Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-29 / 74. szám
TOLNA MEGYEI| MÁRCIUS 29 PÉNTEK Nyolcvan évvel ezelőtt, tett, és fiatalon, 38 éves áldozatául Rejtő Jenő író. Névnap: Auguszta A Nap kél 5.29 — nyugszik 18.09 órakor A Hold kél 9.24 — nyugszik 1.36 órakor 1905. március 29-én szülőkorában esett a fasizmus + AZ OLVASÓSZOLGÁLAT és a rádió-, tévéműsor mellékletünk anyagtorlódás miatt kimaradt. A mellékletet lapunk holnapi számában közöljük. ( A HORGÁSZOK szombati környezettisztogatási programját némileg módosította az intéző bizottság. A horgászati tilalom mind Fadd-Domboriban, mind Szálkán, március 30-án 14 óráig tart. A faddi vízre érkező horgászok gyülekezője, társadalmi munkája, a tolnai egyesület tanyáján lesz. Ü ÜNNEPI HANGVERSENYT tartanak Pakson, a munkásművelődési központban, ma délután 15 órától, Bach, Händel és Domenico Scarlatti műveiből, a zeneszerzők születésének 300. évfordulója alkalmából. * MŰVÉSZETI DÍJ: Schubert Péter, Szekszárdon élő grafikusművész, a könyvművészet terén — könyvillusztrációk, tipográfiai munkák — kifejtett tevékenységéért jelentős művészeti díjat, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa általi alapított Tótfalusi Kiss Miklós-díjat kapott, melyet az Ipari Minisztériumban megrendezett felszabadulási emlékünnepségen vehetett át.V BÁNFFY GYÖRGY előadói estjére kerül sor ma este 19 órától Szekszárdon, a megyei és városi művelődési központban, ahol a művész A legnagyobb magyar címmel ad elő részleteket Széchenyi István műveiből. + munkaidő-válto-ZAS. A Tolna megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokságon a munkaidő 1985. április 1-től hétfőtől csütörtökig 7.30—16.30- ig, pénteken 7.30—15.30-ig tart. A HÁROM KIÁLLÍTÁST nyit meg a Béri Balogh Ádám Megyei Múzeumban ma délután 3 órakor Póla Károly, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője. A „40 év” című anyag Tolna megye felszabadulás utáni fejlődését reprezentálja, grafikák bemutatásával, a „Kastélybútorok és képek” kiállítás azokat a darabokat mutatja be, melyek 1945. után kerültek a múzeum tulajdonába; a „Bemutató a Magyar Nemzeti Galéria és a Béri Balogh Ádám Megyei Múzeum XIX. századi festményeiből” a harmadik kiállítási anyag. A múzeum mindhárom kiállítással a novemberben nyíló képtár alapjait rakja le. Tegnap tanácskozásra gyűlt össze a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát negyvenegy szocialista brigádvezetője, hogy meghallgassa a tavalyi esztendő mérlegét, valamint az idei feladatokat, és megvitassa, döntsön a különböző szocialista brigádcím odaítélésében, amelyeket április 3- án, a felszabadulási ünnepségen osztanak ki a többi elismeréssel együtt. — Kevesebb felhő A várható időjárás az ország területén ma estig: eleinte országszerte erősen felhős lesz az ég, többfelé várható eső, zápor, helyenként hózápor. Később felhőátvonulások lesznek futó záporokkal, hózáporokkal. Az időnként viharos lökésekkel kísért északnyugati, északi szelet kissé mérsékeltebb nyugati szél váltja fel. Az évszakhoz képest hűvös időre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4, 9 fok között alakul. Orvosmeteorológia A következő egy hetes időszak igen változékony időjárása minden bizonnyal megviseli majd az embereket. A Kárpát-medencében ugyanis egyszer sarkvidéki hideg, száraz, gyos mozgású levegő, máskor az óceáni tájakról, sőt a mediterrán térségből páradús, meleg léghullám vonul fölénk. Igaz, hogy a száraz hidegre és a nedves melegre más-más emberek reagálnak erősebben, a mostani változások azonban gyorsak lesznek, így — az orvosmeteorológus szerint — jóformán nem múlik el nap valamilyen panasz nélkül. Számítani kell fejfájásra, migrénre, emelkedő, majd csökkenő vérnyomásra, szaporább és nehezebb légzésre, a reumás panaszok és a görcsös folyamatok szaporodására. Életünk 1945-62 között Kiállítás a szekszárdi lI-es számú Általános Iskolában A KISZ Tolna megyei Bizottsága, a Magyar Úttörők Szövetségének Tolna megyei Elnöksége, a Tolna megyei Tanács művelődési osztállyá és a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére az 1945 —1962. közötti időszak tárgyi emlékeinek, dokumentumainak gyűjtésére pályázatot írt ki úttörőcsapatok, illetve iskolai KISZ-szervezetek részére. A pályázat célja kettős. Egyrészt a dokumentumok felkutatásával, annak közszemlére bocsátásával méltóképpen emlékezzenek meg a fiatalok felszabadulásunk 40. évfordulójáról, másrészt pedig az a cél vezette a kiírókat, hogy az így összegyűlt anyagból — felajánlás, illetve vásárlás útján — gyarapítsák a megyei múzeum újkortörténeti gyűjteményét. A pályázatra — amit két kategóriában hirdettek meg — a tamási ipari szakmunkásképző intézet, a dombóvári ipari szakmunkásképző intézet, a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium, a szekszárdi Rózsa Ferenc Szakközépiskola és a megyeszékhely II. számú Általános Iskolája nevezett. A kiírás feltételei között szerepel az is, hogy az összegyűjtött anyagokból rendezzenek kiállítást a gyűjtők. Ennek már március elején eleget tett a Rózsa Ferenc Szakközépiskola és tegnap a szekszárdi II. számú Általános Iskola is. A szekszárdi kiállításon Illés Dezső, az általános iskola igazgatója köszöntötte a megnyitó résztvevőit, köztük Kamarás Györgynét, az MSZMP Tolna megyei Bizottsága propaganda- és művelődési osztályának vezetőjét. Ezt követően a kiállítás, illetve a gyűjtőmunka jelentőségét méltatta, majd megköszönte minden közreműködő segítségét. Ezután az érdeklődők megtekintették a gazdag és értékes gyűjteményt, amiben az iskolatörténeti dokumentumok mellett helyet kaptak az úttörőmozgalom, a szekszárdi üzemek, a megyeszékhely története, valamint a konszolidáció tárgyi emlékei és dokumentumai is. Fényképek, újságok, régi pénzek, korabeli kitüntetések, jelvények és egyéb dokumentumok szerepelnek a kiállításon. Érdeklődő tanulók a szekszárdi II. számú Általános Iskola kiállításán Holnap tanácskozás kaptárbontás előtt A méhészek aggodalommal tekintenek az egyre késő első tavaszi kaptárbontási lehetőség elé. Nem alaptalanul. A méhállomány — sajnos már megyénkben is — a pestisként ható varróatka élősködése miatt biológiailag gyenge kondícióban ment telelőbe. A családokat télen is nyugtalanító parazita az élelemkészlet szokottnál gyorsabb fogyását okozta, amihez hozzájárult a rendkívüli tél is. A megfelelő nappali felmelegedés hiánya miatt jelentősen késik a méhcsaládok tisztuló kirepülése. Ez fertőző hasmenés veszélyét is jelentheti. Nehéz körülmények között dolgoztak és dolgoznak a méhészek. Tavaly gyenge volt a máztermés, bonyolítási és árgondok voltak. A mintegy fél éve működő Magyar Méhészegyesület szakosztályai, megyei szervezetei útján rendkívüli erőfeszítéseket tett és tesz a termelési kedv további csökkenésének megakadályozásáért, sőt ismételt megerősítéséért. A méhészegyesületbe jogi személyként belépett a TSZKER Exporttartalékokat Feltáró Központ. Az együttműködési megállapodás alapján a központ új vevőként, az eddiginél előnyösebb bonyolítási, fizetési feltételekkel vesz át méhészeti termékeket, segítve ezzel a méhészek jövedelmező gazdálkodásának megteremtését. Mindezekről, és az új értékesítési lehetőségekről holnap, március 30-án bővebb tájékoztatást hallhatnak a méhészek, az érdeklődők, méhészegyesületbe belépni szándékozók azon a tanácskozáson, amelyet délelőtt 10 órakor tartanak a Gemencszálló éttermében. OLVASTAM Csinálhatjuk magunk Nemrég egy olvasónk segítséget kért Család-otthon rovatunktól a tavasszal esedékes tisztogatási hadművelet talán legrumlisabb fázisához, a festéshez. Jelentett-e segítséget az, amit a festési előkészületek tudnivalóiként adtunk közre, nem tudjuk. A „csináld magad” mozgalom gyarapodó híveivel együtt most mégis megnyugvással olvassuk azt a hírt, amely szerint a Budalakk szegedi gyára a tavalyinál ezer tonnával több, tízezer tonna diszperzitet készít az idén. Ez azt jelenti, hogy a vízzel hígítható és igen keresett falfesték hiánya kevesebb olyan honfitársunknak szerez bosszúságot, aki lakásának festését takarékossági okokból nem akarja a méregdrága szolgáltatókra bízni. A szolgáltatások drágasága miatt egyre többen leszünk alkalmi festők, mázolók, vízvezeték-szerelők, egyebek, szigorúan házi használatra, így beérjük a családi otthon falai között szerezhető sikerélménnyel. De ... az bizony makacs igényünk, hogy az ipar és kereskedelem a kezünkre játsszon, és ellásson bennünket mindazzal ami ahhoz szükséges, hogy magunk szolgáltassunk — magunknak. —la— A TSZKER eredményes éve A TSZKER Tolna megyei igazgatótanácsa tegnap délelőtt Mónus István elnökletével a múlt évi eredményekről, és a feladatokról tanácskozott az SZMT székházában. Zombori Antal, a TSZKER országos vállalat igazgatóhelyettese és Boldis István megyei igazgató tartott beszámolót. Ezekből kiderül, hogy a múlt évben eredményesen szolgálták a tagszövetkezeteket, gyorsították a kereskedelmi tevékenységet, javították az anyag- és alkatrészellátást. Több mint 740 millió forintos forgalmat bonyolítottak le a tsz-ek és a feldolgozó vállalatok között. Idén is közel azonos összetételben és mennyiségben hoznak létre kereskedelmi kapcsolatot a szövetkezetek és a mezőgazdaságot ellátó vállalatok között, illetve integrálják a termelők ellátását géppel, vegyszerrel, anyaggal. Március 29-30-31: Ismét játszik a város Bonyhádon a Vörösmarty Művelődési Központ az elmúlt év őszén készített első alkalommal olyan programot, mely a város lakóit jóízű játékra csábította. A sikeren felbuzdulva és az igények ismeretében március 29. és 31. között az intézmény második alkalommal teremt lehetőséget a közösségi játéknak, melyben bárki részt vehet korra, nemre való tekintet nélkül. Egy követelménynek kell csupán megfelelni: egy-egy szocialista brigád, család, baráti vagy iskolai osztályközösség négyfős csapattal nevezhet be a versenybe. A Játszó város ’85 programja gazdag is, változatos is és nem hiányzik belőle a természetjáró túra, s az ahhoz kapcsolódó rendezvények sem. Ma országos ajándék-és kisállatvásár nyitja a programot és a Vidám Színpad művészei adnak műsort a művelődési központban. Ugyanitt holnap délelőtt 9- kor két kiállítás is nyílik. Az egyik a város iskolásainak rajzait mutatja be, a másik Péchy Tamás természetfotóit. E két eseménnyel egy időben kezdődik a városkörnyéki túra, majd 14 órakor a kiállító fotóművésszel találkozhatnak a művészi fotók és a természet kedvelői. Részt vesznek ezen a találkozón a pécsi 700-sulisok és a budapesti, Marcibányi téri madáriskolások is. A közösségi játékok legizgalmasabb programja 31- én várja a közösségi játékok bonyhádi és Bonyhád környéki kedvelőit. Ezen a napon, délután háromkor kezdődik ugyanis a Leg-legleg vetélkedő egy Ilja Ehrenburg-mondat jegyében. Hogyan szól ez? így: „Az emberi elme csodálatos portéka, érdemes játékra ingerelni”. Vetélkedő a MESZÖV-székházban A TESZÖV, a KISZÖV, a MESZÖV megyei koordinációs bizottsága, valamint a Tolna megyei Tanács Művelődési Osztálya és a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottsága Jubileum, Szovjetunió címmel vetélkedőt hirdetett meg az ágazat dolgozói részére. A rendezvénysorozat célja, hogy a felszabadulás történetéről, a 40 év eredményeiről szerezzen ismereteket, mélyítse el azokat a szövetkezeti tagság. Tegnap Szekszárdon, a MESZÖV-székházban a bátaszéki, a dunaföldvári, a bonyhádi, a szekszárdi, a paksi és a tamási áfész 3 fős csapatai vetélkedtek. A fogyasztási szövetkezetek vetélkedőjéhez hasonlóan az elkövetkező napokban az ipari, illetve a termelőszövetkezetek versenyzőinek versengésére is sor kerül. A három ágazat három-három legjobb csapata vesz majd részt az áprilisi megyei döntőn. A zsűri és a résztvevők - 1-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------népújság. A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.