Tolnai Világlapja, 1903. október-december (3. évfolyam, 40–52. szám)
1903-12-06 / 49. szám
TOLNAI VILÁGLAPJA Képviselőházi jelenetek. Annak a nagy, mindent eltipró és a szertelenségig fokozódott szenvedélyeknek, amely ma a parlamenti életet jellemzi, vannak jelenetek, amelyek még a már megszokott határt is túllépik. Szinte izzó ma a parlament levegője, a nyugodt tárgyilagosság száműzve van falai közül és minden szó egyértelmű a puskaport robbantó szikrával. Ennek egyik legeklatánsabb példáját láttuk azon az ülésen, amikor a párhuzamos üléseket tárgyalták és meg is szavazták. Mindenki tisztában volt azzal, hogy ezeknek czélja az ellenzék teljes kimerítése és ki volt mondva a végsőig vitt küzdelem ezen határozat ellen. Tisza István gróf elejét vette minden vitának és ellenkezésnek. Egyszerűen ajánlotta Pod-maniczky Frigyes báró indítványát, hogy szavazás utján döntsék el a kérdést. Erre a felháborodás vihara zúgott fel az ellenzéken. És ennek folyamán történt meg az, hogy Eitner Zsigmond felpattant helyéről és Tisza István felé sietett. Magatartása oly fenyegető és izgatott volt, hogy mindenki tettlegesség szándékát látta e sietségben. A képviselők mind letódultak a völgybe, ember-ember hátán nyüzsgött és szinte fárt az egész Ház. Az elnök hirtelen felfüggesztette az ülést és akkor derült ki a tévedés. Eitner Zsigmond ugyanis a Tisza mögött ülő Gajár Gézának egyik heves kifejezését akarta számon kérni, de a miniszterelnökkel semmi szándéka nem volt. A félreértés elsimult, de a zavaros jelenetnek olyan nézője volt, amely elviszi a hírét messze országokba, és árnyéka talán soká vissza fog még vetődni parlamenti életünkre. Ugyanakkor a karzaton időzött ugyanis a fővárosunkat látogató dán trónörökös, aki mindvégig ott időzött. Mindenesetre jellemzőnek fogja venni ezt a jelenetet és eszerint ítéli meg majd politikai és nagyhatalmi jelentőségünket. Bemutatjuk Eitner Zsigmond arczképét. Dr. Eitner Zsigmond ország. képviselő: Légrády Károly : A fővárosi életnek egyik ismert alakja dőlt ki a napokban malomszegi Légrády Károlyban. Szegény sorsból, fokról-fokra küzdötte ki magának azt a befolyást, és tiszteletet, amely őt aggkorában környezte. Szegény nyomdász gyerek volt és Polláknak hívták, amikor pályája elején állt. Budapesten született 1834-ben. Középiskoláit és az egyetem filozófiai kurzusát a fővárosban végezte, majd a bécsi műegyetemen tanult. 1858-ban Budapesten kőnyomdát alapított, amelyhez könyvnyomdát, sztereotipiát és könyvkötészetet is csatolt ; vállalatai sorába csakhamar bevonta a hírlap- és könyvkiadást is. Elsőbb az Ellenőr, Földmivelési Érdekeink és a Falusi Gazda czimű lapok kiadója volt. Ő alapította a Pesti Hirlapot, amelynek hosszabb ideig főszerkesztője volt. 1871-ben megválasztották a budapesti kereskedelmi- és váltótörvényszék szavazóbirájának; ez állásban szerzett érdemeiért 1878- ban a király kereskedelmi tanácsosi czimmel tüntette ki. 1872 óta tagja volt a főváros bizottságának. 1880 óta a budapesti kereskedelmi és iparkamara, 1888 óta az országos ipartanács tagja volt. 1895-ben szabadelvű programmal országos képviselővé választották Ákosfalván ; az 1901-iki képviselőválasztáson Makkai Zsigmonddal szemben kisebbségben maradt. Társadalmi és gazdasági téren is élénk tevékenységet fejtett ki. A spárga- és gyümölcstermelésről könyvet is írt. Ő volt hazánkban a halottégetés eszméjének megpenditője s e végből egyesületet is akart alapítani, de a kormány nem adta meg erre az engedelmet. 1898-ban a király a III. osztályú vaskoronarenddel tüntette ki.