Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-24 / 229. szám

6 NÉPÚJSÁG I - Egyszóval Ön az első magyar praktikus. - Tudomásom szerint Magyarorszá­gon így, ezzel senki más nem foglalko­zott. - ... És ha nem tévedek, bizonyos közhasznú ismeretek, információk szisztematikus gyűjtését jelenti. Va­lahogy úgy kezdődik a mostanában megjelent első ilyen kiadvány - a Praktika bibliográfia, azaz „köz­hasznú ismeretek tára” kedves ol­vasó „véletlenül se olvassa végig, szörnyen unalmas”. Ez most szelle­mes reklámfogás vagy tényleg unal­mas? Vagy ki-ki győződjék meg ró­la?­­ A szekszárdi műsor decemberi szá­mában írtam arról, hogy mit is jelent, mire is szolgál a praktika. Tulajdonképpen közérdekű információk feltárását és ter­jesztését jelenti, ennek megfelelően rek­lám- és propagandamunkával és ehhez kapcsolódva marketingtevékenységgel is foglalkozom. Ez volna a pontosabb meghatározás. Hát persze sokféle kez­deményezés van, nagy a káosz ebben a szakmában, itt a könyvtári régiókban egyébként is elég nagyszájúnak kell len­ni ahhoz, hogy figyeljenek arra, amit az ember csinál. Ez a dolognak egy kicsit az üzleti oldala is.­­ Hogy „praktikus” kérdéseknél maradjunk, én annyit tudok hallo­másból, hogy ha például antennát akarok fölszerelni csak úgy, a saját kútfőm szerint, akkor meg tudom kereseni a számomra legmegfele­lőbb megoldást egy ilyen ajánló bib­liográfia alapján.­­ ...Vagy az is megtudható, mondjuk a befőzési ajánlásokból, hogy miként lehet céklát tartósítani. A bibliográfia mutató­száma alapján azonnal meg lehet találni a szerzőt és a könyvét, de természetesen az oldalszámot is... Egyébként éppen most készültem el egy terjedelmében szerény tanulmánnyal, amely ezzel az in­formációszolgáltatással foglalkozik. Az Országos Széchényi Könyvtár és a Könyvértékesítő Vállalat közös kiadásá­ban mostanában jelenik meg egy belső terjesztésű, a könyvtárakban hozzáfér­hető bibliográfia a tartósításról. A követ­kező kiadványban - ez ugyancsak tájé­koztató adattár - a hazai szaksajtóban 1945-től 1986 végéig megjelent elektro­nikai készülékek rajzainak lelőhelyét gyűjtöttem össze. Az 1977-ig terjedő idő­szak elkészítésében Kádár Géza könyv­­sorozata segített. A gyártmánycsopor­tonként megjelenő szervizkönyvek pedig egy számítógépek kapcsolási rajzait gyűjtő adattár elkészítésében voltak nél­külözhetetlenek. - Csak az a bökkenő, hogy hiába tudom egy ilyen bibliográfia alapján, hogy hol, mit és hányadik oldalon ta­lálok, ha már eleve a könyvhöz, a megjelölt irodalomhoz sem tudok hozzájutni, mert egyszerűen nincs. Az még a kisebbik baj, ha nekem nincs, de hiába ballagok el a könyv­tárba - ha ott sem található.­­ Erre is gondoltam, így például az an­­tennás praktika-füzetet a legkurrensebb rajzok, szakmai cikkek a témakörhöz kapcsolódó jogi információk is kiegészí­tik. Ha egy ilyen, mellékletekkel kiegé­szülő ajánló bibliográfia kerül egy kis kö­zségi könyvtárba, az jónéhány folyó­irat hiánya ellenére is haszonnal forgat­ható. Tudja-e azt például, hogy egy kvarcóraelemet hányszor lehet felújítani egy évben? Vagy egy laposelemet? ■­­...? - A szárazelemek és gombakkumulá­torok regenerálásával foglalkozó prakti­ka házilagos megoldásra ad javaslatot, amiből persze az is megtudható, hogy egy kvarcóraelem tizenegyszer, egy la­poselem ötvenkétszer újítható föl. Vis­­­szatérve a jogos ellenvetéshez, ha spe­ciális, nehezen beszerezhető kiadványt jelöl meg a praktika forrásul, akkor én azok közül - és a legfontosabbakból ter­mészetesen! - részleteket, mellékletet közlök. A Tolna Megyei Könyvtár tavaly, év elején induló sorozata, amely minden hazai könyvtárba elkerült, most újabb négy kiadvánnyal bővül; a kőszegi városi könyvtár szakembere, Simon Gizella a borkészítés, borhibák és -javítások aján­ló bibliográfiáját állította össze. Balogh István bonyhádi könyvtáros, aki melles­leg hidegburkolásban, építőipari szak­mákban is jártas magyar-könyvtár sza­kos tanár három témát is fölvállalt - vala­mennyi szigetelési eljárásokkal, módo­zatokkal foglalkozik. Az előbbi a szüretre, a többi a jövő év elejére várható. Azután itt van a közérdekű információk számító­­gépes gyorsindexe. Próbaképp mondjon egy Önt foglalkoztató, praktikus problé­mát... !­­ ... Otthon például bosszant ben­nünket a villanytűzhely platnijainak a lassú hűlése.­­ Lehet, hogy ebben a témában most kapásból nem tudok megoldáshoz veze­tő forrást ajánlani, de van lista a villany­borotvákról. Sőt, meg nem tudom mon­dani, hogy a nyakkendőkötés ötfajta módjáról hol jelent meg ábrával illusztrált irodalom 1945 után... I - Talán a valamikori Érdekes Új­ságban, Okos Kata tanácsai közt? - Elég csak fellapozni: 1985/1. Ez a di­vat, 85. oldal. Ez a számítógépes gyorsin­dex egyelőre csak az én polcomon áll, persze a gép csak eszköz, hogy a téma­körökként csoportosított, katalógus­rendbe szedett információk a lehető leg­­logikusabb rendben és a legrövidebb úton jussanak el a közönséghez.­­­­ Kezdhettem volna azzal is a kér­­dezősködést: hogyan lett egyáltalán könyvtáros, hogy azután praktikus is legyen? Nem szólva arról, hogy még fiatal ember. - Huszonnyolc éves vagyok, bonyhádi születésű, nős, két gyermekem van. Már érettségi után belekóstoltam a könyvtári munkába szülővárosomban, ahol szinte mindent csináltam, később voltam anyagbeszerző is a zománcgyárban ugyancsak egy évig. Igaz, hogy Szom­bathelyen könyvtár-történelem szakon végeztem, de megtanultam két lábbal a földön járni már korábban... No és ifjúsá­gi aranyjelvényes magasugró voltam.­­­­ De hogy jön ide a számítógépes index, az adattár, az a tény, hogy ideérkezésemkor, itt a munkahe­lyén, a megyei könyvtárban is a szá­mítógép mellett találom? - Hobbim az elektronika. Én a hard­­ver, tehát a működés felől jutottam közel a számítógéphez. Amikor 1985-ben könyvtárosként ide kerültem, volt itt egy Commodore 64, tökéletesen kiélhettem magam. Ezzel összesítettem leltárköny­veket, majd később rájöttem, a számító­­gépes munka a megfelelő program kiala­kítása nem is olyan magasfokú matema­tika, hanem egyszerűen csak logika. Azt hiszem, abban is segített, hogy racionáli­sabban gondolkodjam. - Ami azt hiszem, egyáltalán nem mond ellent a játéknak. Abból, amit eddig mondott és ahogyan, abból a lehető legkönnyebb következtetni arra, hogy nagyon szerethet játsza­ni.­­ Nagyon. Nagyon szeretek játszani. Már 1979-ben a televízió „Lehet egy kér­déssel több” című műsorában nyertem egy színes televíziót. De tavaly is voltam a tévé elmebajnokságán, és Egry János új, idei rádiós vetélkedőjének első győztese vagyok. Visszatérve a számítógépre, eléggé lusta is lehetek ahhoz, hogy ne a segítségével oldjam meg, ami megoldha­tó. Persze a spanyolviaszkot, tehát azt, amit már mások is fölfedeztek, nem sza­bad újra kitalálni, hanem tanulni kell a profiktól. I - Amihez már nem elég a játék­­szenvedélye, de lustaságát cáfoló kitartás is kell. - Azt hiszem, a sport azért segített fel­ismerni, hogy szenvedés, lemondás nél­kül nincsenek eredmények. I - Csak a felismerésben segítette - ami már önmagában sem kevés - vagy gyakorlatilag is? - Remélem, hogy erre szoktatott rá.­ - A középiskolai könyvtárak felügyele­te, szakmai gondozása. Csak mára mondhatjuk el, de legalább elmondható, hogy minden középfokú intézménynek van könyvtára, de ezeknek a könyvtárak­nak a megfelelő használata a könyvtáro­sok személyiségétől függ. Tulajdonkép­pen függetlenített könyvtárosok alkalma­zása jelentené az ideális állapotot, de ez egyelőre csak az iskolák harminc száza­lékában van így. Eszembe jut a szek­rénysztori. Mindig szóba kerül, ha meglá­tom a bátaszékieket. Bátaszéken nem fu­totta pénz a berendezésre, szedhettem szét néhány szekrényt, hogy alkalmi asz­talosként ott helyben csináljak belőle szabadpolcokat. ■ - Hányat kellett szétszedni? - Négyet! Nem is négyet! Hatot. Egész nap bütyköltem velük - rendeztük át a könyvtárat, hogy egyáltalán legyen. Mert ha az ember csak a száját jártatja, igét hint... A bonyhádi általános iskola könyv­tárát is segítettem berendezni. Kevés csak elveket közölni ott, ahol néha több tonna könyvet is meg kell mozgatni. És hol ez hiányzik, hol az. ■ - Mennyit keres? - Megélhetésünkhöz nem elég a könyvtár. Feleségem, aki a Skála Áru­házban bolti eladó, gyesen van a kiseb­bik fiammal, az én bruttó keresetem most 5800 forint, 3900-zal kezdtem. Hétvégén zenélek a decsi művelődési ház zeneka­rában, lagziba is járunk. Ez a pótlólagos pénzkereset. Én jobbára basszusgitáron és néha bőgőn játszom, énekelek is, de csak vokált. És van egy alkalmanként összeülő örömcsapatunk is. ■ - Örömcsapat? - „Dezső és barátai”. Improvizatív inst­rumentális zenét játszunk, ha mi, régi bonyhádi haverok összejövünk. A beat- és jazz-témákra készülő saját nóták mel­lett a kemény rock régi, ismert számait. Tavaly még koncertet is adtunk a szek­szárdi diákcentrumban a magunk és má­sok szórakoztatására. Ez a muzsikálás még szombathelyi, a főiskolai évekből származó örökség. De hadd mondjam, hogy egyébként is óriási bennem a köz­lésvágy... Talán ezért is vállalok szívesen egy-egy ismeretterjesztő előadást, mert szeretem szóban kifejezni magam, élő­beszédben - abban a személyes közvet­lenségben, amit a hallgatóság jelent szá­momra.­­ ... És milyen a világ a zenekari dobogóról, milyenek, hogyan gon­dolkodnak a fiatalok, és az a derék­had is, amelynek a vállára a legnehe­zebb zsákok kerültek? Van-e erről tapasztalata annak, aki jobbára csak könyvek között, számítógép előtt ül? - A zenész, aki a többieknek játszik, bi­zonyos fokig személytelen. Elfogulatlan. Homlokára csapják az Adyt vagy ránci­­gálják, neki az a dolga, hogy a közönség kívánságának eleget tegyen. De a hely­zeténél fogva minél személytelenebb, annál jobban kifinomodik az érzéke bizo­nyos jelenségek megfigyelésében, ép­pen a tárgyilagosság önkéntelen gya­­­korlásával. Szóval onnan is látni valamit. Én a hatvanas években voltam kisgyerek. Annak idején még, ha valaki megtollaso­­dott, arra fölnéztek. Ma hiába köszönhe­ted az eszednek, a tehetségednek a va­gyont, vagy annak, hogy majd megsza­kadsz a munkában - csak az irigység nö­vekszik meg a többiekben. Jó lenne újra megtanulni, hogy ne rosszmájúan, ha­nem egymást tisztelve foglalkoznának az emberek egymással, egymás ügyes-ba­jos dolgaival.­­ Szomorú belátni, hogy ez a fajta önzés kényszerűség is, a gazdasá­got, az ellentmondásos kereseti vi­szonyokat tekintve bizonyos mérvű kiszolgáltatottság. - Én egyvalamiben látom a probléma gyökerét: kihalt az emberekből a lelkese­dés és helyébe lépett a puszta érdek. Mindent anyagiakban mérnek manap­ság. Hogy valaminek van szellemi-embe­ri vonzata is, azt nem nagyon vizsgálják.­­ - Reméljük hát azt, hogy a beszél­getésben elhangzottaknak van ilyen vonzata. Mi másért is beszélgettünk volna? - Mi a szorosabban vett feladata a számítógépes feldolgozó munkán túl? I­ S&#lf$rt:::ÍÍÍÍÍi^ l 1988. szeptember 24. MÚLTUNKBÓL Napjainkban mind ritkább az olyan te­­rülj-asztalkám, amely roskadozik az étel­től, italtól. Még a hagyományos falusi la­kodalmak is szolidabbak, mint egykoron voltak. Kivétel természetesen azért ma is akad. A minap felh­oztuk a mintegy száz­éves újságokat, s azt kerestük, hogyan éltek azok az elődeink, akiknek nem kel­lett a krajcárt a fogukhoz verni. Nem kellett sokat keresgélni, az újságok tele vannak olyan hírekkel, amelyek a lako­mákról, úri szokásokról szólnak. Hol van ma ilyen lakoma? 1889. január 17-én megjelent Szek­­szárd Vidéke című lap „Az alap­ urada­lom” címmel a következőket közölte: „Az alap(ítványi) uradalom tulajdonát képező József-pusztán Parti József bérlő múlt vasárnap vadászatot rendezett. Részt vettek benne: Péchy József, Göm­bös László, Tenczlinger Lajos, Schmidt Gusztáv huszárfőhadnagy Tolnáról, Szekszárdról: Steinekker Ferenc, Bor­­sody György, Fördős Vilmos, Nogáll Ká­roly, Závody Albin, Biróy Béla, Pesthy Jó­zsef, Dús Dániel Őcsényből. Decsről: Maczon Ede. Esett 19 nyúl rövid harmad­­félórai vadászat után, daczára, hogy az idő nem a legkedvezőbb volt. A vadászat után a szíves házigazda kedves neje és leányai igazán lucullusi ebéddel várták a vendégeket. A kitűnő ízléssel összeállí­tott gazdag ételsor a következő fogások­ból állott: - ragon-leves, fánk befőttekkel; - sonka aspikkal; - majoneses hal; - lúdmáj-pástétom; - túrós csusza; - barnára pirított vesepecsenye; - savanyú őzpecsenye; - créme pite; - kacsa és pulykapecsenye; - többféle saláta; - számtalan fajú aprósütemény; - cukorkák; - déli és hazai gyümölcsök; - feketekávé és tea; - ezenkívül legkitűnőbb borok és ita­lok”. A tudósítás további részében arról ír­nak, hogy vidám hangulatban emeltek poharat a gazdára és családjára, akik éj­félig látták vendégül az egykori előkelő­ségekből álló vendégsereget. Közvetlenül a fenti tudósítást követi a másik dínom-dánomról szóló tudósítás: „Dombóváron szépen sikerült nyúlva­­dászatot tartott e hó 7-én, 8-án és 9-én Dőry Jenő nagybirtokos. Szakértelem­mel vezetett rendezés, kedvező időjárás és gyakorlott vadászok biztos fegyvere eredményezhette csak azt a meglepő si­kert, mely - tekintettel a tavalyi szigorú télre - igazán nem várt, de méltó jutalma volt a kellemes fáradalmaknak. Három nap alatt 1140 nyúl került terítékre." A tudósításból megtudjuk, hogy a ne­mes hölgyek is fegyvert ragadtak, össze­sen 61 nyúl esett áldozatul vadászszen­vedélyüknek. Azt követően a vadász ven­dégsereg névsora olvasható. Mi történt a vadászat után? „A hajtóvadászat végeztével az egész társaság kocsira ülvén a Baranya me­gyében fekvő Vaszari erdőbe hajtatott az elegáns kényelemmel berendezett új va­dászkastély felszentelésére.” Itt újabb kétnapos vadászat kezdődött. Több vaddisznó és egy róka látta ennek kárát. A tudósítás ezúttal nem sorolja fel a fel­szolgált ételek hosszú listáját. Minden bi­zonnyal nem éheztek itt sem. Amikor a fenti ételsort áttekintjük, fel­vetődhet a gondolat: hazánkban hány olyan vendéglőt, éttermet lehet találni napjainkban, amelynek hasonlóan gaz­dag a kínálata? A tolnaiak és a mözsiek dohánytermesztése Ne legyünk igazságtalanok. Száz esz­tendővel ezelőtt nemcsak mulattak, dol­goztak is. Öröm volt akkor is a gazdag termés, s ha valami nem sikerült, aggo­dalommal szóltak róla. Ez utóbbi történt a tolnai és a mözsi dohánytermesztéssel is. „Tolna és Mözs még egy évtizeddel ezelőtt jelentékeny dohánytermeléssel bírtak. 1874. évben a két község 46320 frt 35 krt kapott az államtól a beváltott do­hány ára fejében; azóta évről évre keres­­bedett a beváltási ár, úgy, hogy 1876 év­ben már csak 2042 frt 60 krt kaptak dohányukért. A két község nevezetes jövedelmi for­rását képezte a dohánytermelés a múlt­ban, de jelenleg már olyan elenyészőleg csekély területen tenyésztik a dohányt, hogy a tolnai dohánybeváltó hivatal meg­szüntetése is szükségessé vált. A múlt évben a tolnai dohánybeváltó felügyelő­ség 16000 frt-ot volt kénytelen vissza­küldeni a pénzügyminisztériumhoz, mert nem volt rá szükség.” Mi volt a termelés visszaesésének oka? A cikk szerint mindenekelőtt az akkor új dohányjövedéki törvény volt a tényle­ges ok, hiszen a törvény legalább 1 kh­­nyi területen engedélyezte a dohányt ter­melni, s ráadásul a termelő köteles volt - egy miniszteri rendelet értelmében - dohánypajtát is építeni. Megjegyzi a cikk szerzője, hogy a tol­nai legelőföldek legfeljebb 400-600 négyszögölnyiek. De másutt is alig lehetett összefüg­gően 1600 négyszögölnyi területet talál­ni, tehát eleve lehetetlen lett az egykor népszerű, és jól jövedelmező növény ter­mesztése. A cikk érdekes képet fest a birtokvi­szonyokról. Megállapítja: „Tolnán 83 egész telek van, amelyből azonban egy tagban csak a plébánosé fekszik - fél telek is egy tagban csak egy van; másfél fertályos van 4-5, negyedtel­kes pedig 40, melynek együtt van a birto­ka, a többi mind 8-ad telkes. Tehát 332 negyedtelkesből csak 40 termelhet a megállapított területen do­hányt, de ezek közül is csak legföljebb 1 / 3-ad rész jelentkezik dohánytermesztés­re, mert nem mindegyik szeret vesződni a nagy korlátok közé szorított dohányte­nyésztéssel.” A mözsiekről pedig a következőket ír­ták: „A mözsiek az idén teljesen meg van­nak fosztva a dohánytermeléstől, mert az összes jelentkezők területe nem tette ki a 20 katasztrális holdat, s így a törvény ér­telmében elesnek attól, hogy dohányt termelhessenek.” A 99 évvel ezelőtti állapot valóban nem kedvezett a dohánytermesztőknek. Ma - más körülmények között -, de ugyan­csak elmondható, hogy nem érdemes dohányt termelni. Mind kevesebben szívják a bűzru­dacskákat, pipázókat meg éppenséggel nagyítóval kell keresni. A rosszban van tehát éppen elég jó: egészségesebbek leszünk.. Majsamiklósvár - eszmei község Egy alkalommal már foglalkoztunk az úgynevezett „eszmei” községekkel. Megírtuk, hogy ezek valójában nem is voltak a mai értelemben vett községek, hanem a nagybirtokhoz kötődő puszták­ból alakították ki mesterségesen. 1889. január 24-én a Szekszárd Vidéke című lap is foglalkozott egy eszmei községgel. Majsa(miklósvár) a tamási járás területén volt. Idézzük az írás néhány részletét: „Község, amely nincs a mappán (tér­képen). Majsa községnek hívják, ezt ugyan hiába keresné akárki is Tolna me­gye mappáján - még a Mayer-Horváth- Kálmán-triász sem tudta kisütni, hogy hová kell azt a pontot szúrni, amely Majsa község területét jelezné. Alig van egynéhány száz lakosa, s te­rülete mégis 50 000 katasztr.­holdat tesz ki, s így körülbelül 5 négyszögöl mérföld területű. A bírája Miklósváron, a jegyző Ozorán, s minden tanácsbelije más-más pusztán lakik. Egész területe az Eszterházy ozorai uradalom pusztáiból áll, ez adja meg a magyarázatot - s ezzel az úgynevezett községgel, amelynek elöljárói csak egész napi utazások után tudnak ülésre összejönni, foglalkozik most a dombóvári járás főszolgabirája, s arra törekszik, hogy a jelenleg Ozorán lakó jegyzője vagy Tamásiba, vagy Miklósvárra tegye át székhelyét; erre különösen ama rend­kívüli nehézségek indították, melyekkel az egyes pusztákra szóló kézbesítések, megbízások, utasítások, s egyéb hivata­los rendeletekre vonatkozó meghagyá­sok teljesítése, illetőleg foganatosítása körül felmerültek.” A cikk szerzője a közigazgatási nehéz­ségek bemutatására következő példát idézi: „Például Miklósvár 1/4 órányira van Tamásitól­­ s innen idézendő egyén ré­szére szóló kézbesítés előbb másfél órá­nyira fekvő Ozorára megy, s innen a jegy­ző ismét másfél órai úton mégpedig ugyanazon úton visszafelé idézi meg a miklósvári lakost.” Megemlíti a szerző, hogy a főszolgabí­ró tűrhetetlennek minősítette a helyzetet és felszólította az eszmei község jegyző­jét, terjesszen javaslatot az eszmei kö­zség képviselőtestülete elé a helyzet megoldására. A főszolgabírói rendelkezést követően még vagy 4 évtizeden át fennmaradt az eszmei község rendszere, megannyiszor gondot okozva a közigazgatásnak, s mindazoknak, akiknek ügyes-bajos dol­guk akadt a hatóságnál. K. BALOG JÁNOS

Next