Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-18 / 219. szám

ÓM Tlw~. . TOLNA MEGYEI XX. évfolyam, 219. szám ARA: 80 FILLÉR VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜL]ETEK! P A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA | péntek, 1970. szeptember 18. A kongresszus tiszteletére Felajánlásaik nem légvárak Szekszárdon a bőrdíszmű egyik munkatermében dolgo­zik a 22 tagú Tyereskova bri­gád, a kongresszusi munkaver­seny jelenlegi második helye­zettje. A brigád vezetője im­már négy év óta, Török Sán­­dorné. Büszkén számol be ar­ról, hogy a nagy brigádot még most, a verseny idején sem nehéz összefogni. Min­denki pontosan tudja, hogy mit és miért ajánlottak fel. Vállalták, hogy munkájukat 102 százalékra teljesítik, de ehelyett az első félévben már 109,8 százalékot értek el, az­óta is egyre magasabb számok kerülnek az „eredménylistá­ra." Augusztust 120 százalék­kal zárták. A megye több üzeméhez ha­sonlóan a szekszárdi bőrdísz­műben is komoly felajánláso­kat tettek a X. pártkongres­­­szus tiszteletére. Az üzem, il­letve a brigádok kollektív munkaversenyt szerveztek, melynek első félévi értéke­lése már megtörtént. Munkamorál és politikai oktatás Az üzem felajánlásai termé­szetesen párhuzamosak a bri­gádokéval, melyek a terme­lés minőségi és mennyiségi ja­vítását, a munkamorált és a politikai oktatást egyaránt ma­gukba foglalják. Vállalta az üzem a beütemezett 84 millió forintos, úgynevezett „mini­terv" 89,3 milliós maximális tervteljesítését. Ebből az első félévben már 47,1 millió fo­rintot teljesítettek. Nemrégiben új üzemrésszel bővült a bőrdíszmű, mely nyolcvan dolgozónak adott munkalehetőséget. A gyár dol­gozói magukévá tették a gaz­dasági vezetés munkerő-prob­­lémáját. Ezért a brigádok vál­lalták, két-két új dolgozót ke­resnek, hogy elősegítsék a „terjeszkedő” üzem működését. Augusztus 31 óta nyolcvan munkással bővült a gyáregység­­ létszáma, akik azóta már négy brigádot alakítottak. A minőségi munka terén a korábbi 97 százalékkal szem­ben 98 százalékot vállaltak. Természetesen ez a fennma­radó két százalék nem csu­pán a kikerülő árukra vonat­kozik, hanem az üzemen be­lüli javítások is bennfoglal­­taknak. Továbbképző tanfolyam Stugner Rudolf, a gyáregy­ség pártitkára elmondta, hogy a dolgozók vállalásával, együtt a vezetés színvonalát is emel­ték. Ezért az elmúlt hónapok­ban 30 középvezetőnek to­vábbképző tanfolyamot szer­veztek az üzemben. Ezzel egy­­időben megszigorították a munka közbeni ellenőrzése­ket. Az elmúlt években az üzem gazdasági és politikai vezetősége elégedetlen volt a politikai oktatások szervezésé­vel. A két műszakban dolgo­zók munkaidőn kívüli tovább­képzését nehéz volt egybehan­golni, s az előadásokon a je­lentkezetteknek csak kis szá­zaléka vett részt. Ilyen ne­hézségek mellett a kongres­­­szus tiszteletére mégis elég nagy számú, azaz 60 dolgozó politikai oktatását tervezték. E helyett 163-an jelentkez­tek, akik rendszeresen részt is vesznek az oktatáson. Az első félév dicséretes eredményei közé tartozik, hogy az új üzemrészhez tartozó öl­tözőt és zuhanyozót határidő előtt átadták, ho"­ a megen­gedett 1,5 százalék helyett csupán 0,54 százalék osztályos árut készítetitek. A szigorú számokat még le­hetne sorolni, melyek ponto­san bizonyítják, hogy az üzem és a brigádok fela­jánlásai nem légvárak. S ezek a számok még értékesebbek és többet­­mondóbbak azért, mert az üzem termelése egyáltalán nem mondható zökkenőmen­tesnek. Kooperálás 136 vállalattal — Nagyon rossz az anyag­­és a kellékellátásunk. Már há­rom hónapja csak úgy tengő­dünk egyik napról a másik­ra. Ugyanis a győri műbőr­­gyár egyik kulcspozíciójú gé­pének felületi nyomóhengere megrongálódott, így anyagot csak nehezen, és ritkán ka­punk. A kellékellátásunk sem kielégítő. 136 vállalattal kooperálunk, s gyakran elő­fordul, hogy valamelyik szál­lítása megakad, s akkor mi „megbénultunk”, — mondja Stugner Rudolf. Ezekkel a nehézségekkel az üzem dolgozói mindig számol­nak. Ennek ellenére egyik nyilvános pártnapon azt aján­lották fel a brigádok, hogy a nemzeti jövedelmet egy száza­lék helyett két százalékkal növelik. Befejeződött a Bonyhádi Cipőgyár rekonstrukciója Befejeződött a Bonyhádi Ci­pőgyár mintegy 42 millió fo­rint költséggel két és fél éven át végzett rekonstrukciója. 80 méter hosszú és 21 méter szé­les, 3,5 szintes gyárépületet építettek, amelyben raktára­kat, szabászatot, tűződét és al­jaösszeszerelő műhelyt rendez­tek be, a meglevő épületet pedig irodaháznak, 1000 sze­mélyes étteremnek és üzemi konyhának, valamint fürdőnek és öltözőinek alakították át. A korszerűsített ü­zemben mintegy 400-zal, 1800-nál többre emelkedett a dolgo­zóik létszáma, s a régebbinél 500 000 párral több, összesen másfél millió pár cipőt gyár­tanak évente. A „Botond" márkájú bonyhádi cipők 50 százalékát külföldre, főleg a baráti országokba, kisebb részben pedig a tőkés álla­mokba exportálják. A megújult gyárban kor­szerűsítették a technológiát. A korábbi goyser varrott, he­lyett a rámán varrott cipő­gyártás különféle technológiai változataira tértek át, ezt a profilt átvették a szombat­helyi cipőgyártól. A gyár ter­mékeinek minőségét az épít­kezés és a költözködés idején is megtartották, sőt az első félévben 25 százalékkal, 110 modellre növelték a férő-, női és gyermekcipők válasz­tékát. Az országgyűlési képviselők Tolna megyei csoportjának ülése Szekszárdon, a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak székházában ülésezett csütörtökön az országgyűlési képviselők Tolna megyei cso­portja, Kaszás Imre elnökle­tével. Bali Zoltán országgyűlési képviselő számolt be képvise­lőtársainak a legutóbbi par­lamenti magas szintű tájé­koztatókról, az országgyűlés soron következő ülésszakának előkészületeiről. A képvise­lők megtárgyalták a IV. öt­éves népgazdasági tervjavas­latnak Tolna megye gazdasá­gi, szociális, egészségügyi és kulturális fejlesztésére vonat­kozó előirányzatát, amelyet Kaszás Imre, a Csoport elnö­ke ismertetett. A képviselők örömmel fo­gadták, hogy a tervjavaslat előirányzatában, súlyához mérten, tekintélyes összeggel szerepel Tolna megye, nem egy esetben más megyéket is megelőzve, viszont szóvá tet­­ték azt is, amit néhány ága­zatnál kevesel­ek, így példá­ul a csatornázásban. Csapó Jánosné, Báli Zoltán, Hunya­di Károly, Kaszás Imre, Mol­nár János és Péti János mond­ták el véleményüket. Kaszás Imre bemutatta az irányítása alatt lévő szekszárdi ipari szakmunkásképző iskolának a IV. ötéves terv időszakában felépülő 450 férőhelyes kollé­giuma makettjének fényképe­it. Ez a IV. ötéves tervben a MÜM legnagyobb, 65 millió forintra tervezett beruházása lesz, a 2400 tanulót oktató intézet részére. Befejezésül Csajbók Kál­mán, a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának titkára a népfront új munka­tervéről tájékoztatta megyénk országgyűlési képviselőit. Kádár János fogadta Jan Markot Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta Jan Markót, a CSKP Központi Bizottságának tagját, csehszlovák külügyminisztert. A lá­togatásnál jelen volt Péter János külügyminiszter, Vin­ce József, hazánk prágai nagykövete és Frantisek Dvors­­ky, Csehszlovákia budapesti nagykövete. A szívélyes légkörben lezajlott találkozó során a két pártot kölcsönösen érdeklő kérdésekről folytattak eszme­cserét. Jan Marko Fock Jenőnél Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke csütörtökön hi­vatalában fogadta Jan Marko csehszlovák külügyminisztert. A látogatásnál jelen volt Péter János külügyminiszter, Vince József, hazánk prágai nagykövete és Frantisek Dvorsky Csehszlovákia budapesti nagykövete. A szívélyes, baráti eszmecsere során a két ország kap­csolatait­ érintő kérdéseket és az időszerű nemzetközi prob­lémákat tekintették át.

Next