Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-21 / 221. szám
EGY PERCBEN 130 alkotó 200 műve SZEKS2 E A művészi grafika legfiatalabb, ugyanakkor világszerte rohamosan fejlődő ágának, az elektrográfiának teremtettek bemutatkozási lehetőséget Szekszárdon, a Művészetek Házában és a Babits Mihály Kulturális Központban. Szombaton nyílt meg a tárlat, amelyen mintegy 130 alkotó több mint 200 művét - képeket, installációkat - állították ki. ► 3 Fogyna az állam TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁS ígérete szerint 107 törvénymódosításból álló jogszabálycsomagot nyújt be a héten a parlamentnek Lázár János kancelláriaminiszter. E hatalmas jogalkotói munka kizárólag az állami apparátus és az ügyintézés csökkentését célozza. ► 7 Pontot ért a nagy védés FUTBALL Az atomvárosiak nem tudták megismételni a Videoton elleni játékukat, így örülhettek az egy pontnak az MTK ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati meccsén. Ráadásul kapusuknak is sokat köszönhetnek. ► 16 Jól működik a kapcsolat? LETMC Ahogy a saját életünkről, úgy néha a párkapcsolatunkról is jó számadást készíteni, és megvizsgálni, honnan hová tartunk, elégedettek vagyunk-e, fejlődünk-e, vagy épp ellenkezőleg: rossz úton járunk. ► II Jó reggelt! Egy hajléktalan férfi jött oda hozzám a minap, hogy pénzt kérjen. Amikor mondtam neki, hogy nincs nálam apró, mert kártyát használok, udvariasan megköszönte, és tovább indult. Akkor jutott eszembe, hogy van nálam Erzsébet-utalvány, utána is szóltam, és hálás szívvel fogadta. Amikor elment, a mellőlem elálló autó sofőrje érdeklődött, hogy mennyi pénzt adtam, s korholóan rázta a fejét, hogy nem kellett volna. Amikor felsoroltam neki az utalvány előnyeit, csak élelmiszerre költhető, alkoholra nem, kicsit megenyhült és minden jót kívánt. Én meg arra gondoltam, hogy nekem mikor lenne képem egy vadidegent elszámoltatni az adakozásának mértékéről. J. G. Minden eddiginél többen látogattak el idén a Szekszárdi Szüreti Napokra, mintegy hatvanezer vendége volt a csütörtöktől vasárnapig tartó fesztiválnak. Nemcsak borból, programokból is bőven jutott, a négy napon át 73 program, több mint száz fellépő és 40 produkció került színpadra. Szombaton megválasztották a „Szüret Táncos Párját”. A címet a Bartina Néptánc Együttes két táncosa, Horváth Dóra és Sipos Gergő viselheti, akik a következő évben a rendezvény arcai lesznek. Dunaföldváron állítottak elő egy 29 fős csoportot Migránsokat fogtak DUNAFÖLDVÁR Migránsokat állítottak elő a rendőrök Dunaföldváron. Korábbi értesüléseinek megerősítve, Huszti Gábor, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, szeptember 17-én délután a rendőrök intézkedés alá vontak 29 külföldi állampolgárt: 23 férfit, három nőt és három gyermeket. A csoport tagjai a személyazonosságuk igazolására alkalmas okmányokkal nem rendelkeztek, valamennyien szír állampolgárnak vallották magukat. Az illegális bevándorlókat - akik együttműködtek a rendőrökkel - a Szekszárdi Rendőrkapitányságon előállították, ahol élelmet és vizet kaptak, majd a szentgothárdi gyűjtőpontra szállították őket. H. E. Győztes típus a fiú BONYHÁD Évek óta szállítja a jobbnál jobb eredményeket hazai és külföldi földrajzversenyekről a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 12. osztályos tanulója, Stein Ármin Krisztián. Legutóbb augusztusban a Moszkvában lebonyolított iGeo elnevezésű angol nyelvű földrajzolimpián ezüstérmet szerzett. Felkészítő tanára, Gruber László azt vallja, 75-80 százalékban azon múlik egy diák teljesítménye, amit fejben otthonról hoz, mentalitásban, munkához való hozzáállásban. ► 5 Gyalogosokat gázolt a motoros Elgázolt két gyalogost egy segédmotoros szombaton éjjel Szabadhídvég és Felsőnyék között. A motort egy 23 éves mezőkomáromi férfi vezette, aki világítás nélkül közlekedett. Ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol elütött egy 28 éves felsőnyéki férfit és egy 24 éves magyarkeszi nőt. A balesetben mindhárman súlyosan sérültek. Az elsődleges ellenőrzés alapján felmerült, hogy ittasan vezetett a motoros, ezért büntető eljárás indulhat ellene. H. E. 15221 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Venter Marianna 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 Kezükben a jövő SZEKSZÁRD - Ha az örek jót akarnak maguknak, akkor csináljanak tudományt, amit elismer a világ, mert ettől erősödik a kar. A dékán, Dr. Horváth Béla, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, aki ha maga mellé vesz ambiciózus fiatalokat, ők mindenre képesek lesznek a kar jövőjének érdekében. Erről is beszélt lapunknak adott interjújában Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora. MA HOLNAP 1921 Napközben már derült idő lesz, de délelőtt még kissé élénk szél fújhat. Esőre már nem kell számítani, de hideg lesz. ► 12 A kérdésre, pedig, hogy két kar összevonására, és a mondhatni bonyolult új névre miért volt szükség elmondta, a szekszárdi kar bajban volt, mert nem tudta előteremteni a működtetéséhez szükséges forrásokat, az utóbbi három évben nőttek az adósságai. Az integrációról a két korábbi kar vezetői döntöttek, ők kerestek meg elgondolásaikkal engem. Miközben központi feladat lett volna egyfajta konszolidáció létrehozása, a karok maguk keresték a megoldást, és erre jutottak. ► 2 Boldog névnapot kívánunk Máté és Mireila nevű olvasóinknak!