Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-16 / 243. szám

ISSi. október ifi. tOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A munkáshatalom a gyakorlatban Mit tapasztalunk a paksi járásban? Sokszor elhangzik: „Nálunk a munkásosztály van hatalmon, szö­vetségben a dolgozó parasztság­gal”. Ebből következik az is, hogy különleges felelősség hárul a mun­kásosztályra az ország életének irányítása terén. Az államhatalom megtestesítői nálunk a tanácsok — ezen ke­resztül jut kifejezésre a munkás­­osztály hatalma. A minap erről beszélgettünk a paksi járási ta­nács vezetőivel: Beda József v. b.­­elnökhelyettes, Juhász József v. b.­elnökhelyettes és Jancsó János v. b.­titkár elvtársakkal. — Mi­lyen tapasztalatok vannak e téren a gyakorlatban, mondjuk egy já­rás — ez esetben a paksi — vi­szonylatában? Az első, amit e téren tapasztal­tunk, az az, hogy ezen nem szám­beli arányt kell értelmezni. A tanácsok tagságának az össze­tétele a származás és a jelenlegi foglalkozásokat illetően azt tük­rözi, hogy ott minden réteg kép­viselve van. Sőt, a járás sajátos­ságának megfelelően igen magas a parasztság képviselőinek, a szö­vetkezeti és egyéni parasztoknak a számaránya. A 601 községi ta­nácstag közül mindössze 30 az üzemi munkások száma és még a mezőgazdasági munkásokkal és kisiparosokkal együttvéve sincs számbeli többség. A járási tanács­ban, ha a származást vesszük ala­pul, akkor azt látjuk, hogy az 56 járási tanácstagból 23 az üzemi munkás, mezőgazdasági munkás és kisiparos származásúak száma. A munkásosztály célkitűzése mégis érvényre jut minden egyes tanácsnál. Hogy egyebet ne említ­sünk, itt van most az egyik leg­fontosabb falusi munka, a terme­lőszövetkezeti átszervezés, a ter­melőszövetkezetek gazdasági meg­­erősítése. Több községben, mint például Sárszentlőrincen, a közsé­gi tanács aktív irányítója, szerve­zője és támogatója ennek a mun­kának. Hasonlót tapasztalhatunk a má­sik nagy jelentőségű és közérdekű feladat megvalósításánál, a köz­ségfejlesztésnél is. Az egész or­szág, főként a falu érdeke, hogy a parasztság erőteljesebben vegye ki részét a speciális helyi problé­mák megoldásából, mert ez kön­­­nyítést jelent népgazdaságunknak s ezáltal egyes helyi feladatok megoldására korábban kerülhet sor. Sok helytelen nézet volt ez­zel kapcsolatban a járásban, nem is sikerült minden községben egy időben községfejlesztési alapot lé­tesíteni — de az idén már minden községben van, a tanácsok min­denütt megszavazták azt. Sőt, a hozzájárulás mértéke az idén sok községben nagyobb, mint az előző években. • Hol jutott itt kifejezésre a párt vezette munkásosztály sze­repe? Több helyen közvetlenül is ta­pasztalható a munkások szerepe. Hertrich József konzervgyári mun­kás —egyben párttitkár is — pél­dául munkásokból álló agitációs csoportot irányított az egyik köz­ségbe, s a tanáccsal, pártszervezet­tel karöltve jelentős szerepük volt abban, hogy a község szövetke­zeti község lett. Ez természetesen nem lehet általános, hiszen a já­rásban alig van üzem és munkás­ság. A legáltalánosabb, — és ez ör­vendetes, megnyugtató a jövőre nézve —, hogy többségében olyan embereket választottak a tanács­ba, akik öntudatosak, egyetérte­nek szocializmust építő társadal­munk célkitűzéseivel s tudják, hogy a nép bizalma tettekre, te­vékenységre kötelezi őket. Ezek között van pedagógus, tanácsi füg­getlenített apparátusban dolgozó, orvos, no meg természetesen igen sok egyéni dolgozó paraszt, akik nemcsak a községfejlesztést ille­tően gondolkodnak helyesen, ha­nem a termelőszövetkezeti mozga­lomról is. Ezek igyekeznek példá­ul tanácsüléseken meggyőzni azo­kat, akik esetleg nem reálisan gondolkodnak az egyik-másik intézkedésről. Ezzel kapcsolatban egybehang­zóan az volt a paksi járás veze­tőinek véleménye, hogy sokkal jobb a helyzet, mint a múlt évi választások előtt: a tanácstagság szilárdabban támogatja pártunk és kormányunk célkitűzéseit. Pél­dának említették Paks községet, ahol évekkel ezelőtt bizony nem kis munkába került, mire a ta­nácstagság többsége helyesen fog­lalt állást egyik-másik kérdésben. Ma is van vita néha a javaslatok­nál, sőt ellenvetés is, de a többség reálisan,­ helyesen gondolkodik és foglal állást — az ő akaratuk ér­vényesül. Dunaföldváron a községfejlesz­tési százalék felemelésénél voltak nagy viták. A tanácstagság végül is a helyes álláspontot juttatta érvényre — megszavazta a fel­emelési javaslatot. Túlzás lenne azt mondani, hogy minden rendben van a paksi já­rásban e téren. Sajnos, olyan ese­teket is tudtak bőségesen sorolni, amikor például a munkás tanács­tag nem sokkal tesz többet annál, hogy részt vesz a tanácsüléseken, esetleg ott elmondja választói pa­naszát. A munkásokra általában jellemző harcos kiállás, aktív te­vékenység a feladatok megoldása érdekében, hiányzik belőlük. Ezek kifogásolhatók, hiányosságok, de szerencsére nem ezek a jellem­zőek, hanem az, hogy mindenütt biztosítva van a párt­ és kormány­­— a munkáshatalom — célkitűzé­seinek a megvalósítása. B. E. Film az amerikai építkezési tapasztalatokról Szovjet filmoperatőrök rövidfil­met készítettek a Moszkvában ren­dezett amerikai kiállítás nagyobb pavilonjainak építéséről és össze­szereléséről. A film megismerteti a nézőt j különböző érdekes szerkezeti meg­­­­oldások, újfajta szerszámok, új szerelési eljárások alkalmazó­val. Célja, hogy számos egyszerű és olcsó­­ amerikai szerelési eljá­rást a szovjet építészeti szakembe­rek is átvehessenek. A film egyes fejezetei a főpavilon építését, a kerek-pavilon és a cirkoráma épületének szerelését mutatja be. r L SORON KÖVETKEZIK a Mars és a Venus írta: B. Kukarin, a fizikai-matematikai tudományok doktora, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája csillagászati tanácsá­nak elnökhelyettese is. Harmadszor, az űrhajónak nem másodpercenkénti több kilométe­res sebességgel kell a Hold felü­letére (vagy más bolygóra) eresz­kednie, ami elkerülhetetlenül az űrhajó pusztuláshoz vezet, hanem másodpercenkénti néhány méte­res sebességgel. Következéskép­pen speciális fékezőberendezések­­re van szükség. De ez már mű­szaki kérdés, s mi tudjuk, hogy manapság ennél sokkal bonyolul­tabb műszaki feladatokat is ered­ményesen meg lehet oldani. Ha embert szállító űrhajót in­dítunk útjára, akkor annyi üzem­anyag tartalékkal kell rendelkez­nie, hogy elhagyhassa a Holdat (vagy más bolygót) és visszatér­hessen a földre. Eközben figye­lembe kell venni, hogy más boly­gókon, legalábbis kezdetben, nem lesznek olyan rakéta kilövő pá­lyák, mint a Földön. Következés­képpen a röppálya pontosságá­nak biztosítása érdekében útköz­ben kell majd helyesbíteni a re­pülési utat. Ehhez viszont továb­bi energetikai erőforrásra van szükség. Végezetül biztosítani kell, hogy a rakéta veszélytelenül szállhas­son le a Föld felületére. Szeren­csére, a Földnek sűrű légköre van és­ itt elképzelhető a fékezés reaktív eljárásának kombinálása az aerodinamikus eljárásokkal. Mint látjuk, az ember űrrepü­lése nagyon bonyolult, de semmi okünk kételkedni ennek megvaló­sulásában. Még egy lényeges kérdés van hátra: az emberi élet más bolygó­kon. Nagyon valószínű, hogy a más bolygókra kerülő jövőbeli embereknek be kell hatolniok eme égitestek kérgének belsejé­be, ott hermetikus feltételeket kell majd megteremteniük és az ott létesített helyiségeket levegő­vel kell majd megtölteniök, ame­lyeknek sűrűsége megfelel a földi levegő sűrűségének. A bolygók felületén speciális, légmentesen záródó készülékekkel­­ közleked­hetnek majd. Nincs okunk kétel­kedni abban, hogy ezt a prob­lémát műszakilag megoldjuk. A világűr és a legközelebbi bolygók meghódítása kétségtele­nül igen sok érdekes felfedezés­hez vezet majd, olyanokhoz, ame­lyek lényeges szerepet játszanak az emberiség fejlődésében. A szputnyikok és a rakéták már ed­dig is annyi új információval szolgáltak, hogy sok folyamat lé­nyegére vonatkozó eddigi nézetet felül kell vizsgálnunk. A továb­biakban korlátlan lehetőségek várnak reánk az új törvényszerű­ségek kutatása terén, meg kell majd oldanunk a tudomány olyan alapvető kérdéseit, mint az anyagfejlődés, az élet kelet­kezése és fejlődése, a legköze­lebbi bolygók belsejének tanul­mányozási lehetősége és az ott lévő hasznos ásványok felhaszná­lási lehetősége. (Vége.) * I Erről is beszélni kell Változtak az idők Az elmúlt napok egyikén idős nénikével beszélgettem. Még a szokásos „hogy s mint van?” kér­dést is alig bírtam kimondani, már lelkendezve újságolta, hogy milyen jó is most neki. Betöltötte a korhatárt és most nyugdíjba ment. — Milyen mások most a kö­rülmények, az emberek — tette hozzá. — Én, az egyszerű szakácsnő nyugdíjba mehetek — folytatta —, mint régen valami afféle. Kár, hogy nem volt ott, amikor búcsúz­tattak. A pártszervezet, a szak­­szervezet, a vállalat vezetősége ajándékokkal kedveskedtek, őszin­tén mondom, nagyon meghatód­tam... És ment tovább, de nem haza­felé, hanem a vállalathoz. — Nem tudok otthon maradni — mondta már jónéhány lépéssel el­haladva — mindig be'benézek hozzájuk, segítek amit tudok. Amint én is továbbmentem, az öreg, boldog nénike helyébe aka­ratlanul szegény jó Feri bácsimat képzeltem. Együtt segédeskedtünk jó húsz évvel ezelőtt egy rőfös boltban. Feri bátyám már a hat­van felé jár, egyedülálló, özvegy ember volt. Ő állt egyszer­­ így válaszúton előttem. Agyonstrapált lábaival, fájó derekával már bizony nem tudott olyan frissen pattogni, mint ahogy akkoriban kellett volna. Meg nem is lehetett valami jó napja, s így megtörtént a baj. Fő­nökünknek nem tetszett, ahogy az öreg egy vevőnkkel bánt. Szó szót követett, s az öreg egy­re kétségbeesettebben védekezett a főnök egyre dühösebben ordított. Mit részletezzem, kirúgta. Volt akkor is törvény, de mi haszna, csak arra volt jó, hogy ez megtör­ténhessen. Igen, a törvény is hoz­zájárult, hogy az én Feri bátyám munka nélkül maradt. A főko­lompos azonban a főnökünk volt, aki csűrte-csavarta azt a törvényt, amely szerint végkielégítés jár a hosszú éveket eltöltött alkalma­zottnak, ha megválik helyétől. Mily boldogan számolgatta ő is, 10—20—30 év szolgálat után men­­nyit kaphat, mit kezd majd vele, hogy valami támasza legyen. Ez mind kútba esett, s öreg barátom mehetett panaszra ahova akart. A főnök ezért talált a kákán is cso­mót, hogy ezt a pénzt megspórol­hassa. Mily két különbség az én bol­dog mostani ismerősöm és a kép­zeletemben előforduló kép: öreg barátom könnyes szeme, keserű szavai: „mi lesz velem?” Ha még akkor nem tudtam neki válaszolni, most már meg nem tudok, hisz nem él, de hogy így elmondtam, én is jobban tu­dok örülni a nénikével, s a többi hasonlókkal, szerencsére változ­tak az idők. (Sz) #1 a­lacsonyi képeslap először a táj pompája nyű­­*“ gőz le: a hegyoldalról úgy tárul elénk a Balaton, mint egy roppant tükör. Pereekig ál­lunk szótlanul, a kőkorlátnak dőlve. Lengyel vendégünk, aki a hosszú úton, amíg ideértünk, mindenütt »pusztát« sejtett, most megilletődve nézi a mély­ben kitáruló víztükröt, mely kékesen csillog a délutáni fény­ben. Ez tehát Badacsony; a táj te­le van emlékkel, történelem és költészet fonódik egybe s szí­vesen látott vendégünknek er­ről kellene számot adnunk. — Szorgalmasan jegyez, mert az élmény rögtön témává alakul benne, nos, igyekezzünk pon­tosak lenni. Csobánc mellett jöttünk el, s azóta elfogódott zavarban va­gyok. Kisfaludy versét fordí­tottam német prózára: Ülj mel­lém a kandallóhoz, fel van szít­va melege... A kísérlet kudarc­ba fulladt, a naív sorok, ame­lyek mindig megdobogtatják szívünket, esetlenül, majdnem otrombán hatottak németül s láttam, hogy Schigniew csak ud­variasságból bólint rá, hogy szép. Mentsük hét, ami ment­hető: gyorsan­­ ledarálom Kis­faludy badacsonyi regényét, a Kesergő és Boldog Szerelem megható történetét, s most de­rül ki, hogy ebből a szerelem­ből végtére minden romantika hiányzik, alig lehet róla mit mondani. Zavartan elhallgatok, Sbig­­h­iew vállat von, s egyelőre nézzük a tájat és iszogatjuk a kitűnő bort. Tudom, adósa va­gyok lengyel írótársamnak; ő csak látja a tájat, én költésze­tét is érzem. Persze ez a táj sa­játosan Kisfaludyhoz kapcsoló­dik, végeredményben minden őrá emlékeztet itt. Pedig világ­­irodalmi mértékkel mérve nem­ is volt jelentős költő, nevét a nagy Larousse meg sem em­líti. S egyáltalán, jó költő volt-e? A Himfy, néhány stró­fájától eltekintve, bizonyos elég­lapos, érdektelen olvasmány, a magyar előidők regéi pedig in­kább mosolyra, mint elismerés­re késztetnek. Bizonyára más a titka, talán épp az, amit ide­gennel meg sem tudunk értet­ni, hogy költészetével átitatott egy tájat, ahol nemcsak pincé­je és lakószobája, hanem min­den­ét idézi. A parti nyárfa és a nyárvégi alkonyat, amely aka­ratlanul is a »bereknek gyors kaszásit« juttatja eszünkbe. Scigniewnek semmit sem jut­hat eszébe, az én hosszú és ap­rólékos magyarázkodásomból próbál halvány képet alkotni egy régi magyar költőről, akit Kisfaludy Sándornak hívtak. A kísérlet nem sikerül, s végképp reménytelenné válik, amikor belépünk a Kisfaludy­­házba. Emléktárgyak helyett régi lim-lomok, tarka össze­visszaságban, hogyan is ala­kulhatna ki ezekből egy sajá­tosan magyar költő képe? Igen, igen, — nem volt nagy költő s az úgynevezett Himfy­­strófát épp könnyedsége teszi nehézkessé. Ha sokáig olvas­suk egyhuzamban, mintha vo­nat zakatolását hallanánk. Nem volt nar­v költő, de a hegyoldal­ban már érik a szőlő s most mégis az ő sorait mondjuk ma­gunk elé a badacsonyi szüret­ről. Lengyel barátunk mit sem tud erről.­ Nézi a tájat, felírja a hegyek nevét, aztán ezt mond­ja: — Jó ez a badacsonyi bor. — Igyunk még egy pohárral? — Óh, bitte sehr... CSÁNYI LÁSZLÓ Termelőszövetkezeti fiatalok A németkéri Ságvári Termelő­­szövetkezet növénytermelési bri­gádjának tagja a 17 éves Vinko­­vics Jóska. Eddig 340 munkaegy­séget szerzett magának jó mun­kájával. Szabadidejében sportol, a községi ifjúsági labdarúgó-csa­pat jobbszélsője, Takács Kató még alig 16 éves. Idén március óta dolgozik a né­­németkéri Ságvári Termelőszö­vetkezetben. Eddig 197 munka­egységet mondhat magáénak. Kató tint’ni szeretn? ». ■ V- év­ben jelentkezni akar a Mezőgaz­dasági Technikum levelező tago­zataik

Next