Tolnai Népújság, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-09 / 7. szám

4 Interneten lehet jelentkezni a nullás adózói adatbázisba Először február 10-én teszi köz­zé honlapján az APEH a nullás adózói adatbázist, amelyben a köztartozásmentes vállalkozá­sok szerepelnek. A listát min­den hónap 10-én frissítik. A nul­lás adólistára lehet jelentkezni, és mindaddig az adatbázisban marad az adózó, amíg megfelel a feltételeknek, illetve nem kéri a törlését. A www.apeh.hu olda­lon elérhető 090K21-es számú kérelem kizárólag elektronikus úton nyújtható be. Ezt követően az adóhatóság beszerzi a vám­hatóságtól a felvételhez szüksé­ges további adatokat. A kérelem benyújtását követő hónap 10. napján a kérelmező felkerülhet a köztartozásmentes adózói adatbázisba, ha a feltételeknek megfelel. A pozitív adóslistán csak az szerepelhet, aki élő adó­számmal rendelkezik, valamint nincs az állami adóhatóságnál, sem a vámhatóságnál adótarto­zása, s nem áll csőd-, illetve fel­­számolási eljárás alatt, valamint nem mulasztott el bevallást be­nyújtani. A nullás adatbázisban szerep­lés helyettesítheti például az ál­lami támogatások igénybevéte­léhez szükséges adóhatósági igazolást. Nem állami szervek (például bankok), támogatást fo­lyósítók is használhatják az adatbázist az adóigazolás beké­rése helyett. ■ Mauthner I. Segítséget adnak a civilek közösségi indítványaihoz Szakmailag támogatja az állam­polgárok és a civil szervezetek kezdeményezéseit februártól a Tolna megyei Közösségi Kezde­ményezéseket Támogató Háló­zat és a Tolna megyei Civil Szol­gáltató Központ. A Demokrácia 1.2 program keretében a telepü­lés-, vagy kisebb közösségi szintű indítványok megvalósu­lását, civil érdekképviseleti fó­rumok létrehozását segítik. A résztvevők bekapcsolódnak a megyei közösségfejlesztő szak­mai műhely munkájába, elké­szítik saját, helyi kezdeménye­zéseik tervét. A támogató folya­mat február 1-jén indul és de­cember 31-ig tart. Információk: a www.tmciszok.hu oldalon és a Tolna megyei Civil Szolgáltató Központban. ■ H. É. KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. JANUÁR 9., PÉNTEK Vastag jégen jó nádat vágni hasznosítás A tetőfedő fájlalja a kihasználatlan lehetőségeket Meghízott a jég a vize­ken, ideális­ az idő a kar­csú nádszálak vágására. A növény hasznosítását tekintve azonban sok a kihasználatlan lehetőség. Steinbach Zsolt Nagyra nőtt a nád a fadd­­dombori Holt-Duna parti szegé­lyein. A bioszűrőként működő növény sok tápanyagot vett fel a holtágból. Ha az elszáradt nádat eltávolítják a mederből, azzal sok foszfortól, nitrogéntől és egyéb anyagoktól szabadítják meg a holtágat, így javul annak vízminősége. Ezért kezdték meg a hét ele­jén a nádvágást a vízen, amely­nek jege már biztonságosra hí­zott. Wusching Gábor, a faddi kommunális cég, a Fatodi Kft. ügyvezetője elmondta: ritka az ilyen jégvastagság, ennek meg­felelően a mostanihoz hasonló mértékű nádvágás sem igen volt még ezen a területen. A na­pokban a faddi Tokajtól a Dombori Beach-ig terjedő mint­egy 1,7 kilométeres partrészt tisztítják meg a nádtól a kft. dol­gozói és közmunkások. Ezen a szakaszon egyébként egy tan­ösvényt alakítanak majd ki. A munkások jégen csúsztatott la­páttal és kézi motoros fűkaszá­val vágják az egy-egy helyen akár hetven méter széles nádsá­­vot. Amikor ezzel a szakasszal végeznek, Domboriban és a faddi Volent-öbölben folytató­dik a munka, amíg az időjárás engedi. A holtágból kitermelt nádnak környezetvédelmi szempontból van szerepe, ugyanakkor a növény termé­szetvédelmi hasznossága sem vitatható. A háborítatlan, öreg, ún. avas nádasok­­ ugyanis a madarak számára jelentenek fontos élőhelyet. Emellett a sokoldalú növény gazdasági értéke sem elhanyagolható. Igaz, az egyik általunk megkérdezett nádas szakember elárulta, hogy fáj a szíve a nádban rejlő kihaszná­latlan lehetőségek miatt. A dunaújvárosi Lábadi József harmincöt éve űzi ezt a hivatást, nádtetőket készít a saját gépei ál­tal lejáratott alap­anyagból. Tolna me­gyében is művel egy területet, a Mözs és Szekszárd közötti Kapszeg-tavon néhány hektár­nyit, immár harmadik éve. Ebben a szezonban errefelé még nem aratott, bár elmondása szerint a tavaly levágott nád is itt van még, nem tudta feldolgozni. Nád van bőven az országban, a minősége jó, lenne megrendelés is. Idehaza és pláne külföldön, de nagyon ke­vés a szakember. Ő most három­négy emberrel dolgoztat, de sze­rinte ötvennek is tudna munkát adni. A nádtetőt készítő szakem­berek jó része nem idehaza dolgo­zik. Lábadi József szerint külföl­dön egy négyzetméternyi nádte­tő elkészítésének munkadíja 30 euró. Magyarországon egy har­minc centiméter vastag tető négy­zetmétere nagyjából nettó 8 ezer forint, de ebben már az anyag­­költség is benne van. ■ A növény bioszűrőként is működik. Nem könnyű munka a nádvágás a nagy hidegben. A dolgozók közel két kilométeres part menti szakaszon távolítják el a növényt. További képek: teol.hu A nád meleget is ad, a fával vetekszik fűtőértéke LÁBADI József úgy véli, ha másra nem, legalább fűtésre fel lehetne használni a renge­teg szabadon termő nádat, így az évente legfeljebb néhány hetet dolgozó, kihasználatlan kapacitású nádarató gépek­nek is lenne munkájuk. a náddal való fűtés gondolata egyébként Faddon is felme­rült Wasching Gábor szerint ha tudnának pályázni nádvá­gó gépre, a holtágban évente megtermő levágott és összeap­rított nádat az önkormányzati intézmények kazánjaiban le­hetne elégetni. Ami gazdasági és környezetvédelmi szempont­ból is kedvező lenne. Tüzelőanyagok fűtőértéke (MJ/kg) barnaszén: 18-24 biobrikett (szalma, nád): 16-18 földgáz: 36 légszáraz tűzifa: 14-17 FORRÁS: BIO-FABRIKETT.HU Harminc roma kaphat szakmát a programban bonyhád Január elején elindult a Társas játék a romák foglalkoz­tatásáért címet viselő program, amelyre a Bonyhádi Független Roma Egyesület 57 millió forin­tot nyert múlt évben pályázaton. Babai László, az egyesület elnö­ke elmondta, 24 hónap alatt Tol­na megyei roma kisebbségi ön­­kormányzatok, valamint civil szervezetek tagjainak, dolgozói­nak szerveznek irodai asszisz­tensi képzéseket. A jelentkezők közül tizenötöt pályázatírásra, könyvelői alapismeretekre sze­retnének felkészíteni, tizenöt pe­dig biztonsági őr képzésen ve­het majd részt. A szerződést már megkötötték, a következő hetek­ben tájékoztatják a kisebbségi önkormányzatokat, civil szerve­zeteket a programról, és kioszt­ják a jelentkezési lapokat, illetve interjúkon meghallgatják a je­lentkezőket. Mivel nagy összegű projektről van szó, mindkétféle képzésre közbeszerzést írnak ki, s a bejövő árajánlatok közül a legelőnyösebbet választják majd ki. Az egész megye területéről várnak jelentkezőket, Szekszár­­don tervezik a program lebonyo­lítását. A résztvevők közül leg­alább 17 embernek el kell he­lyezkednie. ■ R. T Paks részt vesz a népszámlálás előkészítésében PAKS A 2011. évi népszámlálás előkészítő munkálatainak része­ként kilenc településen - közöt­tük a Tolna megyei Pakson - pró­banépszámlálást tartanak. A Központi Statisztikai Hivatal tá­jékoztatása szerint a próba 2009. január 10. és február 28. között zajlik. A cél a költségkímélő és a lakosság terhelését csökkentő adatfelvételi módszerek keresé­se, kipróbálása. A próbanép­számlálás két ütemben zajlik. Ja­nuár 10. és 18. között levélszek­rénybe dobott borítékban kézbe­sítik a kérdőíveket a KSH megbí­zottai. A kérdőív kitölthető és visszaküldhető elektronikus úton a www.nszproba.hu honlap­ról, vagy a borítékban található kérdőíven, amelyet ingyenesen lehet postára adni. Akik nem kí­vánják maguk kitölteni az ívet, azokat január 31-e és február 28- a között kérdezőbiztosok keresik majd fel. ■ V. M. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Telefon: 74/511-534, fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A hír velünk jár! HIRDETÉS

Next