Tolnai Világlapja, 1902. január-december (2. évfolyam, 1–52. szám)

1902-03-22 / 12. szám

Ki ez ? Szomolay József (álnéven : Oroszi József, Bezerédi József, Szél Kálmán, Krenti Péter, Cseri és Czerni Zsigmond, Spielmann Lajos és Henrik, Kovalovszky Ferencz, Lindtner Albert, Lázár Albert és Hoda József) budapesti születésű, dunaföldvári illetőségű, 32 éves, nőtlen, rovott múltú építési rajzoló, volt pénzügyőr, utóbb urasági inas, ki Erdélyben és Bécsben nagyobb lopásokat követett el, kö­röztetik. Értesítést kér róla a budapesti rendőrfőkapitányság és „Tolnai Világ­ Lapja“ szerkesztősége. Kik nyerték a könyvtárakat? A „Fürdik a holdvilág“ megfejtői közül az I­so könyv­tárt : Heverdle Béláné, Miskolcz, a Ibik könyvtárt: Zágony Kálmán, kir. végrehajtó, S.­Kut., a lll-ik könyvtárt: Schrödter Kálmán, Budapest, Csömöri­ ut 43. nyerte meg. Szerkesztői üzenetek: S. J. Hu­Szt. — Ha lesz kedvezmény — majd szól erről a lap BIÖSZ, Br. Furcsa, felfogás, ha Ön hetenként ingyenkönyveket értett a kedvezményt ajánló hirdetésünkből, hiszen egyszer kapott , sőt könyvtárt is nyert. Klein, Bfalva. Beküldhet egy negyedévre 13 darab 10 filléres bélyeget egy boríték alatt , a megfejtések beküldésére azontúl elég egy levelező­lap. Székely F , Rokcs. Nem írhatjuk meg, mert nem is ismerjük a kérdéses szövetkezetét. Bartha, N.­Károly. Ezek a most beküldöttek gyengék, talán jobbat is küld majd ? ! Hajagos, Pvásár. Pótadót tartozik fizetni. Felebbezni az alispáni hivatalhoz lehet.­­ Sok kérdezősködőnek. „Tolnai Világ­ Lapjá“-hoz az év végén jönnek majd bekötési táblák. A táblák gyönyörű kiállításúak és angol vászonnal bevontak lesznek. Minden egyes melléklet számára külön tábla készül így: „Villám“, „Képes Olvasótár“ és „Házi kincstár“ külön-külön lesznek beköthetők. Minden tábla 90 fillérbe fog kerülni. Ajánljuk tehát, ne dobja el sem a fő, sem a mellék* lapot, hanem gyűjtse és az év végén több remek kötetnek jut bir* tokába. Letz Frigyes, Cs. S. A küldött könyveket mint megfejtő és nyerő kapta. Jovanovits, Kassa. Olyan czimű lapot nem ismerünk. Domanek Szh, Mt. Sajnos, a küldeményt nem használhattuk. Talán­ valami jobb is kerül? Neumann Mór, N.-Enyed. A természettudományi társulat (Buda­pest, Erzsébet*körút) kiadásában jelent meg folyóirat és könyv is. Prihoda, S.-A.-U. Ön téved, mert lehet, hogy hetenkint nyer, lehet hogy három vagy négy hét alatt kap könyvet dijuk Hatvani, Debi. Újabb előfizetésnél csak azt adjuk kedvez­ményül, mit mint annak olvasója kapni fog. Csoportot nem. Jáger kertészet könyve. Kötve 4 frt. Az elsülyedt konyha.­ ­-: . . (Kép az Lső oldalon.) A Margitt rakpart 18. számú házában nagy szerencsétlenség történt. Az eset, melyet alább röviden ismertetünk, bő részletekben megírták a napilapok, mi csuppán azért közöljük a borzalmas baleset képét, mert hasonló kitűnő, részletekben dús illusztráczióban nem volt alkalmuk olvasóinknak a párját ritkító esetet maguk előtt látni. A katasztrófa színhelye egy rozoga düledező ház, mely­­ben zsúfolva vannak a lakások. Déli egy óra volt, mikor Varga István hentesmester konyhájában, hol az időben , Vargáné, hajadon lánya, egy szomszédasszony és Hübner Fülöp kocsis tartózkodtak, inogni kezdett a padló. A leány és a szomszédasszony kellő időben kiugrottak az ajtón, de Vargáné és Hübner már nem menekülhettek és a bedőlt padlóval a hat méter mély pinczébe zuhantak. A katasz­trófáról értesített tűzoltók és mentők azonnal megkezdték a mentési munkálatokat s Hübner kocsist még élve ásták ki a romok közül. A boldogtalan Vargáné holttestére csak később akadtak a derék mentők. Vargáné arczképét lapunk első oldalán ugyancsak bemutatjuk. ) 5 * * i­­ * l Megfejtési szabályok. 1. Mikor érvényes a megfejtés? Akkor, ha helyes a megfejtés, a név beiktatásért járó 10 filléres bélyeggel együtt küldetik be. 2. Melyek a jutalmak ? A helyesen megfejtők között 200 kitűnő kötetet és három könyvtárt : 40, 30 és 20 korona értékben osztunk szét. 3. Hová­ kell küldeni a megfejtést ? Csak erre a czímre : „Tolnai Világ-Lapja“ szerkesztősége, Budapest, VII., Károly körút 9. 4 A beiktatási díj hetenként küldendő be. Képrejtvény. t­­ í * * * t így* A „Tolnai Világ-Lapja“ eddig megjelent összes számai minden elárusítónál, valamint kiadóhivatalunkban kaphatók. Felelős szerkesztő : Sass Ign. Megfejtési határidő : 1902. márczius 27. Múlt lapunkban volt képrejtvény megfejtése: „Három hordós borom van“. A „Tolnai Világ­ Lapja“ 10 ik számában megjelent „Fürdik a holdvilág“ rejtvényt helyesen fejtették meg és dijat nyertek a következők: Gram Ferencz, P. — Angyal Kálmán, ?. — Veres László, M. — Gerste Gizella, U. — Csincsák József, B. — Rácz Lajos, D. — Posalaki József, D. — Pázsitka Károly, Z.-L. .— Traubner Sándor, 13. — Szloboda József, I. — Lottits Károly, U. — Reicher Gáborné, M. — Varga Emilné, M. — Rácz Etelka, N.—B. — Imrék Kálmán, A. -T. — Németh István, P. — Márton András, T. — Král Andrásné, M. — Gulyás, P. —­ Kiss Gizella, D. — Bucsinszky István, R. — Temesvári Gyula, B. — Pongrácz Kálmán, Sz.-Sz.— Petróczy János, M. — Petrovits Vincze, Sz. Sz. — Makay Balázs, D. — Kleinmann Miksa, T.-K. — Gebauer József, P. — Boros József, Gy.-R. — Bogyó Sándor, B. — Ács Nagy József, T.-K. — Traubner Sándor, B. — Szilágy­i Etelka, K. — Szabó Béla, N.*K. —Stemmer Kamélia, K. —­ Ruzsik Rezső, P. — Pálinkás János, K. — Paricska, O. — Németh Sándor, K. — Laub Lipót, B. — Krachtus Jakab, Cs. — Kiinger Imre, S.-Sz. — Kohn Dávid, K. — Kiss Lajos, B. — Katerinka István, Sz. — Jurcsák F., K. — Istvánfi Elemér, P. — Gutmann Mór, U. — Grapka József, L. — Gesser Ferencz, F.-D. — Fehér Ignácz, Gy. — Esztergohfy István, Z. — Duraneky József, S. — Deutsch Samu, K. — Chován Emilia, T.-K. — Báthory János, H.-M.-V. — Bartók Béla, O. — Avender Emil, Gy. — Plötz Károly, B. — Sütő József, H. — Schoblocher Boriska, B. — Pap Gyula, B. — Surmik Zoltán, U. — Csóka György, S. — Klein Nándor, S — Gyurián J­ános, Sz. — Klein Márton, B. — Komjáthy Sámuel, T. -K. — Hajós Pál, B. — Grünfelder Jenő, B. — Stettner Béla, B. —­ Geiger Farkas, D. — Emkó Berta, A. — Scheper Károly, V.—D. — Madari János, Z.-E. — Malis Etelka, P. — Parragh Béla, V. — Nagy Károly, B. — Terlanday Lajos, G. — Szilágyi Alajos, K. — Szűcs Kálmán, Sz. — Tóth György, F.-D. — Szabó Gyula, P. — Reich Irma, B. — Waigner Lujza, K.—P. — Weller János, B. — Witte Anna, K. Bükéi Dezső, D.­­— Veres János,­U. — Weilinger György, B. — Benkő Gábor, K. — Bábel Pál, B. — Bucsy Ákos, H. — Ágoston Lipót, K. — Balogh Ferencz, D. — Bikfalvi Kovács Ernő, B. — Boros Lina, B. — Boldizsár András, H. — Cservenszki Pál, S. — Clementis Victor, A.-M. — Eckstein B. — Fried Róza, (Folytatás a 7. oldalon.) Megfejtőknek fontos értesítés ! Miután a megfejtők neveinek csak aránylag kis hely áll rendelkezésre, a jövőben csak azoknak neveit fogjuk közölni, akik jutalmat nyertek. Európa, irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapest, Ó­ utcza 12.

Next