Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-23 / 119. szám
Kasselban lezajlott Willi Stoph és Willy Brandt második találkozója. Ennek eredményét ismertetjük Stoph interjújában és a hozzá fűzött kommentárban. Az Egyesült Államokban újabb tömegmegmozdulások voltak az indokínai háború ellen. Erről szól New York-i jelentésünk. Berlin Willi Stoph a kasseli találkozóról Willi Stoph miniszterelnök csütörtökön Kasselből az NDK területére visszaérkezve Gerstungenben nyilatkozott az NDK televíziója munkatársának. — Szerződéstervezetünk összefoglalva tartalmazza az európai biztonsághoz szükséges, összes. elemeket, egyenjogúságot, nemzetközi jogot, a megkülönböztetés megszüntetését, be nem avatkozást, a területi sérthetetlenség tiszteletben tartását, a leszerelést, a nukleáris fegyverekről való lemondást, Nyugat-Berlinnek, mint önálló politikai egységnek a tiszteletben tartását és az ENSZ-be való felvétel indítványozását — mondotta, majd arról beszélt, hogy a két kormány közti ellentéteket Erfurt óta Brandt kormánya nem szüntette meg. Ellentétben Brandtnak Erfurtban tett kijelentéseivel és ígéreteivel, a szövetségi kormány intézkedéseiben folytatta az NDK-val szemben alkalmazott megkülönböztetést. Stoph kijelentette, hogy összefüggést lát Brandt kancellár magatartása és az ő látogatásával kapcsolatos szélsőjobboldali megmozdulások között. Mindezek ellenére az NDK bizonyságot ad tárgyalási készségéről, mert azok a kérdések, amelyekről szó van, túlságosan komolyak és túlságosan nagy jelentőségűek Európa összes népei számára. A továbbiakban Willi Stoph örömét fejezte ki, hogy az NSZK polgárainak ezrei mennyire lelkesen üdvözölték őt a határtól egészen Kasselig és magában Kasselben. Hozzátette, hogy ez nem lepte meg. Az NDK és az NSZK szemben állása osztályok szemben állása, és nagyon is természetes, ha az NSZK dolgozóinak milliói megértik, hogy a feszültség, a békétlenség, a háborús fenyegetések ugyanúgy az imperialista rendszerből fakadnak, mint a kizsákmányolás, az árak felhajtása és a lakbéruzsora. Ha figyelembe vesszük az erfimi és a kasseli megbeszélések lefolyását — válaszolta egy kérdésre Stoph —, akkor sajnos arra a végső következtetésre kell jutni, hogy a szövetségi kormány még nem hajlandó a nemzetközi jogilag érvényes kapcsolatok megteremtésére. Ezért a megbeszélések végeztével kifejezésre juttattam azt a reményt, hogy a Brandt-kormány egy bizonyos gondolkodási idő után eljut ahhoz a felismeréshez, miszerint az NDK javaslata utat nyit a békés egymás mellett éléshez. Az NDK kormánya kész arra, hogy folytassa a kormányfők tanácskozásait, amin az NSZK kormánya ebben az alapvető kérdésben reális magatartást tanúsít. Kassel nem hozott látványos eredményt, sőt mint az MTI tudósítója írja, „a megbeszélések optikája első látásra negatív képet mutat”, de hozzáteszi: az adott körülmények között a találkozó nem végződhetett mással, mint azzal, hogy a két kormányfő továbbra is fenntartja a párbeszéd folytatásának lehetőségét. A két német állam közötti kapcsolatok kulcskérdése, az NDK nemzetközi jogi érvényű elismerése. Brandt azonban továbbra is ,,belnémet” viszonyról beszélt, holott az NDK álláspontja teljesen világos és egyértelmű: míg Bonn kitart a „különleges kapcsolatok” ködös fogalma mellett, az NDK olyan kapcsolatot akar teremteni, amilyen szuverén országok idözött szokásos. Ebből a szempontból a kasseli találkozó nem hozott eredményt, mégsem lehet kudarcnak minősíteni, jóllehet a távolság a két álláspont között továbbra is nagy. Az NDK államszerződés-tervezete jó alapot nyújt a tárgyalások folytatásához, amire az adott időpontban nyilván sor kerül, amint erre Willi Stoph nyilatkozata is utalt. A nemzetközi sajtó érthetően nagy figyelmet szentelt a megbeszéléseknek. A gaulleista La Nation azt írja, bármilyen bizonytalan is a helyzet, az a ,,hosszú menetelés”, amelybe Európa keleti és nyugati része kezdett, folytatódik. Az Humanité a kasseli megbeszélés eredménytelenségét annak Hívja be, hogy Brandt elutasította az NDK jogi elismerését. A Pravda kommentárja megállapítja: „Ismeretes, hogy a Rajna partján sokan még nem akarják levonni a szükséges következtetéseket a reális valóságból. De maga az a tény, hogy a Német Demokratikus Köztársaság kormányfőjét hivatalosan fogadták a Német Szövetségi Köztársaság területén, kétségtelen nem kis sikere a német szocialista állám következetesen békeszerető és konstruktív politikájának. Ez a kasseli találkozó egyik lényeges mozzanata.” New York Tüntetés az indokínai háború ellen Tízezrek vonultak el csütörtökön New Yorkban az Egyesült Államok indokínai agressziójának elítélése, az agresszió elleni tiltakozás jegyében. A felvonulás résztvevői — a villanyszerelők, a konfekcióipari és az autóipari munkások, valamint a kereskedelmi alkalmazottak, az egészségügyi intézmények és a közigazgatási alkalmazottak szakszervezeteinek tagjai, továbbá a nagy New York-i egyetemek diákjai — a demonstráció után nagygyűlésen követelték az indokínai háború befejezését, a háború fedezésére szánt összegek hazai hasznosítását. A szónokok felszólították a munkásokat és a diákokat, harcoljanak aktívan azért, hogy a novemberi kongresszusi választásokon vereséget szenvedjenek azok a jelöltek, akik a háború híveinek bizonyultak. A felszólalók élesen bírálták Meang-t, az AEL—CIO szakszervezeti szövetség elnökét azért, mert támogatja a kormánynak a dolgozók érdekeivel szemben álló külpolitikáját.. Washingtonban iroda nyílt, az indokínai háború ellen küzdő amerikai katonák és a törvényhozás közötti kapcsolat biztosítására. Az iroda megalakulását Jane Fonda filmszínésznő és Mark Lane New York-i ügyvéd, a Kennedygyilkosságról szóló „Elsietett ítélet" című könyv szerzője jelentette be egy Washingtonban megtartott sajtóértekezleten. Csütörtök este fejeződött be Kairóban az a háromnapos szolidaritási értekezlet, amelynek résztvevői azért gyűltek össze a világ minden tájáról, hogy támogatásukról biztosítsák az amerikai imperialista agresszió ellen harcoló laoszi népet. Az ohio állami egyetem rektora kérésére több mint ezer fegyveres nemzetőr szállta meg az egyetem területét, ahol este 10 órától reggel fél hétig kijárási tilalmat rendeltek el. Az egyetemi hatóságok közölték, hogy a pénteki előadásokat megtartják, az épületek között azonban fegyveres nemzetőrök cirkálnak. A KGST-országok sertéstenyésztési szakértői 3 napig hazánkban tanácskoztak. A megbeszélésen jugoszláviai és vietnami szakértők is részt vettek. Az iparszerű sertéshústermelés eddigi tapasztalatait, a fejlesztés lehetőségeit vitatták meg.* A DIVSZ Végrehajtó Bizottsága katowicei ülésén úgy határozott, hogy ez év őszén — a DJVSZ megalakulásának 25. évfordulóján —, Budapesten tartják meg a világszövetség kongresszusát.* Pénteken reggel sztrájkba léptek a párizsi metró dolgozói. A 24 órás figyelmeztető sztrájkot a dolgozók a legteljesebb egységben, szakszervezeteik javaslatára határozták el. Az igazgatóság ugyanis önkényesen csökkenteni kívánta az évi fizetett szabadság idejét.* A korszerűsített TU–114-es személyszállító repülőgép, megtette első útját, fedélzetén 224 utassal. Ennyi személyt egyszerre az Aeroflot szovjet légiközlekedési vállalat egyetlen repülőgépe sem szállított eddig. , az Országos Vízügyi Hivatal tájékoztatója Hatalmas terület került víz alá Romániában (Folytatás az 1. oldalról.) menti területről meggyorsult a víz visszahúzódása. Eddig mintegy 130 millió köbméter vizet vezettek a Tiszába, és az elöntött terület 30 000 holddal csökkent. (MTI) Kopreda Dezső, az MTI tudósítója jelenti: Miközben a Maros, Kolozs, Szatmár, Beszterce-Naszód és Kovászna megyében lázasan dolgoznak a termelőegységek újraindításáért és az árvíz következményeinek gyors kiküszöböléséért, az ország újabb övezeteiben és helységeiben folyik a küzdelem az árvízzel. A Maros szintje továbbra is magas. Az Olt Völgyében az árvíz nagy méreteket öltött, Botfalu és Fogas között 21 helység és 19 000 hektár föld került víz alá, a Prut, a Szeret, Birlad és a Tatros áradása miatt Moldvában egészben, vagy részben víz alá kerültek újabb helységek. Rendkívül súlyos a helyzet a Duna-deltában, ahol hatalmas küzdelmet vívnak az elemekkel. A Duna vízállása állandóan emelkedik, veszélyeztet emberéleteket, településeket, nádtermelő területeket és haltenyészeteket. Június 4—6 között várható a Duna árjának tetőzése és ezért egy új, nyolc kilométer hosszú védőgát építésébe kezdtek. Románia 39 megyéjéből 37-et érintett kisebb-nagyobb mértékben az áradás, több mint 950 helységet öntött el részben, vagy teljesen és mintegy 65 000 házba hatolt be a víz. Körülbelül 250 vállalat szenvedett nagyobb károkat, köztük országos jelentőségű üzemek és kombinátok. Több mint 650 000 hektárnyi mezőgazdasági terület került víz alá. Árvízvédelem a Tisza déli szakaszán A Tisza mentén mind veszélyesebbé válik a helyzet Jugoszláviában is. A folyó déli szakaszán. Titelig óránként átlag 2’ cm-rel emelkedik a vízállás. A polgári védelmi parancsnokság 1-1 együtt a jugoszláv néphadsereg egységeivel és az árvízvédelmi műszaki osztagokkal — nagyszámú járművet és árvízvédelmi erőt összpontosított, éjjel-nappal erősítik a már rendkívül átázott gátakat. Mivel, a Tisza menti települések egy részénél már 40—50 cm a szintkülönbség a víz és a házak között, elrendelték a falvak egy részének ideiglenes kitelepítését. Felajánlások az árvízkárosultak megsegítésére A társadalmi segítség csekkszámlája Terjed a nemes mozgalom megyénkben is az árvíz sújtotta vidék lakóinak megsegítésére. Üzemek, vállalatok, hivatalok dolgozói... röpgyűléseken, egymás közti beszélgetések alkalmával határoznak: erejükhöz mérten igyekeznek, segíteni a természeti csapást szenvedett családokon, így van ez rendjén. . . Szerkesztőségünkben, a különböző szintű párt-, állami és tömegszervezeti szervekhez folyamatosan érkeznek a felajánlásokról szóló hírek. Néhány ezekből: ...ÁRVÍZMŰSZAK" SIMONTORNYÁN A.Simontornyai.községi KISZ- bizottság és a községben működő, 13 alapszervezet ifjúkommunistái határozatot hoztak: az árvíz sújtotta területek lakóinak megsegítésére felajánlásokat tesznek. Úgy döntöttünk — írják —, hogy június 13-án (szabad szombat), ,,árvízműszakot" tartunk és az egy műszak alatt keresett összeget az árvízkárosultak megsegítésére ajánljuk fel. BONYHÁDI ZOMÁNCGYÁR: 80 EZER FORINT A Bonyhádi Zománcgyárban tapgyűlésen tettek felajánlást az üzem dolgozói, az árvízkárosultak megsegítésére: a szabad szombaton dolgoznak és az erre a napra járó munkabért elküldik nekik. Előzetes számítás szerint ez az összeg 60 ezer forint körül lesz. A mazsi hűtőház fiataljai is az egyik szabad szombaton dolgoznak — értesített bennünket Mayer Margit KISZ- titkár. — Úgy számolják, hogy a mintegy 20 fiatal munkabére közel 2 ezer forintot tesz ki. Ezt küldik a bajbajutottaknak. A segítség mellett határozott a Bonyhádi Cipőgyár több száz dolgozója is, vagy a Tamási Gépjavító Állomás munkásai: a segítésre, egy-egy napi munkabérüknek megfelelő összeget ajánlottak fel. GYORSSEGÉLY SZEKSZÁRDRÓL A Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalathoz tartozó Garay-étterem dolgozói gyorssegélyként 1335 forintot küldtek a károsultak országos számlájára. A Tolna megyei Tejipari Vállalatnál a gyűjtőíveket már elindították, s az előzetes számítások szerint a károsultaknak jutó összeg itt mintegy 40 ezer forinttal gyarapodik. S végül többek kérésére ismét közöljük: A lakosság hozzájárulásait postautalványon a „Magyar Vöröskereszt 5350. árvízkárosultak megsegítésére, OTP Bp., V. kerületi fiók" elnevezésű számlára fizethetik be. A vállalatok, intézmények hozzájárulásaikat az 5350-503-218 - 95 055 sz. számlára utalhatják át. Szalai Endre Szovjet—nyugatnémet megbeszélések Moszkva (TAS257) Május 12-től 22-ig eszmecsere folyt Moszkvában a Szovjetunió küldöttsége és az NSZjK, küldöttsége között, Gromiko, szovjet külügyminiszter, illetve Egon Bahr nyugatnémet államtitkár vezetésével. Az eszmecsere témáját azok a kérdések alkották, amelyek a feleknek azon szándékával kapcsolatban merültek fel, hogy egyezményt kössön a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság között az erőszak alkalmazásáról való lemondásról. A két ország között az említett kérdésekről folytatódik az eszmecsere, — mondta a sajtó számára kiadott közlemény,.. . >