Tolnai Világlapja, 1903. október-december (3. évfolyam, 40–52. szám)

1903-12-06 / 49. szám

TOLNAI VILÁG­LAPJA Képviselőházi jelenetek. Annak a nagy, mindent eltipró és a szerte­lenségig fokozódott szenvedélyeknek, amely ma a parlamenti életet jellemzi, vannak jelenetek, ame­lyek m­ég a már megszokott határt is túllépik. Szinte izzó ma a parlament levegője, a nyugodt tárgyilagosság száműzve van falai közül és minden szó egyértelmű a puskaport robbantó szikrával. Ennek egyik legeklatánsabb példáját láttuk azon az ülésen, amikor a párhuzamos üléseket tár­gyalták és meg is szavazták. Mindenki tisztában volt azzal, hogy ezeknek czélja az ellenzék teljes kimerítése és ki volt mondva a végsőig vitt küz­delem ezen határozat ellen. Tisza István gróf elejét vette minden vi­tának és ellenkezésnek. Egyszerűen ajánlotta Pod-­­­maniczky Frigyes báró indítványát, h­ogy sza­vazás utján döntsék el a kérdést. Erre a felhábo­rodás vihara zúgott fel az ellenzéken. És ennek folyamán történt meg az, hogy Eitner Zsig­mond felpattant helyéről és Tisza István felé sie­tett. Magatartása oly fenyegető és izgatott volt, hogy mindenki tettlegesség szándékát látta e siet­ségben. A képviselők mind letódultak a völgybe, ember-ember hátán nyüzsgött és szinte fárt az egész Ház. Az elnök hirtelen felfüggesztette az ülést és akkor derült ki a tévedés. Eitner Zsigmond ugyanis a Tisza mögött ülő Gajár­ Gézának egyik heves kifejezését akarta szá­mon kérni, de a miniszterelnökkel semmi szándéka nem volt. A félreértés elsimult, de a zavaros je­lenetnek olyan nézője volt, amely elviszi a hírét messze országokba, és árnyéka talán soká vissza fog még vetődni parlamenti életünkre. Ugyanakkor a karzaton időzött ugyanis a fő­városunkat látogató dán trónörökös, aki mindvégig ott időzött. Mindenesetre jellemzőnek fogja venni ezt a jelenetet és eszerint ítéli meg majd politikai és nagyhatalmi jelentőségünket. Bemutatjuk Eitner Zsigmond arczképét. Dr. Eitner Zsigmond ország. képviselő: Légrády Károly : A fővárosi életnek egyik ismert alakja dőlt ki a napokban malomszegi Légrády Károlyban. Szegény sorsból, fokról-fokra küzdötte ki magának azt a befolyást, és tiszteletet, amely őt aggkorában kör­nyezte. Szegény nyomdász gyerek volt és Pollák­­nak hívták, amikor pályája elején állt. Budapesten született 1834-ben. Középiskoláit és az egyetem filozófiai kurzusát a fővárosban végezte, majd a bécsi műegyetemen tanult. 1858-ban Budapesten kő­nyomdát alapított, amelyhez könyvnyomdát, sztereo­tipiát és könyvkötészetet is csatolt ; vállalatai so­rába csakhamar bevonta a hírlap- és könyvkiadást is. Elsőbb az Ellenőr, Földmivelési Érdekeink és a Falusi Gazda czimű lapok kiadója volt. Ő ala­pította a Pesti Hirlap­ot, amelynek hosszabb ideig főszerkesztője volt. 1871-ben megválasztották a bu­dapesti kereskedelmi- és váltótörvényszék szavazó­­birájának; ez állásban szerzett érdemeiért 1878- ban a király kereskedelmi tanácsosi czimmel tün­tette ki. 1872 óta tagja volt a főváros bizottságá­nak. 1880 óta a budapesti kereskedelmi és iparka­mara, 1888 óta az országos ipartanács tagja volt. 1895-ben szabadelvű programmal országos képvise­lővé választották Ákosfalván ; az 1901-iki képvi­selőválasztáson Makkai Zsigmonddal szemben kisebb­­­ségben maradt. Társadalmi és gazdasági téren is élénk tevékenységet fejtett ki. A spárga- és gyü­mölcstermelésről könyvet is írt. Ő volt hazánkban a halottégetés eszméjének megpenditője s e végből egyesületet is akart alapítani, de a kormány nem adta meg erre az engedelmet. 1898-ban a király a III. osztályú vaskoronarenddel tüntette ki.

Next