre (Ujberek) 66.8, 5. Vörös Mihály (Tenglic) 68. 1500 m (7 induló): 1. Katus Mihály (Sióagárd) 4:50.2, 2. Geller János (Öcsény) 4:52.4, 3. Szilágyi József (Tengelic) 5:05, 4. Mocsári János (Ujberek) 5:13, 5. Sági István (Sióagárd) 5:19. Szpartakiád váltó (12 fő): 1. Sióagárd 3:54.4 (Málinger, Erdélyi, Szeleczki, Katus), 2. Ujberek 4:24.4 (Horváth, Mátrai, Valter, Mocsári), 3. Tengelic 4:36 (Vörös, Szilágyi, Sulák, Gáncs). Távolugrás (13 induló): 1. Pálinkás István (Tolna) 5:52, 2. Erdélyi Gyula (Sióagárd) 5.46, 3. Schuszter György (Fadd) 5.42, 4. Kajter (Ujberek) 5.39, 5. Kovalcsik (Fadd) 5.25. Magasugrás (8 induló): 1. Werner (öcsény) 155, 2. Pálinkás 150, Vaiter (Ujberek) 150, Mácsik (Fadd) 150, T. Nagy (Ujberek) 140. Súlylökés (9 induló): 1. Molnár Zoltán (Sióagárd) 9.89, 2. Schuszter (Fadd) 9.64, 3. Tóth (öcsény) 9.47, 4. Kilián (Sióagárd) 8.70, 5. Tóth (Tengelic) 8.47. Gránátdobás (14 induló): 1. Acsádi (Szedres) 59,20, 2. Molnár (Sióagárd) 57,55, 3. Haszek (Medina) 53,50, 4. Fodor (öcsény) 52,44, 5. Farkas (Medina) 51,10. Teke: 1. Tolna 356 (Lelovics, Timmer, Balatoni), 2.Sióagárd 299 (Takács, Málinger, Szelczki), 3. Medina 253 (Holczer, Farkas, Tóth). Kerékpár csapatban: 1. Tengelic (Bencsik, Kőműves és Binder). Egyéni: Balogh (Sióagárd) 1:09.0, 2. Bencsik 1:09.15, 3. Binder, 1:19,25. Kézilabda: 1. Tolna, 2. Sióagárd, 3. Szedres, 4. Fadd. Röplabda: 1. Tolna, 2. Öcsény, 3. Ujberek, 4. Sióagárd, 5. Medina. •Nők: 100 m (8 induló): 1. Fodor Mária (Öcsény) 15.4, 2. Galambos (Tengelic) 15.6, 3. Holler (Fadd) 16, 4. Dömötör (Tengelic) 16.1, 5. Simon (Sióagárd) 16.4. 400 m (7 induló): 1. Mancsi (Sióagárd) 76, 2. Fodor (Öcsény) 81, 3. Borjáti (Decs) 86, 4. Purák (Ujberek) 88, 5. Harsányi (Tengelic) 89. Szpartakiád váltó (8 fő): 1. Sióagárd 3:11 (Sándor, Simon, Sági, Mancsi), 2. Tengelic 3:19 (Pámer, Galambos, Patai, Dömötör). Távolugrás (8 induló): 1. Mancsi (Sióagárd) 4,28, 2. Kovács (Decs) 3,96, 3. Galambos (Tengelic) 3,76, 4. Harsányi (Tengelic) 3,44, 5. Simon (Sióagárd) 3,37. Magasugrás (4 induló): 1. Potyondi (Fadd) 130, 2. Patai (Tengelic) 125, 3. Horváth (Ujberek) 120, 4. Pámer (Tengelic) 110. Súlylökés (8 induló): 1. Málinger (Sióagárd) 8,06, 2. Nemes (Decs) 8,05, 3. Soponyai (Fadd) 7,01, 4. Sági (Sióagárd) 6,52, 5. űri (Tengelic) 6,32. Gránátdobás (11 induló): 1. Nemes (Decs) 50,90, 2. Soponyai (Fadd) 41,45, 3. Patyi (öcsény) 37,67, 4. Horváth (Ujberek) 33,50, 5. Kilián (Sióagárd) 32,84. Kerékpár: 1. Dömötör (Tengelic) 35,05. Kézilabda: 1. Mözs, 2. Sióagárd. Röplabda: 1. Öcsény, 2. Fadd, 3. Fácánkert, 4. Ujberek, 5. Sióagárd. TORNAVIZSGA Vasárnap — június 21-én — tartották meg évvégi tornavizsgájukat a szálkai iskolások. Az évzáró ünnepély után fehér blúzban s fekete tornanadrágban vonultak le a tanulók a sportpályára, ahol már szépszámú közönség várt rájuk. A tornavizsga a bevonulással kezdődött. Az egyenruhás csapatot nagy taps fogadta a »tribünről«. . A bevonulás után az I—III. osztály mutatta be szabadgyakorlatát, azután a II—IV. osztály játéka következett, majd a vizsga egyik nagy tetszéssel fogadott jelenete: a kötélhúzás. A nézők lelkes buzdítása közben mérték össze erejüket az első és harmadikos tanulók. A felső tagozat bemutatója, a fiúk gálája, a II—IV. osztály színpompás szabadgyakorlata, az izgalmas váltóverseny voltak a következő műsorszámok. Szerepelt még a műsorban játékok tömkelege, magasugrás, kislabdahajítás stb. A két órás műsort egy rövid labdarúgó-mérkőzés zárta be, amelyen az iskola tanulói küzdöttek egymással. A mérkőzés után a nézők bizakodva mondogatták, hogy nem lesz baj a szálkai »utánpótlással«. A vasárnapi tornavizsga, színvonalas műsorával nagymértékben gazdagította a szálkai sportéletet. Palánky László A pécsi csapatok „kiejtették" Kaposvári Kinizsit az NB III-ból Az NB II nyugati csoportjában már hetek óta óriási küzdelem folyt a kiesés elkerüléséért. Az utolsó forduló előtt úgy Kaposvári K. Budafoki MTE Mosonmagyaróvár Pécsi VSK Láng Gépgyár Az utolsó forduló előtt tehát a kaposváriaknak volt a legtöbb esélyük a bentmaradásra. Igaz, hogy a Láng Gépgyár elleni budapesti vereségük várható volt, de arra senki nem számított »Somogyországban«, hogy a Budafok, Mosonmagyaróvár, Pécsi VSK hármas minden tagja győzni fog. A kaposváriak már a hét közben megújították Király Tivadar edzővel a szerződést, nyilvánvaló, hogy ez a szerződés a jövő NB II-es szezonra szólt. S bekövetkezett az, amire reálisan, egyáltalán nem lehetett számítani. A mosonmagyóváriak legyőzték a Kistextet Mosonmagyaróváron. Ez rendben van. A Kaposvár is kikapott Budapesten a Lángtól. Ez is rendben van. De volt még mindig két kiesőjelölt a Pécsi VSK és a Budafok. Ki számított arra, hogy a már NB Iesnek számító Pécsi Dózsát a Budafok otthonában is megveri? Pedig így történt. Az óriási lelkesedéssel játszó Kinizsi csapat egy 11-essel a győzelmet is megszerezte, bár döntetlen esetén is bentmaradt volna. Mindig ott nézett ki, hogy a Csepel Autó és a Kistext biztos kiesőnek számít, a harmadik kiesőhelyre a következő csapatok pályáztak: volt még a Pécsi VSK. Az öt kiesőjelölt közül a Pécsi VSK-nak volt legrosszabb a gólaránya, az ő számukra a váci döntetlen se lett volna elegendő. A Pécsi VSK azonban, aki a legkomolyabb »NB III-as jelöltnek« számított, óriási lelkesedéssel mindkét pontot elhozta Vácról. Mindenkinek sikerült tehát megszerezni a pontokat, csak a Kaposvárnak nem. Számunkra különösen azért érdekes az eset, mert a Kaposvári Kinizsi a jövő szezonban az NB III délnyugati csoportjában fog szerepelni. Kaposváron eggyel magasabb szinten ugyanaz a helyzet, mint Dombóváron. Egy csapat feljutott egy visszaesett. Minden hasonlóság mellett azonban megvan az a nagy különbség, hogy a Dombóvári Vasút már hetekkel ezelőtt biztos kiesőnek számított, a Kaposvári Kinizsi pedig az egész bajnoki szezonban jó középcsapatnak számított. A kaposváriak számára tragikus befejezés feltette a koronát arra az érdekes küzdelemre, mely 30 fordulón át az NB II nyugati csoportjában folyt. 33:41 34:40 32:42 32:46 35:40 gólarány gólarány gólarány gólarány gólarány 27 26 26 26 25 pont pont pont pont pont Kosztolányi országos középiskolás bajnok! Az országos középiskolás atlétikai bajnokság utolsó napján újabb nagy szekszárdi sikerek születtek. Kosztolányi György, a Garay gimnázium, tanulója 200 méteren megnyerte az országos bajnokságot 22.8-as idővel. Eredményével beállította a múlt heti nagykanizsai versenyen felállított egyéni csúcsát. Kosztolányi ezzel a győzelmével bebizonyította, hogy igen szép sikereket várhatunk még tőle. Az utolsó napon került sor a gerelyhajítás férfi döntőjére is. A szekszárdi fiúk itt is jól szerepeltek Bakó 3, Petényi 4. lett. Végeredményben leszögezhetjük, hogy a Tolna megyei középiskolások jóval a várakozáson felül szerepeltek 2 első, 2 *második és 3 harmadik helyezést szereztek. Minden dicséret megilleti elsősorban a szekszárdi középiskolásokat, akik többek között két bajnokságot is szereztek. Az ilyen »teljesítményektől« bizony az elmúlt években elszoktunk. Ifjúsági labdarúgás Tamási csapata 26 mérkőzésen 140 gólt rúgott Befejeződött az ifjúsági labdarúgó-bajnokság is. Az utolsó fordulóban vasárnap különösebb meglepetés nem született. Tamási csapata ezúttal tartalékosan állt ki Váralja ellen, de még így is tíz gólt rúgott a bányász ifiknek. Mint tamási tudósítónk jelentette, az I. csapatban vasárnap öt ifjúsági játékos játszott, de ugyanakkor Ludas és Lencse elfoglaltság miatt nem játszott az ifjúsági csapatban sem, így a tulajdonképpeni ifjúsági csapatból hét játékos hiányzott. A győzelmük így különösen értékesnek könyvelhető el. A mázai ifjúsági csapat Fadd ellen csak egy góllal tudta biztosítani a győzelmet. Az iregszemcsei ifjúsági csapat is magára talált a szezon végére és 2:1-es félidő után Tolna ellen 3:2-re győzött. A Paks—Nagydorog ifjúsági mérkőzés első félideje gól nélküli döntetlennel ért véget, de a második félidőben a paksiak négy góllal terhelték a vendégcsapat kapuját. Nagymányokon a dunaföldváriak az első félidőben még bírták magukat tartani, amikor is 1:1 volt az eredmény, de a második félidőben Nagymányok biztosan győzött. Dombóváron a hőgyésziek ezúttal gyengén vizsgáztak és 3:0-ás félidő után 6:0-ás vereséget szenvedtek. Döbrököz megismételte tavalyi „manőverét” és csak a felnőtt csapattal utazott el, az ifjúsági csapatát nem vitte el Bátaszékre. Ebben az ügyben legkíváncsibb Váralja, mert Váraljától az ősszel hasonló mérkőzés elmaradásáért két büntető pontot vontak le, ugyanakkor Döbrököztől nem. Vajon mi lesz most a döntés? Eredmények: Máza—Fadd 1:0 (1:0), Iregszemcse—Tolna 3:2 (2:1), Paks—Nagydorog 4:0 (0:0), Nagymányok—Dunaföldvár 5:3 (1:1), Tamási—Váralja 10:0 (4:0), Dombóvár—Hőgyész 6:0 (3:0), Bátaszék—Döbrököz elmaradt, a két pontot a Bátaszéki VSK javára írtuk. Az ifjúsági bajnokság végeredménye: 1. Tamási 26 24_ 2 140:14 48 2. Máza 26 203 3 99:18 43 3. Bátaszék 26 173 6 59:45 37 4. Nagymányok 26 153 8 86:46 33 5. Dombóvár 26 142 10 74:44 30 6. Hőgyész 26 134 9 78:70 30 7. Fadd 26 122 12 78:44 26 8. Tolna 26 113 12 82:54 25 9. Dunaföldvár 26 9 5 12 55:66 23 10. Iregszemcse 269 2 15 34:98 20 11. Paks 267 3 16 35:67 17 12. Döbrököz 266 4 16 27:99 16 13. Nagydorog 264 2 20 30:110 10 14. Váralja 261 4 21 17:1196 Gyönk—Cikó 4:0 (2:0) Osztályozó mérkőzés: Gyönk, 500 néző. Vezette: Horváth. — Gyönk: Tamás — Wolf, Harkai, Jákob — Séta, Németh — Bérces, Pintér, Bölcsföldi, Bányai, Enyedi. — Cikó: Váli — Illés II., Érni, Illés I — Balogh, Szegedi — Straicz II, Koczor, Bogos, Tamás, Fazekas. Cikó kezdi a játékot, de az első komoly akciót a gyönkiek vezették. Pintér a jobbszélen elfut, de beadását Bányai fölé fejeli. Változó lesz a játék, mindkét csapat szögletrúgáshoz jut, de ezek eredménytelenek maradnak. Feltűnő, hogy a vendégek távoli lövésekkel kísérleteztek. A 15. percben Bölcsföldi, Bérces Pintér a labda útja, aki védhetetlenül küldi a jobb sarokba. 1:0. A gól után fellángol a hazai csapat, továbbra is veszélyesen támad. Először Bányai lő fölé, majd mellé és a 41. percben mintaszerű támadás után Séta 20 méterről küldött lapos lövése a sarokban köt ki. 2:0. Ellentámadásnál Tamás fejesét szépen védi a gyönki kapus. Szünet után a vendégcsapat erősít és 10 percen át veszélyesen támad, de az eredmény, csak két szöglet. Később egy újabb támadás után Fazekas veszélyes fejese a felső lécről fölé pattan. Ellentámadásnál Bérces 20 méterről küldött erős lövése a felső léc alatt jut a hálóba. 3:0. Most már láthatóan is letörnek a vendégek és les taktikát alkalmaznak, hogy így akadályozzák a hazaiakat az újabb gólszerzésben. A 43. percben Cikó szögletrúgáshoz jut, melyet a védők hárítanak és az előrevágott labdával Pintér megugrik és beadását Enyedi értékesíti. 4:0. Bírálat: Szép játékkal lepte meg a közönséget a hazai csapat. Minden játékos tudása legjavát nyújtotta. A vendégcsapat időnként szépen kombinált, de a lelkes gyönki védőkön sorra elakadtak a támadások. Dicséretet érdemel az egész gyönki csapat, míg a vendégek közül Érni, Koczor, Bogos és Tamás. A játékvezető kitűnően vezette a mérkőzést. BAJCSI Az MTSZ határozata labdarúgók átigazolásáról Az MTSZ elnöksége az MLSZ elnökségének javaslatára az alábbiak szerint engedélyezte az 1959. évi rendkívüli labdarúgó-átigazolást: Az átigazolás időpontja június 23—július 4. Egy-egy sportegyesület a következő számú játékos átigazolását kérheti: NB I-es csapattal rendelkező sportegyesület 5, NB II-es csapattal rendelkező sportegyesület 3, NB III-as csapattal rendelkező sportegyesület 2 játékost igazolhat. Az NB I-es csapat alacsonyabb osztályból történő játékos átigazolását kiadatás nélkül kérheti. NB I-es csapat NB II-es és NB III-as, valamint alacsonyabb osztályú csapatok részére korlátlanul átadhat játékosokat. NB II-es csapat NB 1-ből legfeljebb két játékost igazolhat alacsonyabb osztályból, ezenkívül annyit, hogy az NB I-es játékosok számával együtt ne haladja meg a hármat. NB II-es csapat NB I-esnek legfeljebb csak két játékost adhat át. Az NB II-ben és NB III osztályban szereplő együttesek annyival több játékost igazolhatnak, amennyit felsőbb osztályú csapatoknak adtak. NB I-ből, NB II-ből és NB III-ból alsóbb osztályba kiadatással átigazolhatók azok a játékosok, akik 1939-ben születtek, s Ezen átigazolási szabályzattól eltérő minden más esetben a döntés jogát az MTST elnöksége tartja fenn magának. A szabályzat további pontjai meghatározzák az átigazoláshoz szükséges feltételeket és megfelelő eljárást helyeznek kilátásba azok ellen, akik a szabályokat megszegik.